A TALÁLÓSOK STILISZTIKÁJÁHOZ

Szóbeli rejtvényeink stilisztikai eszköztára még nem volt beható vizsgálat tárgya. Mindössze néhány elszórt megjegyzéssel találkozunk erre vonatkozóan, pl. Csongrád megyei gyűjtése jegyzeteiben az alábbiakat írja Török Károly: „…a szavak rythmusos elhelyezése, hangutánzás, alliterátio stb. melyek úgy találós meséinknek, mint közmondásainknak feltűnő s jellemző tulajdonságait képezik…”; „…találós meséink legnagyobb része nem vers, de ilyen rythmusos próza…” (Török 1872: 501), de már A magyar folklór c. egyetemi tankönyv Katona Imre írta stilisztika-fejezetei (Katona I. 1979c) még példák erejéig sem érintik szóbeli rejtvényeinket.

Lavonen nagy teret szentelt a karél találósok alliterációinak (Lavonen 1977: 107–113), jellemző példákon mutatta be e rokon népünknél a szóbeli rejtvényekben oly gyakori elő- vagy kezdőrímet, magyar példáink azonban még ezen az anyagon is túltesznek, hiszen még nyolcszoros alliterációval is találkozunk találósaink között:

Mihelyt meglesz, mindjárt megmar,

Mihelyt megmar, mindjárt meghal.

– Tűzszikra.

Ezen sok változatban feljegyzett, az egész magyar nyelvterületen elterjedt rejtvény mellé hasonlóan hosszú sort tudok idézni a jugoszláviai Piros községből:

Földet füstöl,

Fazekat forráz, [szerintem: formáz – M. L.]

Fület foltoz.

– Fazekas.

Mivel Matijevics Lajos eme közlésének (Matijevics 1976: 8) nincsenek változatai, elképzelhető, hogy a fenti találós egyéni ötlet, amely nem fog meghonosodni népünknél.

Rövidebb a közismert, szintén országszerte elterjedt alliteráló találós a békákról (Úton útfélen úrfiak ugrálnak), amelynek eddig ismert legkorábbi változatában ugyan megtörik az alliteráció, de pontosabb a felvillantott kép: Úton útfélen zöld ruhájú úrfiak ugrándoznak. – Béka. (MTA RUI 208. 30: 11a, 1773-ból!)

Nemcsak egy hang ismétlésére épülő alliterációkkal találkozunk szóbeli rejtvényeinknél, hanem vannak több, párhuzamos előrímsorozatot tartalmazó példák is. Pl.:

{5-243.} Nyúl vóna, nyoma vóna,

Vidra vóna, véri vóna,

nyúl sincs, nyoma sincs,

vidra sincs, vére sincs.

– Lepke.

(Bodrogkeresztúr; Paszlavszky 1876: 329)

Másik példánkon egyre bővülő változatot figyelhetünk meg, melyek közül a legegyszerűbb, forma az alábbi:

Lyik-lyuk, csupa lyuk, Csimi-csomó, csupa csomó.

– Háló.

(Hódmezővásárhely; Török 1872: 366)

A következő bővítés bevett egy harmadik alliteráció-sorozatot is:

Lik, lik, végig lik,

végestelen végig lik;

Csomó, csomó, végig csomó,

végestelen végig csomó?

– Nádszál.

(Szilágyság; Magyar nyelvészet 1857: II. 237)

Mindkét megfejtés- és szövegváltozat több feljegyzésben ismeretes mind a kiadott, mind a kiadatlan anyagban, a legtovább fejlesztett harmadik példa azonban egyedüli:

Lyuk, lyuk, lyuk, végig lyuk.

Végestelen végig lyuk,

Csomó, csomó, végig csomó,

Végestelen végig csomó.

Fa, fa, fa, végig fa,

Végestelen végig fa,

Szeg, szeg, végig szeg,

Végestelen végig szeg.

– Drótkerítés.

(Écs, Győr-Sopron m. Kiss P. gy. 1953; EA 9239: 7)

Mindezek a példák jól bizonyítják, hogy milyen nagy szerepe van az alliterációnak szóbeli rejtvényeink stilisztikai eszközei között, s ez a tény a rokon népek anyagához köti találósainkat, hiszen a szomszédos népeknél és azok rokon népeinél sokkalta ritkább, s jóformán csak egyes szópárokra, jelzős szerkezetekre terjed ki a betűrím (Wossidlo 1897: 339), s alliteráló szópárok halmozásával sem találkozunk úgy, mint a magyarban:

Hasa hajó, lába lapát, torka trombita.

– Lúd.

(Tiszakeresztúr, Ugocsa m.; Magyar Nyelvészet 1858: III. 323)

{5-244.} Voigt Vilmos (1969: 363) felveti, hogy néhány alliteráló találósunkban rálelünk az A. I. Gerbsztman megfogalmazta „hangszimbolika” nyomaira, mely szerint a szóbeli rejtvény kérdés tagja és felelet tagja között hangzásbeli kapcsolat van (Gerbsztman 1968). A kevéssé meggyőző (és ritka!) orosz példákhoz hasonlóan Voigt példái (1969: 362–9/a, b, c szövegek) sem meggyőzőek.