Szűcs Marcsa

TARTALOM

szűcsmintakönyv

szűcsmesterség

a ruházkodásra alkalmas bőrök szabásával, varrásával és kikészítésével foglalkozó ipari tevékenység. Régi voltára mutat, hogy szűcs és ködmön szavunk bolgár-török eredetű. Szűcsöket már a tihanyi apátság alapító levele (1055), majd az 1211. évi összeírása is felsorol. A 13. sz. végén a magyar tímárok, irhagyártók és szűcsök munkája külföldön is híres volt. A 14. sz.-ban már népes szűcs céhek alakultak. Mátyás király midőn Szabács ostromára készült. Pest, Nagyvárad és más városok összes szűcseit dolgoztatta, 8000 embernek csináltatott ködmönt és prémes kesztyűket. A debreceni szűcs céh 1598-ban kezdett feljegyzéseiből tudjuk, hogy a városban a szűcsök száma a 19. sz. elejéig minden évben meghaladta a 100–150-et. Ugyanilyen népes céhek voltak minden nagyobb városunkban, de még a kisebbekben is számuk elérte az 50–60-at. A városok céhes mesterei elsősorban a selyem és posztó borítású felsőruhák, subák, menték bélelésével foglalkoztak, a tisztán → bőrruhaneműek közül leginkább cifrázott → ködmönöket csinálták. A parasztok viseletét: a hátibőröket, a subákat, ködmönpruszlikokat csak a 18. sz.-ban kezdték készíteni. Az ő kezük nyomán virágzott ki a szűcsornamentika, mely az irházott és selymezett subákat, a cifra ködmönöket és a melleseket díszítette. A közép számára a 18. sz.-ig az egyszerűbb ruhákat a juhász- és parasztszűcsök készítették, akiknél a mesterség századokon át apáról-fiúra szállt. A juhászszűcsök mosatlan és készítetlen juhbőröket használtak, melyeket töréssel puhítottak. A hivatásos mesterek a 16. sz.-ban már csávázott bőrökből dolgoztak, melyekről a huslást (felszakadó hártyák) kákóval szedték le, aztán corholó vagy vagy kaszapadon állandó korpázással puhára törték, fehérítették. A nép szűcsmesterség az I. világháború után majdnem teljesen eltűnt, csupán néhány mestere dolgozik, akik a ma is hordott díszítés nélküli barnára festett bőrmellényeket és derékbaszabott ködmönöket készítik. (→ még: bőrruha) – Irod. Kiss Lajos: A hódmezővásárhelyi szűcsmesterség és szűcsornamentika (Karcag, é. n.); Dorogi Márton: A kunsági kisbunda (Szolnok, 1962).