rabmunka

börtönben készült aprólékos munka, többnyire → fafaragás. Régen, amikor a rabokat nem foglalkoztatták rendszeresen, a börtönökben a rabság rettentő unalmát sokan aprólékos pepecselő munkákkal kergették el, kenyérbélből parányi szobrokat, szilvamagba vésett domború arcképeket, egy darab fából faragott óraláncokat, → türelemüvegeket, lószőrfonatokat s egyéb kínos aprólékosságú rabmunkát készítettek. Erre utalva használatos a Tiszántúlon a rabmunka kifejezés a különlegesen finom, aprólékos munka megnevezésére, függetlenül attól, hogy készítője „időt tőtött” vagy nem. A börtönöknek szerepe lehetett a fafaragás egyes technikáinak és motívumainak elterjesztésében (pl. Ny-Dunántúlon a borotvatokokra, álló tükrökre karcolt „vadász temetése” ábrázolások), nem egy tárgyon felirat tanúsítja, hogy börtönben készült. A rabokhoz hasonlóan a hadifoglyok is készítettek sok türelmet igénylő munkát, fafaragást, részben hadifogoly idejük emlékéül. A hadifogolytáboroknak az I. világháború idején a börtönökhöz hasonlítható szerepe volt, a jobbára már polgárias díszítmények és fából faragott tárgyféleségek (képkeretek, szelencék, sétabotok, egy darab fából kifaragott láncok, sok darabból összerakott keresztek stb.) elterjesztésében. – Irod. Viski Károly: A magyarság néprajza (II., Bp., 1941–43).

Fűszertartó. Oldalán felirat: „Török János tsináto rabságábo’ 1840” (Újkér, Győr-Sopron m.) Bp. Néprajzi Múzeum