szlovének (a régebbi magyar nyelvhasználatban vendek, vendus tótok)

TARTALOM

szobaberendezés

szoba

1. a lakóház külső fűtésű kályhával, kemencével fűtött (→ külső fűtésű szobai kemence), állandó emberi tartózkodásra használt helyisége. A szó 1300 körül fordul elő nyelvemlékeinkben először. Értelmezett lejegyzése a 14. sz.-i Besztercei- és a Schlägli-szójegyzékből ismert. Köznyelvünkben a középkor óta általánosan elterjedt, országszerte ismert, azonban jelentős területeken parasztságunk nem használja, helyette a → ház szinonim értelmű szóval élnek. Bizonytalan közvetítésű, a latin stuba ’kályha, fürdőház, fűtött helyiség’ jelentésű szóra vezethető vissza, amelynek származékai neolatin, a germán és a szláv nyelvekben egyaránt széles körben elterjedtek. A mai németben használatos a szobával azonos értelmű változata Stube. A szláv nyelvekben a korai középkor óta ismert istba, izba, jizba szócsalád is a latin szó származéka. A mai magyar szoba közvetlenül egyik nyelvből sem magyarázható. Hangtani, jelentéstani akadályai vannak a német, szláv, neolatin származtatásnak. Viszont figyelemreméltó tény, hogy a magyar szoba alakjával (soba) jelentésben is azonos változatok fordulnak elő a szerb-horvát, szlovén, bolgár, oszmán-török nyelvekben. Ez utóbbiban a lakóhelyiség jelentés mellett, mint a magyarban is, külső fűtésű kemence jelentése is megvan, viszont a román soba és az albán sobë jelentéstartalma csak a fűtőeszköz, kemence fogalomra korlátozódik. Ez is mutatja, hogy szavunk milyen szorosan összefügg a fentebb már érintett latin stubaval. A magyar alak összetett jelentéstartalma feltételezhetővé teszi, hogy a délszláv, román, albán, oszmán-török nyelvekbe közvetítésünkkel került át. Ezt magyarázza és támogatja az a tény is, hogy az 1300-as évektől ismert, de feltételezhetően már a 13. sz.-ban megjelent, eredetileg kolostori, főúri kultúránkban meggyökeresedő tiszta levegőjű, külső fűtésű fürdő- és lakóhelyiség, ill. a zárt, füsttelen, kályhaszemekből épített kemence a késő középkorra hazánk legintenzívebben fejlődő D-i és középső vidékein a parasztság szintjén is széles körű közkedveltségnek örvendett (→ középmagyar háztípus). Minthogy a török elleni harcok miatt a legintenzívebbek voltak a magyar–délszláv, ill. a magyar–balkáni kapcsolatok, számos kulturális elem került kölcsönös kicserélésre az együtt vagy éppen egymás ellen küzdő népek között. Miután nyelvünkben a szoba elsődleges jelentésére (fűtőalkalmatosság) számos szinonima élt és terjedt el, a szoba szó köznyelvünkben fokozatosan csak ’lakóhelyiség’ jelentésre szűkült, és napjainkban is terjedőben van, a ház mint ’lakóhelyiség’ használatát szorítja egyre szűkebb térre. Ez a terjedés részben még mindig azt a minőségi változást jelzi, amit a tiszta levegőjű, füsttelenül fűtött lakótér megjelenése, a külső fűtésű, temperáló eszköz alkalmazása hozott létre. – 2. Zárt, külső fűtésű lakóhelyiség melegítésére szolgáló tűzhelyépítmény, kemence, kályha. Egykor köznyelvünkben is élő jelentése ma már csak nyelvjárási szinten mutatható ki a moldvai magyarság körében. „Egy a szoba a kemencével” szólás utal a szoba 1. és 2. közötti hajdani összefüggésére. A magyar szoba 2. szavunk közvetlen megfelelői soba, sobë változatban az oszmán-török, román, albán nyelvből ismertek. Eredete, jelentés-fejlődése elválaszthatatlanul összefügg a lakóhelyiséget jelentő szoba 1. történetével. (→ még: kályha) – 3. Nyelvjárásainkban a szoba szónak lakóház értelme is él. Ebben analóg ház szavunkkal, amelynek épület jelentés emellett lakás célját szolgáló helyiség értelmű használata általános volt, de egyáltalán jelenthetett általában helyiséget is.