| régi stílus | TARTALOM | régi táncstílus |
régi stílusú népművészet
a magyar tárgyakat formáló → népművészet stílusperiódusok szerinti áttekintésében az → új stílusú népművészet kibontakozása előtti korszak emlékanyaga, amely általában a 17–18. sz.-i emlékekből ismert. Abban a folyamatban, melyben a népművészet kiszakad egy korábbi, homogénebb össztársadalmi művészi gyakorlatból és egyre önállóbbá válik, a régi stílusú népművészet egy olyan szakaszt képvisel, amikor a parasztoknak még kevés díszes tárgyuk van, és ezeket még több hasonlóság fűzi a többi társadalmi réteg, főként a középnemesség, mezővárosi és városi polgárság emlékeihez. A 17–18. sz.-i tárgyakon megfigyelhetünk olyan elemi, geometrikus mintákat, tárgyformáló díszítő eljárásokat, amelyeknek a parasztság körében való meghonosodása századokkal korábban történhetett és, amelyek a későbbi korszakokban is, ha esetleg peremre szorulva is, de használatban maradtak. – A régi stílusú népművészetre azonban különösen jellemző a rozettás, tulipános, szegfűs, gránátalmás virágornamentika, mely a festett templomi mennyezeteken, ez időben még kis számú festett bútoron, cserépedényen, hímzéseken, az ugyancsak kis számú faragáson egyaránt uralkodó volt. A virágmotívumok mellett találunk még pávákat, pelikánokat, szarvasokat, Isten báránya alakokat, kétfejű sasokat. A motívumok elhelyezése általában valamennyi műfajban ritkás, levegős, a virágmotívumokat gyakran virágtövek, hullámindák, koszorúk kapcsolják össze. – A régi stílusú népművészet számos műfaját, emlékét kézművesek készítették, akik ebben az időben még egyaránt dolgoztak falusi és úri-városi megrendelésre, mint pl. a templomokat díszítő, úri megrendelésre is dolgozó asztalosok, akik esetenként parasztemberek számára is kifestettek egy-egy kelengyeládát. Maguknak a templomoknak festett díszítését is sok esetben falusi egyházak parasztemberekből álló elöljárósága rendelte meg; egy-egy szószék, szószékkorona, karzatmellvéd, templomi pad kifestetése egy-egy parasztember adománya lehetett. Amiképpen a ref.-ok az úrihímzések körébe tartozó úrasztali terítőket, úgy a r. k. egyházban antependiumokat adományoztak paraszti mecénások. Ezek a tárgyak, megbízatások egyben a tárgyaknak és motívumoknak különböző társadalmi rétegek közötti mozgására is példával szolgálnak. – Irod. Fél Edit: Ungarische Volksstrickerei (Bp., 1961); Fél Edit–Hofer Tamás–K. Csilléry Klára: A magyar népművészet (Bp., 1969); Hofer Tamás: Festett táblák 1526–1825 (Székesfehérvár, 1969); K. Csilléry Klára: A magyar népművészet története (Bp., 1978).
