| terézsia | TARTALOM | terhelő-nyereg |
lécekből összeállított, a favágóbak formájára emlékeztető eszköz, amelyet két szíj segítségével erősítenek fel a teherhordó szamár hátára. A tergenye szó elsősorban az Alföldön ismert, míg a Duna–Tisza közén a szamárnyereg elnevezést használják. Az eszközt maguk a juhászok vagy faragó emberek készítették. Erre akasztották a → juhászok (néha a kondások) a legfontosabb felszerelési tárgyaikat, a → szolgafát, bográcsot, csobánt (fa vizesedény). Az élelmiszereket → átalvetőben vagy tömlőben tették rá, valamint ruházatuk elengedhetetlen darabjait, köztük a → szűrt vagy a → subát. Az így felpakolt állatot tergenyés szamárnak vagy gúnyás szamárnak mondták. A juhász felülhetett a szűrrel vagy bundával letakart teher mögé, a szamár farára. A tergenye tehát nem → nyereg. – A fejősjuhászat elterjedése előtt az Alföldön egy-egy pásztornak 3–5 teherhordó → szamara is volt. – Szerkezetileg az ún. parthus-nyeregből alakult ki. A Balkánon – bár ott a törökök (a parthus-nyereg helyett) lovaglásra – a türk, azaz a nyeregdeszkás nyerget terjesztették el, a nép azonban a terhek szállítására, szamarak, öszvérek málházására, sőt ezeknek az állatoknak a lovaglására is, a mai napig megtartották a törökök előtti nyeregformát, a tergenyek alakjában. Magyar területre is a Balkánról származott át – már a középkorban, a 13. sz. előtt –, de formája kicsit módosult. – A tergenye legtovább a vándorló életformát űzők körében maradt fenn. (→ még: gúnya, → vándorpásztorkodás) – Irod. Bátky Zsigmond: Tárgynévmagyarázatok (Népr. Ért., 1938); Béres András: Terelők, terelőeszközök a hajdúsági pásztorok kezén (A Debreceni Déri Múz. Évkve, 1960–1961, Debrecen, 1962); Borzsák Endre: A meddőnyáj (Ethn., 1964); Vakarelszki, Hriszto: Áruszállítás málhás állatokkal a bolgároknál (Ethn., 1966); Szabadfalvi József: Studia ethnographica et folkloristica in honorem Béla Gunda (kiadta J. Szabadfalvi–Z. Ujváry, Debrecen, 1971).