1920–1949

A trianoni békeszerződés eredményeképpen a magyarországi levéltári anyag fontos része a területi változások következtében az országhatáron kívülre került. Az elcsatolt megyék, városok, püspökségek iratain kívül az utódállamok kaptak meg {V-342.} egy sor családi levéltárat is (Andrássy, Illésházy, Pálffy stb.).

A magyarországi levéltári hálózat ugyanakkor 1918 novemberétől a Hadtörténelmi Levéltárral bővült. A szervezet az első három évben együttműködött a múzeummal. Feladata a Honvédelmi Minisztérium és a neki alárendelt szervek iratainak gyűjtése, feldolgozása volt. Törzsanyagát viszont az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása és a közös hadügyek megszűnése után Bécsből Magyarországra került irategyüttes alkotta, benne a Magyarországi Főhadparancsnokság 1740-től kezdődő irataival.

A törvényhozás a levéltárak, mindenekelőtt a Magyar Országos Levéltár tudományos műhely jellegét igyekezett erősíteni. Míg korábban az intézmény – a törvényhatósági levéltárakkal együtt – a Belügyminisztériumhoz tartozott, az 1922. évi XVII. tc. a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá rendelte. Az 1922. évi XIX. tc. létrehozta az Országos Magyar Gyűjteményegyetemet, amely a jelentősebb közgyűjteményeket közös szervezetbe vonta össze. Előírta, hogy a fő állami hatóságok és hivatalok levéltári értékű irataikat a keletkezésüktől számított 32 év elteltével kötelesek átadni az Országos Levéltárnak. A Gyűjteményegyetem összes intézményében, így a levéltárban is a tudományos tisztviselői állás feltétele bölcsészdoktorátus, egyetemi doktorátus vagy mérnöki oklevél megléte volt.

A folyamatos levéltári iratátvételre az adott lehetőséget, hogy elkészült az Országos Levéltár Bécsi kapu téri épülete és 1923. április 27-én megkezdődött a beköltözés. Ugyanebben az évben a vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízást adott a freskófestő Dudits Andornak és az iparművészeti munkákat irányító Róth Miksának az épület díszítésére. 1926-ban a Magyar Nemzeti Múzeum Levéltárát is az Országos Levéltár épületébe szállították. (Itt 1945-ben 20–22%-a elégett.)

1929-ben a törvényhozás a XI. tc.-ben rendelkezett a múzeum-, könyvtár-, levéltárügy egyes kérdéseiről. A törvény értelmében a tudományos besoroláshoz egyetemi végzettség volt szükséges, de ezen belül megfelelt a tanári képesítés is. Egyéves, országos vagy külföldi közgyűjteménynél vagy egyetemen eltöltött gyakorlatot kellett igazolni, melynek tartására az Országos Levéltár kapott felhatalmazást. A képesítési előírást kiterjesztették a törvényhatóságok intézményeire is.

1934-ben megszűnt a Gyűjteményegyetem, feladatait bizonyos önkormányzati jogokkal a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa vette át. Elődjéhez hasonlóan irányítása alá tartoztak az országos közgyűjtemények: a Magyar Országos Levéltár, az Országos Széchényi Könyvtár, a Magyar Történeti Múzeum és az Országos Természettudományi Múzeum.

A szakmai közvélemény az 1920-as évek végétől arra törekedett, hogy a törvényhatósági levéltárak és a Magyar Országos Levéltár között minél szorosabb kapcsolat épüljön ki, a levéltárügyben illetékes Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyeletet gyakorolhasson utóbbiak iratai felett. Ilyen vonatkozásban az 1929. évi XI. tc.-et életbe léptető 9300/1935. III. VKM rendelet intézkedett, amely egyéb rendelkezései mellett a törvényhatóságok történeti iratait e minisztérium felügyelete alá utalta.

1923-tól jelent meg a szakma ma is vezető folyóirata, a Levéltári Közlemények. Első felelős szerkesztője Csánki Dezső volt, 1932–1936 között Pleidell Ambrus, 1936-tól 1941-ig Szabó István, 1942-től Jánossy Dénes, míg az 1946. évi számot Sinkovics István szerkesztette. Csánki Dezső a Közleményekben forrásközléseket, irat- és levéltár-ismertetéseket, tudományos dolgozatokat, könyvkritikákat helyezett el a korábban megszűnt Történelmi Tár pótlására, illetve a Századok tehermentesítésére. Az 1920-as években jelent meg a folyóiratban – többek között – a nagykunsági {V-343.} városok, a debreceni városi levéltár, 1930–1931-ben a veszprémi káptalani és püspöki levéltár ismertetése. Különösen nagy gondot fordítottak az elcsatolt területeken lévő levéltárak bemutatására (1925: Zólyom, Nagyszeben, Brassó; 1926: Bakabánya, Besztercebánya stb.).

Az évtized végétől a Közlemények levéltár-tudományi jellege megerősödött. 1928-ban Herzog József itt tette közzé a magyar kamara levéltárának történetét, 1929-ben Reformtörekvések az iratkezelés terén címmel a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium újfajta iktatási rendszerét mutatta be. 1930-ban Pleidell Ambrus Gazdasági levéltárak című cikkében német példákra hivatkozva a hazai vállalkozások iratainak pusztulására hívta fel a figyelmet.

1931-ben Szabó István adta közre A magyar levéltárvédelem című jelentős tanulmányát, amelyben négy évvel a hivatalos rendezés előtt a törvényhatósági levéltárak történeti irataira hívta fel a figyelmet. Javasolta, hogy ezen iratokat, részben vagy teljes egészében az állami levéltárakba szolgáltassák be a tulajdonjog megtartása mellett. Hasonló módon a levéltári selejtezést is ezen intézmények engedélyéhez kívánta kötni. Elgondolása szerint az állami levéltári hálózat a Magyar Országos Levéltárból és négy kerületi levéltárból állt volna. 1936-ban Jánossy Dénes Nem állami levéltáraink védelme című tanulmányában szintén hangsúlyozta a kerületi levéltárak fontosságát.

1936-tól Szabó István vette át a Levéltári Közlemények szerkesztését, aki arra törekedett, hogy a közölt dolgozatok előtanulmányként szolgáljanak egy levéltári kézikönyvhöz. Általános történeti cikkek a folyóiratban ekkor már nem szerepeltek, a tanulmányok témája szervezeti, jogi kérdések taglalása, állami és nem állami iratok ismertetése lett. 1940–1941-ben, 1942–1945-ben összevont számok jelentek meg, majd 1946-ban egy év anyagát összefoglaló kötet. Itt már egyes levéltári munkákról is olvashatunk dolgozatokat (pl. a levéltári kutatószolgálat, oklevelek regesztázása, mikrofilmezés stb.).

1935. június 26-án megalakult a Magyar Levéltárosok és Könyvtárosok Egyesülete, amelynek rendezvényein levéltári előadások tartására is lehetőség nyílt. A közös szervezetben a könyvtáros közönséget is érdeklő, a szakmai munkához kapcsolódó témák kerültek napirendre, nem történeti fejtegetések. Az 1936. október 2–4-én tartott első kongresszuson a levéltárak és könyvtárak gyűjtőkörének elhatárolásáról, 1937-ben a honvédségi iratkezelésről, a hadtörténeti levéltárakról, 1938-ban – a várható háborúra készülve – a harci gázok iratpusztító hatásáról, a kutatószolgálatról, 1939-ben a vármegyei levéltárak gyűjtőköréről, a városi iratok selejtezéséről, 1942-ben a levéltárosképzésről, a családi levéltárakról hangzottak el előadások. Ezeket nagyobb részben az egyesület évkönyve, kisebb részben a Levéltári Közlemények publikálta.

Az egyéb kiadványok között megemlíthetjük az elcsatolt területek levéltárairól szóló önálló munkákat, a Hadtörténelmi Levéltár 1924-től megjelenő évkönyvét és a Magyar Országos Levéltár egyedi kiadványait. 1926-ban jelent meg Fekete Lajos: Bevezetés a hódoltság török diplomatikájába című műve magyar és német nyelven. A köteten A Magyar Országos Levéltár kiadványai sorozatcím szerepel, azonban a munkának sajnos nem volt folytatása.

1934-ben lépett a Magyar Országos Levéltár szolgálatába Ember Győző, a 20. század legnagyobb levéltáros teoretikusa. Több kisebb-nagyobb tanulmány után 1940-ben adta ki a levéltár A m. kir. Helytartótanács ügyintézésének története 1724–1848 című kötetét, melyben a szerző példát ad a modern hivataltörténeti feldolgozásra. A levéltár akkori vezetője, Jánossy Dénes ezen továbblépve 1942-ben kidolgozta az intézmény hosszú távú kiadványtervét és javaslatát az iratanyag leltározására. Alap- és ismertető leltárak készítését írta elő, a kiadványok között pedig {V-345.} a hivataltörténeti monográfiák kaptak volna fontos szerepet. Utóbbira volt példa Ember Győző Az újkori magyar közigazgatás története Mohácstól a török kiűzéséig című munkája (1946), mely a levéltár ma is élő, Hatóság- és hivataltörténet sorozatának első kötete.

Ember Győző

Magyar Országos Levéltár (1930 k.)

A két világháború között a Fővárosi Levéltár kiadványtevékenysége is megnőtt. 1935-ig állt Gárdonyi Albert az intézmény élén, őt Budó Jusztin váltotta fel. 1934-től szerkesztette a levéltár a Tanulmányok Budapest Múltjáról című sorozatot, és 1936-ban jelent meg a Budapest történetének okleveles emlékei első kötete. 1944-től mindkettő a Budapesti Történeti Múzeumhoz került át.