| A FORMA KÜLSŐ KERETEI | TARTALOM | NÉPI LÍRA – IRODALOM ELŐTT |
FEJEZETEK
Ha most, a forma külső keretei után a belső felépítést, a fogalmazás sajátságait is akarjuk látni, vagyis a belső forma sajátságait akarjuk megismerni, mindenekelőtt a népköltészet gazdag szimbolikájával kell megismerkednünk. E szimbolika első felismerője és magyarázója Lükő Gábor (1942) volt. Azóta tisztán látjuk, hogy a népdalokban sokszor emlegetett virágok, gyümölcs- és színnevek határozott jelentéssel bírnak, s a nép rajtuk keresztül áttételesen tud kifejezni gondolatokat, elsősorban a szerelemről és a tőle elválaszthatatlan erotikus élményről.
Legáltalánosabb virág-szimbólum a rózsa, ami már annyira közhellyé vált, hogy a szeretőt „rózsám”-nak nevezni mindennapos dolog még a közbeszédben is. Néhány szebb rózsa-szimbólumot közismert népdalszövegekből idézhetünk. Az egyik legáltalánosabbat {5-478.} már idéztük a 29. példában: „Édesanyám rózsafája, Én voltam a legszëbb ága.” Már nem is szimbólum, hanem megszólításban használt „jelző” a következő:
| 144. Hej, rózsa, rózsa, ékös vagy, |
| Hajnali csillag-fényös vagy. |
| Ëgyenës vagy, rózsám, mint a nád, |
| Nékëm nevelt az édësanyád. |
| (MNT VI. 347. sz.) |
| 145. 1. Rózsát ültettem a gyalogútra, |
| Hogy szeretlek, csak az Isten tudja, |
| Megtagadom apámat, anyámat, |
| Mégsem hagyom árván a babámat. |
| (0337) |
Hogy milyen út az a gyalogút, azt későbbi példákban fogjuk látni, de már a 2. versszak eleje is sejteti:
| 146. 2. Elhordta a szél a gyalogútat. |
| Járnék hozzád, babám, de nem szabad. |
| … |
| (0337) |
A következőben nem a szeretőt, hanem a szerelmet jelenti:
| 147. 1. Déltől estig nyillik a piros rózsa. |
| S bárcsak eddig se szerettelek volna! |
| Jobb lett volna az én árva szívemnek: |
| Hadtam volna békit a szerelemnek. |
| (027) |
Valószínű, hogy a déltől estig, vagyis rövid ideig nyíló rózsa a rövid ideig tartó szerelmet jelenti – vagy hogy estére már nem nyílik, az a szerelem nem teljes voltát fejezné ki.
A Szent Iván-napi (népünk szerint Virágos Szent János-ünnepi) tűzugrásnak egyértelműen szerelmi vonatkozású, párosító részében éneklik a következő éneket:
| 148. Rózsafa nëm magos, Ága elágazott, |
| A tëngërën átal hajlandozott. |
| Ëggyik ága hajlott Bëdë Gáspár udvarába, |
| Másik ága hajlott Fülöp Rózsi udvarába. |
| (Pt 466–467) |
Vagyis rózsát szakítani annyi mint a (testi) szerelmet élvezni. Ezt a következő még félreérthetetlenebbül fejezi ki:
| 150. 1. Gërëncséri ucca Végig piros rózsa. |
| Szállj lë kocsis az ülésről, Szakajts ëggyet róla. |
| 2. Lë is szakajtottam, El is hërvasztottam. |
| Gërëncséri lányok közül Ëggyet választottam. |
| (Pt 387) |
Néhány szöveg szinte megmagyarázza a szimbólumot:
| 151. Hërvadj, rózsám, hërvadj, Mer az enyim nem vagy. |
| Ha az enyim volnál, Különbet nyilonnál. |
| (Pt 245) |
| 152. 1. Két szál pünkösdrózsa Kihajlott az útra. |
| El akar hervadni, Nincs ki leszakítsa. |
| 2. Nem ám az a rózsa, Ki a kertbe nyilik, |
| Hanem az a rózsa, Ki egymást szereti. |
| (Pt 226) |
| 153. 2. Mink vagyunk a rúzsák, Mink szërëttyük egymást, |
| Szép piros hajnalba Mëgölëljük ëgymást. |
| (Pt 242) |
| 154. 1. Addig a lány talpig bazsarózsa, |
| Míg a legény maga jár utána. |
| De ha a lány jár a legény után, |
| Elhervad az, mint a rozmaringszál. |
| (Vargyas 1960–1963: II/1. 74. sz.) |
Nyilván a rózsa élénk színe, s talán még inkább erős illata magyarázza szerelmi jelkép szerepét. Erre vall, hogy a rozmaring is egyike a legkedveltebb szerelmi szimbólumoknak, ahol már nemigen jön számításba a szín, annál inkább az erős, bódító illat.
| 155. Végig mentëm a tárkányi, sej, haj, főutcán, |
| Betekintettem a babám ablakán. |
| Éppen akkor vetëtte meg paplanyos ágyát, |
| Rozmaringgal sëprëtte ki pingált szobáját. |
| (Pt 424, variáns: Pt 411) |
{5-480.} Vagyis készült az esti szerelemre. Hasonlóan egyértelmű a következő:
| 156. 4. Amoda le van ëggy erdő, jaj de nagyon messzë van! |
| Kerek erdő közepében két rozmaring-bokor van. |
| Ëgyik hajlik a vállamra, másik a babáméra, |
| Így hát kedves kisangyalom enyém lëszel valaha. |
| (Pt 444) |
A rózsához és rozmaringhoz hasonlóan erős illatú virág az ibolya vagy viola. Egy finom erotikájú új népdalunk a következőképp alkalmazza:
| 157. 1. Kék ibolya búnak hajtja a fejit. |
| Mert az égből nem öntözik a tövit. |
| Szállj le, harmat a kék ibolya száraz tövére! |
| Most találtam egy igaz szeretőre. |
| (0367) |
Egy virág van, amelynek nincs illata, csak erős színe: a tulipán. Amilyen gyakori a díszítőművészetben, annyira ritka a népköltészetben. Egy szép példája:
| 158. Arra alá a Baranya szélben |
| Kinyíllott a tulipán a barázda-szélben. |
| Ëgy két szál, három szál, |
| Csalfa voltál rózsám, megcsaltál. |
| (0215, variáns: Pt 237) |
Nyilván többször is megcsalta, ha legalább három szál tulipán virágzott ki ott a barázdaszélen, ahol különben nemigen szoktak virítani közönséges tulipánok. A díszítőművészet olyannyira kedvelt tulipán-motívumának viszont már nem a népdal szín- és illatemléke az oka, hanem a női test vonalának hasonlósága, ami a képi ábrázolásokban annyira feltűnő.
Az 52. példában láttuk a mályvát ugyanilyen szerepben. A rozmaring pedig, amit eddig világos szerelmi szimbólumként láttunk, az alábbi táncdalszövegben talán a szerető megszólítása vagy megnevezése:
| 159. 1. Sej rozmaring, rozmaring, Lëszakadt rólam az ing, |
| Van már nékëm Kövesdën, Ki mëgvarrja az ingëm. |
Sőt a folytatás is ugyanígy alkalmazza a rezedát:
| 2. Sej rëzëda, rëzëda, Karcsu a lány dërëka. |
| Karcsúnak is këll lënni, Karcsú legény öleli. |
| (Pt 27) |
Végül már meghatározatlanul csak virág a szerelmes:
| {5-481.} 160. 2. Tán azt tudod te virág, |
| Belőled áll a világ? |
| Nálunk is van egy virág, |
| Abból sem áll a világ. |
A sok virág együtt: a virágos kert. Nem véletlen, hogy Európa-szerte a virágos kert a szerelem helye. (A németeknél Lustgärtelein, lásd Vargyas 1981: 285–286 és Vargyas 1980b: 37/c, d, j, 1646 előttről, de valószínűleg a késő középkorból.) Egy igen jellemző példája a következő:
| 161. 1. Ëgy gyënge kis madár hozzám kezde járni, |
| Virágos kertëmben, virágos kertëmben fészket kezde rakni. |
| Azt a sok irigyim észbe kezdék fogni, |
| Madárka a fészkét abba kezdé hagyni. |
| 2. Csiriplő madárka, bánatim hordója, |
| Pënditsd mëg nyelvedet, pënditsd meg nyelvedet gyönyörü nótára. |
| Hagyd sűrű bánatim félpanaszolását, |
| Dalold el lelkëmnek az fëlvidulását. |
| (Pt 155) |
Itt egyúttal láttuk, hogy a szerető igen sokszor madárként szerepel a szövegekben. Ezért a sok, madarat megszólító ének rendszerint a kedveshez szól (például 27., 30. stb.). További példák a kertnek „szerelem helye” jelentésére:
| 162. Ëgy kis kertet keritëk, Abba rózsát ültetëk; |
| Szomszédasszon kis lánya Rákapott a rózsára. |
| (Pt 488) |
Az 59. példában, amikor a lány rosszul sikerült szerelmét áldja, mert rossz házasság lett volna belőle, azzal jelzi a szerelem rossz voltát, hogy a kertben szedte a virágot, és közben összetörte a lábát. Nyilvánvaló, hogy a kert már nemcsak a szerelem helye, hanem általános szimbóluma is.
Talán a virágoknál is jelentősebb a szerepe az erotikus szimbolikában néhány gyümölcsnek. Ennek azonban szintén a formai hasonlóság az alapja. Az alma például világosan a hátulról látott női testre emlékeztet. Szimbolikus szerepére számtalan példa hozható. Csak a szerelem felvillantására alkalmazza a következő:
| 163. Alma a fa alatt, nyári piros alma. |
| Haragszik rám a szeretőm édesanyja. |
| Engem gyaláz, engem tesz a vesz a szóra. |
| Szeretem a fiát, nem tehetek róla. |
| (Őcsény; Vargyas gy. 1932. Lásd 0369-et is) |
Már többet árul el a következő:
| {5-482.} 164. Udvaromba van ëgy kerek almafa, |
| De nëm tudja sënki, mi terëm rajta. |
| Terëm azon hű szerelëm, rozmaring a párjával, |
| Mért is éllëk én a más babájjával?! |
| (0349) |
Régóta köztudott, hogy a félbe vágott alma azt jelenti, hogy nem tartanak igényt az udvarlásra. Ahol viszont három piros almát tesznek ki láthatóan, az meg a biztatást jelenti. Világosan fejezik ki ezt a dalszövegek:
| 165. Mit nékem eggy almát kétfele vágni, |
| Mit nékem a szeretőmtől elválni! |
| … |
| (MNT VI. 617. sz. és még sok ugyanebben a típusban) |
| 166. Három alma egy tányérba, mind piros. |
| A legénynek lányhoz járni nem tilos. |
| (Őcsény; Vargyas gy. 1932. Variáns: Vargyas 1960–1963: II/1. 175/13. vsz.) |
| 167. Piros almát kétfelé szokták vágni. |
| Barna legény, nem muszály hozzám járni … |
| (MNT VIII.) |
| 168. 1. Piros alma kigurult a sárba, |
| Ki felveszi, nem teszi hiába. |
| Piros almát felveszem, megmosom, |
| A rózsámat ölelem, csókolom. |
| 2. Piros alma ne gurúlj, ne gurúlj, |
| Kisangyalom ne búsulj, ne búsulj. |
| Bizony, bizony, nem is búsúlok én, |
| Úgy is tudom, a tiéd leszek én. |
| (Pt 192) |
Itt talán valami szégyenbe keveredett lány szerelméről lehet szó. Bár a sár, a víz, a sárgázolás gyakran jelenik meg szerelemmel kapcsolatban, s nem lehetetlen, hogy itt is szimbolikus jelentés lappang. Például:
| 169. Kiöntött a Tisza a partjára, |
| Kis pej lovam térdig jár a sárba, |
| Sáros kantárszára a kezembe, |
| Gyere kis angyalom az ölembe. |
| (Pt 405 = 0344) |
{5-483.} „Erre gyere, erre nincsen sár…” – mint láttuk a 109. példában.
| 170. 2. Meguntam má hozzád járni, |
| Sáros patakot gázolni. |
| Hidat fogok csináltatni, |
| Azon fogok hozzád járni. |
| (024) |
Valami hasonló lappang az 5a,c példában is. S talán még világosabb a 05/2. versszakban: „Túr a disznó, ha rétre möhet, Tartok én szeretőt, ha löhet.” S a híd is a nagy árvízzel vagy sárral kapcsolatban jelenik meg:
| 171. Elvitte jaz árvíz az pallout, |
| Kirül gyënge rózsám beléhout. |
| Në fél rózsám, në fél, nem hadlak, |
| Nyujtsad a kezedët, kihúzlak. |
| (Pt 486) |
| 172. Széles vizen keskeny palló, lejestem. |
| Rólad rózsám minden gondom leveszem … |
| (Kodály–Vargyas 1971: 23. 1.) |
Az almához hasonló a szerepe, de már egyértelműen testi szerelem megvalósulására utal a szilva-szimbólum:
| 173. 1. Éva, szívem, Éva, Most érik a szilva, |
| Teritve az alja. Fölszedjük hajnalra. |
Éjjel nem szedegetik a szilvát, annál inkább a szerelmet. Ezt a dal folytatása világosan el is árulja:
| 2. Bárcsak ez a hajnal Sokáig tartana, |
| Hogy a szerelemnek Vége nem szakadna! |
| (Pt 21) |
Vagyis a középkorban általános hajnali ének (aube, Tagelied) műfajába illesztették bele a magyarok a szilva erotikus jelentését.
| 174. Túll a vizën, Tótországon, |
| Szíva terëm a ződ ágon, |
| Szakasztottam, de nem ëttem, |
| Búra terëmtött az Isten. |
| (Pt 275) |
A bánat nyilván nem egy hitvány gyümölcsért van, hanem az általa jelzett testi szerelem hiánya miatt. S hogy egészen kétségtelen legyen, hogy mindez nem belemagyarázás, {5-484.} hanem képi szemléleten alapuló áttételes kifejezés, azt a következő, egyáltalán nem áttételes szöveg igazolja:
| 175. Szép a pina, mert fekete. |
| Jézus Krisztus teremtette. |
| Lökött bele szilvamagot, |
| Köréje meg prémet rakott. |
| (Vigh Rudolf kéziratos gyűjtése) |
Ennek alapján már biztosra vehetjük, hogy a következő dalban is szerelmi sikerről számol be az énekes:
| 176. Hull a szilva a fáról, Most jövök a tanyáról. |
| Ej haj ruca ruca Kukurica derce. |
| (Pt 70) |
A dió (és kisebb mértékben a mogyoró) a férfi-genitáliákra emlékeztette az énekeseket: a herékkel való hasonlatossága alapján vált erotikus szimbólummá. A legvilágosabb példát ezúttal egy francia balladaszerű ének adhatja: „Házunk mögött van egy kis (kerek?) erdő; oda megyünk diót szedni. Szedtem hármat, megettem hármat, kilenc hónap mulva beteg lettem…” stb. Mintha erre rímelne a magyar balladaszerű ének Nyitrából:
| 177. 1. Megbetegült Szabó Kata a diósba. |
| A diósba, a diósba, mogyorósba. |
| 2. Kérdi tőle édësanyja, hogy mije fáj? |
| Sëm szívem fáj, sëm szívem fáj, sëm fejem fáj. |
| 3. Sem szivem fáj, sem szivem fáj, sem fejem fáj, |
| Csak vagyok én, csak vagyok én szerelëmbe. |
| (0305) |
Balladában a háromszoros gyermekgyilkos anya teherbe esését a következő sorok jelzik:
| 178. 1. Szabó Vilma kiment a kis kerbe, |
| Lefeküdt a diófa tövébe. |
| (Vargyas 1976: II. 69. sz.) |
Már egészen elmosódott, s csak az általános és köztudott szimbolikus értelmet villantja föl a szentiváni ének egyik refrénje:
| 179. Há ja gyivó mëgírik, á levele lëhullik. |
| Roppán gyivó, mogyoró levél álatt. |
| (MNT II. 261) |
{5-485.} S talán a szeretőtől való elválást jelzi a következő katonanótában a diófalevél:
| 180. Le le lehullott a diófa levele. |
| Kalapom mellé hullott a levele. |
| Hallod-e babám, mit fütyül a rigó? |
| Sorozó levelem most írja a bíró. |
| (0372) |
Végül a gyümölcsök közül a meggy is idetartozik: meggyet szedni annyi mint csókolózni.
| 181. 2. Hoca babám jobb kezedët! |
| Forduljunk ëgyet, forduljunk ëgyet! |
| Onnat mënyünk a mëggyesbe, |
| Hogy szëdjünk mëggyet! 3–4. sor ism. |
| 3. Leszëdte ja német lëány |
| Mindën ágáról, ágabogáról. |
| Hervadjon el két szép rózsa |
| Két orcájáról! 3–4. sor ism. |
| (0275) |
Rendkívül gazdag volt a középkorban a szín-szimbolika alkalmazása még magasabb körökben is. A szín-szimbolikát Erdélyi Zsuzsanna (1961) tárgyalta részletesen. Itt megelégszem a sárga szín jelentésének bemutatásával. Az ugyanis a legáltalánosabb a népköltészetben, s mindig a szerelem megromlását vagy esetleg már a szerelem romlott fajtáját jelenti népdalainkban. Nem hiába jelölték a középkorban sárga színnel a rossz nőket.
| 182. Sárga virág, ha leszakajtanálak, |
| Mint mondanál rózsám, ha elhagynálak? |
| Mit mondanék? Ha így hozta az idő! |
| Ritka most az igaz szivű szerető. |
| (Pt 398) |
S a 42. példában a sárgabélű görögdinnye meghasadása is az utána következő hűtlenséggel van párhuzamba állítva. De lehet szerelmen kívüli jelentése is: valami az életben megromlik.
| 186. Sárga vagyok, mint a nyárfa levele. |
| Elsárgított őfelsége kenyere. |
| Fél funt kenyér, egy icce víz jár ki számomra. |
| Ne csudálják, ha el vagyok sárgulva. |
| (0394) |
Egy előbbi példában a fügefa levele sárgult meg: nem véletlenül. A fügefa, cédrusfa, citrusfa mind a szerelem szimbóluma.
| 187. Jaj de szépen cseng a lapi, hëzzád megyek rózsám lakni, |
| Ha hëzzád nem megyek lakni, száradjon el ez a lapi. |
| Száradjon el fügefástól, mér maradtunk el egymástól, |
| Száradjon el fügefástól, mér maradtunk el egymástól. |
| (Pt 306) |
| 188. 1. A babám kertjébe vagyon ëgy cédrusfa, |
| Ahhoz vagyon kötvel ëgy szép pejparipa. |
| 2. Pántlika kantárja, arany a zablája. |
| Kedves kisangyalom, të vagy a gazdája. |
| (046) |
Ezért van, hogy az 53. példában a szerető, akit megvert az Isten rossz házassággal, fügefalevéllel gyógyíttatja magát, s mindjárt meg is mondja, hogy fogja a szerelem gyógyítani: „Régi volt szeretőm csókolj meg!”
De miért van paripa kötve a cédrusfához a „babám kertjében”? Mert a legények legeltették a lovakat, ökröket, a lányok a ludakat. Ezért a ló, ökör a legény jelképe, a lányoké pedig a lúd. Megint csak a szentiváni éneket idézzük a maga biztos szerelmi szimbolikájával, párosító énekeivel.
| 189. Ki jökrei ësznëk a nagy hegyek alatt? |
| Ëj, ott is ott ësznëk a Bëdë Gáspáré. |
| Fordítsd, Rúzsi, fordítsd az én ökreimet, |
| Majd én is elfordítom a te ludjaidat. |
| (MNT II. 228) |
{5-487.} De tele van ugyanevvel a szimbólummal a lírai népdal is. A 24. példában ugyanaz a jelentése, mint a lónak az „Elejbe, elejbe” kezdetű 26. példában. Egyúttal itt már azt is megfigyelhetjük, hogy válik a szimbólum egyre elvontabbá és önállóbbá. Itt már nem párhuzamként szerepel, hanem az ismert szimbolikus jelentés a háttérben marad, és a képet reális tartalma szerint folytatják és fejlesztik tovább. Ugyanilyen, már-már homályos jelentésű a következő:
| 190. Kihajtottam Virág ökröm a rétre, |
| S a harmatot leverettem előttem. |
| Rég nem hallom, rég nem hallom Virág ökröm harangját. |
| A szeretőm mással éli világát. |
| (0300) |
Világosabb volt a ló-szimbólum a 26. példában. A lúd szerepe félreérthetetlen A gunaras lány derűs balladájában:
| 191. 1. Fëlmëntëm a magas dombra |
| Gangos gunarammal. |
| … |
| 2. Arra jött a biró fia |
| Arany buzogánnyal, |
| … |
| 3. Agyon dobta a ludamat, |
| … |
| (Vargyas 1976: II. 160. sz.) |
– amiért a lány azután annyira túlzásba hajtja követelését, hogy végül megkaphassa cserébe a bíró fiát vőlegényül; vagyis a megtörtént szerelmet akarja vele jóvátetetni.
Láttuk az előzőkben a kis kert, a virágos kert jelentését. Hasonló jelentésű a „kis kerek erdő” is, bár valószínűleg reálisabb hasonlóság alapján. Itt valószínűleg szintén a női testre való emlékezés húzódik meg a háttérben. Már láttuk, hogy a rozmaring két bokra a kerek erdő közepében nyílik. Egy hasonló szövegben ugyanúgy:
192. Erdő, erdő, kerek erdő, jaj de messzire ellátszik,
Közepibe, közepibe két szál rozmaring virágzik.
Egyik hajlik a vállamra, másik a babáméra,
Lehajtom a bús fejemet babám ölelő karjára.
(Pt 448)
Valószínű, hogy ugyanaz a képi emlékezés, ami a kis, kerek erdővel a nő erotikus emlékét idézi fel, tette a sok kalászost is a női genitáliák jelképévé. A kender, árpa, zab, búza mind ilyen minőségben jelennek meg a dalok szövegében. A 46. példa, valamint a következő egyaránt a szerelemmel hozza párhuzamba a kenderen termő rózsát, ha két különböző fogalmazással is.
| {5-488.} 193. Túl a vizen, a tengeren rózsa termett a kenderen. |
| Minden szálon kettő-három, jaj Istenem, ki lesz párom! |
| (023) |
A sok rózsa egyikben a dicsekvést, másikban a választás nehézségét teszi „érthetővé”. Rózsa ugyanis csak akkor teremhet a kenderen, ha a kender a női testet jelzi, a rózsa pedig a szerelmet, ami rajta megterem.
| 194. Virágos kendërëm Elázott a tóba, |
| Ha nëm szeretsz rózsám, Në járj a fonóba. |
| (0106, variáns: Pt 24) |
Itt a kender elázása a tönkremenését jelenti. De lehet az utalás a szerelmi aktusra is:
| 195. 1. A kendërëm kiázott, |
| A tóba kicsirázott. |
| Jaj, be lelkëm kendër vót, |
| Kiét szívem majd mëghót. |
| (Pt 54) |
A zab és az árpa szembeállítása a lányt – talán szüzet – és a menyecskét jelképezi:
| 196. Kis pej lovam nëm szereti a zabot, |
| Kocsmárosné árpájára rákapott. |
| Mer az árpa nëm is olyan mint a zab, |
| Igaz kislány nëm is kell az magyarnak. |
| (Pt 222) |
A kenderen kiviruló rózsa nagyon költői áttétele a közvetlen testi emlékezésnek. Van persze vaskosabb megfogalmazás is:
| 197. Gyere rózsám a kenderbe, |
| Nézzük, mi van a pendelybe! |
| Mandula van a gatyába, |
| Szép lyuk a bőrtarisznyába. |
| (MNT VIII. 1082) |
Az „Így tedd rá, úgy tedd rá” refrénű táncnótáknak általában erotikus vagy legalábbis szerelmi tartalmuk van, minthogy egy jellegzetes táncdallamhoz kapcsolódnak. Ezekben a búza jelenik meg mint valószínűleg női erotikus szimbólum:
| 198. Kipattant a búza szeme, |
| Nem tom, rózsám, szeretsz-e te. |
| Így tedd rá, úgy tedd rá … |
| (MNT VIII. 390) |
{5-489.} Van azután olyan változat is, amelyben már többet hallunk:
| Kipattant a búza szeme. Gyere babám az ölembe! |
| … |
| (MNT VIII. 973. sz.) |
A búza is hasonló módon emlékeztet a lányra, mint a kender, s az, hogy már kipereg a szeme, az érettségét jelenti, esetleg a szerelem megtörténtét is. Erre vall, hogy az ellenkezőjét is szokták jelezni, az „éretlenséget”:
| 199. Amott egy nagy tábla búza, A Tiszának van hajolva. |
| Kincsemadta Borcsa. |
| Még a fejét ki se hánta, Már négy kepés körülállta. |
| Kincsemadta Borcsa. |
| (MNT VIII. LVI. típusban) |
S a piros és sárga színek szép ellentétével összekapcsolva:
| 200. 2. Búza, búza, három tábla búza. |
| Közepibe van egy tearózsa. |
| Széle piros, a közepe sárga. |
| Adj egy csókot, kisangyalom, utoljára! |
| (0336) |
Vagyis a széle még piros, mert még utoljára megcsókolja, de a sárga a közepén már jelzi a válást. S a búzatábla közepén a szokatlan tearózsa ugyanazt jelzi, amit a kenderen termő rózsák, mint az előbb láttuk.
S nyilván a búzában taposott út, vagy egyszerűen a közte levő út is a női testnek egy még részletesebb képét idézi az emlékezetbe. Olyan szövegekre gondolok, mint:
| 201. 17. Ződ buzába keskeny a gyalogút |
| Ez a kislány jaj de hamar rámunt. |
| … |
| (Vargyas 1960–1963: II. 72. sz.) |
S ennek tudatában másként értjük a közismert dalt is:
| 202. A bolhási kertek alatt, Kata |
| De sok utak vannak arra, Kata! |
| Minden legény egyet csinál, |
| Aki a babájához jár, Kata. |
| (Kodály–Vargyas 1971: 44. l.) |
Itt is, mint sok más áttétel esetében mindkét értelem ugyanazt jelenti. A reális is: hogy a lányhoz járó legények ösvényt taposnak ki, de az áttételes is: hogy másfajta utat is {5-490.} csinálnak, de azt már nem kinn a természetben. Ez a kettősség finomítja az erotikus jelentést. Végképpen áttolja már az „út” jelentését a költői síkra a következő:
| 203. Ere gyere, ne menj ara! |
| Jobb út van ere, mint ara. |
| Ere van a Rózsaucca, |
| Kisangyalom gyalogútja. |
| (MNT VIII. 929, lásd még Pt 255, MNT VI. 408/3) |
Láttuk már a zab jelentését. A zabaratás tehát ugyanazt jelenti, mint a rózsa leszakítása.
| 204. A szuhai kertek alatt |
| Barna legény zabot arat. |
| Zabot arat a fekete lovának, |
| Szeretőt keres magának. |
| (0325) |
Végül a köles is csatlakozik az előzőkhöz:
| 205. 2. Kertem alatt van egy tábla köles. |
| Az éjszaka benne ált a deres. |
| Rám becsültek kilenc véka kölest. |
| Látod, babám, mind teérted van ez. |
| (0291) |
A „rám becsültek” rész a kép reális „folytatása”, de hogy mindez a szeretőért van, valamint az éjszaka és a ló nem hagy kétséget afelől, hogy itt is áttételről, szerelemről van szó.
Amint a szilva(mag) a női genitáliára emlékeztet, ugyanezt teszi a hal formája is. Már nagyon ősi kultúrák összekapcsolták a hal alakját a női genitáliákkal. Sumér és görög istennő-ábrázolásokon a lábak közé halat tettek, s ugyanezt magyar díszítőmotívumon a tulipán belsejében találjuk (lásd Hoppál 1981: 1–4. kép). Az idetartozó népi szövegek elég világosan fogalmaznak.
| 206. A Kákicsi hid alatt Nyárson sütik a halat. |
| (Refrén) |
| Keszkenőbe takarják, A legénynek ugy adják. |
| (Refrén) |
| (MNT VIII. 739) |
A híd alja nem alkalmas sütésre-főzésre, másra viszont igenis alkalmas. Világosan kimondja egy másik szöveg:
A nyárs emlegetése pedig az előbbi dalban egyértelmű: azzal már átmegyünk a férfi-genitáliák világába. A „keszkenőbe takarják, a legénynek ugy adják” rész pedig már szinte nem is áttétel, de azért még nem is reális megfogalmazás. S ha a halat mint női genitáliát már megismertük, akkor a következő példa nem hagy semmi kétséget:
| 208. Szeretem a halat sülve, A kis leányt hanyatt dülve, |
| Így tedd rá … |
| (MNT VIII. 965) |
| Szeretem a csuka halat, Barna kislányt hasam alatt |
| … |
| (MNT VIII. 965) |
S a következő példában szintén a reális értelem van kihangsúlyozva, de mögötte lehet érezni a hal másik jelentését is:
| 209. 1. Réce, ruca közbe Hal van a vejizben, |
| Gyere, kis angyalkaom, Fogjuk ki belőle. |
| (0284) |
NB. a 2–4. versszak is mind szerelemről szól. Ezek után nem nagy merészség feltételezni, hogy a betyárballada kezdetén a „Kocsmárosné, nékem halat süssék kend” (Pt 458) is többet jelent, mint egyszerű vacsorakérést: azt a mást, amit a betyárok általában a kocsmárosnéktól szoktak megkapni.
Láttuk, hogy a „kis kerek erdő” erotikus emlékezésre vall; ugyanarra vall a tó is bizonyos esetekben.
| 210. Hideg sincsen, mégis befagyott a tó, |
| Ihatnék a babám lova, a fakó. |
| Viszek baltát, vágok léket, kereket, |
| Hagy igyon a babám lova eleget. |
| (MNT VI. 629) |
Vagyis kierőszakolja, hogy az a tó beengedje „inni” a lovát. A befagyott tó a következő dalban is a szerelem lehetetlenségét akarja kifejezni:
| {5-492.} 211. 4. Hideg sincsen, mégis befagyott a tó. |
| Szeretőm sincs, mégis rólam van a szó. |
| (Vargyas 1941: 7. példa) |
Hideg nélkül a tó nem fagy be, de a szerelem helye igen. Nem lehetetlen, hogy már elhomályosult vagy számunkra nem világos szimbólum van a következő dalban is:
| 212. A szilágyi halastó, halastó, |
| Belejestem kocsistól, lovastól, |
| Jaj Istenem, ki vesz ki, ki vesz ki, |
| Lessz-e hozzám ojan szíves valaki? |
| (070) |
Közvetlen utalás az aktusra, illetve annak hiányára a következő:
| 213. Kicsi csupor kanál nélkül. Mit ér a lány legény nélkül. |
| (Refrén) |
| (Áj; Vargyas gy. 1940) |
Nem ment bele a köztudatba, pedig Lükő Gábor is említette, hogy az eső is erotikus emlékeket idéz fel a nép képzeletében. (Talán a víz áradása és a sár is ennek a képzetnek rokona.) Több száz változatban gyűjtötték össze a következő táncdalt:
| 214. Tulsó soron esik az eső. |
| Ne menj arra kislány, eleső! |
| Megázik a picike szoknyád [ritkán csizmád] |
| Megver érte az édesanyád. |
| (MNT VIII. LX. típus) |
Mind a szoknya, mind a csizma valódi esőben is könnyen elsározódik. Csakhogy a szoknya valamit takar, a csizma pedig, amibe belebújik a láb, közismert erotikus képzetkeltő valami. Megtévesztően alkalmazza ezt a bizonyára ismert kapcsolatot a találós kérdés: „Bőrt bőrbe dug, izeg-mozog, beljebb jut, mi az? A csizma.” Már az is gyanús, hogy egyes változatok szerint a rím: „picike cipőd, Megver érte kedves szeretőd”. Itt világos, hogy nem köznapi értelemben vett sáros cipőről van szó, mert azért a szerető nem szokott megverni senkit. Tovább erősíti a gyanút, hogy egyes változatokban ugyanerre a dallamra az azonos szövegkezdet így folytatódik:
| 215. Tulsó soron nyilik a rózsa. |
| Jaj de nagyon érzik a szaga! |
| Mennél jobban rázzák az ágát, |
| Annál jobban érzik a szagát. |
| (MNT VIII.) |
Itt egészen világos, hogy a tulsó soron szerelem történik. Különben is furcsa, hogy csak a túlsó soron esik az eső. A nép ilyen „realitásokat” nem szokott megénekelni.
Ismét néhány vaskosabb változat mondja ki a dolgot félreérthetetlenül:
| {5-493.} 216. Elsárzik a biros bugyogó. Nem terem benn keserü turó. |
| (MNT VIII. 664/21. jegyzet) |
| 217. Elsárosodik a bugyogód. Miből lesz a keserü turód? |
| (MNT VIII. 599, 615) |
Vagyis az aktusra emlékeztet az eső, illetve a megázás.
Ez még világosabb a harmat esetében. Közismert új dal a már idézett ibolya-szimbólum (157. példa). A harmat, ami az ibolya tövére száll le, majdnem szókimondó az aktus tekintetében. Más dallam szövege még nyíltabb és világosabb:
| 218. Az igali kertek alatt Meglepett engem a harmat |
| (Refrén) |
| De nem ám a kertek alatt: Kisangyalom szüre alatt! |
| (Refrén) |
| (MNT VIII. 915) |
A szűr alatt nem érhette külső harmat, csakis belső.
A gyümölcs–virág–kalászos növény-szimbolika és a genitáliákra vagy az aktusra való emlékezés mellett vannak olyan erotikus szimbólumpárhuzamok is, amelyeket eddig kevésbé tartottak nyilván. Egyik több száz változatban ismert táncdallamunkban tűnik fel legalább 25 esetben a következő szöveg:
| 219. Leszakadt a pincelakat. Jaj de szép szeretőm akadt! |
| Igy tedd rá, ugy tedd rá! |
| Máma tedd rá, holnap tedd rá, Holnapután nem érünk rá! |
| Igy tedd rá, úgy tedd rá! |
| (MNT VIII. LV. típus) |
Minthogy a szóban forgó dallamot mindig valamilyen szabad szájú szerelmi szövegre éneklik, már eleve föl kell tennünk, hogy nem egy alkalmi és értelmetlen rímjátékról van szó. Az értelem eléggé kézenfekvő: ha a ház legalsó nyílásáról elvették a bejárást elzáró lakatot, akkor ugyanúgy van a szerelemben is. Vagyis a nő testén lévő képzeletbeli lakat esett le, a tilalom. Igaz, vannak olyan változatok is, kettő-három, ahol a kiskertlakat esett le, de az még csak áttételesebbé teszi a párhuzamot, hiszen a kiskert a szerelem közhelyszerű színtere, illetve annak már elvont jelzése. Csak azt tarthatjuk romlásnak, amikor kivételesen konyhalakatról esik szó. És már kissé eltávolodik a kép az eredeti értelmétől, amikor a pincelakat említése után az következik: „Jaj de régen nem láttalak!” Találunk azonban olyan változatot is, ahol a lakat másképp szerepel, és teljesen egyértelművé teszi a jelentést:
| {5-494.} 220. Hál a kislány a padlaton. Fölkinálja a lakatot. |
| Igy tedd rá … |
| (MNT VIII. 927/3. jegyzet) |
S ha valaki még ezek után is magyarázatot kívánna, annak megadja félreérthetetlenül egy másik dallamban felbukkanó szöveg:
| 221. Ez a kislány féketőt varratott. |
| Fenekére [ti. a sajátjára] lakatot rakatott. |
| Három huszár rászokott, rászokott. |
| Letolták a lakatot, lakatot. |
| (MNT VIII. LX. típusban egyszer) |
Itt tulajdonképpen már egyéni ötletekkel van dolgunk, amellyel az erotikus emlékezést, az aktust mindig új és új találatokkal fejezik ki áttételesen. Például:
| 222. 1. Kicsi tulok, nagy a szarva, |
| Nem fér be jaz istállóba. |
| A szarvábú le kell vágni, |
| A rózsámtul el kell válni. |
| (014) |
Biztos, hogy nem a tulok szarva nem fér az istállóba, mert attól még nem kellene elválni a szeretőjétől. Hasonlóan egyéni ötlettel találkozunk egy nagyon ritka dallam szövegében:
| 223. l. Kisasszony felment a fára, |
| Csigirigiri. |
| Szálka ment az ágyékába, |
| Bagaragari. (A refrén minden 1. és 3. sor után) |
| 2. Ő azt mondta, piszkáljam ki, |
| De ő aztat nem állja ki, |
| 3. Hogy én aztat megpiszkáltam, |
| Egy üveghintót találtam. |
| 4. Ha neked van üveghintó, |
| Nálam van a szógabíró. |
| 5. Nyitsuk ki az üveghintót, |
| Küldjük be a szógabírót! |
| 6. Döcsögött az üveghintó, |
| Kiszállott a szógabíró. |
| (040) |
{5-495.} A vízzel való képzettársítás lehet az alapja az olyan – igen elterjedt – dalnak, mint:
| 224. Viz alá, viz alá, Vizimalom alá! |
| Viz hajtja a malmot, Szerelem a csókot. |
| (039) |
| 225. Haj alá, haj alá, Vizimalom alá! |
| Gyönyörü galambom, Gyere subám alá! |
| (MNT VIII. XL. típus) |
Ez népszerű képzettársítás lehetett, mert igen sok változatban került elő idáig. De a malom a víztől függetlenül is kapcsolatos a szerelemmel. Gőzmalom is játszhatja ugyanezt a szerepet, mint egy új stílusú dalban halljuk:
| 226. Befogom a lovam, befogom a lovam zöldre festett kis kocsimba. |
| Elviszem a buzám, elviszem a buzám budapesti gőzmalomba. |
| Megkérem a lisztes molnárt, őrőlje meg a buzámat, |
| Ugyis más öleli, ugyis más csókolja odahaza a babámat. |
| (Lőrinckátai cselédlánytól tanultam) |
Ha a búza megőrlése a malomban nem rejtene szerelmi aktust, akkor az utolsó sornak nem volna semmi értelme. Különben a malom, a molnár a francia és magyar lírai dalok, balladák tanúsága szerint szoros kapcsolatban van a szerelemmel. Nyilván a dörzsölés nyomában kifolyó liszt adta a képi párhuzamot. De azt is megkockáztathatjuk, hogy valóságos társadalmi alapja is lehetett a malom ilyen jelentésének. Már a „malom alatti politizálás” is jelzi, hogy a malom összejövetel, hosszú, üres várakozás, időtöltés helye volt. Ugyanígy lehetett alkalom a szerelemre is. Ezért nem csak a malom jelentett valamiképpen szerelmet, hanem a molnár is ilyen szerepben mutatkozik mindkét nép költészetében, mint aki annak legfőbb teljesítője. Mindenképpen biztos, hogy az olyasfajta szövegek, mint
| 227. Dunaparton van egy malom, |
| Bubánatot őlnek [őrölnek] azon, ejeha! |
| Nékem is van bubánatom, |
| Odaviszem, lejáratom, ejeha. |
| (Pt 34) |
a szerelmi bánatra vonatkozó megvigasztalódásról szólanak. Még biztosabb ez a következő szövegben:
| 228. 1. A malomnak nincsen köve, Mégis lisztët jár. |
| Tiltják tőlem a rózsámat, Mégis hozzám jár. |
| (0275) |
{5-496.} Kő nélkül nem tud a malom lisztet adni. De az irreális kép a párhuzamban kapja meg magyarázatát: mégiscsak megvalósul a szerelem. Másképp kapcsolja a malmot a szeretőhöz az alábbi:
| 229. Sej nem őröl a, sej nem őröl a péterkei gőzmalom. |
| Sej mert nincs benne, sej mert nincs benne jaz én kedves galambom. |
| … |
| (0387) |
Ismét az egyéni kitalálások körébe tartozik az a szöveg, amely a nyárshoz hasonló képzettársítással él a kocsirúd esetében:
| 230. Két kerekü kordén járok, Mégis szeretnek a lányok. |
| Ragyogó csillagom. |
| Akármerre a kereke, Csak a rúdja vigyen hejre. |
| Ragyogó csillagom. |
| (MNT VIII. 973/58. jegyzet) |
Itt már a két kerék emlegetése is, ami eltér a szokásos négykerekű járművektől, erotikus emlékezés lehet: bizonyára a két here képét akarja fölkelteni a közüle kinyúló kocsirúddal. Egy másik szöveg még világosabb:
| 231. Elindultam hosszú útra. Eltörött a kocsim rúdja. |
| (Refrén) |
| A kocsimnak uj rúd kéne, Nékem uj szerető kéne. |
| (Refrén) |
| (MNT VIII. 973/101. jegyzet) |
Az eltört kocsirúd a sikertelenséget, vagy a nem akarást, esetleg az aktus utáni állapotot jelenti. Gondoljunk Lükő Gábor példájára, az ismert pásztordalra:
| 232. Eltörött a csiga (kutam) gémje. Hogy itatok holnap délre. |
| Szomjas a babám gulája. Mert a gazda máshol jára. |
| (Bárdos 1929: 54. sz.) |
Lásd még a 133. példa 2. versszakát.
A gém nem tud belemerülni a kútba, vagyis kielégítetlenül marad a szerető, mert a férfi máshol pazarolta el erejét. S talán valami hasonlót jelent a következő dalban is:
| 233. Kútágas gémëstől, |
| Lëszakadt vëdrëstől. |
| Fëlmëntem a fára ëgy almájér, |
| Nem adom a rózsám e világér. |
| (0222) |
{5-497.} Nemcsak a kútgém a vízbe merülő vederrel jelentheti a férfi-genitáliát: hasonlót jelent a gyertya is, illetve a leégett, lekonyuló gyertya.
| 234. 3. Addig a házamból ki nem mégy, |
| Mig három szál gyertya le nem ég. |
| Már a negyedik is félen ég, |
| A szerelem még most sem elég. |
| (0329) |
– mondja a kedvelt új népdal. Itt is az a finom, mint az „útcsinálásban”, hogy a gyertya leégése valóságosan is értelmes, és beleértődik a szövegbe: a szerelem hosszú idejét jelöli. Ugyanakkor világos, hogy a férfi genitáliáját és az aktust is jelenti, sőt elsősorban azt. Ezért aztán homályosabb szövegben is jogunk van ugyanezt a rejtett gondolatot felismerni.
| 235. 4. … |
| Vijasz gyërtyát égetëk én, |
| Barna kislányt szeretëk én. |
| (051) |
Ez különben elterjedt dal, s e kedveltségnek kell hogy értelmes oka legyen. Hasonló képzettársítás alapján került a pipaszár is a dalok szövegébe.
| 236. Végig csont a pipám szára, |
| Tudom, ki a kend babája (vagy: kurvája) |
| Így tedd rá … |
| (MNT VIII. 914, 963, 973/10 2. vsz., 975/114. jegyzet) |
Az ilyesféle fogalmazásban már nem is törekednek párhuzamra, áttételre, inkább csak bizonyos általánosan elfogadott erotikus jelképeket villantanak föl különösebb értelmi kapcsolat nélkül. Hasonlít ez az eljárás azokhoz a szövegekhez, ahol már nincs is semmi áttétel, a dal célja csak bizonyos szavak kimondása, természetesen ilyenkor már minden költői szándék és hatás nélkül. Ilyenkor már szimbólum sincs, csak erotika.
Az előző példák túlnyomóan nagy része egészen világos volt és önmagáért beszélt. Ugyanakkor nyilvánvalóvá tette, hogy ha egy úgynevezett „természeti kép” vagy valami más olyan dolog szerepel az első sorban, aminek közönséges fogalmak szerint nincs kapcsolata az egész versszak mondanivalójával, de abban szerelmet, szeretőt emlegetnek, akkor az az első sor bizonyára valami – nekünk rejtett – erotikus-szerelmi kapcsolatban van az utána következővel. Tehát erotikus-szerelmi szimbólumot tartalmaz. Például:
| 237. Három éle van a sásnak. Szebb szeretőm van, mint másnak. |
| (MNT VIII. 915 és 973/19. jegyzet) |
| {5-498.} 238. Kivirágzott már a nád, |
| S nekem ígért vót anyád. |
| Fődbe veszett a retek, |
| Más az, akit szeretek. |
| (Pt 302) |
Más szempontból is gyanúsak ezek az „értelmetlen természeti kezdőképek”. Van ugyanis a magyar népköltészetnek egy régóta nyilvántartott sajátsága, amelynek szükségszerű alkotóeleme a természeti kezdőkép. Már a múlt században írtak népdalainknak erről a sajátságáról, de csak valamiféle mechanikus megoldásnak tartották, aminek nincs a további mondanivalóval semmi összefüggése. Itt is Lükő Gáboré (1957) az érdem, hogy meglátta és megmutatta benne a párhuzamosságot és a párhuzamosságban rejlő hasonlatot. Az igazi „természeti kezdőkép” ugyanis mindig háttere az utána következő emberi helyzetnek vagy lelkiállapotnak. Csak éppen nem teszik ki az „úgy … mint” hasonlító kötőszókat, vagyis nem magyarázzák „agyon” a hasonlatot, ami az egymás mellé helyezéssel vagy szembeállítással úgyis érthető, és így hatásosabb is. Néha, nagy ritkán az „…is”-sel nyomatékosítják a párhuzamot, mint 243. példánkban. Ezek a párhuzamos képek rendkívül hatásos művészi eszközei a hangulatteremtésnek és az emberi szituáció elmélyítésének. Például:
| 239. 4. S Mëg këll a búzának érni, |
| Me mindënnap új szél éri. |
| S Mëg këll szűvemnek szakadni, |
| S me mindënnap új bú éri. |
| (MNT VI. 379) |
Hasonlóan költői a 18. példa; mindkettő a bánat kikerülhetetlenségét, sorsszerűségét tudja kifejezni a lehető legegyszerűbb eszközökkel. Csatlakozik hozzájuk a következő „koldusének”:
| 240. 1. Mëgérik a szőllő, mer sok szél találja, |
| Mëgreped a szivëm, mer sok bú rongálja, |
| Akit a bú rongál fiatal korába, |
| Ne is várjon az jót éltje világába. |
| (Pt 350) |
Gyakori a párhuzam a gyümölcs és a szerelem „megérése” között:
| 241. 2. Zöld a kökény, maj mögkékül. |
| Mozs vagyok szerető nélkül. |
| Maj mögérik feketére, |
| Találok én szeretőre. |
| (051) |
| {5-499.} 242. 2. Őszi harmat, hidëg ësső, |
| Ősszel írik mëg a szőllő. |
| Ha mëgírik, borrá szürik, |
| Potus Annit firhez kírik. |
| (0178) |
Rabénekben is van ilyen kezdőkép
| 243. 1. Elhervadt cidrusfa A magos hegytetőn, |
| Én is elhervadtam A börtön fenekén. |
| (Pt 113, variáns: 0118) |
Ugyanaz a kép más fogalmazásban és más értelemben lírai dalban:
| 244. 1. Száraz a bokor a tetőn, |
| Elhagyott az én szeretőm, |
| … |
| (Pt 66) |
Vagyis itt már nem egyszerűen a két párhuzamos mondat – a párhuzamba állított két kép – egymást erősítő fogásával élnek, hanem az első, természeti kép tulajdonképpen önmagában is szimbólum, amely külön is jelenti a szerelem megromlását. Számos olyan „párhuzamos képünk” van, amelyben az első rész szimbolikusan kifejezett gondolat, szerelmi szimbólum, s ahhoz kapcsolódik az emberi szituáció kijelentése: tulajdonképpen másodszori kijelentése. Eddigi példáink közül ilyen a Sárgabélű görögdinnye hasadj mëg! (42.), Szakasztottam mályvát, pirosat (52.), Kerbe virágot szëdtem, lábam összetörtem (59.), Sárga virág, ha leszakajtanálak (182.), Sárgul már a fügefa levele (183.), A malomnak nincsen köve, Mégis lisztët jár (228.), Le le lehullott a diófa levele (180.), Déltől estig nyillik a piros rózsa (147.), Piros almát kétfelé szokták vágni (167.), Virágos kendërëm Elázott a tóba (194.), Ződ buzába keskeny a gyalogút (201.), Hideg sincsen, mégis befagyott a tó (210.). Lehet persze a kezdőkép többsoros is, s az emberi „magyarázat” rövid egy sor: Túl a vizön, a tengörön (46.). És a kukorica több dalban visszatérő ilyen szereplése jelzi, hogy annak önmagában is van valami szimbolikus – szerelmi – jelentése, vagy szépségre utaló képi értelme:
| 245. Apró gyöngyszeme van a kukoricának |
| Két szép szeme van a kedves babámnak, |
| Két szép szemét nem bírom elfelejteni, |
| Így jár az, aki igazán tud szeretni. |
| (0355) |
Vegyük hozzá korábbi példáinkat: Apró szëme van a kukoricának (40.), Sárga kukoricaszál, Kapálatlan, kapálatlan maradtál (185.). Az utóbbi példában a kezdőkép is 2 sor, akárcsak az utána következő emberi szituáció.
Látjuk tehát, hogy a két párhuzamos kép igen gyakran és igen szerencsésen egyesül a népköltészet szimbolikájával. Természetesen szimbólum nélkül is igen gyakori. Lássuk a kiválasztott anyag többi példáját.
| {5-500.} 246. 1. Szép a tavasz, de szebb a nyár, |
| De szép aki párjával jár. |
| Jaj de szép a párosulás, |
| Aki jeltalálja ëgymást. |
| (0112) |
Vagyis a szerelem kezdetével, a tavasszal szemben a beteljesülésnek, a jól sikerült házasságnak – a nyárnak – adja az elsőbbséget.
| 247. Fekete föld termi a jó buzát, |
| Sűrű erdő neveli a bëtyárt, |
| Sűrű erdő a bëtyár lakása, |
| Szép csárdásné gondot visel rája. |
| (Pt 4) |
| 248. Ugy ég a tűz, ha lobog, |
| Ugy élek én, ha lopok. |
| Loptam csikót, lopok is, |
| Ha felakasztanak is. |
| (Pt 55) |
| 249. Szabad a madárnak |
| Ágról ágra szállni, |
| De én nékem nem szabad, |
| Hej, de ha nékem nem szabad |
| A babámhoz járni. |
| (Pt 392) |
Itt ellentétbe van állítva a két kép.
| 250. 3. Hërvad az a rózsa, |
| Kinek töve nincsen, |
| Bággyad az a madár, |
| Kinek párja nincsen. |
| (MNT VI. 420) |
Itt is már magától értetődően van a madár a szerető helyett említve az „emberi” párhuzamban.
| 251. 1. Bujdosik az árva madár, |
| Eggyik ágrul másikra száll, |
| Hát az ilyen árva, mint én, |
| Hogyne bujdokolna szegény. |
| (Pt 186) |
{5-501.} A következő példában már nem két egymás mellé helyezett párhuzamos képet találunk, hanem a kívánság először csak természeti jelenségre vonatkozik, azután derül ki, hogy inkább a második, emberi vonatkozásért hangzik el.
| 252. 1. Hozd fel Isten azt a napot, |
| Hogy süsse fel a harmatot! |
| Hozd fel Isten azt a napot, |
| Hogy süsse fel a harmatot! |
| 2. A harmatot a mezőkről, |
| A bánatot a szivemről. |
| A harmatot a mezőkről, |
| A bánatot a szivemről. |
| (047a) |
Az 1ab példa kezdőképe az estet – esetleg a vihart jósló estet – adja háttérnek a katona vagy pásztor kemény esti fekhelyéhez. Teljesen „szabályos” viszont a 9. példa 16. versszaka.
S a 75. példa, „Fehér habgya vagyon a Dunának” értelme is világos: ahogy a Dunán is a fehér hab a legszebb, a színe-java a folyónak, ugyanúgy volt a legény is a család szeme fénye.
Látnivaló, hogy akár szimbólummal, akár anélkül, a természeti kezdőkép mindig jelent valamit, valamiképpen magyarázza azt, ami utána következik. Ennek alapján minden olyan kezdősorban valami jelentést sejthetünk, ahol ez számunkra ma már nem világos. Ennek persze nemcsak az lehet az oka, hogy valami nem értett, de a nép számára érthető szimbólum lappang benne, hanem az is, hogy egy világos szimbólum a variálódás folyamán elváltozott, és elvesztette eredeti értelmét. Talán ilyen romlást láthatunk az alábbi szövegben
| 253. Jaj de szépen esik az eső, |
| Jaj de szépen zöldül a mező, |
| Közepibe legel a juhom, |
| Katona jaz édes galambom. |
| (Pt 418) |
Az ilyen felsorolás után, hogy minden milyen szép és jó, az következnék, hogy „Szeret az én édes galambom”. Amint egy másik szövegben találjuk:
| 254. 1. Szépen úszik a vadkacsa ja vízen. |
| Szépen legel a gulya ja réten. |
| Szépen szól a csörgő a nyakába: |
| Tied leszek én babám nemsokára. |
| (0343) |
Sőt, az is lehet, hogy olyan korban, amikor a szimbolikus jelentés kezdett feledésbe merülni, semmit sem jelentő természeti képpel kezdték utánozni a megszokott formát.
{5-502.} Megfejtetlenül maradt párhuzamos képek közül a következők olyanok, hogy valami ismert szimbólumnak emléke lappang bennük anélkül, hogy világos párhuzamot találnánk a folytatásban:
| 255. 1. Fekete tyúk szedegeti ja meggyet, |
| Egye meg af fene asz szeretőmet, |
| … |
| (012) |
Itt nyilván a folytatás egyéni változat, s a többi változat adja meg az első sor értelmét.
| 256. 1. Szereti ja tik a mëggyet, |
| Ketten szeressünk mink ëgyet. |
| Jaj Istenëm, milen furcsa, |
| Mikor ketten mëgyünk oda. |
| (051) |
Talán a lány kettővel is szeret csókolózni, az lappang ebben a kezdősorban.
| 257. 1. Apró murok, petrezselëm, |
| A vénasszon veszëdelëm. |
| … |
| (062) |
Itt tudni kellene a növények jelentését. A murok bizonyára nem valami értékeset akar jelezni.
| 258. 1. Le is szálnok, fel is szálnok a fecskék, |
| Jaj de búsan telnek tüled az esték. |
| … |
| (072b) |
| 259. 1. Nagy fënn rëpül hattyu madár, |
| Rabságba jesëtt ëgy bëtyár, |
| … |
| (Pt 126) |
Mindkettőben a szabadon szálló madár ellentéte a rabsággal, illetve a szobájában hiába várakozó lánnyal adhatja a kétségtelenül érezhető ellentétek párhuzamosságát.
| 260. Piros alma csumája, Sebes a rózsám szája. |
| Mëg këll annak gyógyulni, Ha mëg akar csókolni. |
| (0224) |
{5-503.} Ebben is érthetünk valamit: az alma (a szerelem) csutkája nem ehető. S az 5abc példában már ott sejtettük, hogy talán szerelemmel kapcsolatos képzet lappang benne. Az ott mondottakban a híd is szerepelt. Talán ilyen kapcsolat lappang a „Száraz fából könnyű hidat csinálni, Jaj, de bajos szép szeretőt találni” kezdetű (0359) énekben is. Az „Árokparti kökény, Kökényszemü kislány…” (Pt 262) is talán az elhagyottságra utal az „árokparti” jelzővel, amint a második versszakból kiderül, hogy elhagyta a lányt a szeretője.
| 261. Az öcsényi templom piros, bádogos, |
| Az én kedves kis angyalom de magos. |
| … |
| (Pt 432) |
Itt nyilván a templom tornyára gondoltak az énekesek, s akkor a párhuzam tökéletes.
| 262. Esik esö esik, szép csëndesën esik, tavasz akar lënni. |
| De szeretnék a babám kis kertjébe tëjarózsa lenni. |
| … |
| (Pt 450) |
A tavasz: az év feltámadása. Vele kapcsolatban a szerelem feltámadása érthető. (Nem szólva a tavasznak mint a szerelem idejének szerepéről.) Kérdés viszont, van-e kapcsolat a hó és a szerető baja közt a közismert dalban (136. példa).
Az édes szőlő, a szőlő érettsége is valamiképpen a megérett szerelmet jelenti:
| 263. Ettem szőllőt, most érik, most érik, most érik, |
| Virág Erzsit most kérik, most kérik, most kérik. |
| … |
| (Pt 478) |
| 264. 1. Ősszel érik babám a fekete szöllő, |
| Te voltál az igazi szerető. |
| … |
| (Pt 419) |
Még abban is sejthetünk valami emlékképet, amikor azzal kezd egy népdal: „Az alvégen nyikorog a kútgém. Még azt mondják, a szeretőm szegény” (9/21. példa); ti. hogy azt a kutat a szerető húzza, s arról jut eszébe kedvesének. De már sok további kezdősorban semmi kapcsolatot sem lehet (egyelőre?) fölfedezni: 3b, 11. példa 5–6. vsz., továbbá Pt 146/2. vsz., 223, 326, 412, 443, valamint 043, 0126, 0248, 0358/2. Meg kell vallani, hogy a néprajzi gyűjtők, magamat is beleértve, sosem kérdezték az adatközlőket a homályos jelentésű részek értelméről, sőt az érthető szimbólumokat sem ellenőrizték a népi értelmezés tudakolásával. Bizonyára többet tudnánk a népköltészet szimbolikájáról, ha ilyen gyűjtés történt volna. Ma már legfeljebb Erdélyben lehetne számítani olyan énekesekre, akik ebben a kérdésben felvilágosítást tudnának adni.
A szimbólum: a kifejezés áttételes formája. A természeti kezdőkép: a kifejezés objektív formája. Mintha az énekes valami másról akarna beszélni, szinte másfelé tekintve valami magán kívül eső dologgal akarná megvilágítani saját érzéseit. Mindkét törekvés jellemző a magyar népköltészet egészére; akkor is ez a két törekvés munkál a mélyén, amikor sem szimbólummal nem él, sem párhuzamos természeti képpel. Néhány példa képviselje az áttételes fogalmazást – még szimbólum nélkül. A 265. példa egy nagyon elterjedt lírai kesergést képvisel.
| 265. 2. Szerelem, szerelem, Átkozott gyötrelem, |
| Mér nem virágoztál Minden fa tetején. |
| 3. Minden fa tetején, Cédrusfa levelén, |
| Had szakasztott volna Minden árva legény. |
| 4. Lám, én szakasztottam, El is szalasztottam, |
| Szelid galamb helyett Vad galambot fogtam. |
| (Pt 21) |
Ahogy indul, mintha nem is magáról akarna beszélni, hanem valami általános tanulságot akarna kijelenteni; s csak a harmadik szakasz mondja ki a lényeget, a saját szerelmi csalódását. Tulajdonképpen legalább annyira áttételes, mint objektív: a kettőt alig tudjuk egymástól elválasztani. A 81. példa szintén valami egész másról kezd beszélni, s csak a végén tudjuk meg, hogy tulajdonképpen nem is a mészárosokkal van baj, hanem a katonasorssal, amit a nehéz „borju”, a háti málha tesz szemléletessé. A következő példa szabályos hasonlat, mégis erről az áttételes képi gondolkodásról tanúskodik:
| 266. 1. Én most olyan vagyok Min mezőn a talló, |
| Kinek ékességit Levágta ja salló. |
| (083) |
Végtelen elkeseredést és halálvágyat is lehet, sőt hatásosabban lehet áttételesen, egyúttal objektív hangon kifejezni. Nézzük meg a 91. példát, ki sem ejti azt a szót, hogy bánat, vagy halál, mégis szinte mellbe vág az elkeseredés a szokatlan képtől: „olyan házat csináltatok, Ablakot rá nem vágatok”, és a „ne taszigáljon senki” szokatlan fogalmazástól. A menyasszony szomorúságát is milyen közvetve adja tudtunkra a menyasszonyi csokor közepibe kötött „csokros búbánat” (87. példa). A parasztlány, aki látja az úri kisasszonyok jó életét, nem azzal kezdi, hogy „de jó lenne főispán lányának lenni”, hanem „De szeretnék páva lenni, főispánnak lánya lenni” (108. példa). S milyen szemléletes a „pars pro toto” a következő példában, mikor a lány a lenézett mafla legényt és a kívánt deli szeretőt „kajla bocskor”- és „piros csizmám”-ként emlegeti.
| {5-505.} 267. Kecskemétre kéretnek, ode nem adának, |
| Ehol jön a szuszi muszi, jannak taszigálnak. |
| Kajla bocskor, szalaggy innen, megcsendölök tőled, |
| Ide gyere piros csizmám, megujulok véled. |
| (Pt 289) |
A nép kifogyhatatlan az ilyen egyéni ötletekből, amikor áttételesen, kerülő úton, tehát nagyobb költői hatással tudja kifejezni a kifejezni valót. Lükő Gábor (1942) hívta fel a figyelmet és magyarázta meg azt a különös képet, szinte találós kérdést, amivel a halászok fejezték ki azt az egyszerű tényt, hogy a halat kifogták és a vásárra vitték:
| 268. Kiment a ház az ablakon. Benne maradt a vénasszony. |
| Zsuppot kötött a hátára, Ugy ballagott a vásárra. |
| (Szőllősy 1942: 135. sz.) |
„Ház”-nak nevezik a halászok a hálóval körülzárt vizet. Az kifolyt az „ablakon”, vagyis a hálószemeken. Benne maradt a nagy hal, amit zsup közé kötve vittek szekéren a vásárra.
Teljesen „objektíven” indul egy székely dal, mintha csak valami személytelen dologra volna kíváncsi az énekes:
| 269. Azt akartam én megtudni, |
| Szabad-e másét szeretni, |
| Szabad-e másét szeretni? |
| Tudakoztam, de nem szabad, |
| Íg a szivem, gyászba marad, |
| Tudakoztam, de nem szabad, |
| Íg a szivem, gyászba marad. |
| (Pt 308) |
Még személytelenebbül és tárgyilagosabban indul a következő:
| 270. Jaj, Istenëm, a világ |
| Kinek szoros, kinek tág! |
| Lám, énnékëm a világ |
| Së nëm szoros, së nëm tág. |
| (Járdányi 1961: II. 9) |
Másról beszél, s úgy kanyarodik vissza a lényegre az alábbi:
| 271. 1. Fáj a lábam, mer fëltörtë a csizma. |
| Mer ott jártam, ahol nem këllett volna. |
| Ak këll annak a kutya-betyárnak, hagy fájjon! |
| Sënki mëgunt babájáho në járjon. |
| (0350) |
{5-506.} A 29. példa 2. versszaka is másnak ad tanácsot, de tulajdonképpen magáról beszél. A legmélyebb költői hatással szól ez az objektív módon kifejezett szubjektív élmény a 129. példában. A csendesen folydogáló víz, a madarak itatása, füvek újítása mint a bánattal terhes élet ellentéte valóban a legnagyobb művészek tollára való kifejezése egy lelkiállapotnak. Sőt, mikor valóban kimondja a szöveg a személyes bánatot, akkor is mintha kívülről nézné saját magát:
| 272. Aj Istenem, hogy búsulok, |
| Hogy az uccákon mind sírok, |
| Sír a szemem, kacag a szám, |
| Most fáj a szivem igazán. |
| (Pt 59) |
Vagy megfogalmazza e bujkáló, érzelmet rejtő, szemérmes magatartás lényegét:
| 273. 1. Úgy búsulok, maj’ meghalok, |
| S mégis jó kedvet mutatok. |
| Hogy ne lássák hogy búsulok, |
| Hogy az utcákon nem sírok. |
| (047c) |
Egy költött természeti képpel jobban ki lehet fejezni a sors mostohaságát, mint a közvetlen panasszal:
| 274. 1. Fëlsütött a nap sugára, |
| Mindën embër ablakjára; |
| Jaj Istenem, mi az oka, |
| Nem süt az enyémre soha? |
| (Pt 127) |
Sőt, mikor már személyes is a hang, akkor is inkább leíró:
| 275. 1. Tőlem a nap úgy telik el, Ha följő, elig halad el, |
| Nem virradok örömömre, Nem sötétülök kedvemre. |
| 2. Reggel, napfeljötte előtt Könnyemmel megmosdom előbb. |
| Este, napszentület után Könnyemmel áztatom párnám. |
| (Pt 125) |
S az első személyben mondott panasz is inkább gesztus, mint panaszkodás:
| 276. 2. Bánot, bánot, de nehéz vagy! |
| Bánot, bánot, de nehéz vagy! |
| De kár, hogy a szivemen vagy! |
| De kár, hogy a szivemen vagy! |
| (0254) |
Gesztus: odafordulás, megszólítás. Ez is igen jellemző magatartása a népköltészetnek.
| 277. 1. Hegyek, völgyek között állok, |
| Szivemet öli a bánat; |
| Hegyek, völgyek álljatok meg, |
| Hogy panaszkodjam meg nektek! |
| 2. Engem anyám megátkozott, |
| Mikor a világra hozott. |
| … |
| (Pt 191) |
Mindjárt nagy felkiáltással kezdődik a 26. példa, holott csak egy szerelmi szimbólumot akar felvillantani. A disznót hessenti ki a bokorból a kanásznóta, pedig csak azt akarja mondani, hogy mit csinál a kanász a bokor alatt:
| 278. Juki disznu a berektül csak a fülö látszik! |
| Kanászlegény a bokorba menyecskékkel játszik. |
| Elveszëtt a siskája kilenc malacával, |
| Utána ment a kanász üres tartisznyával. |
| (Pt 38) |
A felszólítással kezdődő ének igen gyakori a magyar népdalban.
Már láttuk, milyen gyakori az égen szálló madár vagy a csillag megszólítása (27., 30., 103.). Lássunk néhány további példát:
Ugyanezt mondják csillagnak is:
S ha a madár képe alá néha a szeretőt rejti is az ének, aminek szintén sok példáját volt alkalmunk látni, itt többnyire valóságos madárról van szó, bármennyire irreális is az ilyen üzenet vagy fohászkodás; még irreálisabb ez a kérdés, vagy megszólítás, a csillag esetében.
Itt már a népdal stilizált világában vagyunk, ahol az ilyen „irrealitás” mindennapi fogása a költői fogalmazásnak. A stilizált világban természetesen van helyén az olyan irreális párbeszéd is, amikor világos, hogy a szeretők nem tudnak szólni egymáshoz, mert a szöveg szerint is távolból üzennek egymásnak, méghozzá madárral (286. példa). Ugyanott még további stilizálást jelent az a képes beszéd, ahogy szerelmét jelenti az énekes: „Szerelem tömlöcben térdig vasban vagyok.” Ez a fajta képes beszéd szinte mindennapos a költészetben. Például:
| 294. 1. Ucca, ucca, bánatucca, Bánatkővel van kirakva. |
| Az én rózsám, kirakatta, hogy én ne járhassak rajta, |
| Hogy én ne járhassak rajta, éhajja! |
| (0101) |
Máshol a „babám rakatta” ki, „hogy én sirva járjak rajta”. Az 57. példában olvashattuk, hogy úgy bujdosik az „elmém a szerelem útján, Mint kis fülemüle körül az ég alján”. Teljesen irreális, amikor gyöngyöt vet valaki:
| 295. 1. Szántottam gyöpöt, Vetëttem gyöngyöt, |
| Hajtottam ágát, Szëdtem virágát. |
| (Pt 261) |
Máskor a madarat szerepeltetik embermódra – de annyira a reális madárra gondolva, hogy meglepetés, amikor kiderül, hogy mégis a szerető vagy egy bánatos kislány rejtezik a madár képében.
| 296. 2. Buza közé szállt a dalos pacsirta, |
| Mert odafönt a szemeit kisirta. |
| Buzavirág, buzakalász árnyába |
| Rágondolt a régi első párjára. |
| (Pt 400) |
{5-511.} Még jobban túlmegy a realitáson a közismert és sokszor idézett kép: Amerre én járok, még a fák is sírnak (12–17. példák).
Nem is akar a realitásra tekintettel lenni a groteszk fantázia. Ilyen a nagy orrú bolháról szóló ének (102.), a „Megfogtam egy szunyogot, nagyobb volt egy lónál” kezdetű ének és a többi, amit felsoroltunk a Képzelet játékai témakörben (461–462. lapon).
Innen már csak egy lépés a modern szürrealizmus. Ezt a lépést a népköltészetben is megteszik, amikor még a „stilizált realitáson” is túllép a szöveg. Csoóri Sándor (1969), a költő mondta ki először, hogy népdalainkban szürreális látomások is akadnak. Jóllehet a legjellemzőbbet, a bánatról, mely az egeken kétrét hajlik (18–23. példa), nemcsak gyűjteményekből ismerhetik a folkloristák, hanem a zenekedvelő nagyközönség is régóta hallhatja a hangversenytermekben is Bartók feldolgozásából, a Nyolc régi népdalból. Nem kevésbé jellemző a másik:
| 297. 2. Bánat, bánat, csukros bánat, |
| Mér raktál szívemre várot? |
| Mér raktál szívemre várot, |
| Mér nem raktál hegyre várot? |
| (047b) |
Talán még ennél is különösebb, és jobban eltávolodik minden elképzelhető valóságtól a következő:
| 298. 2. Mikor a bút felosztották, |
| Háromfelé szakasztották. |
| Nekem a nagyobbját adták, |
| Hogy ne kelljen többet osszák. |
| (075) |
Az sem a mindennapi realitás szerint való, amikor arról szól az ének, hogy
| 299. 1. Nem arról hajnallik, amerről hajnallott. |
| Nem arról hajnallik, amerről hajnallott. |
| Magam sorsa felől szomorú hírt hallok, |
| Magam sorsa felől szomorú hírt hallok. |
| (Pt 156) |
Még táncnótában is elhangzik egy-egy szürreális látomás.
| 300. 1. Igyunk arra, aki búsul, |
| Kinek (a) könnye földre csordul. |
| Földre csordul, patakot mos, |
| Kibe babám gyócs inget mos. |
| (024) |
{5-512.} S mikor az énekes még a valóságot látva mondja, hogy „…Hosszú út porából köpönyegët vëszëk” (68.), vagyis még egy reális képet fogalmaz meg költőien, a következő lépéssel már túlmegy a valóságon: „Búval és bánattal kisinoroztatom.” Vagyis népünk ugyanúgy lép át könnyedén a valóság határain dalaiban, mint a magas költészet. Lírai költészete ugyanúgy a valóság elemeiből építkezik, de a képzelet építi az elemeket a maga törvényei szerint új épületté, ami már a költészet világában áll, nem a valóságban. Vagyis éppúgy a képzelet szabja meg határait és törvényeit, mint minden igazi költészetnek.
Egyetlen különbség az irodalmi lírával szemben, hogy a népi líra teljesen emberközpontú: a táj, a külső világ megjelenítése, a leíró jellegű költészet teljesen hiányzik belőle. A természet, a külső világ csak mint párhuzam, szimbólum, hasonlat jelenik meg benne, mindig mint az emberi érzés, helyzet, probléma értelmezése, aláfestése. Ugyanez az emberközpontúság jellemzi másik nagy műfaját, a balladát is, ez tehát a népköltészet egészére jellemző. A nép számára a költészet önkifejezés, s az ember önkifejezése céljára igénybe veszi a külső világ jelenségeit is, a természet szépségeit, elsősorban a virágokat és a madarakat.
Minthogy önkifejezés a célja, ez az emberközpontúság legtöbbször énközpontúságot is jelent egyúttal. A népdalok még akkor is első személyben szólnak, amikor általános tanulságot akarnak kimondani, vagy valamilyen helyzetet, jelenetet akarnak ábrázolni.
Kiválasztott anyagunkban az első személyben fogalmazott dalok száma 518, míg a személytelenül elhangzóké csak 205. Minthogy az egybeénekelt több versszakos szövegeket egynek vettem, ha nem változott benne a személy, s csak akkor számítottam külön, ha közben megváltozott, így az első személyben mondott sok versszakos szövegekkel a számarány valójában sokkal nagyobb különbséget jelent az első személyes fogalmazás javára. És ha még számításba vesszük a 60 párbeszédes formát, ahol természetesen minden első személyben hangzik el, valamint a 7 többes első személyt, amit általános alanynak is vehetünk, de első személyes megnyilatkozásnak is többek nevében, akkor világos, hogy a népköltészet kedveli a legszemélyesebb megnyilatkozási formát, az első személy nevében való szólást.
Ez az első személy természetesen sosem egy bizonyos valaki, mert minden különleges, személyes vonástól meg van fosztva. S ha a nép átvesz műköltőtől verset vagy a népi szerző egyéni „alkotását”, mindig a túl személyes vonatkozásokat hagyja el legelőször, néha még azon az áron is, hogy ront a fogalmazáson vagy a felépítésen. A következő Petőfi-verset sokfelé éneklik többé-kevésbé az eredetihez közeli formában.
| 301a Hegyen ülök, búsan nézek le róla, |
| Mint a boglya tetejéről a gólya. |
| Lenn a völgyben lassú patak tévedez, |
| Az én fáradt életemnek képe ez. |
Nekem a következőképp énekelte egy Baranya megyei lány:
| {5-513.} 301b Hegyen ülök, búsan nézek le róla, |
| Mint a boglya tetejéről a gólya. |
| Lenn a völgyben egy kis patak csörgedez. |
| Sej-haj, ez a világ életemnek nem kedvez. |
Vagyis a „fáradt élet” és a személyre való rámutatás: „képe ez” maradt ki, bár így a párhuzam romlott el, amit a költő a néptől tanult, de nem pontosan annak szellemében alkalmazott.
Éppen ez az általános jelleg, az „én”-nek behelyettesíthető volta bárkivel, ez az, ami megkülönbözteti minden egyéni művészi alkotástól, ettől lesz közösségivé. Ezáltal érezheti bárki a saját maga kifejezésének, mintha saját maga költötte volna magáról. De ezt a személytelenséget csakis a variálás, a második és harmincadik változtató-kihagyó közreműködése teszi lehetővé. Illetve az ilyen közreműködéssel kialakult stílus hatása minden újonnan születő egyéni javaslatra.
Az első személyes fogalmazás mellett a „személytelen” is erről a közösségi, bárki által vállalható jellegről tanúskodik. Ami pedig a párbeszédes formákat illeti, az voltaképpen stilizálás, semmi esetre sem igazi drámaiság. A nép konkrét helyzetekben tud csak elképzelni valamit, s ezért ha harmadik személyként szemlélőnek érzi magát, helyzetet, jelenetet akar ábrázolni, akkor a személyeket megszólaltatja. Legvilágosabb ez a párosítóban: ha tulajdonképpen a közösség nevében akarja kijelenteni, hogy egy lány és egy legény között szerelem van, akkor az illetők szájára adja jellegzetes párbeszéd formájában. Például:
| 302. 1. A Vargáék ablakjuk |
| Rózsábul van kirakva, kirakva, |
| Kirakva, kirakva, de kirakva. |
| 2. Azér van az kirakva, |
| Garzó Péter jár ide, jár oda … |
| 3. Hej te Julcsa, gyere ki, |
| Vár már Péter ide ki ide ki … |
| 4. Tudnám én azt, ha várna, |
| Mert a szivem dibegne-dobogna … |
| (Pt 474) |
De még a legszubjektívebb vágy is áttehető ál-drámai formába. Például egy általánosan ismert új dalban:
Nyilvánvaló, hogy itt a drámai forma látszólagos, és egy lírai „elképzelés” van párbeszédekbe fogalmazva. Máskor a helyzetdal – egy életkép – van párbeszédes jelenet formájában elmondva. Nagyon elterjedt pásztordal a következő:
| 304. 1. Már két hete vagy már három, |
| Hogy a számadómat várom. |
| Amoda gyün, amint látom, |
| Fecskehasú szamárháton. |
| 2. Jónapot, édes bojtárom, |
| Van-e hibám, vagy sok károm? |
| Nincsen hibád, de nem is lesz, |
| Még a nyáj az karomon lesz. |
| 3. Még azt mondod, nincsen hiba? |
| Hát a vezérürüm hunn van? |
| Maj megkerül kikeletkor, |
| Mikor a juh legel, akkor. |
| (Pt 179) |
Az első versszakot, a tulajdonképpeni „epikumot” a bojtár szájára adják, azután megjelenik a számadó, és egy-két versszakban lepereg a rövid párbeszéd, hogy egy jellegzetes pásztori életkép jelenjék meg előttünk. Különben az ilyenféle helyzetdalban aránylag még a legerősebb a realitás, és a legkevesebb az áttétel a népköltészet egészét tekintve. De maga a párbeszédbe stilizált fogalmazás, a látszólagos drámaiság mégis csak eltolja a költészet síkjára, amit különben a jelenet bizonyára sosem egészen „reális” volta is elárul.
Van látszólagos epika is a népi lírában, nemcsak látszólagos drámaiság. Sok dal kezd elbeszélő formában, s azután csap át a valóságos lírába. A 92. példa is csak első sorában állítja elénk a szőlőhegyen keresztül sétáló lányt, de már a folytatásból világos, hogy itt csak egy lány szépségének képe a dal témája, s a következő versszakban egészen más irányba fordul az ének: Széltében ismert dal a következő:
| 305. 1. Jaj de mély a Tisza vize, |
| De még mélyebb a közepe, |
| Három barna kislány kerülgeti, |
| Által akar rajta menni. |
| 2. Által akar rajta menni, |
| Tearózsát szakitani. |
| Sárga tearózsa ne illatozz, |
| Reám babám ne várakozz! |
| 3. Mert ha reám várakozol, |
| Akkor meg nem házasodol, |
| Gyenge vagy babám a házasságra, |
| Nem illik a csók a szádra. |
| Édesanyád tesz az ágyra. |
| (Pt 213) |
Világos itt is, hogy az „epikus” kezdés csak abból a konkrét gondolkozásból született, amely mindent valóságos helyzetben tud csak elképzelni – amiért itt egy kis jelenetben látjuk a szereplőt, akihez szóló lírai „üzenet” a dal lényege. Stilizálás itt a hármas szám is. Sokszor találjuk népdalban, nemcsak nálunk, hogy a tulajdonképpeni egyetlen szereplő helyett három jelenik meg, akikből azonban mindig csak egy az igazi, akiről a következőkben tényleg szó van.
Nem tudom, nem valami „konkrétság” lappang-e abban, hogy dalaink állandóan a csütörtököt emlegetik a szerelemmel kapcsolatban. Számos példát hozhatunk erre az összefüggésre.
| 306. Sej, csütörtökön este, jártam babám erre, |
| Esett a hó, fújt a szél, de be nem eresztettél, |
| Pedig jaj de nagyon fáztam. |
| (0320) |
| 307. 1. Csütörtökön este Nálad voltam lesbe, |
| Láttam, hogy pánkót sütöttél, Engem bé nem eresztettél, |
| Pedig éhes voltam. |
| 2. Még szombaton este Nálad voltam lesbe, |
| Láttam, hogy ágyat vetettél, Engem bé nem eresztettél, |
| Pedig álmos voltam. |
| 3. Még vasárnap este Nálad voltam lesbe, |
| Láttam, hogy jegyet váltottál, Engem a szivedből kitagadtál. |
| Verjen meg az Isten! |
| (Pt 393) |
{5-516.} A szombat és vasárnap este természetes: az a munkaidő utáni pihenés és együttes szórakozás napja. De egyébként csak a csütörtök, sosem a hétfő, kedd, szerda, péntek! De lássuk tovább a csütörtöki példákat.
| 308. 1. Csütörtökön viradóra, Készül a lány a fonóba, |
| Kezét lábát mossa, jól megszappanozza, Hogy ő legyen legszebb |
| A fonóba. |
| (0229) |
| 309. 2. Csütörtökön este gyer nálunk. |
| Mindenféle virág van nálunk. |
| Ha fehér kell, fehéret adok, |
| Ha piros kell, az meg én vagyok. |
| (0329) |
| 310. Ez a kislány, ez a barna kislány rezet hozott az este, |
| Rézsarkantyút, hej de rézsarkantyút csináltatott belőle. |
| Aj de szépen csengett-pengett csütörtök este, |
| Mikor azt a régi jó babáját ajtaján beengedte. |
És itt gondolnunk kell a gyermekdal szövegére, amiben varázsló visszafelé-mondás lappang: „Szita-szita péntek, szerelem csütörtök, dob szerda.” Valami kapcsolata kell hogy legyen a csütörtöki napnak és a szerelemnek a nép szokásaiban! Erre is gondolni kellene a népszokás kutatóinak, mert a népköltészet tanúsága nagyon egyértelmű.
Láttuk az eddigiekben, mennyire stilizált a népköltészet nagy része. Szimbólum, természeti kezdőkép, áttételesség egyéb formái, gesztus-költészet, objektivitás, irreális és szürreális képalkotás, mind-mind a stilizálás különböző fokát jelenti. Tudnunk kell azonban, hogy vannak nem stilizált darabjai is. Már a testi szerelem stilizált megéneklésénél, az erotikus szimbólumoknál idéztünk vaskosabb, szókimondóbb változatokat, és említettük, hogy vannak olyan szövegeink is, amelyek semmi másból nem állanak, mint bizonyos „tiltott” szavak kimondásából, vagyis egyáltalán nem stilizáltak. Lássunk egyetlen példát (Zámoly): „Öreganyád régi ringyó, régi ringyó, régi ringyó, Valagában kurvabimbó, kurvabimbó, kurvabimbó.” Különösen a táncdallamokra énekelnek ilyesmit, meg az ún. mulatónóták szövegében találkozunk velük. De a nem kifejezetten trágár szövegű mulatónóták sem mintapéldái a stilizált, költői síkra eltolt fogalmazásnak.
Szinte minden, ami az előbb említetteken kívül a népköltészet alkotása, a mindennapoktól eltérő, valóság-feletti szférában mozgó fogalmazás példája. S a legkomolyabb darabokban, akár a lírában, akár a balladában, az emelkedett nyelvi szépség ritka példáival találkozhatunk. Mint a következő versszakokban:
| 311. 2. Szivárvány havasán |
| Fëlnőtt rozmaringszál, fëlnőtt rozmaringszál, |
| Ëngem szavaiddal |
| Bíztató violám, bíztató violám. |
| 3. Jó estét, jó estét |
| Adjon Isten kincsëm, adjon Isten kincsëm, |
| Piros hajnal után |
| Ragyogó na’ffényë, ragyogó na’ffényë. |
| (Pt 171) |
| 312. 1. Tisza partján lakom, Keress fël angyalom! |
| Csëndës foljóvíznek Csak zúgását hallom. |
| 2. Ha foljó víz volnék, Bánatot nem tudnék; |
| Hëgyek-völgyek között Zëngedëzve járnék. |
| (035) |
Az utolsó sor – „Zëngedëzve járnék” – példa arra is, mennyi különleges kifejezést, nem mindennapi fordulatot találunk a népköltészetben, ami ismét csak minden magas költészet közös sajátsága. Számtalan példát idézhetünk hasonló különlegességekre. „Jaj, be lelkëm kendër vót” (Pt 54), „Szép a leány ideig, Tizennyolc esztendeig” (Pt 56), „Hogy az út előtted rózsának váljon” (Pt 75), „Keze bokájától ha nem féltem volna” – (s itt nem a csukló helyett alkalmazott régi kifejezés a különös, hanem hogy ettől félt a lány; Pt 78), „Apám is kifogyott kötődő társából” (Pt 78), „Hallottátok-e már hírül Kaszai Sanyi legénységül, Bicskával vágja a nyárfát” (Pt 82), Tőlem a nap úgy telik el (Pt 125), „Majd elvisszük, amerre a nap szölke” (Pt 152), „Pënditsd mëg nyelvedet gyönyörü nótára” (Pt 155), „Egy filleng szöllőér” (Pt 173), „Csincsëcskékbe csincselgetëm vala” (Pt 209), „Támadékom te legyél” (Pt 214), „Maros mellett két szép ződ ág, hajlandó, Rëá szállott két szép madár, illendő. Ëgyik madár Angi József, illendő, Másik madár Szabó Katalin, hajlandó” (Pt 227), „Látom a szép eget Fölöttünk fémleni, Békesség csillagát Rajtunk lengedezni” (Pt 234), „Ha az enyim volnál, Különbet nyilonnál” (Pt 245), „Kajla bocskor, szalaggy innen, megcsendölök tőled” (Pt 289), „Nincsen becsüje szegénynek” (Pt 347), „Eddig való dolgom … füvet lekaszállás” (Pt 348), „Bokros búbánat” (Pt 367), „Vagy magamnak tëszlek” (Pt 367), „A szivibül kizárott” (Pt 376), „Csácsogó madárka” (Pt 433), „Megismerni a kanászt ékes járásáról” (03), „Amott kerekedik egy fekete felhő” (0137–138), lásd még „Imhol kerekedik egy fekete felhő” (Pt 9, 356), „Két halvány {5-518.} orcámon árkot ver a könyü” (0193), „Ugy el vagyok buvarodva” (0254) stb. Nyilván minden hiteles népköltészeti gyűjteményből további ritka kifejezéseket lehetne idézni. S ezek nem tájszavak, nem a paraszti beszéd mindennapi fordulatai; ezek különlegesen használt fordulatok, amiket többségében a nép csak költői szövegében alkalmaz, a nyelv lehetőségeiből újonnan alakítja ki sajátos hatás céljából. Vagyis a költői nyelv sajátos találatai. Ezzel is a valóság fölé emeli a költeményt – a nyelvi valóság fölé –, vagyis nyelvileg is stilizálja, amit annyi más eszközzel is stilizált.
| A FORMA KÜLSŐ KERETEI | TARTALOM | NÉPI LÍRA – IRODALOM ELŐTT |