villőzés

1. a Zoborvidéki magyar falvakban → virágvasárnap, a → kiszehajtás után a lányok feldíszített, villőnek nevezett fűzfaágakkal sorra járták a falut (→ zöldághordás). Alsóbodokon pl. az 1930-as években a szalmabábu kivitele után a lányok a mezőn fűzfaágakat tördeltek, azokat szalagokkal díszítették fel. Megálltak mindegyik ház ablaka előtt és bekiáltották: „Van magoknak virágvasárnapjok?” Ha azt felelték, hogy nincs – ami ritkán fordult elő –, tovább mentek, ha azt, hogy van, akkor énekelték a következő szöveget:

Kijé, kijé ez a ház?

A jámbor emberé.

Benne van egy vetett ágy,

az mellett ringó bölcső,

Haj, villő!

Falu vígín selyemsátor,

Haj villő!

Jaj, de piros a mező,

de nem az ibolyától,

hanem a rózsától.

Haj, villő!

Falu vígin selyemsátor,

Haj, villő!

A zsérei lányok a villő-ágra hímes tojásokat (→ húsvéti tojás) is aggattak, és amikor megálltak a ház előtt, az ablakhoz emelték az ágat. Menyhén a következő szöveget énekelték

Ez ki háza, ki háza?

Jámbor Kovács Bélájé.

Villő, villő.

Vállj meg kërëszt, vállj meg,

a ruzsás pallagon.

Villő, villő.

Hagy fonjam be sárhajam,

hagy vegyem rám gyócsingem.

Villő, villő.

Az ének után a gazdasszony kiment a lányokhoz és tojást adott nekik, majd valamelyik lány villőágáról letört egy gallyat, azzal sorra verte őket, ezt mondogatva: Mind menjetek fírhöz! Kalászon a villőzést a virágvasárnapi pálmaággal hozták összefüggésbe, máshol a tavasz megérkezésének jelképét látták benne. A kesztölci szlovák lányok virágvasárnap somfaágat vittek, s arra sárga virágokból font koszorúcskákat aggattak, ezekből minden háznál hagytak egyet-egyet. A gazdasszony ezen a koszorún a kislibákat bujtatta át, hogy megmaradjanak. Zsérén a villőról tört le a gazdasszony egy kis ágat, s amikor először hajtotta ki a kislibákat, ezzel a kis ággal megveregette őket, hogy egészségesek legyenek. – A feketevasárnapi és virágvasárnapi zöld ággal járás a szlovák, morva és cseh nyelvterületeken is ismert. Itt a zöld ág különböző elnevezéseivel találkozunk. (Szlovák zelená vrba ’zöld fűz’; cseh és morva máječek ’májfácska’, léto ’nyaracska’, krasna ’szép ágacska’ stb.) A magyar falvakból ismert villő elnevezés a szlovák, morva és cseh szokásokból hiányzik; valószínűleg a latin villus (’lomb’) szóból ered. – Irod. Kubinyi Ferenc–Vahot Imre: Magyarország és Erdély képekben (Pest, 1854); Kodály Zoltán: Zobor vidéki népszokások (Ethn., 1909); Manga János: Ünnepi szokások a nyitramegyei Menyhén (Bp., 1942); Zíbrt, Čenĕk: Veselé chvíle v ŀivote lidu českého (Praha, 1950). – 2. A hozzákapcsolódó dallamanyag többsége ütempáros szerkezetű, motívumsoroló. A → gyermekdalok közt gyakori, főként a Zobor vidék farsangi kantációiban (→ kántálás) uralkodó mi-re-dó (mi-re-dó-re) dallammag. A farsangi vasárnapokkal való zenei kapcsolatot ezenkívül közös refréndallam is megerősíti. (Ott: Agyigó, agyigó, fassang, fassang; itt: szép zöld ág, szép zöld ág, majd megválunk tőle.) A szokás peremterületein más (kvint-vázas) motívumok is előfordulnak. Egy ének különül el határozottan az ütempáros szerkezetű dallamok közül: Ez ki háza (villőzés, három faluból), mely sorpárokból s rövid refréndallamból áll (villő, villő, ill. kirelejszom). Tempója lassú, az előadásmód rubatóra hajló, s a cifrázatok is megjelennek benne. Stílusrokona a → Szent Iván-i ének darabjai között fordul elő. Mi-re-dó-re dallamú ütempárok a paralel szlovák népszokásokban is szerepelnek. – Irod. Manga János: Ünnepi szokások a nyitramegyei Menyhén (Bp., 1942); A Magyar Népzene Tára (II., Jeles napok, Bp., 1953).