Vert viszen veretlent, agya feje töretlent...

állandósult szókapcsolat, → mesei sztereotípia, → népmesei szólás. Európa-szerte ismert, önálló típusként (AaTh 4) számontartott állatmese-epizódra vezethető vissza, mely a magyar anyagban rendszerint AaTh 41 + AaTh 3 + AaTh 4 + AaTh 5 vagy MNK 54* típuskombináció keretében fordul elő: a róka és a farkas beszökik a lakodalmas ház pincéjébe és ott enni-inni kezd. Az üvöltésükre elősiető vendégek elől a rókának a maga ásta lyukon keresztül sikerül elmenekülnie, a farkas nem fér ki, alaposan helybenhagyják (AaTh 41). A róka pozdorjába hengergőzik, s a farkasnak azt hazudja, hogy őt úgy elverték, hogy csontja, agyveleje lóg ki a szőre közül (AaTh 3). A farkas a hátára veszi és viszi. A róka közben mind azt mondogatja: Vert viszen veretlent, Vert viszen veretlent... A farkas nem akar hinni a fülének, s megkérdi: „Mit beszélsz te, róka koma?” Mire a róka megfordítja: „Veretlen visz vertet, veretlen visz vertet...” Végül a farkas megérti a csúfolódást, és földhöz vágja a rókát (AaTh 4). Olykor űzőbe is veszi, de a róka ismét becsapja (AaTh 5), vagy sikerül megbüntetnie (MNK 54*). A róka mondókája már a 16. sz.-ban szerepel szólásmondás formájában Baranyai Decsi János Közmondásgyűjteményében. A 17–18. sz.-ban vallási vitairatokban bukkan fel, a 19. sz.-ban végigvonul közmondásgyűjteményeinkben Baróti Szabó Dávidétól a Margalits Édééig, s meglehetős gyakorisággal közlik a mesét népmesegyűjteményeink is. Láthatólag még a közelmúltban is ismert volt az egész magyar nyelvterületen. (→ még: állatmese) – Irod. Beke Ödön: Mesenyom a legelső magyar szólásgyűjteményben (Ethn., 1932); O. Nagy Gábor: Mi a szólás? (Magy. Nyelv, 1954); Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (I–II., Pécs, 1957); Kovács Ágnes: A magyar állatmesék típusmutatója (Bp., 1958).