telek

1. kisebb-nagyobb, a szomszédoktól jól felismerhető határjelekkel (mesgye, kerítés stb.) elkülönített terület, amelyen a lakóház és melléképületek állanak. – 2. Az alföldi pusztai legelőkön az elhagyott jószágállások, trágyázott, a környezettől a dús vegetáció révén jól felismerhetően elütő talaj foltjai. – 3. A 13–14. sz.-ban a latin nyelvű oklevelekben a terra fimata magyar fordítása, a 15. sz. óta pedig egykor művelt vagy lakott, de idővel pusztává lett hely. – 4. → Irtással, égetéssel művelhetővé tett erdők, nádasok megjelölése. A 13–14. sz.-i „fatelek”, „nyírtelek”, „nádastelek” helynevek őrzik a telek szónak ezt a jelentését. – 5. A jobbágyrendszer felszámolásáig a földesúr tulajdonában levő, de a jobbágynak használatra átengedett föld → jobbágytelek. (→ még: kisnemes, → egytelkes nemes) – 6. A szíjból hasított kocsis és ökörhajtó ostor vagy a → karikás fejét, valamint a csép nyelét a hadaróval összekötő erős, kitört bőrből hasított szíjdarab. – Irod. Huszty Stephan: Jurisprudentia practica... (Eger, 1778); Ecsedi István: A Hortobágy-puszta és élete (Debrecen, 1914); Kántor Mihály: Hogyan készül a karikás? (Népr. Ért., 1927).

Telek alaprajza (Kászonimpér, v. Csik m.) A = istálló, B = csűrköze, C = odor, D = disznópajta, E = kút, F = trágyadomb, G = fedett trágyalé csatorna, H = eresz, I = tornác, J = kicsi ház, K = nagyház, L = kamara, M = kapu

Telek alaprajza (Milota, Szabolcs-Szatmár m.)