Tisza mente

a Tisza alsó folyásának jobb partján Horgostól Titelig húzódó városok és községek területének összefoglaló megnevezése. A középkorban gazdag, apró falvakkal sűrűn települt magyarlakta táj volt, de a török hódoltság teljesen elpusztította lakosságát. A felszabadítás után a D-ről menekült szerbekből először határőrvidéket szerveztek területén, majd annak föloszlatásával (1751) szabadalmas kamarai kerületté alakult. A szerbség nagy része parasztkatonai kedvezményeit elveszítvén elvándorolt. Helyükre nagy tömegben É-alföldi és felföldi magyarok érkeztek, akik Martonos, Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Mohol, Péterréve, Óbecse, Bácsföldvár helységekben telepedtek le. Néhány évtizeddel később népesült be dohánykertész-telepként főleg Szeged vidéki magyarokból a szintén e vidékhez tartozó Horgos és Adorján. A Tisza mente → Bácska máig leginkább magyar vidéke. A Tisza mentei helységek hatalmas termékeny határai és a szabadalmas kerület adta kiváltságok kedveztek a mezővárosi fejlődésnek. A múlt század második felétől jelentős tanyásodás, külterjes állattartás, búza- és kukoricatermesztés, valamint a gyáripar szinte teljes hiánya jellemezte a vidéket. Paraszti társadalma vékony, tehetős nagygazdarétegre és nagytömegű agrárproletariátusra oszlott. Meglehetősen fejlett, polgárosult paraszti kultúráját, színes és gazdag folklórját, amely ma elsősorban az újabb keletkezésű, tanyaközpontokból növekedett falvakban (Oromhegyes, Felsőhegy, Kispiac stb.) virágzik, a néprajzi kutatás viszonylag kevéssé ismeri. A Tisza mente megnevezés újabban a → jugoszláviai magyarok nyelvhasználatában erősödött meg. – Irod. Kósa László: Zenta bácskai mezőváros néprajzi képe (Létünk, 1972); Hallották-e hírét? Pásztordalok, rabénekek, balladák (Sajtó alá rendezte Burány Béla. Szabadka, 1977); Tiszából a Dunába folyik a víz... Egy népdalvetélkedő dalaiból (Összeállította Bodor Anikó, Zenta, 1978).