útjel

az utas tájékozódását elősegítő, ill. a közlekedést tilalmazó néma jel. Bőrdarabkára fűzött, színes fonalakból álló útjelet használnak a Mo.-i és erdélyi vándorcigányok. Az útkereszteződésnél, táborhelyen elhelyezett útjel rejtjeles üzenetét az arra haladó rokon karaván a fonalak csomózása alapján fejti meg. Néhány kapányi földrakás (hunka, → hancsik, hamzsik, → komp), ill. kis gödröcske (csősz-lik) jelzi a mezei földutak mentén a határt és tiltja az áthaladást a megművelt területen. Számos vidéken (pl. Palócföld) kis fakeresztet, karót vernek le tilalomfául a mezsgye végébe (→ cégér, → cuca). Hogy feltűnőbb legyen, szalmacsutakot tűznek a karó végébe, innen a tilalomfa neve (csóva). A múlt században a Balatonon a rianás széle mellé éjjel kivilágítható tiltót helyeztek el, hogy az átkelő ne tévessze el az átvezető pallót. Magas hegyvidéken (Pireneusok, Magas-Tátra) kövekből rakott oszlopokkal jelzik a vándorpásztorok, turisták útvonalát. – Irod. Kós Károly: Mihez kezdjünk a természetben? (Bukarest. 1968).