1953–1957

1953-tól megváltoztak a közgazdasági gondolkodás kelet-európai és hazai feltételei. 1954 októberétől havi rendszerességgel újraindították a Közgazdasági Szemle c. folyóiratot. A kiadvány kezdetben 5000 példányban jelent meg. Szerkesztői viszonylag önálló vonalvezetésre törekedtek, és bár sohasem sikerült (illetve részben nem akartak) teljesen függetlenedni az aktuálpolitikai fejleményektől, mégis az elkövetkező évtizedekben a legfontosabb, időnként a legszínvonalasabb elméleti közgazdaságtani fórummá formálták a lapot. Az induláskor a szerkesztőbizottság tagjai voltak: Antos István, Benke István, Erdei Ferenc, Fekete Ferenc (főszerkesztő), Friss István, Háy László (a szerkesztőbizottság elnöke), Lázár György, Nagy Tamás, Szabó Gergely, Szabó Kálmán, Szita János. 1954 végén létrehozták (most már véglegesen) jelentősebb személyi állománnyal az MTA Közgazdaságtudományi Intézetét. 1953-ban a Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem Marx Károly nevét vette fel (MKKE).

Az elemzések kritikusabbá és tárgyszerűbbé váltak, bár alapvetően továbbra sem lépték át a mindenkori politikai-ideológiai tűrőképesség határait. A tudományos igényű vizsgálódás fő területévé a hazai (és áttételesen a kelet-európai) gazdasági mechanizmus alapproblémái válnak. Maga a gazdasági mechanizmus kifejezés is valószínűleg magyar erdetű, egy 1954 végi dokumentumban bukkan fel először írásban, amit az akkori (Nagy Imre-) kormány számára állított össze Móré László, Fekete Ferenc és Kopátsy Sándor.

A mechanizmusvita viszonylag gyorsan bontakozott ki. A Többtermelés 1954 novemberi számában jelent meg Balázsy Sándor: Javítsuk meg tervezési módszereinket c. tanulmánya, amely hosszú idő után először vetett fel a hazai szakirodalomban markánsan új javaslatokat. Ezt követően mintegy három éven keresztül nagy intenzitással folyt az államszocialista gazdasági mechanizmus {V-94.} megreformálási koncepcióinak vitája. Ezt a periódust joggal nevezte a későbbi elmélettörténeti kutatás az első reformhullámnak.

E reformhullám kiemelkedő közgazdász személyisége volt Péter György (1903–1969). 1948-tól húsz éven át vezette a Központi Statisztikai Hivatalt. Helyzetéből adódóan egészen kivételes részletességgel volt áttekintése a hazai gazdasági folyamatokról, szinte mindenkinél hamarabb tárgyszerűen érzékelte a problémákat. Elméleti közgazdaságtani értelemben autodidakta volt, de gyors, eszes, kemény személyiség, aki állta a vitákat. Az 1960-as évek végén gazdasági tárgyú, de politikai indíttatású vizsgálat indult ellene és a többirányú nyomás hatására vélhetően öngyilkos lett. A gazdaságosság jelentőségéről és szerepéről a népgazdaság tervszerű irányításában (Közgazdasági Szemle, 1954. 3.) c. tanulmánya a korszak egyik legfontosabb dokumentuma. Elég pontosan jelzi azt a határt, ameddig egy vezető reformgondolkodó szakember abban az időben el tudott és el akart menni. Az íráshoz többen is hozzászóltak (pl. Hevesi Gyula, Kemenes Egon, Vincze Imre), és Péter az őt ért bírálatokra a Közgazdasági Szemle 1956. 6. és 7–8. számaiban válaszolt. Szintén ennek az időszaknak a terméke Erdős Péter: A tervgazdálkodás néhány elméleti kérdéséről (Közgazdasági Szemle, 1956. 6.) c. írása. A dolgozat a tervezhetőség határait firtatja, lényegében az árufétis analógiájára a tervfétis kritikáját kezdi meg. Ekkor látott napvilágot Bródy András: A hó végi hajrá és gazdasági mechanizmusunk (Közgazdasági Szemle, 1956. 7–8.). Bródy tanulmánya abba a sorba illeszkedik amely az államszocializmuson belüli termelésingadozásokra keres választ, és amely az 1970–1980-as évekre érik átfogó cikluselméletté. Az 1956-os válság néhány sajátos problémát is középpontba állított. A történetileg kialakult új helyzetben a közgazdászoknak is reflektálniuk kellett a munkástanácsok létére, és valahogy beleilleszteni a gazdaságirányításról és az intézményrendszerről kialakított elképzeléseikbe. Ebben a kérdésben nyilvánított véleményt Balázsy Sándor: Üzemi munkástanács, vállalati önállóság, iparvezetés... (Közgazdasági Szemle, 1956. 11–12.) c. írása. A téma nem csak politikailag volt kényes, hanem számos megoldatlan elméleti problémát is felvetett, ami erősen megosztotta a szakmai közvéleményt. Balázsy dolgozata úgy érvel a munkástanácsok létjogosultsága mellett, hogy közben nyomatékosan hangsúlyozza: csak bizonyos feltételek megléte esetén (pl. vállalati önállóság) bontakozhatnak ki ennek a formának előnyös oldalai. Érzékeli a „fordított sorrend” kockázatait: „Nálunk /.../ a politikai helyzet alakulása folytán fordított sorrend következett be: előbb valósult meg a munkás-önigazgatás intézménye, s csak ezt követően kerül sor a munkás-önigazgatás feltételét jelentő vállalati önállóság fokozatos megvalósítására és a vállalati érdeknek a munkáskollektíva közvetlen anyagi érdekével való összekapcsolására.” A témával kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy számos reformer, többek közt Péter György is idegenkedett a dolgozói vállalatirányítás gondolatától.

Erdős Péter

Ekkor született Kornai János: A gazdasági vezetés túlzott központosítása (1957) c. könyve is. A korszak egyik legfontosabb elemző dokumentuma 1956 nyarára elkészült, szeptemberben volt a kandidátusi vitája, és a rákövetkező évben jelent meg. Könnyűipari tapasztalatok alapján fejtett ki radikális kritikát a rendszer túlcentralizált, utasításos, bürokratikus jellegéről. Kornai már ekkor felhívta a figyelmet a hiányjelenségek, illetve az elfekvő magas készletállomány problémájára, amit az adott mechanizmus sajátosságaira vezetett vissza, de még nem fejlesztette a gondolatot átfogó, leíró kategóriarendszerré. Az írás már megcsillantja az érett Kornai erényeit, sajátosságait: szuverén anyagkezelés, logikai zártság, komplexitásra törekvés, a pozitivista-leíró módszerek preferálása, empirikus-indukciós megközelítés, közérthetőségre törekvő, szabatos nyelvezet, az uralkodó dogmatika hanyagolása-kikerülése stb. A munka egyébként a Közgazdaságtudományi Intézet 1955 tavaszán {V-95.} indított mechanizmuskutatásába illeszkedett. A kutatás nyomán 1956 nyarán Kornai (Nagy András és Bod Péter közreműködésével) javaslatot készített a gazdaságvezetési módszerek módosítására, amit az Intézetben Friss István igazgató vezetésével megvitattak és elfogadtak, de az 1956 őszi politikai események ezt ad acta tették. Kornai könyvét egyébként egészen 1990-ig nem adták ki újra Magyarországon.

Kornai János

Az 1956 végi fegyveres harcokat követően az új kormány Közgazdasági Bizottságot hozott létre, hogy a reformjavaslatokat kidolgoztassa. A Bizottság 1957. február 26-án ülésezett először. Elnökéül Varga István egyetemi tanárt kérték fel, titkárnak pedig Antos István pénzügyminiszter-helyettest. Néhány további név a 30 tagú testületből: Bognár József, Csikós-Nagy Béla, Fock Jenő, Friss István, Lázár György, Nagy Tamás, Nágai Lajos, Péter György, Vajda Imre, Wilcsek Jenő. Ugyanekkor Gazdasági Figyelő címmel egy kifejezetten kormányhű gazdasági hetilapot is elindítottak, amelynek első száma 1957. március 7-én jelent meg. A lap alapvetően elutasítóan viszonyult a reformokhoz. A Bizottság keretében számos figyelemre méltó, érett javaslat született 1957 folyamán, de ezeket az új kormány érdemben nem vizsgálta, így a Közgazdasági Bizottság tevékenysége hamarosan okafogyottá vált. Nem volt azonban hiábavaló a munkálkodásuk. Egyrészt számos olyan írásos javaslat született, amelyet nem egészen tíz év múlva, az akkori mechanizmus-reform munkálatainál csak elő kellett venni. Másrészt a vitapartnerek széles köre a szóbeli konzultációkon viszonylag kötetlenül és pontosan megismerhette egymás elképzeléseit, gondolatvilágát. Ez jó iskola volt, és megkönnyítette a későbbi (1965–1966-os) kompromisszumos megoldások megtalálását. Az 1957. évi munkálatok néhány fontosabb dokumentuma: Varga István: A Közgazdasági Szakértő Bizottság elgondolásai. I–II. rész (Közgazdasági Szemle, 1957. 10., 12.), illetve A Közgazdasági Bizottság működésével kapcsolatos okmányok. (Jegyzőkönyvek, javaslatok, tervezetek, előterjesztések.) Ebből az anyagból hosszabb részleteket közöl Szamuely László szerkesztésében: A magyar közgazdasági gondolat fejlődése 1954–1978 (1986) c. válogatása, amely értékeli is a munkálatokat. Szintén részletesen foglalkozik a Bizottság tevékenységével Berend T. Iván: Gazdasági útkeresés 1956–1965 (1983). Bár a reformot akkor elnapolták, az események mintegy melléktermékeként Varga István 1957-től újra taníthatott a közgazdasági egyetemen. Az újjászervezett Magyar Közgazdasági Társaságban is tisztséget kapott, és lehetővé vált számára a külföldi személyes szakmai kapcsolatteremtés. Jóval halála után, 1971-ben megjelent tanulmányaiból egy válogatott kötet: Tervezés, mechanizmus, pénzügyek, majd újabb tíz év múlva az emlékének szentelt többszerzős tanulmánykötet: Változások, váltások és válságok a gazdaságban. Tanulmányok Varga István emlékezetére (Bp., 1982).