gyöngysor

1. általánosabb értelemben: egymás mellé helyezett, erősített, fonalra felfűzött → gyöngyszemek füzére. – 2. a Dunántúlon, a Duna mentén, Erdélyben gyöngy, az Alföldön és a hozzá csatlakozó felföldi területeken kaláris gyöngysor, galáris – a korallból –, az É-Tiszántúlon gránát nyakék egy vagy több sor felfűzött gyöngyből. A 19–20. sz.-ban a magyar felnőtt parasztlányok és menyecskék táncos, de templomi ruhájához is országszerte szinte kötelezően hozzá tartozott. A legjelentősebb népi → ékszer. Sok helyen kislánykortól öregkorig kinek-kinek megvolt az őt megillető minőségű és mennyiségű gyöngysora. Szórványosan hétköznap is viselték, az ékszer kedvelése vagy a betegségektől megóvó erejébe vetett hit miatt. Természetes anyagokból inkább csak a gyermekek készítik. A nemes gyöngysor anyagokat (igazgyöngy, piros korall, sötétvörös gránát) többnyire utánzatokban találjuk a népnél. A dunántúli gyertyaöntő kisiparosok üreges, vékony falú, kb. 1 cm átmérőjű gömbölyű viaszgyöngyöket készítettek matt fehér és piros színekben. Országszerte legelterjedtebb a gyári üveggyöngy. Ennek 19. sz.-i fajtája az üreges, vékony falú cseh fújt üveggyöngy. Legtöbbször gömbölyű, többféle méretben és színben. Jellegzetes az ezüst színű. Kisebb méretűeket viseltek pl. a palócok, nagyméretűeket pl. a sokácok. A 20. sz.-i öntött, tömör üveggyöngyöket és porcelángyöngyöket a legváltozatosabb formában és színben hordták. Méretük többnyire 0,5 cm alatt van. Részben színtelenek vagy színesen áttetszők, részben színezett átlátszatlanok. A gyöngyszemeket vásárban, búcsúban súlyra mérve vették, és a gyöngysorokat házilag, helyi ízlés és divat szerint készítették. Egy-egy gyöngysort egynemű szemekből magyarok közt szokás fűzni, tarkán inkább csak a nemzetiségek fűzték a gyöngyöt. Míg a korabeli városi viseletben jobbára csak 1, néha 2 gyöngysort viseltek, addig a magyar és más európai parasztviseletekben egyszerre többet, akár a barokk korban az urak. Parasztfiatalok közt legkedveltebb a piros gyöngysor, főleg a Dunától K-re. A polgárosultabb Dunántúlon a 19. sz.-ban elég általánosak a fehéres, ezüstös gyöngysorok. Később másutt is a fehér Mária-lány- és menyasszonyi ruhához illő fehér gyöngysorok lettek általánosak (→ mezőkövesdi matyó népviselet). A gyászoló és az idősebb palócok kék vagy zöld gyöngysorokat viseltek. Szórványosan, a színesebb népviseletekben két-, néha háromféle színű gyöngysort is felvettek egyszerre. A 19. sz.-ban országosan legalább 7–8, majd a 20. sz.-ban legfeljebb 5–6 sort hordtak. Színes, dús sokszoknyás viseletekhez (pl. palócok) az átlagosnál többet, 20–30 sort is felvettek. Az egyszerre viselt gyöngysorok végét gyakran összedolgozzák 1–1 rongypántra, párnácskára és az arra varrt kapoccsal vagy hosszan lelógó, színes, virágos pántlikával erősítik meg hátul a nyakon. Az alsó gyöngysor közepén lehet csüngő: művirág, fémdísz vagy pénzdarabok (→ lázsiás). Hagyományosan szorosan a nyakhoz simulnak az azonos hosszúságú gyöngysorok. Ha nagyon széles a nyakék, az alsó sorok fokozatosan egyre hosszabbak, és tömött félkörben leomlanak a mellre. A 20. sz.-ban sok helyen újabb divat, hogy az összes lelóg a mellre, és nagyobb közöket hagynak köztük. – Irod. Kresz Mária: Magyar parasztviselet 1820–1867 (Bp., 1956); Flórián Mária: Rimóc népviselete (Balassagyarmat, 1966).

Lány fülbevalóval és gyöngysorral (Désháza, v. Szilágy m.)