gyermekdal, gyermekjátékdal

a nem strófás, soroló, ill, lánc-, füzértechnikával építkező zenei műfajok közé tartozik. Zenei sajátságai összefüggnek a cselekvéssel (játékkal). Kis mennyiségben szerepelnek a gyermekjátékokhoz kapcsolódóan önálló („felnőtt”) népdalok is, melyek azonban zenei szempontból nem tekinthetők sajátosan gyermekdalnak. A gyermekdalok hangkészlete bi-, tri-, tetrachord, pentachord és hexachord, melyek főleg dó-végűek. A hexachord kiegészülhet a felső oktávval is, s gyakran pentaton színezetű. A kis hangkészletű darabok közül néhány ismert hexachord-dallam töredékének bizonyul, a többség azonban hangnemét illetően önálló alakulat. A szerkezet alkotóelemei: kötetlen szótagszámú kétütemes egységek, „ütempárok”, valamint két különböző funkciójú ütempár kapcsolódásából keletkezett négyütemes egységek, „sorok”. A darabok rendszerint ezeknek lazán összefűzött láncolatából állnak, bár előfordul valódi sorpárok, periódusok kialakítása is. Az alkotóelemek formulaszerűek, a forma egésze azonban, melyet külső, nem zenei elem (játék) befolyásol, esetleges, változékony, s a rögtönzésnek tág tere nyílik benne. A ritmus a szöveg igényéhez nem vagy csak kivételes esetekben alkalmazkodik. Keretét a mozgás által megszabott egyenletes lüktetés adja (tempo giusto, Mm d (hangjegy)-cca 108–126), tartalmát pedig az alapegység kettes-hármas-négyes osztásai, ill. duplázása. A dallam önálló, jellegzetes dallamformulák (motívumok, általában ütempár terjedelmű egységben) és az esetlegesen megjelenő zárt dallamsorok füzére. A motívumok nem egyenrangúak. Amelyiken a tulajdonképpeni „sorolás” (többszöri, variált ismétlés) történik, az alkotja rendszerint a konkrét dallam „súlypontját”, jellemző „magját”. E központi dallammagok, melyek alapján a gyermekdalok zenei rendszerezése történik: 1. mi-re-dó keretbe tartozók, különösen mi-re-dó-re; 2. szó-lá-szó-mi és változatai, valamint rokonai: szó-lá-szó és szó-fá-mi; 3. szó-mi-dó és dó-mi-szó, szó-dó-fá és szó-dó-szó (regösénekkel rokon); végül 4. az oktávot érintő formula: szó – dó-’sz-dó-’sz és szó – dó-’dó-’ti-lá-szó-mi. A sortípusok közül kiemelkedik gyakoriságával: szó-szó-szó-szó / szó-lá / fá-mi-re- / mi-dó. A gyermekdalok egy része megelégszik egy dallammotívum variálásával, mások többfélét is összekapcsolnak. Előfordul, hogy a motívumok láncolatába a felnőttek dalai közül vett egész strófák vagy (különösen a lakodalmi szokások anyagából ismert) periódusok illeszkednek. Találhatók benne a régi és új műzenéből ismert maradványok is, akár átalakítva (töredékesen vagy belső ismételgetéssel megbontva), akár mozaikszerűen beépítve. A gyermekdalok módszeres, zenei motívumkatalóguson alapuló összehasonlító vizsgálata még nem történt meg. A magyar népzenén belül rokon építkezésű s részben rokon dallamú és ritmikájú anyag kapcsolódik egyes népszokásokhoz (regölés, → regösének; → betlehemes; tavaszi vasárnapok, → kántálás). Szerkezetben és ritmikában rokon a mondókákkal (→ kiolvasó) és táncszókkal, dallamfordulatokban a → recitatív anyag egy része. A magyar gyermekdalokhoz hasonló szerkezetű sőt hasonló motivikájú zenei anyag egész Európában, sőt Ázsiában is kimutatható, elsősorban a gyermekdalok és szokásdallamok között. Jelentős mennyiséget őriztek meg a különböző fejlett liturgiák, a rögzítettek a középkori világi tartalmú írásos emlékek is. A szövegeket → énekes gyermekjátékok és alcsoportjainál. – Irod. Szabolcsi Bence: A primitív dallamosság: a hanglejtéstől az ötfokúságig (Emlékkönyv Kodály Zoltán hatvanadik születésnapjára, Bp., 1943); Gyermekjátékok (A Magyar Népzene Tára, I., szerk. Kerényi György, Bp., 1951); Wiora, W.: Álter als die Pentatonik (Studia memoria Belae Bartók sacra, Bp., 1957).