Szlavónia

a Dráva és a Száva közötti terület. Zágráb vidékétől K-re, a → Szerémségtől Ny-ra; ma Jugoszláviában a Horvát Szocialista Köztársaság része. A történeti fejlődés folyamán a Szlavónia névvel jelölt területek határai gyakran változtak. (Régi magyar neve Tótország volt.) Az Árpád-korban a horvátság telelpülésterületének Zágráb környéki részével együtt jelölte a Dráva–Száva közötti területeket is, kivéve a D-dunántúli magyar vármegyék Dráván túli részét. A horvátság e területeken a 17. sz.-ig a saját maga megnevezésére használta a slovene népnevet, s ennek megfelelően magyar elnevezésük tót volt. A magyar és horvát állam kapcsolatainak szorossá válásával Szlavóniát a királyságon belül önálló szervezeti egységként kezelték, mint a trónörökösnek alárendelt területet. – Ókori hagyományokban gazdag, fejlett késő középkori kultúrájú vidék. A török alatt különösen K-i fele rendkívül sokat szenvedett. Felszabadulása után nagy része sokáig határőrszervezethez tartozott. A magyar–horvát népi érintkezések szempontjából kulcsfontosságú vidék, de magyar népi kultúráját a Vuka menti községek kivételével nem ismerjük. A Dráva jobb partján letelepült magyarság négy falu (Szentlászló, Kórógy, Haraszti, Rétfalu) kivételével – ezek népét a szomszédos baranyaiak gúnynévvel berencóknak hívják –, melyek a Duna árterének, a Vuka mocsarainak védelmében megmaradtak, elpusztult a török hódoltság idején. Az újabb magyar kivándorlás a Dráván túlra a 18. sz. végén indult meg. Előbb szórványosan, 1848 után csoportosan költöztek a dunántúli megyékből (elsősorban Baranya, Somogy, Zala és Vas m.-ből) Szlavóniába a magyar zsellérek és cselédek, hogy az ottani nagy uradalmakban munkát vállaljanak. Az 1870-es évekből jelentősebb számban vándoroltak ki magyar birtokos parasztok is, akik a Dunántúlon a nagybirtokok szorításában nem tudtak földet vásárolni. Bácskából is került át kisebb számú magyar ebben az időben Szlavóniába. Vonzotta őket a földbőség és a viszonylag alacsony földárak. Az uradalmi cselédek közül is összegyűjtött bérükön sokan parasztbirtokot vásároltak. Kisebb a száma a szlavóniai magyarok között a századfordulótól napjainkig beköltözött magyar iparosoknak és városokban letelepedő gyári munkásoknak. Az 1900. évi horváto.-i népszámlálás 90 180, az 1910. évi 103 207 magyar anyanyelvűről tudott Horvát-Szlavóno. korabeli területén. A népszámlálás esetleges pontatlanságait és eltolódásait figyelembevéve azonban több tízezerrel nagyobbra becsülték számukat. A szlavóniai magyarok iskoláztatásával és művelődési helyzetével az 1890-es évekig az említett négy község kivételével nem foglalkoztak az illetékes mo.-i szervek. Ekkortájt kezdett először a ref. egyház egyházközségeket szervezni és iskolákat építeni. 1904-től a Julián Egyesület tartotta számon a többségükben katolikus szlavóniai magyarokat, iskolákat építve és könyvtárakat szervezve számukra. 1910-ben a szlavóniai magyarok Szerém, Verőce, Pozsega és Belovár-Körös vármegyékben laktak, ezeknek a megyéknek a Dráva, ill. a Duna felé eső részén. Százon felüli magyar lakosság 136 helységben (ez kb. 90 000 embert jelentett) élt. Száznál kisebb magyar csoportban mindössze kb. 15 000-en laktak. Ötszáznál nagyobb, de ezernél kisebb magyar csoport 40 helységben, 1000-nél több magyar 23 helységben élt. Az 1921. évi szerb népszámlálás 70 024 magyart írt össze Horváto.-ban. Az 1941. évi statisztika, melyet az önálló horvát állam adott ki, 68 115-re teszi a számukat. Az 1961. évi jugoszláv népszámlálás a mai Horvát Szövetségi Köztársaságban (Szerémség nélkül, de Drávaszöggel együtt) 42 347 magyar anyanyelvűt talált. – Irod. Hegedűs Lóránt: A dunántúli kivándorlás és a szlavóniai magyarok (Bp., 1905); Garay Ákos: Szlavóniai régi magyar faluk (Népr. Ért., 1911); Benisch Artúr: Horvátország nemzetiségi viszonyai (Magy. Figyelő, 1913); Margitai József: A horvát és szlavónországi magyarok sorsa, nemzeti védelme és a magyar–horvát testvériség (Bp., 1918); Dudás Tibor: A horvátországi magyar népcsoport (Láthatár, 1941); Penavin Olga: Szlavóniai (Kórógyi) Szótár (I–III., Bp.–Újvidék, 1968–1978); Györffy György: Szlavónia kialakulásának oklevélkritikai vizsgálata (Levéltári Közl., 1970); Kósa László: Magyar néprajzi kutatások Jugoszláviában (A Hungarológiai Intézet Tudományos Közl., 1972. 11–12. sz.); Szlavóniai hétköznapok (Válogatta Penavin Olga, Újvidék, 1973).

Haraszti utcaképe (v. Verőce m., 1960-as évek)

Jellegzetes szlavóniai lakóház a múlt század második feléből (Haraszti, v. Verőce m.)

Századvégén épült lakóház udvari homlokzata (Haraszti, v. Verőce m.)

Udvar, a ház mellett faragott oszlopos kamrával (Kórógy, v. Szerém m., 1910)