pusztabíró, mezőbíró

a városoktól és falvaktól távoleső, különálló pusztákon igazgatási és igazságszolgáltatási funkciókat ellátó tisztség volt, amely a 18. sz. végén már fejlettségének magas fokán állt; a 19. sz. végén a Kiskunság néhány pusztája kivételével megszűnt, ill. teljesen beleolvadt a csendőrség intézményébe. Egyéb elnevezése: határbíró, hetelőgazda, pusztafelvigyázó, tőkebíró, tanyabíró. A pusztabírót és az alája rendelt pusztagazdát és pusztacsőszöket a jász-kun területen a kerület alkalmazta, leginkább természetbeni járandóságot juttatva nekik. A pusztabíró kezdetben a pusztákon az állatok számadási és egészségügyi, a pásztorok és egyéb pusztai lakosok személyi ellenőrzését végezte, később a mezőgazdaság felügyelete is hatáskörébe került. Egy-egy közösen használt pusztára a tőkebíró, a havasra (pl. Erdélyben) a havasbíró ügyelt fel. A csőszöket a csőszbíró ellenőrizte és sok helyen ugyanő gyakorolta velük kapcsolatban a munkáltatói jogokat is. (→ még: bíró) – Irod. Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Nagy Czirok László: Pásztorélet a Kiskunságban (Bp., 1959).

Pusztabíró a múlt század első felében (Rajz a 19. sz. végéről)