párosító, házasítódal

Bartók Béla szerint a szertartásos dallamú, alkalomhoz kötött dalok egyik csoportja. „A párosító vagy ’kidanoló’ dalok szövegei olyan leányt és legényt neveznek meg, akiről a falu tudja vagy sejti, hogy szerelmi viszonyban vannak egymással. A szövegek sablonjai – a szerelmi viszonyra történő tréfás célzások – állandóak, ebbe egyszerűen beléhelyezik az illető legény és leány nevét. Ha megnevezés nélkül (ami gyakorlatban tulajdonképpen sohasem történik) akarják dalolni, akkor ’ez a legény’ és ’ez a leány’ vagy ehhez hasonló kifejezések helyettesítik a két nevet.” (Bartók: A magyar népdal, 1924). Kidanoláskor, „összeénekléskor” a dalban összepárosítottak közül legalább az egyik félnek jelen kell lennie; távollevőkről nem szoktak párosítót énekelni. Párosítók éneklésére a fonóban, toll- és kukoricafosztás, ill. a vasárnap délutáni közös játékok alkalmával került sor, amikor a falu mindkét nembéli fiatalsága együtt volt. (A „Megy a kosár” kezdetű társasjáték mindig párosító dalok éneklésével fejeződött be.) „A nevek emlegetése különös személyi érdekeltséget, izgalmat jelent a megnevezetteknek, kellemest vagy kellemetlent aszerint, hogy eltalálták-e érzelmeiket vagy tréfás, gúnyolódó céllal össze nem illő párokat rendelnek együvé.” (Kodály: Magy. Népzene Tára, IV.) A párosító dalok egykori mágikus jelentőségét két népszokásunk, a → regölés és a → Szent Iván-i ének szövegei bizonyítják, mindkettőben jelentős helyet foglalnak el az „összeéneklő”, párosító versszakok. A párosítódalokat gyakran füzérszerűen egybekapcsolva dalsorozatokban adják elő. E dalfüzérek egyes darabjai – dallamilag és szüvegüket tekintve – önmagukban is zárt, kerek egységek. A párosító dalszövegek többsége erotikus képeket, metaforákat alkalmaz, és félreérthetetlen célzásokat tesz a szerelmesek bensőséges viszonyára. Pl.

Ez a kislány tejfölt visz, mind ellotyogtatja,

Utána megy egy legény, mind fölnyalogatja.

Ej, füstöm, aranyom, gyönyörű virágom,

Bárcsak egyszer lehetnék véled a vígságon!

Népköltészetünk legismertebb párosító dalai: „Zúg az erdő, zúg a mező, vajon ki zúgatja…”; „Széles a Duna, keskeny a partja…”; „Virágéknál ég a világ…”; „Hej Vargáné káposztát főz…” – A legelső magyar párosító dalszöveget 1750-ben egy büntetőperi tárgyalás jegyzőkönyvébe jegyezték fel. Ma közismert párosítók töredékeit, variánsait találjuk meg a 18. sz.-i sárospataki diákmelodiáriumokban. A párosítók az idők folyamán egyre többet veszítettek mágikus, ill. „kiházasító” jellegükből és alkalomhoz kötöttségükből, ezért találunk ma már népi gyerekjátékaink („Megy a kosár, ki ül benne…”) és gyermekdalaink között is sok párosító dalszöveget. – A párosítók zenei szempontból ma már nem alkotnak zárt, s a magyar népzene többi rétegétől világosan elkülönülő csoportot. Mégis, azok a dalok, melyek elsősorban párosító szöveggel járnak együtt („tipikus párosítók”), zenéjükben is tartalmaznak olyan általános közös vonásokat, melyek az alkalomhoz nem kötött dallamok jó részétől elhatárolják őket. Többségben (a tipikus párosítók 95%-a), a Bartók által felállított C osztályba tartoznak: többféle stílusréteg képviselve van tehát bennük, de hiányzik a régi stílus egy része: az izometrikus ereszkedő dallamok, s az egész új stílus. E „tipikus párosítók” főbb képviselői: Széles a Duna, Zúg az erdő, Megérett a meggy a fán, Két szál pünkösdrózsa, Sárga csikó, Csinálosi erdő, Este van már, nyolc óra, Virágéknál ég a világ, NN-né káposztát főz, Megvirágzott a diófa, Cinegemadár, kismadár stb. A dallamok hangkészlete itt viszonylag kicsi, többségben van a penta- és hexachord. Uralkodó a dúr jelleg, de jellemző mellette egyes típusoknál a modális sokarcúság is. (Széles a Duna: do, lá, szó, mi-végű változatok.) Szótagszámban és ritmusban (ami általában giusto jellegű) sajátos képletek fordulnak elő, a ritmika e daloknak a sorvégzőknél jellemzőbb jegye. Gyakoriak a heterometrikus (→ metrum) és ritmikus alakzatok, a heterometrikus strófaképletek pedig elősegítik szöveg és dallam egybetartozását is. A szótagszám általában kicsi (tipikus párosítónál 5–10, a tízes 5 + 5 tagolásban), hosszabb sorok esetén gyakran kétsoros a dallam. A párosító dalok rendszerint nem egyedül, hanem sorozatba fűzve szerepelnek. Többségük egy-egy földrajzi terület sajátsága. Rokonságuk: hasonló zenei típusok találhatók köszöntők (→ névnapi köszöntő) között, sőt szórványosan egyéb népszokásokban; szerepelnek tipikus párosítók a gyermekjátékok, ill. lakodalmasok anyagába illesztve. Viszonylag sok típusban mutatható ki idegen (főleg cseh, szlovák) kapcsolat (Zúg az erdő, Virágéknál, Csinálosi erdő, Hess légy stb.): ill. különböző korokból származó műzenei hatás. – Irod. Seprődi János: Házasító dalok (Ethn., 1916); Bartók Béla: A magyar népdal (Bp., 1924); Szendrey Zsigmond: Házasító dalok (Ethn., 1928); Morvay Péter: Párosító ének 1750-ből (Népr. Közl., 1957); Kerényi György: „Megy a kosár” (Zenetud. Tanulm., VI., Bp., 1957); Párosítók (A Magyar Népzene Tára, IV., Bp., 1959).