Önálló irányok
Az uralkodó marxista–leninista ideológiától eltérő jelentős szellemi teljesítmény, a független alkotó szellemiség egyik példáját jelentette Hamvas Béla (1897–1968) életműve. Kezdetben az egzisztencializmus és a világválság kultúrfilozófiai eszmeköre (krizeológia) befolyásolta, később az ember létproblémájának elve az európai kereszténység és a nagy ázsiai vallási tradíciók eszméihez vezette. Hamvas számára ezek egy egységes őshagyományt közvetítenek, amely szerint az archaikus kort az isteni értelem uralta. Az archaikus ember teonóm ember, aki a lét ősforrásából merítő emberi alapállást a normalitást mutatja. Ezt a lét-teljesség, a lét és élet összhangja, egysége jellemzi. Ezt a helyzetet kívánja bemutani Hamvas szakrális metafizikája. A világfolyamat aranykorra és apokalipszisre bomlik. Az apokalipszis az egész történeti kor folyamata, amelyet a létrontás emberi műve, a lét korrupciója határoz meg. Az ember dolga a helyrehozás, a hagyomány emlékezetének felújítása, átélése, amely a hitelesség és a szeretet jegyében az újjászületéshez és a szabadsághoz vezet. Főbb művei (nagy részük csak az 1980-as évek közepétől jelent meg): Magyar Hyperion (1936); A világválság (1937); Szellem és egzisztencia (1941); A láthatatlan történet (1943); Silentium – Titkos jegyzőkönyv – Unicornis (1948–1949, 1987); Karnevál (1951, 1985); Az öt géniusz (1959, 1985); {V-36.}
Patmosz (1966, 1992). – A politikai gondolkodás kiemelkedő alakja volt Bibó István (1911–1979). Eszmevilágát az európai szabadságeszme és a magyar társadalom empirikus elemzése határozta meg. Mint mélyen demokrata gondolkodó értéket látott a liberalizmusban és a szocialista-népi irányzatokban egyaránt, egy harmadik út irányában tájékozódott. Tétele szerint: „demokratának lenni annyit tesz, mint nem félni”. Művei, jelentősebb tanulmányai: Kényszer, jog, szabadság (1935); A magyar demokrácia válsága (1945); A kelet-európai kisállamok nyomorúsága (1947); Az államhatalmak elválasztása egykor és most (1947); Zsidókérdés Magyarországon 1944 után (1948); Az európai társadalomfejlődés értelme (1972); The Paralysis of International Institutions and the Remides (1976); Összegyűjtött munkái, 1–4. (1981–1984); Válogatott tanulmányok, 1–4. (1986–1990); Különbség (1990). – Az újabb magyar filozófiatörténet-írás legjelentősebb képviselője volt Hanák Tibor (1929–). Műveiben korunk számos filozófiai irányzatának filozófiatörténeti és ideológiakritikai feldolgozását nyújtotta. Fontosak a marxista ideológia bírálatával foglalkozó művei, valamint a magyar filozófiatörténeti hagyományt feldolgozó alapvető munkái. Főbb művei: Ideológiák és korunk (1969); A filozófus Lukács (1972); Die marxistische Philosophie und Soziologie in Ungarn (1976); Die Entwicklung der marxistischen Philosophie (1976); Az elmaradt reneszánsz. A marxista filozófia Magyarországon (1979); Az elfelejtett reneszánsz. A magyar filozófiai gondolkodás századunk első felében (1981); Geschichte der Philosophie in Ungarn (1990). – A katolikus filozófia fő hazai képviselője volt az 1970-es és 1980-as években Nyiri Tamás (1920–1994). Műveiben a modern filozófiai antropológia és a zsinat utáni teológia eszméi alapján igyekezett az ember természetét és evilági hivatását meghatározni. Főbb művei: A keresztény ember küldetése a a világban (1968); Antropológiai vázlatok (1972); A filozófiai gondolkodás fejlődése (1973); Az ember a világban (1981); Alapvető etika (1988).