| tányéros | TARTALOM | tapasztóasszony |
tapasztás
a falazatok külső és belső síkjának egyenetlenségeit, hézagait sárral kitöltő, sima felületet biztosító művelet. Az egészen jó minőségű, gondosan válogatott gerendákból összeállított boronafalak kivételével mind a fából, sövényből, mind pedig a föld anyagú vagy vályogból, nyerstéglából épített falú házakat tapasztással látták el. A hőszigetelés mellett a fal szerkezetének, alkotóelemeinek időjárás elleni védelmét szolgálta. Tapasztó anyagként agyagot, agyagos, löszös földet használtak. A vízzel képlékennyé tett anyagba töreket, polyvát kevertek, valamint állati trágyát, esetleg szőrt (szarvasmarha szőrét) vagy állati vért. A szálas anyagok szilárdabbá, de részben jó hőszigetelővé tették a tapasztáshoz használt sarat; az állati eredetű adalékanyagokkal pedig részben jobb tapadást, kötést biztosítottak a falak alapszövetéhez, részben pedig olyan szerves vegyületeket juttattak a tapasztás anyagába, amelyek fokozták a nedvességgel, csapadékkal szembeni ellenállóképességet. A boronafalú, zsilipeléses gerendafalazatú épületek falainak tapasztásánál – a jobb kötés kedvéért – a fal gerendáit szekercével irdalták vagy lécek felszögezésével tették kötésre alkalmasabbá a tapasztandó felületeket. – A tapasztáshoz falvainknak szinte minden lakója értett, mégis gyakran specialisták munkáját vették igénybe. Erre utal az is, hogy viszonylag gyakori a tapasztó, tapasztós jelző családneveknél vagy egyenesen vezetéknévvé is váltak. Kezdetleges fokon a tapasztók különösebb szerszámot nem is használtak. A tapasztóanyag előkészítését mezőgazdasági munkáknál használt szerszámokkal végezték, a falfelületekre való felrakásnál pedig csak a puszta kezükkel dolgoztak. A 19. sz. folyamán országszerte elterjedt s az alföldi mezővárosokban általánossá vált a fémlemezből, kőműveskanálra emlékeztető alakban készített tapasztószerszám, amelynek a vasalók nyeléhez hasonló kettős felerősítésű fogója volt. A tapasztást → mázolással, → meszeléssel tették ellenállóbbá. A külső tapasztás állandó, évenkénti legalább egyszeri gondos javítást igényelt, ugyanis ha az időközben keletkezett repedéseket, leválásokat nem javították ki, az eső, fagy lemállaszthatta rövid idő alatt a tapasztást. Az évről évre javított tapasztott falfelületek viszont gyakran 100–150 évet is megérhettek.
