regösének

magyar rítusének (→ népszokások költészete); → regölés alkalmából éneklik a → regösök. 1. A dunántúli regösének szövegének állandó motívumai: a termékenységvarázsló rész, amelyben a gazdának és a háznépnek termékenységet, bőséget kívánnak, továbbá egy párosító rész, amelyben legényt regölnek össze leánnyal. Ezeket megelőzheti a bevezető rész, amelyben a regösök elmondják, hogy hosszú útról jönnek, cserfából nadrágjuk, bükkfából bocskoruk. Nem rablók, hanem Isten követei vagy Szent István szolgái. Szó esik arról is, hogy Isten s az angyalok látogatják meg a házat. Az epikus bevezetéshez tartozik a → csodaszarvasról szóló rész is. Tiszta folyóvíz keletkezik, rajta pázsit vagy sásos, s ezen csodafiúszarvas legelészik. Szarván a gyertyák gyújtatlan gyúlladnak, oltatlan alusznak, testén a napot, holdat hordozza. Néha kérik Szent Istvánt, ne lőjön rájuk. A Vas megyei, búcsúfalui regösénekben további vallásos-mitikus motívumok is előfordulnak, látomásszerűen megjelenik Mária a kis Jézussal s három szép madár: Isten és a szentek. Minden szakasz után felhangzik a refrén: „hej regö-rejtem”, ill. ennek változatai. Ezután adománykérés következik. Sebestyén Gyula Vas, Sopron, Veszprém, Zala, Somogy, Baranya megyében jegyzett fel regöséneket. – Bár a regölésről már a 16. sz.-ban hallunk, az első regöséneket csak 1838-ban közölték nyomtatásban, országos gyűjtésüket Sebestyén Gyula végezte. Ő jegyezte fel az Udvarhely megyei regöséneket is, itt a refrén „de hó reme róma”, a szöveg jókívánságokból s adománykérésből áll. A csodaszarvas motívum, a refrén, s a dallam sajátosságai alapján archaikus rítuséneknek tartják, mely a régi sámánénekekkel is összefügghet. – Irod. Sebestyén Gyula: Regösénekek (Bp., 1902); Kerényi György: A regösének magva (Emlékkönyv Kodály Zoltán 60. születésnapjára, 1953); Vargyas Lajos: Francia párhuzam regös-énekeinkhez (Népr. Közl., 1957, 1–2. sz.); Kardos Tibor: Adatok és szempontok a magyar dráma kezdeteihez (Fil. Közlöny, 1957); Dömötör Tekla: Naptári ünnepek – népi színjátszás (Bp., 1964). – 2. Darabjai zenei szempontból egységes, és a magyar népzene egészén belül jól elkülönülő csoportot alkotnak. A nem strófás, soroló technikával építkező zenei műfajok közé tartoznak, s dallami sajátságaik egy része funkcióhoz kötött. Hangkészletük egy alcsoportot kivéve dúr hexachord, melyen belül azonban sajátosak a tonális viszonyok. Szerkezetük alkotóelemei különböző szótagszámú két-, ill. négyütemes egységek, ütempárok vagy sorok, melyek lazán, füzérszerűen vagy sorolással kapcsolódnak össze, a rögtönzésnek is teret hagyva. Kiválik az alkotóelemek közül az állandó szöveg- és dallammotívumokat tartalmazó refrén, mely az éneket szakaszokra tagolja, és biztosítja a forma egészének rendezettségét, rondószerű képleteket hozva létre. Ritmusuk a szöveghez nem alkalmazkodik, hanem merev giusto, tempójuk gyakran gyorsuló tendenciájú. Dallamuk viszonylag önálló és önmagukban zárt dallamfordulatok (motívumok) sorából illeszkedik össze. A motívumok közül kiemelkedik a kvint-ugrással végződő („regös kvint”), amely, bár szórványosan más anyagban is előfordul, mégis elsősorban a regösénekekben tipikus, azoknak zenei mottóját adja és dallami egységüket biztosítja. (A minden refrénben közös Haj regö rejtem szavak sok esetben még olyankor is megtartják e „regös kvintet”, ha különben már az egész regölés egyéb motívumokon zajlott le.) Az emelkedő kvintet nem tartalmazó ütempároknak is vannak a regösénekben közös vonásaik: legfeltűnőbb az emelkedő végű dallamfordulatok túlsúlya és ezek záró funkciója. A regösénekek előadásmódja nyers, a hangvétel kiabáló. A regöshangszerek (→ furulya, → kettős furulya, → köcsögduda, láncosbot [→ csörgősbot], regössíp [→ tárogató]) által nyújtott kíséret, mely eredetileg csak a refrén dallamához tartozott hozzá, lármássá fokozza a hatást. – A regösénekek zenei szempontból elkülönülő variánscsoportjai nagyjából egybevágnak a földrajzi- és szövegcsoportokkal. a) A szó-fá-mi-re-do-szó alapmotívum végig uralkodik a Göcsejben, s a vele összefüggő Zala és Vas megyei területeken előforduló, legtöbbször Kelj föl gazda, kelj föl kezdetű regösénekek dallamában. Ez a kezdőformula, a refrén, sőt ezen zajlik le a sorolás nagy része is. Az e vidékről származó klasszikus gyűjtésekben (Sebestyén Gyula, Vikár Béla) e főmotívumon kívül csak egyetlen másik fordul elő, amely azonban maga is a főmotívum variánsának tekinthető. Az énekeknek ebben a csoportjában a legarchaikusabbak a tonális viszonyok: a keretet adó kvint hangköz makacsul ismétlődő fölső hangja mutatkozik célhangnak, tonikának. Az egyes belső szakaszok, sőt gyakran az egész regölés avval zárul (1. példa). – A szó-lá-ti-do’ szó-lá motívum megjelenése jellemzi a Somogy és Zala megye határvidékéről származó, a beköszöntőben valamilyen formában Szent Istvánt említő (Nem vagyunk mi rablók, Ne fuss, ne fuss, ne fuss, Megjöttünk, megjöttünk) regösénekek dallamát. E motívum rendszerint csak kezdő jellegű. Néhányszor ismétlődik a szakaszok elején, majd a regölés az első csoportból ismert ütempárokkal, kvinttel mélyebb rétegben folytatódik tovább. A hangterjedelem tehát kibővül, s az oktávkeret kedvez egy modernebb tonális elrendezettség kialakulásának, melyben a legalsó hang válik tonikává. E csoportban a dallamok szinte kivétel nélkül a legalsó hangon zárnak (2. példa). – c) Szó-szó-szó-szó szó-lá/fá-mi-do-mi-ütempárok jellemzik a Kemenes-vidéki (Sopron, Vas, Veszprém m.), többnyire közvetlenül a szarvasénekkel (Amott keletkezik) kezdődő regösénekeket. Az indító jellegű motívum, melyben megvan a lehetőség, hogy kötetlen ritmusú → recitatív sorrá alakuljon, ismétlődni nem szokott. Közvetlen folytatása (fá-mi-do-mi) az az ütempár, amelyen a szövegek sorolása történik. E variáncsoport fordulatanyaga meglehetősen elüt az előző típusokétól. Új színt jelent benne a hexachord harmadik és hatodik hangjának szerepe, s hiányzik a felugró regös-kvint állandó ismételgetése. A felugró kvint e darabokban csak egy helyen maradt meg, a refrén Hej regü rejtëm szavaihoz kapcsolódóan (3. példa). A leírt három típus mellett előfordulnak a regölés zenei anyagában még kisebb variánscsoportok is: egy viszonylag önálló, Veszprém megyében szó-lá-szó-fá-mi-szó kezdettel, s kevésbé jellegzetesek Zala m.-ben do-re-mi-fá-szó-lá, szó-fá-mi-fá-szó-lá és szó-lá-szó-fá-mi-do kezdettel, ahol már sűrűbben fordulnak elő → gyermekdalokból kölcsönzött fordulatok is. A búcsúi „regös misztérium” motivikájában szorosan kapcsolódik a többi regösénekhez (kvint ugrás a refrénben, hangnemileg a Zala m.-i, kvinten végződő típussal tart), ugyanakkor azonban, elsősorban nagyszabású, megkomponált formája miatt azoktól mégis különválik. Az egyes szakaszok zeneileg is elhatárolódnak benne: előfordul, hogy új formai részben, rondó-közjátékszerűen, új dallamtéma jelenik meg (három madár). Ritmikája is mutat sajátos vonásokat. A következetes, merev giustót időnként, a szakaszok elején, szabad ritmusú recitatív sorok vezetik be. Az erdélyi regösének a dunántúli típusokhoz kapcsolódik dallamának főhangjai, hangkészlete, archaikus tonalitása, sőt ritmusképlete révén. Elválik azonban tőlük azáltal, hogy dallamában a sorvégi kvintemelkedés nem ugrással, hanem lépcsőzetes menettel valósul meg (a dunántúli anyagban is van ugyan az ugrás kitöltésére példa), s hogy csak egyetlen sor ismételgetéséből áll. (Sorismétlő szakaszok vannak a dunántúli regösénekekben is, azonban mindig lazább, ütempáros szerkezetű anyagba beillesztve.) Vele rokon dallamok találhatók a lakodalom szertartásos anyagában, a gyermekjátékok és a hangszeres táncdallamok között. A regösénekek származásának, rokonságának kérdése már a századforduló óta a népzenekutatás sokat vitatott témái közé tartozik. A vizsgálatok a regösének különböző, hol általános, hol speciálisabb tulajdonságait emelik ki és teszik összehasonlítás tárgyává, s más-más eredményre jutnak aszerint, hogy milyen vonást tartottak lényegesen jellemzőnek. 1. Ütempáros szerkezetük, valamint hexachord hangkészletük alapján a regösénekek egy egész Európában és Ázsiában elterjedt dallamcsalád tagjai (gyermekdalok, szokásdalok). – 2. Az emelkedő végű motívumok sorolása, ahol azonban az emelkedés hangköze még nem rögződött és nem is föltétlenül zenei hangokból áll, mágikus ráolvasó-énekeknél szokásos. – 3. A motívumok végén emelkedő szekund és kvart-lépést hozó, ütempáros és sorszerkezetű anyag mutatható ki az északi rokonnépek zenéjében. – 4. Ütempáros és egysoros, a zárlatban emelkedő kvintet tartalmazó s azt refrénszövegen megszólaltató anyag található elsősorban a DK-európai szokásanyagban (kolindák, koledák), s elszórtan szélesebb mediterrán vidéken (francia, spanyol, angol). – 5. Kétsoros, 5–1 kadenciás, főleg vágáns-ritmusú dalok egész Európa területén otthonosak, s hangszeres tánczene felé is van kapcsolatuk. – 6. A búcsúi regös-misztérium három madárról szóló énekének dallama nagy hagyományú, liturgikus zenében is ismert recitatív tónussal áll párhuzamban. – 7. A balkáni szertartásos énekek kvintemelkedést tartalmazó refrénanyagának a bizánci liturgia egyik intonációs formulájában (echema) is van vetülete. – Irod. Petresco, J. D.: Les idiomèles et le canon de l’office de Noël (Paris, 1932); Jeles Napok (A Magyar Népzene Tára II. Bp., 1953); Vargyas Lajos: Les analogies hongroises avec les chants „Guillaneu” (Studia Musicologica, 1962); Szomjas-Schiffert György: Die finnisch-ugrische Abstammung der Regös-Gesänge und der Kalewala-Melodien (Musik des Ostens, 1963); Szendrei Janka: Zur Frage der Verbreitung der Regös-Melodien (Studia Musicologica, 1967).