virágvasárnap

húsvét előtti vasárnap, a római egyház elnevezése szerint Dominica palmarum, azaz pálma-vasárnap. Nevét az e napon szokásos pálmaszentelésről és pálmaágas körmenettől kapta, amit az egyház Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékére rendelt el. A 7. sz.-i bobbiói misszálé szerint a pálmaszentelés már ismert volt, körmeneteket e napon pedig már a 6. sz.-ban is tartottak. A gallikán liturgiában mind a körmenet, mind a pálmaszentelés szerepel. A római liturgiában a 10. sz.-ban találkozunk a pálmaszentelés és a körmenet rendjével. Sebastian Franck tudósítása szerint ezen a napon a hivők telehordták a templomot pálmafákkal és összekötött ágakkal, ezeket megszentelték, s a zivatar, a villámcsapás és tűz ellen használták. Jézus szamáron ülő alakját körülvezették a városon, miközben énekeltek, a szamarat megdobálták pálmaágakkal, amiket aztán mindenféle varázslás űzésére használtak. A 15. sz.-i pozsonyi misszaléból kitűnik, hogy a körmenet a nép és az énekesek dramatikus mozdulatokkal illusztrált részvételével zajlott le. Bod Péter írja e napról, hogy „... valami berkeket vagy zöld ágakat szednek; melyeket az után egy ’s más babonára vissza élnek”. – Azokban az országokban, amelyekben a pálmafa nem honos, azt a tavasszal korán bimbózó ágak – fűzfa, rekettye – helyettesítették mint nálunk a barka. Ezért a szertartást nálunk barkaszentelésnek is nevezik. A szentelt barkához – éppúgy, mint a pálmaághoz – számtalan hiedelem fűződött, s ezek változatait Európa-szerte megtaláljuk. Nálunk a hivők maguk vitték a templomba a barkát. Göcsejben az iskolás gyermekek a tanító vezetése mellett szombaton ünnepélyesen mentek a barkáért a közeli erdőbe vagy hegyre. Az ágakat másnap az oltárt környező falakhoz állították. Az ország nagyobb részében általában azt tartották, hogy a barkát nem szabad bevinni a szobába, mert akkor sok lesz a légy. Egercsehiben az istállóban a gerenda fölé tették, s amikor zörgött az ég, bedobták a tűzbe, és elégették. Hontban, Nógrádban az eresz alá dugták, hogy megvédje a házat a tűzvésztől. A szobába itt se vitték be, nehogy sok légy, rovar legyen a házban és a tojások „befulladjanak”. Gömörben a szentelt barkát a dögvész ellen használták, máshol a lovaknak adták, hogy jól menjenek. Szegeden egy-egy barkaszemet lenyeltek a hideglelés ellen. Baranyában a szentelt barkát kivitték a mezőre, s a föld négy sarkába egy-egy szálat tűztek, hogy az Isten oltalmazza meg a termést. Néhol a rokonok, jóbarátok sírjára is tűztek egy-egy barkaágat. Az Ausztriából, Németo.-ból ismert szamárháton ülő Jézus-szobor körülhordozására csak a szlovákiai Bártfáról van 15. sz.-i adatunk. Említi Bod Péter is. Hont, Pest, Nógrád és Heves megye egyes községeiben ezen a napon volt szokásban a → kiszehajtás. – Irod. Veit, L. A.: Volksfrommes Brauchtum und Kirche im deutschen Mittelalter (Freiburg, 1936); Bálint Sándor: Népünk ünnepei. Az egyházi év néprajza (Bp., 1938); Pascher, J.: Das liturgische Jahr (München, 1963); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964); Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd. A nagyünnepek hazai és közép-európai hagyományvilágából (Bp., 1973).