| kiszámoló | TARTALOM | kiszi |
kiszehajtás
→ virágvasárnap (Dominica in Palmis) a lányok egy szalmabábut menyecskeruhába öltöztettek, majd végigvitték a falun, aztán levetkőztették, a szalmát pedig a vízbe dobták vagy elégették. A szokás Hont, Nógrád, Pest és Heves megye egyes községeiben volt ismeretes, századunk első évtizedeiben még gyakorolták. A szalmabábut kisze, kiszi, kiszőce, kiszice, kice, kicice, kicevice, banya, villő elnevezéssel illették. A menyhei lányok virágvasárnap litánia után öltöztették a kicét az elmúlt év őszén és az az év farsangján férjhezment menyecskéktől kölcsönkért ruhába. Az egyik lány felkapta a bábut, magasra emelte, és a többiek kíséretében, énekelve mentek a kertek mögötti patakhoz:
| Kicevice, villő! |
| Maj’ kiviszük kicevicét, villő! |
| Maj’ behozuk a ződ ágat, villő! |
| A lányokrë jó szerencsét, villő! |
Ott a bábut levetkőztették, a csupasz zsúpkévét, amelyből a bábu alakját formálták, széjjelszedték. Mindegyik lány markolt belőle egy csomót és bedobta a vízbe, majd figyelte, hogy merre úszik. Azt tartották, hogy akinek a szalmacsomója elúszik, még abban az esztendőben férjhez megy, akié pedig a part felé úszik, az megesik. A kicebábu kihordása után következett a → villőzés. Az Ipoly menti községekben a szalmabábut vivő lányok menet közben a kiszebábu kihajtásáról és a sódar (sonka) behívásáról énekeltek:
| Haj kisze, kiszéce, |
| gyöjj be sódar, gömböce. |
| Szabó Marisnak nincs ruhája, |
| üres a ládája. |
| Haj kisze ... |
| Geci Rozi ládája |
| üresen van bezárva. |
| Ha üresen nem volna, |
| a kiszére adott volna. |
| Hej ki kisze ... |
Majd azokat a menyecskéket is „kiénekelték” (→ kiéneklő), akik a bábu felöltöztetéséhez ruhát kölcsönöztek, vagy akik a kölcsönzést megtagadták. A levetkőztetett bábut az Ipolyba dobták. Itt a vizes szalmával arcukat is megdörzsölték, ill. az Ipoly vizével mosták, hogy egészségesek legyenek, ne legyenek szeplősek. Ahol folyóvíz nem volt, a bábu szalmáját elégették. – Az Ipoly, a Galga, a Zagyva menti szövegek egyformán a régi → nagyböjti étel, a savanyú leves, a kisze kiviteléről és a sódar, vagyis a húsvéti sonka behívásáról szólnak. A magyarázatok szerint az is gyakori cél volt, hogy a lányok férjhez menjenek, továbbá hogy a bábuval együtt kivigyék a faluból a dögöt, a betegséget. A szlovák, morva, cseh és lengyel falvakban, K-Németo.-ban a nagyböjt negyedik vagy ötödik vasárnapján vitték ki az általában halálnak nevezett szalmabábut (német: Todaustragen ’halálkihordás’, cseh: nesou smrt ’viszik a halált’, lengyel: śła śmiertecka z miasta ’elment a halál a városból’). A szlovákoknál gyakori a Morena, Muriena elnevezés is, továbbá a magyar elnevezéssel azonos eredetű kysel, kyselica. – A nagyböjt közepén meghordozott, halált ábrázoló bábukat a prágai szinódus 1366. évi tiltása említi. 1423-ban a poznani határozat tiltja a halálkihordást. A gömöri ág. hitv. ev. esperesség 1599. febr. 2-án Felső-Sajón tiltja a Laetare vasárnapján szokott halál-kihurcolását. A prágai tiltás a „halál képéről” a következőket mondja: „... a papoknak és világiaknak az a szégyenteljes szokása honosodott meg, hogy nagyböjt közepén halált ábrázoló bábukat énekek és babonás szertartások kíséretében visznek a helységen keresztül a folyóhoz és ott hirtelen a vízbe dobják, s azt állítják azoknak gyalázatjára, hogy a halál ezután már nem árthat nekik, mivel határaikból elűzték...” Sieber véleménye szerint a prágai szinódus által tiltott halálkihordás menetét a pestishaláltól megfélemlített nép és a vele többé-kevésbé azonos szellemi szinten levő papság hozta létre. – A meghordozott szalmabábu a → téltemetésnek is megszemélyesítője, s amint a cselekmény végzésének ideje közeledett húsvét ünnepéhez, a halál, a tél helyébe a megúnt nagyböjti savanyú leves lépett. – Irod. Liungman, Waldemar: Traditionswanderungen Rhein-Jenissei (Helsinki, 1945., FFC, 131); Sieber, Fr.: Deutschwestslawische Beziehungen in Frühlingsbräuchen (Berlin, 1968); Manga János: A magyarországi kiszehajtás történeti rétegei (MTA I. Oszt. Közl., 1969).
