talyigás

a tiszántúli pusztai pásztorszervezetben a legfiatalabb bojtár. Nevét a 18. sz.-ban még használt vándor pásztortanyáról vette, ő gondozta a talyigában őrzött élelmet, ruhaneműt, és ő főzött a bojtárok számára. A pásztortanya helyhez kötődése, az állandó → járások kialakulása után, a 19. sz.-ban ő járt a kétkerekű pásztortalyigával a soros gazdákhoz, a sorkenyérért. Az újabb időben, általános neve tanyás, teendője ugyanaz, mint a → lakosnak. – Irod. Ecsedi István: A Hortobágy puszta és élete (Debrecen, 1914).