nyenyere

TARTALOM

nyereg alatt puhított hús

nyereg

fából készült eszköz, amit a lóra vagy más, lovaglásra használt állat hátára erősítenek, hogy az ülést biztosabbá és kényelmesebbé tegyék. A nálunk ismert és használt fanyergek négy részből: a két nyeregdeszkából vagy nyeregszárnyból és az azokra szerelt két ív alakú kápából állanak. A nyeregszárnyak vízszintesen helyezkednek el, kissé ívelt hajlásúak, hogy jól feküdjenek a ló hátán. A kápák úgy merevítik a nyeregszárnyakat, hogy a teher ne a ló gerincére, hanem zömmel a 12. és 13. gerinccsigolyákból és az azok mellettiekből induló bordákra keresztben feküdjenek. A magyar nyereg – helyes nyergelés esetén – sem fel nem töri, sem járásában, száguldásában nem gátolja a lovat. – A nyereg eredetéről és koráról biztosat nem tudunk. Az látszik valószínűnek, hogy Ázsiában találták fel, és a népvándorlás során került el Európába. Talán már a szkíták vagy hunok hozhatták a Kárpát-medencébe. A rómaiak még nem használták a favázas, nyeregdeszkás nyerget, helyette az ephippianak nevezett gyapjószövetet helyezték a lóra. A régi germánok is elpuhultnak tartották a nyeregben lovagló embert; később azonban mégis alkalmaztak egy elölhátul hurkát formáló bőr ülő alkalmatosságot: a bastot, a ló hátára. – A magyar nyereghez sok vonásban hasonlít, de bizonyos részleteiben eltér az arab vagy más nevén (eredetére utalóan) „parthus”-nyereg. Ezt vették át a rómaiak és ez terjedt el aztán Ny-Európában. Belőle alakult ki az ún. lovagi nyereg, de ez a szerkezeti forma terjedt el D-Eurázsiában, egészen Koreáig. A parthus-nyereg más szerkezetű, mint a magyar nyereg: elvileg ugyanaz, mint amelyet a tergenyés-szamárra szoktak tenni, amennyiben villaszerű két kápája közvetlenül fekszik a ló hátára. A két kápát aztán háztetőszerűen – kétoldalt – deszkák kötik össze. Bármennyire párnázzák is, az így felfekvő kápák mégis jobban igénybe veszik az állatot, mint a magyar nyereg, amely szárnyai által fekszik fel a lóra. A magyar nyereg szárnydeszkáit is kipárnázzák, ill. alátétet terítenek a ló testére. Az arab vagy parthus-nyeregben a lovas nyeregpárnán, a magyar nyeregben a farbőrre hevederezett nyeregbundán, ritkábban itt is nyeregpárnán ül, és mindkét nyeregnél lábait a → kengyelben tartja. – Mo.-on többféle nyerget különböztetnek meg, így van lovagló vagy katonanyereg, kocsisnyereg, kun- vagy betyárnyereg, → csikósnyereg és → tergenyés vagy terhelő nyereg. Az első három nyereg tulajdonképpen azonos, a különbség csupán annyi, hogy a kocsisnyereg első kápafejére keresztfát szerelnek; a kun vagy betyár-nyereg sajátossága viszont az, hogy mind a két kápájának van ún. kanala vagy feje. A régészeti leletek azt igazolják, hogy az avar és a honfoglaló magyar nyergeknek kerek kápája volt. A kun nyeregnek viszont mindig kanalas kápája volt; ebben rokon velük az ún. kozáknyereg. A csikósnyereg vagy patrac, amit ma csak a hortobágyi csikósok használnak, nem igazi nyereg, hanem csak egy kengyelekkel ellátott takaró, amit heveder nélkül vetnek a ló hátára. A terhelőnyereg pedig a parthusnyereg rokona. – Irod. Pettkó-Szandtner Tibor: A magyar kocsizás (Bp., 1931); Garay Ákos: Magyar nyergelés (Népr. Ért., 1936); László Gyula: A koroncói lelet és a honfoglaló magyarok nyerge (Bp., 1943).