1958–1968

1958-tól a komplex elemzések és javaslatok egy időre megritkultak, elmaradtak. A figyelem az árképzés, a bérezés, a vállalati jövedelemszabályozás, a lineáris programozási lehetőségek felé fordult. Ebből az időszakból fontosabb munkáknak számítanak Hegedűs András bérezéssel (A munkásbérezés rendszere iparunkban, 1960), Gergely István vállalati jövedelemszabályozással (Tiszta jövedelem a szocialista iparban, 1961), Tímár Mátyás pénzügyekkel (Költségvetés, pénzügyek, gazdaságirányítás, 1964) és Hagelmayer István pénzelmélettel (Pénz a szocializmusban, 1963) foglalkozó könyvei. A legnagyobb intenzitással azonban az árvita folyt, amely tulajdonképpen helyettesítette az átmenetileg időszerűtlenné váló mechanizmusvitát. Nagy Tamás–Esze Zsuzsa: A „többcsatornás” ipari termelői ártípus (Közgazdasági Szemle, 1963. 1.) c. tanulmánya, valamint Csikós-Nagy Béla–Jávorka Edit–Schmidt Ádám: A szocialista világpiac ártípusának {V-96.} kérdése (Közgazdasági Szemle, 1963. 2.) c. munkája érdemel figyelmet e tárgykörből. Valójában ebből az árvitából nőtt ki Liska Tibor: Kritika és koncepció (Közgazdasági Szemle, 1963. 9.) c. híres írása is, amely az egész árrendszer és mechanizmus átfogó kritikáját adta 25 pontban, és javaslatot tett – többek közt – a világpiaci árbázisra való áttérésre. Ez utóbbi gondolat egészen az 1980-as évekig nem veszített aktualitásából. Az írás az akkori közegben annyira keménynek számított, hogy a Közgazdasági Szemle szerkesztősége rögtön leközölt két hozzászólást is (Csikós-Nagy Béla, Nagy Tamás), és elhatárolta magát Liska tanulmányától. Liska a tanulmányban nagy erővel vetette fel a szocializmusbeli „árubb áru”, „pénzebb pénz” gondolatát, vagyis azt, hogy ha a rendszer a kapitalizmus meghaladására tör, akkor nem ezen kategóriák elsorvasztásával, hanem éppen kiteljesedésével kell operálnia, de ezek a gondolatok, és számos más állítása a szakmai és politikai közvélemény számára elfogadhatatlanok voltak. Liska innentől számított – lényegében 1994-ben bekövetkezett haláláig – a hazai közgazdaságtan fenegyerekének. Nagyjából ekkor formálódott híressé vált kéziratának (Ökonosztát, 1965) mondandója is, amely annyira elébe vágott a korproblémáknak, annyira sajátos-radikális javaslatokat vetett fel, annyira kemény nyelven szólt, hogy egészen 1988-ig nem jelenhetett meg legálisan – miközben persze nagyon sokan ismerték és vitatták. A helyzet paradox mivoltát jelzi, hogy az elképzeléseiben rejlő progresszív lehetőségeket a korabeli baloldali gondolkodók zöme nem volt képes felismerni, így minden irányból támadták. (A dolog az 1980-as évek első felében megismétlődött. Modellje nincs kellően tesztelve, miközben lehetséges, hogy a 20. század legeredetibb hazai közgazdasági felvetéseit tartalmazza.) Liska Tibor (1925–1994) egyébként felsorolhatatlanul sok munkahelyen dolgozott, a jelzett időszakban (1963–1965) a Nehézipari Minisztérium Ipargazdasági és Üzemszervezési Intézetében.

Az egész árvitát egyébként Csikós-Nagy egyik tanulmánya zárta le átmenetileg (A magyarországi árvita két szakasza, Közgazdasági Szemle, 1966. 4.), amely az újrainduló reformmunkálatok légkörében fogant, és a hangsúlyt az árcentrum-problémáról áthelyezte az árképzés módjára (kötött ár, szabad ár stb.).

Még javában folyt a vita az értéktörvény szocializmusbeli érvényesüléséről, illetve a megfelelő árcentrumról, amikor politikai inspirációra (Nyers Rezső, akkor az MSZMP KB titkára) hivatalosan újrakezdődhettek egy átfogó mechanizmusreform munkálatai. (Tulajdonképpen ehhez kapcsolódott a maga módján Liska is a korábban említett Ökonosztáttal.) A viták zárt, bizottsági rendszerben folytak, de nagyon sok felkért résztvevővel, és a korabeli sajtóból elég jól nyomon követhető volt a formálódó koncepció. A vitát lezáró elvi-politikai döntések 1965 novemberében és 1966 májusában születtek. 1968 januárjától új gazdasági mechanizmus vette kezdetét. Ezzel jelentősen megváltozott a közgazdasági vizsgálódások tárgya

A gazdasági reformmunkálatok időben egybeestek a marxizmus sajátos filozófiai reneszánszával, amely a figyelmet az elidegenedés felszámolására, a személyiség kibontakozására, a demokratizálásra és humanizálásra fordította. A két gondolati szál azonban inkább csak párhuzamosan haladt, de nem hatották át egymást, sőt érzékelhetőek voltak bizonyos súrlódási felületek is a gazdaság piaci típusú racionalizálásának igénye és az emberi-közösségi kapcsolatok humanizálása közt. Ezt a feszültséget viszonylag kevesen tudatosították és gondolták végig. Még kevesebben tettek kísérletet a feszültség – legalább gondolati – feloldására. Ezen kevesek közé tartozott Hegedűs András, aki több írásában is kísérletet tett a két szempontrendszer harmonizálására. (pl. Optimalizálás és humanizálás, Valóság, 1965. 3.) Hegedűs arra is felhívta a figyelmet, hogy olyan szintetikus elemzésekre van szükség, amelyek képesek összekapcsolni a {V-97.} közgazdasági, szociológiai, szociálpszichológiai megközelítéseket. Szándéka kevés követőre talált.