Az állattenyésztési iskolák kialakulása és tevékenysége a II. világháború után

Az Állattenyésztési Kutatóintézet (Budapest–Herceghalom–Gödöllő) tevékenysége és kutatói

A nagy világégést követően létrejött hazai oktató és kutató intézmények első feladata lett a jelentős veszteségeket szenvedett hazai állatállomány helyreállítása és fejlesztése. A kutatási intézmények egyik bázisául a földművelésügyi kormányzat az Állattenyésztési Kutatóintézetet (Budapest, majd Herceghalom, később Gödöllő) jelölte meg. Az intézmény szakmai jogelődjének a Tangl Ferenc (1866–1917) által 1900-ban alapított és vezetett Állatélettani és Takarmányozási Kísérleti Állomás tekinthető. A századforduló utáni időszak legfontosabb élettani kutatásai az állatok energiaforgalmára irányultak. Az állomás legnagyobb hírnévre a respirációs vizsgálatai révén tett szert. A világon elsők között készített respirációs készülékben szarvasmarhával, lóval, juhokkal, sertésekkel, nyulakkal és baromfifélékkel hosszabb időn át tartó anyagcsere-folyamatok vizsgálataival olyan adatokhoz jutottak, amelyek révén nemcsak kiszámíthatták hogyan használják ki, és értékesítik a takarmányban lévő tápanyagot az állatok, hanem azt is, hogy a szervezetben folyó építő és lebontó folyamatok során {IV-698.} miként zajlik a hús-, a zsír- és a tejképződés. Az I. világháborút követően a külföldről áramló új kutatási eredmények hatására a takarmányozás is átalakult. Tangl Ferenc halálát követően az intézmény vezetését 1918-ban Weiser István vette át, aki hamarosan az ország egyik legismertebb takarmányszakértője lett. Az 1920-as években Zaitschek (Zajtay) Gyulával együtt írt Takarmányozástan c. kézikönyve négy kiadást ért meg. A könyv a takarmányok összetételét és emészthetőségét ismertető táblázatai révén megalapozta a hazai adatokon nyugvó takarmányozást. Az ismertetett 475 takarmányféleség közül 278 (58,5%) kémiai összetételét, emésztési együtthatóit és tápértékét az állomás kísérletileg állapította meg.

Az 1930-as években mind nagyobb jelentőséget nyert a vitaminok és mikroelemek szerepe a humán élelmezésben és a takarmányozásban is. Az ezzel kapcsolatos kutatások megindítására Tangl Harald (1900–1971) orvos-biológust az intézetet alapító Tangl Ferenc fiát kérték fel. Tangl Harald tíz éven át számos közleményben, előadásban ismertette a gazdákkal a vitaminok, mikroelemek hatását és felhasználásuk előnyeit a termelésben. Vezetése alatt az élettani csoport főleg az anyagcsere-forgalom kérdéseivel foglalkozott. Bebizonyították a máj B12-vitamin-tartalmának a csirkék növekedésére és a tojáshozamra gyakorolt kedvező hatását. Foglalkoztak a nagy libamáj kialakulásának feltételeivel, a töméskor felhasznált különböző takarmányok és a környezet zsír- és májképző hatásával, a tömés utolsó időszakában jelentkező májnövekedéskor a szervezet vércukor- és vérzsír, (lipid) forgalmának változásaival, továbbá a vasnak, a réznek, az arzénnek, a jódnak háziállataink anyagforgalmára, fejlődésére, hizlalására, a csibék és malacok csontképződésére gyakorolt hatásának megállapításával is. Vizsgálatok folytak a tejtermelés növelésére, a termelt tej minőségének javítására. A karotin, az A-vitamin előanyagának fontosságára hívták fel a figyelmet. Vizsgálták az élesztőetetés kedvező hatását a tejtermelésre és a tej zsírtartalmának növelésére. Foglalkoztak az éhség- és étvágyérzet vizsgálatával, módszert dolgoztak ki az éhségérzet nagyságának mérésére és arra, hogy miként lehetne azt takarmányozási eljárásokkal befolyásolni. Az akkori idők egyik legmodernebb röntgenkészülékének segítségével követték a tyúkokban a táplálék tovahaladását, a libákban ugyanezt tömésük alatt.

A II. világháború után az intézet vezetését Tangl Harald vette át, akit 1947-ben igazgatóvá neveztek ki. Ettől kezdve intenzív kísérletek folytak a választott malacok fehérjeforgalmának meghatározására. A takarmányban lévő zsír jelenlétének fontosságát először az intézet kutatói bizonyították. A világirodalomban csak tíz év múlva foglalkoztak kiterjedten ezzel a kérdéssel. Tangl új lucernaliszt-előállítási módszert dolgozott ki. A zöldlucernát kipréselte és a présnedvet fúvókás készülékben porította, amivel kiváló minőségű, rostszegény készítményt állított elő. Kísérletesen igazolták, hogy az állattenyésztés kedvezően hasznosíthatja az édes csillagfürt magját, a csillagfürtszalmát is. Sok gazdaság sikeresen alkalmazta javaslatukra a takarmányok élesztősítését. A kedvező hatás főleg abban nyilvánult meg, hogy az élesztősejtekkel sok B-vitamin került a takarmánykeverékekbe. Ebben az időszakban kezdődtek meg a hormonvizsgálatok is, amelyek során ivari hormonok segítésével csökkentették az állatok ivarzásának intenzitását, és ezzel kedvezőbbé vált a nagyobb súlyra hizlalás (hormonális kasztráció).

1949-ben megalapították az Állattenyésztési Kutatóintézetet (ÁKI). Az ÁKI első igazgatójának Rimler Károlyt nevezték ki. A megalakult intézetet a következő jogelődökből hozták létre: Országos Állatélettani és Takarmányozási Kísérleti Intézet, {IV-699.} Országos Gyapjú- és Selyemminősítő Intézet, Országos Halélettani és Szennyvízvizsgáló Kísérleti Intézet, Méhészeti és Méhbiológiai Kutatóintézet, Gödöllői Baromfitenyésztő Kísérleti Gazdaság, Mosonmagyaróvári Agráregyetemi Baromfitelep.

Az Állattenyésztési Kutatóintézet szervezete a megalakuláskor: Szarvasmarha-tenyésztési, Sertéstenyésztési, Juhtenyésztési, Lótenyésztési, Baromfi- és egyéb aprójószág-tenyésztési, Haltenyésztési, Méhtenyésztési, Állatélettani és takarmányozási, Szaporodásbiológiai osztályok.

Az Állattenyésztési Kutatóintézet tudományos munkájának elindításában, szervezésében és irányításában részt vett az akkori hazai teljes élvonal: Rimler Károly, Csukás Zoltán, Schandl József, Konkoly Thege Sándor, Horn Artúr, Baintner Károly, Herodek Sándor, Bíró Gyula, Kertész Ferenc, Márkus József, Császár Gábor, Hámori Dezső, Halász Béla, Báldy Bálint, Anghy Csaba Geyza, Maucha Rezső, Woynárovich Elek, Örösi Pál Zoltán, Tangl Harald, Kurelec Viktor és Mészáros István.

1952. január 1-jével megalakult a Kisállattenyésztési Kutatóintézet Gödöllőn (igazgató: Rimler Károly) és ezért a baromfi és az aprójószág-tenyésztési, a haltenyésztési és méhtenyésztési osztályok kiváltak. Az ÁKI új igazgatója Schandl József lett. Ebben az időszakban a nagyüzemek kialakítása, állattenyésztésük fejlesztése megsokszorozta az intézettel szembeni igényeket. 1960-ban Schandl József után Tangl Harald immár másodszor lett az intézet igazgatója.

Tangl Harald nyugdíjba vonulása után, 1966-ban Czakó József, majd 1967-ben, Keserű János lett az igazgató. A bevezetett új gazdasági mechanizmus hozta változásoknak megfelelően az intézet igyekezett lezárni egy korábbi periódus eredményes kutató-fejlesztő munkáját és megkezdte a felkészülést az ún. programos kutatások időszakára, amiben új feladatként az állattenyésztési kutatások teljes egészét is szerveznie kellett.

A programos kutatások bevezetésével az ország szinte teljes állattenyésztő kutatógárdájának munkáját összefogva komplex feladatok megoldását tűzték ki célul. Az ötéves tervidőszakokat felölelő kutatások kiterjedtek az iparszerű sertéshústermelés, majd az ipari jellegű szarvasmarha-tenyésztés, továbbá a nagyüzemi gyapjú- és juhhústermelés területére. A programok keretében számos új, vagy adaptált termelési eljárást, hibridet (Hungahyb-39, Hungahyb-50 sertéshibrid) vezettek be, amelyeket napjainkban is tenyésztenek. A komplex kutatás eredményeként született tapasztalatok felhasználásával egy-egy ágazatot átfogó termelési rendszerek (Hungahyb – ma Hungapig, Agrokomplex, Taurina) jöttek létre, amelyek megalapozták egyes ágazatok új fejlesztési irányát (pl. holstein-fríz fajtára alapozott tejirányú specializáció, húsmarha ágazat létrehozása).

Az 1976-os évet követően kidolgozott programok: „Az állattenyésztés távlati fejlesztését megalapozó kutatások” főként alap- és alapozó feladatok megoldására irányultak, „A hústermelés fejlesztése” pedig az alkalmazott és fejlesztő kutatási feladatok megvalósítását tűzte ki célul. Szükségessé vált a takarmányozási szabványok korszerűsítése és a külföldi módszerek adaptálása.

1980-ban a Gödöllői Kisállat-tenyésztési és a Herceghalomba telepített Állattenyésztési Kutatóintézetet kutatóközpontba szervezték, és gödöllői székhellyel létrehozták az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóközpontot. A központ két intézettel szolgálta a hazai kutatást. Az Állattenyésztési Kutatóintézet igazgatója Gere Tibor, a Takarmányozási Kutatóintézet igazgatója Szentmihályi Sándor, majd Gundel János volt. Az átszervezéssel járó nehézségek ellenére a kutatóközpontban figyelemre méltó eredmények születtek. Létrehozták a korszerű kísérleti adatfeldolgozás {IV-700.} számítógépes bázisát. Számos takarmányozási és tenyésztői, illetve telepirányítási számítógépes programot hoztak létre. Érzékelhetően fejlődött az intézmény műszerparkja, új laboratóriumokat (kísérleti embriológiai, sejt- és szövettenyésztő, immungenetikai, endokrinológiai, enzimológiai, mikrobiológiai) hoztak létre, amelyek korszerű kutatást (fiziológiai genetika, molekuláris genetika, biotechnológiai, energiaforgalmi, etológiai vizsgálatok) tettek lehetővé. A Gödöllőn létrehozott négy klimatizált állatházban baromfi-, nyúl-, sertés-, juhtakarmányozási, etológiai és tartástechnológiai kísérletek folytak. A takarmánytartósítás modellezésére kísérleti silókat létesítettek. Felújították, illetve bővítették a baromfi, hízómarha, sertés, juh kísérleti épületeket. Jelentősen fejlődött a kutatógárda tudományos minősítése. A kutatási eredmények gyakorlati elterjesztésére kialakult az együttműködő bemutató és kísérleti gazdaságok köre, ahol a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság anyagi támogatásával kipróbálták és bevezették az új tartási, takarmányozási eljárásokat, fajtákat és keresztezési kombinációkat.

Az intézetekben kidolgozott eljárások közül kiemelhető néhány új kutatási eredmény: továbbfejlesztették a „Fehér Gyöngy” húsnyúl hibridváltozatát, új autoszex new hampshire tyúkfajtát állítottak elő, kidolgozták a rovarváró (entomofil) növények méhes megporzási módszereit, továbbfejlesztették a hazai krajnai méh értékmérő tulajdonságait és szelekcióját. Import fehérjetakarmányt kiváltó baromfitápszer recepturáját állították elő, szervezték az állami gazdaságok tejelő- és húsmarha-állományának specializációját. Kidolgozták a vágómarha objektív minősítését. Elvégezték a hazai legfontosabb sertésfajták kombinációs készség vizsgálatát. Megalapozták a tejelő juh ágazat hazai létrehozását. Új energia- és fehérjeértékelési rendszert adaptáltak. A gyakorlati szakemberek, oktatók, kutatók munkájának eredményeként a nagyüzemi állattenyésztés világviszonylatban is jelentős eredményeket ért el (az egy tehénre jutó évi tejtermelés országosan 20 év alatt megkétszereződött és elérte az 5000 l-t, a nagyüzemi hízósertés-állomány jelentős hányadát a hibridprogram keretében állították elő, a baromfihús- és tojástermelést iparszerű módszerekkel korszerű telepeken végezték, új exportképes ágazatok húsnyúl, máj- és pecsenyelúd jöttek létre).

Világszínvonalú állattenyésztésünk létrehozásában természetesen a felsőoktatási intézmények állattenyésztési kutatóhelyei (Kaposvár, Keszthely, Hódmezővásárhely, Gyöngyös, Gödöllő, Debrecen, Mosonmagyaróvár), fejlesztési intézetek és a termelés teljes integrációját végző termelési rendszerek (Kahib, Hungahyb, Tetra, Bábolnai Baromfinemesítő Központ; Hunnia-hibrid, Bólyi broiler- és tojástermelés, GATE Babati Lúdnemesítő Állomása, Boscoop, Agrokomplex, Taurina) jelentős feladatokat láttak el.

Az Állattenyésztési Kutatóintézet bővelkedett kiemelkedő kutatói egyéniségekben. A legújabbkori állattenyésztő generáció szinte minden tagja hosszabb-rövidebb időt eltöltött az intézményben. Így a kutatóközpont a magyar állattenyésztés-tudomány valódi szellemi alkotó műhelye volt. Közülük is kiemelhetők:

Tangl Harald intézetvezetői tevékenysége mellett jelentős kutatómunkát végzett. Nagy szerepe volt az állatélettani kutatások bevezetésében. Foglalkozott a belső elválasztású mirigyek működésével. 1933-ban A belső szekréció élettana c. munkájával egyetemi magántanárrá habilitálták. Érdeklődési körébe tartozott a zsírfelszívódás kérdése is, a ludak zsír- és májképzésére ható tényezőinek vizsgálata. Foglalkozott a biológiai hozamfokozók hatásával a hizlalási teljesítményre. Kutatótevékenységének fontos területét képezte a fehérjék felszívódása és a karbamidetetés lehetőségeinek vizsgálata a kérődzők {IV-701.} fehérjeellátásában. Munkatársaival (Vámosi Jenő) hideglevegős szénakészítő berendezést hozott létre, amelyet a Vámosi-féle hideglevegős szénaszárítóként ismert meg a gyakorlat. Figyelemre méltók voltak azok a vizsgálatai is, amelyek igazolták, hogy a takarmányok zsírtartalma számottevő mértékben befolyásolja a malacok súlygyarapodását, miután a megfelelő mennyiségben etetett takarmányzsír elősegíti a fehérjék felszívódását. Rendkívül termékeny szakíró volt. Könyvei közül kiemelkedő A háziállatok élettana (1954), A vitaminok, hormonok és antibiotikumok szerepe az állattenyésztésben (1956), A táplálkozás (1941, 1962).

Kertész Ferenc (1901–1972) tudományos munkássága a malacnevelésre, a sertés szaporaságának növelésére, a hazai sertésfajták haszonállat-előállító keresztezéseinek vizsgálatára terjedt ki. Foglalkozott a különböző sertések fehérjeszükségletével, a fehérje hasznosulásával és a nagy sertéstelepek optimális tenyésztési és tartási feltételeinek kialakításával.

Csire Lajos (1920–1974) a háború utáni állattenyésztés egyik kiemelkedő egyénisége. Kutatómunkája kiterjedt a sertéstenyésztés és -hizlalás szinte minden területére.

Fontosabb kutatási témái: A sertés hízékonyságvizsgálata és a vágottáru minősítésének kidolgozása; a haszonállat-előállító keresztezés vizsgálata; a sertések fehérjeszükségletének megállapítása; a sertéshizlalás tökéletesítése; sonkahibrid sertések előállítása (Hungahyb-39 és 50-es hibridsertés-változatok). Munkásságából különösen az utóbbi hibridsertés-változat létrehozása emelhető ki. A munkatársaival (Klósz T., Berek G., Csóka S.) elvégzett nagyszabású sertésfajta kombinációs készségvizsgálat alapján megállapította a legjobb hazai fajta- és vonalkombinációkat, amely alapul szolgált a két hibridváltozat létrehozásának.

Ócsag Imre (1920–1996) a lótenyésztés kiemelkedő személyisége volt. Kutatásai a ló takarmányozására és élettani folyamatainak vizsgálatára terjedtek ki. Gyakorlati tevékenysége a tolnatamási és a mezőhegyesi magyar félvér tenyésztésére és a tengelici kisló előállítására irányult. Egyetemi docensként évtizedeken át részt vett a hazai állattenyésztő generációk felkészítésében. Munkásságának utolsó szakaszában a gyermeklovagoltatással, a muraközi fajta tenyésztésével, a nóniusz fajta sportra való alkalmasságával és a ló mozgásának tanulmányozásával foglalkozott. Számos kitűnő könyv és könyvfejezet szerzője volt. A lótenyésztés mellett neves ebtenyésztő szakírónak is számított.

Becze József (1922–1996) a szaporodásbiológia kiemelkedő művelője volt. Nagy szerepet vállalt abban, hogy a legújabb biotechnikai (mesterséges termékenyítés, embrióátültetés) eljárások nálunk is elterjedjenek. A szaporodásbiológiát soha nem tekintette önálló diszciplínának, hanem az állattenyésztéssel, a takarmányozással és az állatnemesítéssel szoros összefüggésben együttesen kezelte és művelte. Munkásságának mindenkori alapelve az elért eredmények gyakorlati értéke volt. Számos könyv és egyetemi jegyzet szerzője és szerkesztője volt. Fontosabbak: A nőivarú állatok szaporodásbiológiája (1981), A hímállatok szaporodásbiológiája(1983). Kérdések és válaszok a szaporodásbiológia köréből c. művei.

Juhász Balázsnak jelentős része volt abban, hogy a takarmányozás-élettani kutatások továbbfejlődtek. Nagy szerepe volt a karbamidfelhasználás kidolgozásában és elterjesztésében. Foglalkozott a lúdmáj-előállítás takarmányozási aspektusaival. Egyetemi oktatóként az Állatélettan c. tárgyat adta elő.

Ádám Tamás (1914–1994) az állathigiénia és állatökológia művelője volt. Fontos munkát végzett a legjelentősebb gazdasági állatfajok környezeti igényeinek felmérésében, az adaptációs tűréshatárok megállapításában, a különböző káros környezetterhelő hatások következményeinek {IV-702.} felderítésében. A gazdasági állatok viselkedésével is foglalkozott.

Czakó József (1923–1990) a Szarvasmarha-tenyésztési Osztály kutatójaként, majd vezetőjeként figyelemre méltó eredményeket ért el a borjúnevelési módszerek fejlesztése, a hazai tenyészbika-előállítás és a populációgenetikai módszerek hazai elterjesztése terén. Több évtizeden át szerkesztette az Állattenyésztés és az Állattenyésztés és Takarmányozás c. folyóiratot. Több évtizedes alkalmazott etológiai kutatásait mint a Gödöllői Agrártudományi Egyetem professzora folytatta. Az alkalmazott etológiai kutatások területén Gere Tibor, Keszthelyi Tibor, Sántha Tünde, Szűcs Endre, Borsi János, Orbánné Lukács Eugénia, Wittmann Mihály, Nagy Tibor, Sárváry János és mások közreműködésével megteremtette a hazai alkalmazott etológia (viselkedéstan) alapjait. Kutatásait A gazdasági állatok viselkedése c. művében foglalta össze (1978).

Szentmihályi Sándor (1931–1985) különösen a szarvasmarha-takarmányozás módszereinek továbbfejlesztésében szerzett kiemelkedő érdemeket. Munkássága idejére esik a komplex tejtermelő tehenészeti telepek létrehozása és az intenzív tejtermelésre alkalmas holstein-fríz fajta elterjedése. Kidolgozta és terjesztette a nagy hozamú tehenészetek takarmányozását. A bendőben zajló mikrobiális folyamatok értelmezését (a fehérje oldhatósága, „by pass” protein) ismertette. Igazgatóként megszervezte és vezette a Takarmányozási Intézet munkáját. Irányításával készült el a hazai takarmányozási kódex és új takarmányenergia-értékelést (nettó energia, metabolizálható energia, emészthető energia) vezettek be. Szervezőkészsége és emberi kvalitásai tették lehetővé számos hazai takarmány táplálkozás-élettani értékének meghatározását.

Gere Tibor kutatómunkája kezdetben a kifejlett tejelő tehenek optimális testtömegének meghatározására irányult. Anyagcsere-, energiaforgalmi és takarmányértékesítési kísérletekben kereste a választ arra, hogy milyen élősúlytartományban termeli a tejelő tehén a legtöbb tejet, a legkevesebb energiaráfordítással. A gazdaságos testtömeg meghatározásához vizsgálta a különböző súlyú tehenektől származó növendék hízóbikák hizadalmasságát is. Foglalkozott az ún. iparszerű szarvasmarhatartás technológiai, etológiai és a takarmányozási kérdéseivel. Számos közleménye jelent meg a tejelő tehén takarmányértékesítéséről.

Fontosabb etológiai vizsgálatai: A borjak viselkedésének módosulása az egyedfejlődés során; a borjak szopási és táplálkozási viselkedése; a borjak káros szopásának kialakulása és megelőzése; különböző genotípusú tehenek viselkedése zárt-kötött tartás viszonyai között; húshasznú tehenek viselkedése legelőn; néhány tartástechnológiai tényező hatása a kifejlett szarvasmarhák viselkedésére mesterséges biotópokban; a szarvasmarha színlátásának vizsgálata; az állatok ízérzékelése és ízválasztása.

Tíz éven át vezette az Összevont Állattenyésztési Kutatóintézet munkáját. Egyidejűleg irányította az intézet Tartásbiológiai Osztályát, ahol Európában is egyedülálló bioklimatológiai és etológiai laboratóriumot hoztak létre. A kétszintes, 800 m2 alapterületű, négy klimatizált állatházban baromfi, nyúl, sertés, juh és szarvasmarha takarmányozási, energiaforgalmi, etológiai és tartástechnológiai kísérletek folytak. Számos új laboratóriummal is gazdagodott az intézet (egér genetikai, géntechnológiai, szövet- és sejttenyésztő, baromfi immuno- és citogenetikai, kísérleti embriológiai laboratórium stb.). Sokoldalúan vizsgálta a szarvasmarha egyedfejlődési törvényszerűségét. Megállapították a tenyészüszők növekedési szakaszait, a fejlődés kritikus periódusait, a borjak viselkedésének módosulását az egyedfejlődés folyamán. Növendék hízóbikák növekedési ütemének elemzése tette lehetővé számukra, hogy meghatározzák {IV-703.} az optimális hizlalási végsúlyt különböző típusok esetében. Pelvimetriás módszerrel élő állaton tanulmányozták a csontos szülőút méreteit és a tehenek ellési viszonyait. Akadémiai doktori értekezését (1988) a hazai tejelő típusok kialakításának, a holstein-fríz keresztezés elemzésének összefoglalásából készítette. Vizsgálták a borjak emésztésfiziológiai sajátosságait, a borjak szénhidrátbontó enzimeinek aktivizálódását, a hidegen itatható tejpótlószer alkalmazását, a borjúitató automata használati lehetőségét. Elkészítették a szarvasmarha és a nyúl cDNS génbankját, izolálták a szarvasmarha növekedési hormon génjét, elemezték a növekedési hormon gén polimorfizmusát (RFLP), fajta és egyedi különbséget mutattak ki a növekedési hormon génen, az ivarspecifikus sperma előállítását cervikális nyákban és a spermiumok lektinkötő képessége alapján végezték. Elsőként próbálták ki a maine anjou és a piemonti húsmarha fajtákat. Az utóbbival országos tenyésztési programot indítottak.

Fontosabb munkái: Az iparszerű tejtermelés helyzete és várható alakulása az e téren legjelentősebb országokban (1971); A külföldi szarvasmarhafajták hasznosításának és keresztezésére való alkalmasságának vizsgálata (1974, társszerzőkkel); A szarvasmarhatartás technológiája. Szakmérnöki jegyzet, (1978, társszerzőkkel); Haszonállatok génbankjának készítése (1984, társszerzővel); A magyar tarka, holstein-fríz és R1 generációjú üszők növekedésének és fejlődésének összehasonlító vizsgálata (1985, társszerzőkkel); A mézelő méh genetikája és tenyésztése (1987, társszerzőkkel).

Gundel János a sertéstakarmányozástan ismert művelője. Több mint egy évtizede irányítja az ÁTK Takarmányozási Kutatóintézetének munkáját. Eredményei: a szintetikus aminosavak alkalmazása a sertések takarmányozásában; a sertés energia- és aminosavigényét figyelembe vevő modern receptúrák kialakítása számítógépes módszerekkel; hízósertések takarmányfogyasztását befolyásoló endogén és exogén tényezők feltárása; a különböző energiahordozók (zsírok és gabonafélék) eltérő élettani hatásának kimutatása; különböző nedvességtartalommal betakarított szemes kukorica tartósítási technológiáinak kidolgozása, annak takarmányozástani és etetéstechnikai feltételeinek meghatározása; rekombináns sertés növekedéshormon komplex hatásainak vizsgálata hízósertésekre és kocákra; a sertések környezetterhelést csökkentő N- és P-ellátásának kidolgozása; a minőségbiztosítás és az integráció kidolgozása és bevezetése a sertéshústermelésben és keveréktakarmány-gyártásban.

A Kisállattenyésztési Kutatóintézet (Gödöllő) tevékenysége és vezető kutatói

A Kisállattenyésztési Kutatóintézet az 1897-ben létesült Magyar Királyi Baromfitenyésztő telep és az 1899-ben alapított Állami Méhészeti Gazdaság alapjain jött létre, kezdetben mintatelepi oktatási és kísérleti feladatok ellátására. Noha az intézmény 1949-ben került a tudományos kutatóintézetek sorába, már a II. világháborút megelőzően kiváló gyakorlati és oktatói kvalitásokkal rendelkező vezetői és tanárai (Kövy József, Kluge Ferenc, Benkő Pál, Bellosics Bálint) jelentős lépéseket tettek a baromfi köztenyésztés fejlesztése terén. Az intézmény a baromfi- és méhtenyésztés mellett létrehozta a nyúltenyésztési telepét, majd kialakította halastavait.

Az intézmény mai értelemben vett szervezője, alapítója, majd újjáépítője Báldy Bálint (1896–1971) volt, aki 23 évig vezette az intézetet. Nagy szerepe volt a magyar parlagi tyúkból első korszerűnek tekinthető hazai tyúkfajta (sárga, kendermagos és fehér) nemesítésében. Tevékeny szerepet vállalt a hazai baromfikeltető hálózat megszervezésében és a vándortanácsadói hálózat kiépítésében. Megtervezte a róla elnevezett baromfi vándorólat. {IV-704.} Jelentős oktató, tanácsadó, állatnemesítő tevékenysége mellett termékeny szakírónak is bizonyult. Jelentősebb művei A baromfitenyésztés elmélete és gyakorlati útmutatása, A baromfi tenyésztése (1961). A hazai fajtaválasztékot később (1948) külföldi tyúkfajták (new hamsphire, rhode island red, plymouth, leghorn, welsumi) importjával bővítették és az 1960-as évektől a nagyüzemi, intenzív tartási és takarmányozási technológiáknak megfelelő hibridek előállítását kezdték meg Szigeti János, Suschka Alfréd és Biszkup Ferenc irányításával. Az intézetben az 1970-es évek elejére kialakított pecsenyecsirke (broiler)-hibridek (G-65, majd később G-72, Minimax és egyéb kombinációk) tenyésztése olyan méreteket öltött, hogy évente 200 millió körüli naposcsibét forgalmaztak. Jelentős volt a tojóhibrid tenyésztése is (G-11, G-22, G-33).

A broiler-program beszüntetését követően Biszkup Ferenc (1923–1998) nevéhez fűződik egy új autosex new hampshire fajtaváltozat (Nhx, a fajta bejelentői Biszkup Ferenc, Gere Tibor, Bernát Józsefné) kitenyésztése, mellyel a háztáji félintenzív, ill. extenzív kisüzemeknek kínáltak egy közkedvelt fajtát. Ez az állomány egy fehér plymouth fajtával kiegészítve képezi az intézet által létrehozott tenyésztői szervezet jelenlegi tenyészanyagát.

A Tyúktenyésztési és Genetikai Osztályon Szigeti János vezetésével a tojó- és húshibrid-tenyésztésben alkalmazható fajták vizsgálata mellett genetikai kutatások is előtérbe kerültek. A hibrid-program megszűnését követően indultak meg a citogenetikai (Hidas András) és a baromfi vércsoport-vizsgálatok (Papp Miklós) és a lúd partenogenezisével összefüggő kutatások (Szalay István).

A baromfi-takarmányozási kutatások terén már a két világháború között kísérleteztek komplett granulált tojótápokkal (1930). Ezek a vizsgálatok akkor Európa-szerte feltűnést keltettek.

Az intenzív fajták elterjedésével a baromfitakarmányok zsírdúsításával, antibiotikumok alkalmazásával, probiotikumok és szintetikus aminósavak felhasználásával folytattak kutatásokat Tóth Márton (1929–1985) vezetésével. Mabró néven forgalmazott tápjaik képessé tették a gödöllői hibrideket a genetikai adottságaik kifejtésére.

A takarmányozási kutatások homlokterébe később az import fehérjetakarmányok (halliszt, szójadara) kiváltása került hazai fehérjetakarmányok (napraforgódara, repcemagdara) hasznosításával (Gippert Tibor, Tóth Márton). Kidolgoztak egy növényolaj-ipari mellékterméket (növényolajiszap) és szintetikus aminósavat is tartalmazó terméket, amely a gyakorlatban NAPENERG néven terjedt el.

A Prémesállat-tenyésztési Osztályt 1952-ben alapították, a szőrme- és a kalapipar folyamatos nyersanyagellátását biztosító állattenyésztésre. Az osztály vezetésére Anghy Csaba (1901–1982) kapott megbízást. Első kutatási témája a prémtermelő karakül juhfajta honosítása és nemesítése volt. A prémnyúlnemesítés célja a különböző fajták gereznaminőségének javítása és a nagyüzemi tartás feltételeinek kidolgozása volt. Ezen kívül a nutria és nyérc, valamint a nemes csincsilla prémtermelését is vizsgálták.

Holdas Sándor és munkatársai (Pacs István, Szendrő Zsolt, Gippert Tibor, Vörös Gábor és Suschka Alfréd) európai színvonalú nyúltenyésztési kutatóbázist hoztak létre. 1969-ben jelentették be az újzélandi és kaliforniai fajtákból létrehozott Fehér Gyöngy húsnyúlhibridet, amely az ország nagyüzemi és kisárutermelő tenyészeteinek meghatározó változata lett.

Az országos nyúltenyésztési program példaként szolgált a komplex kutatás-fejlesztés megvalósításának, amely a húsnyúl ágazatot jelentős devizahozamú exportorientált állattenyésztési ággá tette. A nagyüzemi szervezésű húsnyúl-előállítási {IV-705.} modell méltán vívta ki a világ szakembereinek elismerését, amely jelentős háttériparra támaszkodva napjainkig „válságállónak” bizonyult és az olasz piac egyik fontos szállítója lett.

Holdas Sándor sokoldalúságát, termékeny szakírói tevékenységét számos könyv is fémjelzi: Prémek, szőrmék, prémesállatok (1978, 1983), A csincsilla tenyésztése (1981), A nutria tenyésztése (1982), A nyúltenyésztés kézikönyve (1985, társszerzőkkel), Prémesállatok tenyésztése (1994, társszerzővel), A házinyúl takarmányozása (1991, társszerzővel), Nyúltartás és takarmányozás (1997, társszerzővel).

Kitűnő adottságai, szervező- és előadókészsége Holdas Sándort korunk egyik legkiemelkedőbb, európai hírű tudósává és professzorává avatta. Az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutató Központ főigazgatójaként vonult nyugállományba (1990).

A gödöllői méhészeti kutatás 1899-ben vette kezdetét az Állami Méhészeti Gazdaság létrehozásával. Az 1992-ben létrehozott Méhészeti és Méhbiológiai Kutatóintézet az Állami Méhészeti Gazdaságból, a Méhészeti Kutatóállomásból és az Állami Méhtenyésztő Gazdaságból alakult ki. A méhtenyésztéssel összefüggő feladatok a gyakorlati méhészkedés fejlesztését, a mézelő növények meghonosítását, a méhészeti termékek kezelését, új méhészeti eszközök fejlesztését és a méhészeti szakoktatást szolgálták.

A később megalakított Méhtenyésztési Osztály munkája a hazai méhek fajtajellegének elbírálására, a krajnai méh értékmérő tulajdonságainak fejlesztésére, a méhek megporzó munkájának növelésére, az anyanevelés, a vándoroltatás fejlesztésére, és méhegészségügyi kérdésekre terjedt ki.

A hazai méhészeti kutatások kiemelkedő személyisége Őrösi Pál Zoltán (1904–1986) volt, aki évtizedeken át kiváló kutató és gyakorlati érzékű szaktekintélye volt a méhtenyésztésnek. Szerkesztette, írta és lektorálta a Méhtenyésztés és a Gödöllői hírek c. szaklapokat. Kiemelkedő műve, A méhek között (1951), nyolc kiadást ért meg. Munkásságát Kossuth-díjjal is elismerték.

Horn Artúr iskolája

Horn professzor a magyar állattenyésztés-tudomány legnagyobb élő személyisége. Tudományos és oktatói tevékenysége felöleli az állattenyésztésben alkalmazott genetika és nemesítés, a baromfi-, a sertés- és a szarvasmarha-tenyésztés speciális szakterületeit. Nemzetközileg is elismert eredményeket ért el az alkalmazott állatgenetika területén, különösen a keresztezési eljárások továbbfejlesztésével, a gazdaságosabban termelő állattípusok kialakításával. Feltárta a heterózisjelenség összefüggéseit, továbbá az állatpopulációk integrált (gazdaságossági szempontból meghatározó) értékelésének jelentőségét, a területi termelékenység megállapítása módszertani kérdéseinek problematikáját. Horn Artúr olyan tudományos alkotóműhelyt és oktatói kollektívát hozott létre, amely különösen a populációgenetika állattenyésztési alkalmazása, a nemzetközi élmezőnnyel lépést tartó egyetemi oktatás és kutatás terén szerzett érdemeket. Horn 1963–1980 között az Állatorvostudományi Egyetem Állattenyésztéstani Tanszékének vezetője volt. Korszerűsítette az állattenyésztés és az alkalmazott állatgenetika oktatását. Nevéhez fűződik a populáció- és kvantitatív genetika bevezetése az állattenyésztési és állatorvosi képzésbe. Szakkönyvei és tankönyvei 1942-től kezdődően szolgálták a felsőfokú képzést és az állattenyésztés gyakorlatát. Legfontosabb tankönyve az Általános állattenyésztés (1955).

Tudományos iskolájának tagjai: Bozó Sándor (szarvasmarha-tenyésztés), Bodó Imre (lótenyésztés, húsmarha-tenyésztés, őshonos fajták tenyésztése, génmegóvás), Dohy János (állatgenetika, szarvasmarha-tenyésztés), Dunay Antal (szarvasmarha-tenyésztés), {IV-706.} Horn Péter (állatgenetika, baromfitenyésztés).

A Gödöllői iskola

A Gödöllő térségében lévő intézmények hagyományos értelemben nem képeztek tudományos iskolát. Az előzőkben bemutatott Kisállattenyésztési Kutatóintézeten kívül az Agrártudományi Egyetem Állattenyésztéstani és Takarmányozástani Tanszékén működő oktató-kutató gárda alkotta az állattenyésztés-tudomány másik nagy központját. Ide sorolható részben Horn Artúr Állattenyésztéstani Tanszéke. Munkatársai közül Ócsag Imre (lótenyésztés), Nagy Nándor (állattenyésztéstan) Bögre János (lúdnemesítés), Fekete Lajos (sertéstenyésztés) alkottak maradandót.

Az állattenyésztés-tudomány fejlesztésében tartósabb és hosszabb fejlődési periódust felölelő időszak alatt Magyari András irányította az egyetem Állattenyésztéstani Tanszékét. A tanszék fő kutatási területe a hazai húsmarha ágazat kialakítása és a lúdtenyésztés fejlesztése volt. A hazai hústípusú állományok létrehozására a francia eredetű limousin egyhasznú húsmarha fajtát importálták és részben tisztavérben (Hajdószoboszlói Á. G., Bikali Á. G., Püspökhatvani Szövetkezet), részben a hazai magyartarka fajtával keresztezve hasznosították. A fajta beváltotta a hozzáfűzött reményeket, és napjainkban a Limousin Tenyésztők Egyesületének irányításával folyik a hasznosítása. A tanszéken folyó húsmarha-tenyésztési kutatásokat Vági József folytatja.

A másik, jelentős gazdasági sikereket hozó munka a hazai lúdtenyésztés komplex fejlesztésére irányult. A lúdkutatás feltételeinek megteremtése érdekében hozták létre a Lúdtenyésztési Kutató Állomást Gödöllő-Babatpusztán, amelyet Magyari András professzor nyugállományba vonulását követően egy évtizeden keresztül Kozák János professzor irányított. A lúdnemesítő központban előállított babati magyar nemesített lúd és a babati szürke landi lúd felhasználásával állították elő a babati májhibrid ludat. Nemesítők: Magyari András, Tóth Sándor, Szél Ferencné, Kozák János.

A nagy téteményképességű májjal, nagy tolltermelő képességgel és jó növekedési eséllyel rendelkező babati eredetű ludak a tenyésztők körében közkedveltek, keresettek és közel egyharmados részarányt képviselnek a hazai libamájtermelésben. A több évtizede folyó eredményes kutatómunka révén a Lúdnemesítő Állomás Európa egyik legjelentősebb lúdtenyésztő centrumává vált. A kutatógárda legjelentősebb tagjai: Komplikné Kovács Éva (mesterséges termékenyítés), Péczely Péter professzor (endokrinológia), Héjja Sándor (tartástechnológia, takarmányozás, „lúdprém” előállítás), Molnár József (takarmányozás), Kiss István (keltetés-biológia), Link Erzsébet (immunogenetika), Szép Iván (higiénia, fertőző betegségek). A májtermelésre irányuló szelekció mellett eredményesen folyik a lúd tolltermelésére irányuló tenyészkiválasztás Kozák János irányításával. Bögre János a rajnai lúd és a szürke landesi fajták importjával önálló tenyésztelepeket hozott létre és előállította a Hungavis-combi lúdhibridet. Kidolgozta az eddig ismeretlen áruféleség, a pecsenyeliba előállítását. Az addig szezonális tojástermelésű fajt egy fényprogram beiktatásával közel folyamatos tojástermelésre lehetett bírni. Munkatársaival új lúdtömő gépet szabadalmaztattak.

A Gödöllői Agrártudományi Egyetemen Baintner Károly (1905–1989) vezetésével alakult meg a Takarmányozástani Tanszék. Baintner professzor széles körű kutatási tevékenységet folytatott, többek között ő volt a karbamid fehérjepótló hatásának első hazai kutatója, valamint a honi tejgazdasági és takarmánykonzerválási kutatások egyik megalapozója. Háromkötetes kézikönyve: Gazdasági állatok takarmányozása (1967).

Fekete Lajos professzor 1970-ben kapott megbízást a tanszék vezetésére, Baintner {IV-707.} Károly nyugállományba vonulását követően. Kutatásai révén a tanszék a hazai sertéstakarmányozási kutatások egyik bázisává vált. A kutatások fő iránya a sertések rostellátásának vizsgálata volt. A sertés mellett igen intenzív baromfi-takarmányozással kapcsolatos kutatásokat is indítottak.

A tanszék jelenlegi vezetője 1990-től Mézes Miklós professzor. Irányításával takarmányozás-élettani, takarmányozás-biokémiai témákkal, biogazdálkodással és alternatív takarmányozási technológiákkal foglalkoznak.

A Haltenyésztési Kutatóintézet

Intézményi keretek között folyó halászati kutatásokról 1906-tól beszélhetünk, amikor létrehozták a Magyar Királyi Halélettani és Szennyvíztisztító Kísérleti Állomást Landraf János (1857–1931) vezetésével. A Haltenyésztési Kutatóintézet központja 1952-től Budapest, később Szarvas lett. Kiemelkedő munkásságú kutatói közül Korbuly Mihály (1868–1939) a hazai limnológia megalapítója. Az ő és Maucha Rezső (1884–1962) kutatásai az ipari szennyvizek halakra gyakorolt hatásával, vízkémiai és hidrobiológiai kérdésekkel foglalkoztak. Maucha Rezső vízkémiai vizsgálati módszereit külföldön is átvették. Kiemelkedő tudományos eredményeket ért el a vízi szervesanyag-forgalom, a produkcióbiológia területén.

Woynárovich Elek 1938-tól dolgozott az intézményben. A rizsföldi haltenyésztés módszereinek kidolgozásával, a halastavak hozamának fokozásával, a mesterséges halszaporítás biológiai alapjainak kidolgozásával, később egyetemi tanárként a szakemberképzéssel járult hozzá a haltenyésztés fejlődéséhez.

Jaczó Imre (1914–1986) eredményei a tokfélék mesterséges szaporításában és előnevelésében, a hipofízis-kivonat alkalmazása a mesterséges szaporításban és halkórtani vizsgálatok terén jelentősek.

Donászy Jenő szerkesztésében jelent meg a Tógazdasági haltenyésztés a gyakorlatban (1954, társszerzők: Erős Pál, Jaczó Imre, Jászfalusi Lajos, Papp Anna, Veszprémi Béla és Woynárovich Elek) c. könyv.

Szalay Mihály (1920–1974) és munkatársai dolgozták ki a hal-kacsa-rizs hármas egységre épülő integrált termelést és hozták létre a halastavi váltógazdálkodást, a vizesforgót.

Bakos János a hazai és külföldi pontyfajtákból a világon egyedülálló fajtagyűjteményt hozott létre. Meghatározta a ponty fajtaminősítéséhez szükséges értékmérő tulajdonságokat és a FAO felkérésére az élő ponty génbank fajainak, fajtáinak morfometriai jellemzőiről és produktivitásáról katalógust készített (1998).

Horváth László és Tamás Gizella a távol-keleti növényevő halfajok mesterséges szaporításában és előnevelésében értek el nemzetközi eredményeket.