A marxizmus többi képviselője
Varjas Sándor (1885–1939) kezdetben a neokantianizmushoz és a fenomenológiához kapcsolódott, esztétikai, logikai és pszichológiai kérdésekkel foglalkozott. A Tanácsköztársaság alatt a Közoktatásügyi Népbiztosság tudományos propagandaosztályának vezetője volt. 1922-től a Szovjetunióban élt. Munkái: A kategóriák transzcendentális levezetése (1908); Az álomról, Freud álomelmélete (1911); Az újkori filozófia története (1926). – Fogarasi Béla (1891–1959) a Tanácsköztársaság idején a felsőoktatás irányítója, a két világháború között a Szovjetunióban élt. Művei: Az ítélet voluntarisztikus elmélete (1913); Bevezetés a marxi filozófiába (1921); Marxizmus és logika (1946); Az ellentétek egysége (1949); Logika (1951); Tudomány és szocializmus (1956). – Hasonló életutat járt be Rudas László (1885–1950). Munkája: Materialista világnézet (1947). – A történész, politikus, közgazdász és filozófus Molnár Erik (1894–1966) vonatkozó munkái: Dialektika (1945); A szocializmus történetéből (1947); A jelenkori kapitalizmus néhány gazdasági problémája (1959); A történelmi materializmus filozófiai alapproblémái (1955); Dialektikus materializmus és társadalomtudomány (1962). – Sándor Pál (1901–1972) filozófiatörténeti kutatásokat folytatott: A dialektika {V-35.} története (1943); Nicolaus Cusanus (1965); A filozófia története, 1–3. (1965); A magyar filozófia története 1900–1945, 1–2. (1973). – Mátrai László (1909–1983) a szellemtörténettől jutott a marxizmushoz. Műveiben kultúrfilozófiai és esztétikai kérdéseket tárgyalt: Élmény és mű (1940); A jelenkori esztétika fő irányai (1931); Modern gondolkodás (1938); Gondolat és szabadság (1961); A kultúra történetisége (1977). – Filozófiatörténeti műveket írt Szemere Samu (1881–1978): Giordano Bruno (1917); A jelenkori filozófia főbb irányai (1923); Spengler filozófiája (1924); Filozófiai tanulmányok (1941). Kiemelkedő filozófiai fordítói munkássága. – Az esztétika, a polgári és a szocialista kultúra, valamint a klasszikus német filozófia kérdéseivel foglalkozott Hermann István (1925–1986). Művei: A giccs (1971); Freud (1964); A polgári dekandencia problémái (1967); Kant teleológiája (1968); A szocialista kultúra problémái (1970); A mai kultúra problémái (1974); Teleológia és történetiség (1979). Lefordította Kant: Az ítélőerő kritikája c. művét (1966). – Az ateizmus, valláskritika, vallástörténet témaköreivel foglalkozott Lukács József (1922–1987). Munkái: Igent mondani az emberre (1973); Istenek útjai (1974); Eszmék és választások (1983). – Az etika, az emberi természet problémáiról gondolkodott Ancsel Éva (1927–1993). Főbb művei: A szabadság dilemmái (1972); A megrendült öntudat mítoszai (1974); Történelem és alternatívák (1978); Irás az éthoszról (1978); Éthosz és történelem (1984); Etikai tanulmány a tudásról és a nem-tudásról (1986); Az aszimmetrikus ember (1989); Az ember mértéke vagy mérték-hiánya (1992). – Itt említjük meg a tudományfilozófus Lakatos Imre (1922–1974) tevékenységét, aki a tudományfejlődés-elméletek egyfajta szintetizálására, a verifikáció és a falszifikáció módszerének összekapcsolására törekedett. A tudományfejlődés kérdésében Thomas Kuhn paradigma-fogalmával szemben a tudomány racionális kutatási programjáról beszélt, Popper evolúciós felfogásához közel állva bírálta Paul Feyerabendnek az elméletek összemérhetetlenségéről szóló tanát. Fő művei: Bizonyítások és cáfolatok (1963; magyarul 1981); Tudományfilozófiai írásai (1997). – A szomszédos országok magyar szellemi életében e korszakban jelentősebb az erdélyi marxisták: Gaál Gábor (1891–1954), Gáll Ernő (1917–), Bretter György (1932–1977) működése.