verem

1. két-három méter mély kerek vagy szögletes, gyakran lefelé keskenyedő vagy táguló gödör, amelyet róka, farkas, medve, vaddisznó, ritkábban őz, szarvas csapásába ásnak. A verem aljára hegyes karókat is verhetnek. A verem tetejét lazán ágakkal, rőzsével befedik s arra helyezik a csalétket. A verem teteje billenő deszkafedél is lehet. A vad súlya alatt a laza tetőzet beszakad, a fedél elbillen és az állat a verembe zuhan. A róka- és farkas egyik változatánál a verem közepéből kiálló pózna végére kosarat helyeznek s baromfit, bárányt, malacot kötnek bele. A farkas, a róka a kikötött csalétekre ugrik s a verembe zuhan. Erdélyben a medvét a tetejére helyezett mézes méhkassal is csalogatják. A Sárréten a farkasvadásznak 5–6 verme volt. Ezeket időközönként sorra járta s a bennük talált farkast – ha a karók fel nem nyársalták – agyonverte, a nyakába dobott hurokkal megfojtotta. – A csíki és gyergyói havasokban I. Rákóczi György fejedelem 1643-ban egyik hívének meghagyta, hogy a bölényvadászathoz veremásóival jelenjék meg. Csíkban 1729-ben a hatóság rendelte el a farkasvermek ásását. Erdélyben a dűlő- és határnevek (Farkasgödör, Farkasverem) napjainkig is őrzik a korábban nagyszámban ásott vermek emlékét. A vadfogó vermek Európában már a paleolitikumtól kezdve használatosak voltak. Gyakran a természetes mélyedéseket is felhasználta az őskor embere a verem készítésnél. Nagy szerepet játszottak a vermek az ókor (Xenophon említi a középoszlopos vermeket) és középkor vadásztechnikájában. Használatuk azonban napjainkban csak Közép-, K- és É-Európa, a Balkán népi vadászatára jellemző. Így pl. a Kárpátokban a szlovákok, ukránok, lengyelek, románok gyakran ásnak vaddisznó- és farkasvermeket. – Verem szavunk valószínűleg honfoglalás előtti alán jövevényszó, amely azonban nemcsak valamiféle ’vadfogó gödröt’ jelenthetett, hanem ’mélyedést’, ’gabonásvermet’ is. Egyszerű vadfogó vermet a magyarság már finnugor rokonaival való együttélése idején készíthetett. – Irod. Moszyński, K.: Kultura ludowa slowian (I., Kraków, 1929); Ecsedi István: Népies vadfogás és vadászat a debreceni határban és a Tiszántúlon (Debrecen, 1933); Sirelius, U. T.: Die Volkskultur Finnlands (I., Jagd und Fischerei in Finnland, Berlin–Leipzig, 1934); Mészöly Gedeon: A csalfa–csal-fa (Nép és Nyelv, 1943); Lagercrantz, S.: Zur Kulturgeschichte des schwedischen Gruben- und Zäunefanges (Zeitschrift für Ethnologie, 1945). – 2. → gabonásverem, → vermelés

Farkasverem metszete, az alján hegyes nyárs (Alföld)

Libás verem (Konyár, Hajdú-Bihar m.)