tartalom

a folklóresztétika kategóriája, a folklór alkotások olyan belső lényegi mozzanata, amely a formában fejeződik ki, és azzal dialektikus egységet alkot. Voltaképpen mindaz, amit a forma tartalmaz, tehát az egyes alkotások egésze, bizonyos szempontból tekintve. Annak megfelelően, hogy milyen viszonyt tételezünk fel tartalom és forma között, ismeretes a tartalom pszichológiai, logikai, általános esztétikai, kommunikációelméleti és kultúraelméleti meghatározása a folklorisztikában. Ezek szerint a tartalom az egyes művekben kifejeződő alkotói és befogadói érzelmek, magatartás rendszere, a valóság jelenségeinek a művekben kifejezett lényege, az üzenet információja, a művekben szereplő kulturális értékek sokasága. Az esztétika felosztása szerint a tartalom két fő összetevőre, a témára és az eszmei mondanivalóra bontható. Mindkét összetevő önmagában is bonyolult jelenség, több rétegből áll. A szaktudományos folklorisztika általában többet foglalkozott a téma vizsgálatával, és megállapította, hogy a folklórban ez jószerivel a nép egész életét magába ölelheti, az ezen kívüli jelenségek közül pedig azokat, amelyek vélt vagy valódi kapcsolatban állnak vele. A téma kiválasztása és anyagának csoportosítása sajátos jellegű, ezt a modell, struktúra, szerkezet kategóriáival szokás megközelíteni. A folklorisztika ezért a tartalom vizsgálatakor használja a motívumok, ill. típusok szerint való elemzést, és ezt nem csupán a folklorisztika, hanem az egész kultúravizsgálat szempontjából is hasznosítja, a tartalom kultúrához kötöttségét a kultúraminta elgondolása mindig hangsúlyozta, és a content analysis módszerével éppen ezt sikerült objektív módon is kimutatni. Az eszmei mondanivaló explicit módon képviseli a kultúra értékeit, és ezekre vonatkozó normatív megállapításokat tesz – ebben különbözik a hivatásos művészet megfelelő kategóriájától, ahol ugyanez csak implicit módon és preferatív jelleggel nyilvánul meg. Pl. egy népmesében a hős mindig pozitív, a sárkány mindig negatív jelenség, egy műmesében ez elképzelhető fordítva is. Különösen az eszmei mondanivaló gyakran tematikusan rögzítve és a művészi módszertől elválaszthatatlanul jelenik meg. Pl. a balladában „családi” konfliktusok tragikus véggel jelennek meg, és ezért az egyes alkotások nem választhatják szabadon a maguk tartalom-feldolgozási módját. – A tartalom egészét messzemenően befolyásolja a technika is; más a vésett-faragott keményfa ábrázolások, mint a fűrészelt-festett puhafa díszítmények tartalma. Mindezt tágabb értelemben a tartalom és forma egységének a tényeként állapíthatjuk meg, azon belül azonban külön kell választanunk. A folklór-esztétika ritkán választja el a téma fogalmától, és pl. a szüzsét a tartalom kivonatának tekinti (jóllehet a fenti értelemben csak a téma kivonata). Ennek megfelelően a közkeletű szóhasználatban a tartalom egyszerűen mindaz, ami a folklóralkotásban előfordul. Az egyedi alkotások és a műfajok közti szoros összefüggés következtében az egyes műfajok tartalmáról is beszélhetünk, ez statisztikus valószínűségű összege mindannak, ami az illető műfaj formájában kifejeződik. Ennek következtében míg a hivatásos művészetben a műfaj definíciója egyenlő mértékben tartalmi és formai, a folklór művészetben a tartalmi elem itt lényegesebb. Egyszersmind ez az összefüggés az alapja a folklór művészet korlátozott, de elemi realizmusának: a valóságnak megfelelés a tartalom kategóriáján keresztül érvényesül. lly módon értelmezhető a tartalom kulturális meghatározottsága is. (→ még: forma, → típus) – Irod. Băleanu, A.: Tartalom és forma a művészetben (Bukarest, 1960); Asztahov, I.: Szogyerzsanyije i forma hudozsesztvennovo proizvegyenyija (Moszkva, 1963); Sohin, K.: Szogyerzsanyije i forma v iszkuszsztve (Moszkva, 1962); Lukács György: Az esztétikum sajátossága (Bp., 1969); Voigt Vilmos: A folklór alkotások elemzése (Bp., 1972).