zsuppolás

TARTALOM

Zsuzsánna-játék

zsúptető

a lakó- és gazdasági épületek rozsszalma héjazata. Készítéséhez kézzel csépelt rozsszalmát használtak fel, amelyet a fedés megkezdése előtt kisebb csomókba kötöttek (zsúp, zsupp, zsúf). A készítés technikája szerint két típus különböztethető meg: a) teregetős vagy felvert zsúptető. A zsúpcsomókat kibontva aluról felfelé, sorról sorra a tetőlécekre terítik kalászos végükkel lefelé (a legelőn sorban fordítva). Fából készült, nyéllel, gyakran fogakkal ellátott eszközzel (zsúpverő, verő) felfelé ütögetve egyenletesre verik, majd fűzfavesszővel félméterenként a lécekhez korcolják. A felvert zsúptetőt É-Dunántúlon, D-Nógrád, D-Heves vidékén, szórványosan az Alföld D-i részén alkalmazták, általában azokon a vidékeken, ahol a → nádtető volt az általánosan használt héjazat; – b) A kötött zsúptető az előzőnél tartósabb és elterjedtebb technika. A kis szalmacsomó, melynek tájanként más neve alakult ki (baba, bábú, gica, docska, kicska, matring, szerha, kece, toromba), a megkötés helye és az alkalmazás helye szerint háromféle lehet: kalászos végénél megkötött (ez a legalsó sorba és a tető élére került), derékon megkötött (legalsó sorban és a gerincen használták) és a tövénél megkötött (a tető legnagyobb részén ezt használták). A fedést mindig a legalsó lécnél kezdték el. A kis zsúpcsomót a lécre fektették, a belőle elvett néhány szalmaszálból kötelet sodortak, amellyel a csomót a léchez kötötték. A mellé fektetett következő csomót az előzőből sodort kötéllel kötötték le. A második sortól kezdve a tövénél megkötött csomókat használták, kalászos végével lefelé. Mivel a kalászos vége vékonyabb, egyenletesen sima lett a tető. A tetőéleken általában a kalászos végénél megkötött csomókat tövével lefelé erősítették fel, így itt lépcsőzetes lett a fedés. A Felföldön sok helyütt az egész tetőt lépcsőzetesre kötötték. A gerincen a csomók végét az ellenkező oldalra kötötték le, vagy az utolsó sor végeit sörteszerűen felcsomózták. Gyakran a gerinc fedését fanyárssal (→ tetőnyárs), hosszanti lécekkel (csatlóléc) vagy hegyes szögben összeerősített és a gerincre ültetett, lekötött rudakkal (nyomtatófa, kaloda) rögzítették. A kötött zsúptető több évtizeden keresztül tartós volt, ahol megromlott, új csomókkal pótolták. A kötött zsúptetőt a magyar nyelvterület nagy részén alkalmazták: a Dunántúlon, a Kisalföld peremén és a Felföldön domináns héjazat volt a 19. sz. végén. Szórványosan előfordult Erdélyben is. (→ még: tetőfedés, → szalmatető) – Irod. Pápay Károly: A palóc faház (Ethn., 1893); Gönczi Ferenc: Göcsej s kapcsolatosan Hetés vidékének és népének összevontabb ismertetése (Kaposvár, 1914); Selmeczi Kovács Attila: A zsúpfedél készítése a keleti palócoknál (Ethn., 1968).