| Kultúrpolitika és közoktatásügy 1945–1989 között | TARTALOM | Bibliográfia az I–V. kötethez |
FEJEZETEK
Az 1989-től napjainkig tartó időszak oktatásügyünkben lezajlott változásainak reális értékeléséhez ma még hiányzik a megfelelő történelmi távlat. Bizonyos tendenciák azonban már jelzik a fejlődés jövőbeli útját. Az 1980-as évek második felében – más társadalmi szférákhoz hasonlóan – a közoktatás területén is olyan reformfolyamatok indultak el, amelyek viszonylag kedvező feltételeket teremtettek ahhoz, hogy a politikai rendszerváltozást követően hamar kialakulhasson egy modern, az európai fejlődéssel összhangban lévő oktatáspolitika. Elsősorban az 1985-ös oktatási törvény jelentett fontos lépést a közoktatás jogállami normák szerinti szabályozásában. Ez a törvény – Kelet-Közép-Európában egyedülálló módon – korlátozta az államhatalom közvetlen iskolairányító szerepét, s nagyobb mozgásteret nyitott az intézmények számára. Az 1988/89-es tanévben rendeletileg megszüntették az orosz nyelv tanulásának kötelezettségét az összes iskolafokozatban.
Az oktatási törvény 1990-es módosításával (1990. évi XXIII. tv.) – már az első szabad választások előtt – elkezdődött a jogi keretek hozzáigazítása a demokratikus változásokhoz. A legfontosabb intézkedés az volt, hogy eltörölték a korábbi politikai és ideológiai megkötéseket, s megszüntették a közoktatás – 1948 óta fennálló – állami monopóliumát és kommunista pártirányítását.
Az új parlament egyik legjelentősebb, a közoktatást alapvetően érintő intézkedése az önkormányzati törvény megalkotása volt. Az alapfokú és középfokú iskolák csaknem egésze az új, demokratikusan választott helyi szervek tulajdonába került. Ezzel lényegében megszűnt az állami iskolatulajdon. Az 1990. évi VI. tv. alapján az egyházak – negyvenkét év után – ismét bekapcsolódhattak a közoktatásba. Lehetőség nyílt arra, hogy egykori iskoláikat visszaigényeljék, s újakat is állítsanak. Ugyancsak 1990-ben nyílt törvényes lehetőség arra, hogy alapítványok és magánszemélyek is fenntarthassanak oktatási intézményeket. Megkezdődött a külföldi eredetű, speciális programú iskolák (Waldorf-, Rogers-iskolák stb.) megszervezése is.
1992. szeptember 1-jétől regionális oktatási központok kezdték meg működésüket: budapesti, közép-magyarországi (székhelye: Budapest), kelet-magyarországi (Debrecen), észak-magyarországi (Miskolc), dél-magyarországi (Szeged), dél-dunántúli (Pécs), észak-dunántúli (Győr), közép-dunántúli (Veszprém).
1993. július 12-én az országgyűlés elfogadta a közoktatásról szóló LXXVIII. tv.-t. A törvény – amely az óvodákra, az iskolákra, a kollégiumokra, a gyógypedagógiai intézményekre is kiterjedt – rendelkezett az ötéves kortól kötelező iskolai előkészítőről, a tíz évfolyamos alapképzést nyújtó általános iskoláról, a 4, 6, 8, esetleg 9 osztályos gimnáziumról, a szakiskoláról, a szakközépiskoláról, az alapképzés 10. évfolyamát lezáró alapvizsgáról, a nemzeti alaptantervről, a különböző iskolatípusok kerettanterveiről, az egyházi, alapítványi és magániskolákról, a hitoktatásról, az iskola-, óvoda- és kollégiumi székről, a tankerületi oktatási központról, a közoktatás finanszírozásáról, a közoktatási rendszer egyes intézményeinek működéséről stb. A tankötelezettséget változatlanul a 6–16 éves korosztályokra állapította meg, deklarálta az iskolaalapítás és iskolafenntartás szabadságát. 1994. március 12-én kormányrendeletben jelent meg a Nemzeti alaptanterv (NAT) első részének hivatalos szövege (Tantervi alapelvek). 1994. május végén tették közzé A nemzeti alaptanterv tantervi követelményeinek munkaanyaga című minisztériumi kiadványt, majd az 1994 nyarán hivatalba lépett Horn-kormány új NAT-koncepciót és tervezetet készíttetett, amely csupán követelményrészből áll. 1995. október 26-án {V-478.} kormányrendelet intézkedett a Nemzeti alaptanterv kiadásáról.
Míg 1985-ben 4823 állami óvoda működött hazánkban, addig 1993-ra számuk 4730-ra csökkent. Közülük 4548 volt önkormányzati tulajdonban (96,2%). Emellett 22 egyházi és 26 magánóvoda fogadta a 3–6 éves korú gyerekeket. Az 1994/95-ös tanévben már 36 egyházi, illetve 43 alapítványi és magánóvoda működött, amelyekbe összesen 5231 gyermek, az óvodás korú népesség 1,3%-a járt. Az óvodai foglalkozások programjaiban is jelentős szemléletváltás következett be 1989–1995 között. Eltűntek a nevelési tervekből a szocialista ideológiát közvetítő versek, dalok. A korábbi években az óvodai nevelésben aránytalanul nagy jelentőségre szert tett iskola-előkészítő tevékenység visszaszorult. A szakemberek felismerték a veszélyt, hogy ha az óvoda pusztán ismeretközvetítő intézménnyé degradálódik, elveszítheti eredeti célját, a 3–6 éves gyermekek pedagógiailag determinált szocializációját. A gyermekek helyes irányú testi-lelki fejlődését elősegítő foglalkozások mellett napjainkban egyre nagyobb hangsúllyal szerepelnek az óvodák programjaiban a környezet megismerését és védelmét célzó készségek és képességek kialakítására irányuló törekvések.
E téren is jelentős változások zajlottak le 1989–1995 között. A 6–14 éves tanulók intézményes oktatását és nevelését ellátó általános iskolák, bár túlsúlyukat megőrizték, a 10–14 éves korosztály általános képzésében addig betöltött egyeduralmukat elvesztették, hiszen az iskolarendszerben ismét helyet kaptak a 10–18 és a 12–18 évesek oktatására vállalkozó nyolc- és hatosztályos gimnáziumok. Az 1994/95-ös tanévben összesen 3814 általános iskolában folyt a tanítás, 985 300 tanulóval. Az általános iskolai tanulók 2,4%-a a 110 egyházi, 0,3%-a a 33 alapítványi általános iskolát látogatta. Az általános iskolák tantervei és tankönyvei fokozatosan megváltoztak 1989–1995 között, alkalmazkodva az új igényekhez és követelményekhez.
Az általános képzés megújulásának legjelentősebb lépése volt a Nemzeti alaptanterv (NAT) 1995-ös törvénybe iktatása. A NAT a tankötelezettség tíz évre terjedő időtartamára állapítja meg az oktató- és nevelőmunka minden iskola számára előírt közös követelményeit. A NAT érvénybelépésével megszűnik a korábbi központi tantervi szabályozás, amely részletesen meghatározta az iskolai pedagógiai tevékenység ideológiai, nevelési céljait, feladatait, tananyagát, tantárgyait.
A NAT a kötelező oktatás érvényesítendő követelményeit foglalja magába. Ezek a követelmények alapul szolgálnak ahhoz, hogy a közoktatás minden iskolatípusában az alapvetőnek tekintett műveltségtartalom egységesen érvényesüljön. A dokumentum a tartalmakat és követelményeket átfogó műveltségi területek formájában, nem pedig tantárgyakba rendezve fogalmazza meg, lehetőséget adva az iskoláknak arra, hogy tanítandó tantárgyaikat önállóan válasszák meg. Lehetőséget ad helyi tantervek, önálló iskolai pedagógiai programok kidolgozására, különféle tankönyvek és taneszközök használatára. A NAT által meghatározott tíz műveltségi terület: 1. Anyanyelv és irodalom, 2. Élő idegen nyelv, 3. Matematika, 4. Ember és társadalom, 5. Ember és természet, 6. Földünk és környezetünk, 7. Művészetek, 8. Informatika, 9. Életvitel és gyakorlati ismeretek, 10. Testnevelés és sport. A Nemzeti alaptanterv a Horn-kormány döntése alapján az 1998/99-es tanévtől kezdve fokozatosan lépett volna életbe, az új kormány azonban még mérlegeli bevezetését.
Az 1983/84-es tanévben 545 középiskola működött. A tanulók száma 225 308 fő {V-479.} volt, ez a 14–18 éves népesség 39,7%-át tette ki. Az 1993/94-es tanévben már 866 középiskolánk volt. Ebből 747 önkormányzati, 24 központi költségvetési, 42 egyházi, 18 alapítványi és 5 vállalati fenntartású. A középiskolák összes évfolyamán 330 586 diák, a 14–18 éves népesség 49%-a tanult. Az egyházak által fenntartott középiskolákban 11 875 tanuló tanult, s 995 pedagógus tanított az 1993/94-es tanévben. Az összes középiskolás diák 41,8%-a gimnáziumba, 58,2%-a szakközépiskolába járt. Az egyházi középiskolák száma 1995-ben 48-ra, az alapítványi középiskoláké pedig 30-ra emelkedett. 1989-ben ismét megjelentek a nyolc-, 1991-ben pedig a hatosztályos gimnáziumok a 10–18, illetve a 12–18 évesek általános képzésére. A nyolcosztályos gimnázium korai szelekcióra épül: 10 éves korban választja ki az intenzív szellemi munkára alkalmas gyermekeket. Ezekben az iskolákban hosszú tanulmányi idő áll rendelkezésre ahhoz, hogy a tanulóknak széles körű általános műveltséget, enciklopédikus tudást nyújtsanak, s alkalmassá tegyék őket a továbbtanulásra. A nyolcosztályos gimnáziumok maguk dolgozzák ki pedagógiai programjaikat, tanterveiket, céljaiknak megfelelő speciális tankönyveket használnak. Jellemzőjük, hogy a képzés nyolc évét egy egységnek tekintik, tantervi anyagukat lineárisan építik fel. Lehetőségük van a tantárgyak integrálására is. Módszerükben nagy szerepet kap a megbeszélés, a tanulók aktivizálása, a teljesítmények folyamatos értékelése és az állandó önképzés. A hatosztályos gimnáziumok új színfoltot jelentenek a hazai középiskolai képzésben. Ez a középiskola-típus azoknak a tanulóknak nyújt kedvező lehetőséget, akiknél már 12 éves korban megmutatkozik az egyes tantárgyak, szakterületek iránti különös érdeklődés, a szellemi munkára való alkalmasság. 1991-ben már 45 nyolcosztályos és 21 hatosztályos gimnázium volt, részben önkormányzati, részben pedig egyházi és alapítványi kezelésben. Számuk azóta is egyre nő. A négyosztályos gimnáziumok azonban még ma is túlsúlyban vannak.
Az 1993/94-es tanévben összesen 682 szakközépiskolában folyt képzés, többségüket az önkormányzatok tartották fenn. A 4 egyházi és a 7 alapítványi szakközépiskolába 1223 tanuló járt. A szakközépiskolák képzési rendjében is történtek változások az elmúlt években. Egyre több szakközépiskola tér át az ötéves, technikusi minősítést adó oktatásra.
Az 1993. évi LXVI. tv. (a szakképzésről) célja, „hogy a társadalmi folyamatokhoz, a nemzetgazdaság követelményeihez és a munkaerőpiac igényeihez igazodó rugalmas és differenciált szakképzési rendszer alakuljon ki”. A szakképzés intézményeiként a törvény a szakközépiskolát, a szakmunkásképző iskolát, a szakiskolát, a munkaerő-fejlesztő és -képző központot határozta meg. Az 1993-ban életbe lépett új közoktatási törvény szerint a szakmunkásképző iskolák (új nevükön szakiskolák) feladata továbbra is a szakvizsgára való felkészítés, a munkába álláshoz szükséges ismeretek nyújtása, valamint az általános iskolában megszerzett alapműveltség mélyítése. 1993-as adatok szerint az általános iskolát befejezett tanulók közül legtöbben, 55 000-en szakmunkásképzőkben tanultak tovább. A szakmunkásképzésnek az utóbbi időben számos súlyos nehézséggel kellett szembenéznie. A szakmai képzés tananyaga elavult, hiszen tanterveik teljesen más gazdasági rendszer követelményeihez igazodva készültek.
1991–1994 között négy új és sikeresnek mondható fejlesztési program indult be a Nemzeti Szakképzési Intézet irányításával. A szakképzési alapról szóló jogszabályok módosításával fékezték a gazdaság kivonulását a szakmunkásképzésből. A csődbe ment vállalatok tanműhelyeinek megvásárlására az önkormányzatok {V-480.} hiteleket vehettek fel, így lassan elindult a gyakorlati oktatást végző tanműhelyek tulajdonosi szerkezetének átalakulása. Az új szakmák, szakmacsoportok követelményeinek, tantervi dokumentumainak kidolgozása hosszú időt vesz igénybe. Kidolgozásuknál a Nemzeti alaptantervből kell kiindulni. Az új struktúrák bevezetése tehát csak egy hosszú átmeneti időszak után várható, amely átnyúlik az új évezredre.
1993 júliusában lépett életbe az új – Magyarországon a maga nemében első – felsőoktatási törvény (1993. évi LXXX. tv.), amelynek hatálya kiterjed az állami és az államilag elismert, de nem állami (egyházi, magán- és alapítványi) felsőoktatás egészére. A törvény a tanítás, a tanulás és a tudományművelés szabadságára és az intézményi autonómiára épít. Szigorú szakmai és személyi követelményekkel garantálja a felsőfokú képzés minőségét. A doktori képzés és a doktori (PhD) fokozatadás, valamint a habilitációs és magántanári intézmény újbóli bevezetésével új alapokra helyezi az oktatók alkalmazását. A központi felvételi eltörlésével alapvetően minden érettségizett számára hozzáférhetővé teszi a felsőoktatásban való részvételt. Minden nappali tagozatos hallgató jogosult ösztöndíjra és szociális juttatásokra.
Az 1993/94-es tanévben a 91 felsőoktatási intézményből 28 egyházi intézmény és 4 alapítványi főiskola volt. A hallgatói létszám 1989-től kezdve dinamikusan emelkedett ugyan, de még távol vagyunk az európai átlagtól. Az 1990/91-es tanévben 76 000 fő, 1991/92-ben 83 191 fő, 1992/93-ban 92 756 fő tanult felsőoktatási intézményeinkben. Míg 1990/91-ben a jelentkezettek 35%-át, addig 1992/93-ban már 41,5%-át vették fel az első évfolyamra.
Napjainkban a felsőoktatás legdinamikusabban fejlődő területe – a kor igényeihez igazodóan – a gazdasági szakemberképzés. E területen több új intézmény (pl. a Szolnoki Kereskedelmi és Gazdasági Főiskola 1993-ban), kar, tagozat jött létre, s a hallgatói létszám is jelentős mértékben növekedett. Bővült a bölcsészképzés intézményhálózata is. Új szakok indultak (pl. szociális szakemberképzés), és több területen (pl. nyelvtanárképzés) az eddigieknél lényegesen több hallgató tanulhat.
Az 1990. évi XXIII. tv. alapján az országgyűlés 1990. március 21-én határozatban egyetemmé nyilvánította a budapesti katolikus, református, evangélikus és izraelita teológiai akadémiákat. 1996-ig tíz új teológiai főiskola alakult (pl. a Ferences-rendi Hittudományi Főiskola, a Pannonhalmi Szent Gellért Főiskola, a Veszprémi Hittudományi Főiskola, az Esztergomi és az Egri Érseki Hittudományi Főiskola, a Baptista Teológiai Akadémia, a Görög Katolikus Hittudományi Akadémia), emellett három, addig állami működtetésű tanítóképző főiskolát vett át az egyház (Esztergom, Zsámbék, Nagykőrös). Megalakult a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (1993) és a Károli Gáspár Református Egyetem (1993). A felsőoktatás európai integrációját szolgálta a különböző külföldi szervezetekhez való csatlakozás, a magyar egyetemi és főiskolai diplomák külföldi elismertetésére irányuló törekvés. Az 1999. évi LII. tv. alapján sor került a felsőoktatási intézményrendszer átalakítására.
Állami, egyházi, magán- és alapítványi egyetemek és főiskolák, valamint karaik 2000. január 1-jén
| Kultúrpolitika és közoktatásügy 1945–1989 között | TARTALOM | Bibliográfia az I–V. kötethez |