zsákba zárt folyók, a

tréfás, mesebefejező → hazugságmese-motívum. „Én is ott vótam a lakodalomba, én vótam a kis vőfény, Pali (az egyik hallgató) mög az öreg vőfény; tökhajbú vót a sarkantyúm. Az ajtó mögött egy zsákba a Tisza, Duna, Dráva, Száva bunkósbottal bekötve, kócmadzaggal megtámasztva. A zsákot a töksarkantyúval kivágtam. A víz kifolyt, Pali beleesett. Elszaladtam Ménkű Pannához: – Sz..jon kë hamar kétágú vashorgot! – Belecsaptam az órába, kirántottam, most is lukas az óra. Ehön-ë!” (Kálmány Lajos: Hagyományok, I. 73.; AaTh 1961A*; BN 1961**B). → Tündérmeséink gyakori befejező motívuma, mellyel a mesemondó az elhangzottak képtelen voltát hangsúlyozza. Más meseműfajokban ritkán fordul elő. Az egész magyar nyelvterületen ismert. Thompson csak 32 magyar változatról, Berze Nagy János német és orosz párhuzamokról is tud (→ mesezáró motívum, → szalmaparipa, a). – Irod. Berze Nagy János: Magyar népmesetípusok (II., Pécs, 1957); Kovács Ágnes: A bolondmesék típusmutatója (Kézirat az MTA Néprajzi Kutatócsoport adattárában); Katona Imre: Prózai epikus hagyományok (Tápé története és néprajza, Tápé, 1971).