szamár (lat. Equus asinus)

D-Európában, É-Afrikában és Ázsiában nagy területen használt hátas és teherhordó háziállat. Ősei valószínűleg a núbiai vadszamár, ill. az ázsiai kulán és a kiang voltak. A magyar nép a szamarat háziállatként csak bizonyos funkciókra tenyészti. A juhászok, részben a kondások tartották teherhordó (→ tergenye) és hátasállatként, elsősorban a szélesebb körű tejfeldolgozás előtt az ún. gúnyás (→ gúnya), migráló (→ vándorpásztorkodás) juhászatnál. A szamár tenyésztése csak egyes községekre korlátozódott: pl. Ács (Komárom m.), Pári (Tolna m.), Öskü, Várpalota (Veszprém m.), Gyöngyöspata (Heves m.). Tiszafüreden a hortobágyi pásztorok részére tenyésztették, de hizlalták is. Szórványos fogyasztásáról a Mátra és Közép-Tisza közti vidék paraszti törpegazdaságaiban, ill. alföldi juhászoknál tudunk a 19–20. sz.-ból. A parasztok körében szamarat ettek az állatot igavonóként tartó gazdaságok mellett más szegény háztartásokban is. A szamárvágás a juhászok körében sem általános; akik egyáltalán levágták, részben csak zsírját használták haj-, és ruhakenésre, ill. szappanfőzésre. – Általában kiöregedett állatokat vágtak. Ezeket ősztől kezdve néhány hónapon át szemes takarmányon hizlalták, majd leszúrták, megnyúzták. A szamár húsából füstöltek, nagyobb részéből azonban kolbász készült, szintén füstölve. Kisütött zsírját ételkészítéshez használták. – A magyar téli szalámi olasz előképétől eltérően nem szamárból készül. Századunkban a cukrászipar próbálkozott szamárzsír felhasználásával, ami az Alföldön helyenként átmenetileg fellendítette a szamárhizlalást. – Szegényebb rétegek igázták is, egyes helyeken fuvaroztak, városokban (pl. Pest, Tiszafüred) vizet szállítottak szamárral. Nagyobb gazdaságok, uradalmak öszvértenyésztéshez használták. – Irod. Györffy István: Ló- és szamárhúsevés a magyar népnél (Ethn., 1936); Szendrey Zsigmond: Szamár a magyar néphitben (Ethn., 1937); Bökönyi Sándor: Rapport préliminaire sur l’examen des ossements d’animaux receuillis au cours de fouilles de Zalavár (Acta Archaeol, 1954); Bencze József: A szamár tenyésztése és az öszvér (Bp., 1955); Szilágyi Miklós: Adatok állattartásunk egy kevéssé kutatott problémájához (Ethn., 1964).

A juhász szamara a birkákkal együtt legel (Kunszentmiklós, Bács-Kiskun m., 1980)