nyaklánc

1. kerek vagy ovális fém (ritkábban más anyagú), gyűrű alakú tagokból egymásba kapcsolt → nyakék; esetleg közbeiktatott tömörebb díszes elemekkel. Többnyire csüngők is kerülnek rá: pogány vagy keresztény amulettek, jelképek, medaillonok, pénzdarabok (→ lázsiás). A nyaklánc kedvelt az európai bronzkor óta. Magyar parasztgyermekek a 20. sz.-ban is készítik a pitypang-gyermekláncfű üreges szárából, sokác felnőttek lószőrből. Csak kevés helyen találunk parasztosan szorosan nyakon viselt ötvösművű ezüstláncot. Jellegzetes Győr és Komárom környékén, több sor lemezkéből összekapcsolva. Ugyanilyent a szomszédos osztrák területeken is hordtak. Ezen az egész vidéken a jódszegény ivóvíz miatt erősen elterjedt a golyva. A vastag nyak paraszti szépségideál lett, amit még hangsúlyoznak is ezzel a nyakékkel (Kropfkette). Hasonló tagokból felépített nyakláncokat É-Európában nagyobb területen viselnek. Mo. legtöbb táján a gyöngysorok mellett, majd helyett az I. világháború után terjedt el a nyaklánc, mint polgáriasabb, gyári ékszerfajta: a gazdagok aranyból, a szegények dubléból, hosszú füzérben a mellre leengedve viselték. A nők csüngőként legtöbbször kis keretben virágok vagy hozzátartozóik képét (medál) viselték rajta. – 2. Köznapi szóhasználatban gyakran → gyöngysort jelent. – Irod. Fél Edit: A női ruházkodás Martoson (Népr. Ért., 1942); Karasek, E.: Bauernschmuck aus dem Berliner Museum für Volkskunde (Berlin, 1971).

Fiatal lány, gránátnyaklánccal (Küsmöd, v. Udvarhely m., 20. sz. második fele)