{II-120.} Az 1990-es évek sajátosságai

Természetvédelmi területeink 1990 és 1997 májusa között számbelileg tovább gyarapodtak, ugyanakkor közel 9000 ha-t kivontak a védelem alól. 1995 elején nemzeti park lett a Fertő-Hanság, 1996 májusában létrejött a Duna–Dráva Nemzeti Park, 1997 januárja óta létezik a Körös–Maros Nemzeti Park. Az oltalom alá vont területek kiterjedése ekkorra meghaladta a 810 ezer ha-t, ami az ország területének 8,7%-a. 1997 elején védett területeinket 7 nemzeti park, 41 tájvédelmi körzet, 140 természetvédelmi terület alkotta, ezen felül az ún. helyi védett természeti értékek, objektumok száma jóval 1000 felett volt.

29. ábra. Magyarország természetvédelmi térképe, 1997

Már az 1970-es években nyilvánvaló lett, hogy az eredményes hazai természetvédelem csak széles és egyre bővülő nemzetközi együttműködés keretében valósítható meg, hiszen a megóvandó területek gyakran átnyúlnak az országhatárokon, az állatfajok nagy térségeken át vándorolnak és az élővilágot fenyegető veszélyek egy része (pl. a levegő- és vízszennyezés) sincs tekintettel az emberek által felállított korlátokra, államhatárokra.

Természetvédelmi tevékenységünk nemzetközi jellege az 1990-es években tovább erősödött. Hazánk tagja számos nemzetközi természetvédelmi szervezetnek, részese vagy éppen kezdeményezője egyezményeknek, aláírója a legfontosabb nemzetközi természetvédelmi megállapodásoknak, köztük a biológiai sokféleség (biodiverzitás) biztosítását előíró riói egyezménynek (1994). A nemzetközi együttműködésből fakadó előnyök kihasználására azért is törekedni kell, mert a megvédendő hazai élővilág valóságos és eszmei értéke igen magas.

A 20. század utolsó évtizedébe lépő Magyarország ugyanis európai összevetésben gazdagnak számító és viszonylag jó állapotú természeti környezetet örökölt. Az ország földrajzi fekvésének, sajátos éghajlati viszonyainak (három éghajlati zóna hatásterülete) és földtörténeti múltjának köszönhetően hazánk különféle eredetű növény- és állatvilág találkozási helye. Földtani és természetföldrajzi viszonyaink változatossága folytán kis területeken is sokféle élőhelytípus alakulhatott ki, amelyek sokrétű mozaikos térszerkezete lehetővé tette, hogy a klimazonális (éghajlati övezetünkre jellemző) növénytársulások mellett speciális, sajátos mikroklímájú élőhelyet igénylő életközösségek is létrejöhessenek, sőt olyan, ma már ritkaságszámba menő, maradvány jellegű élőhelyek is fennmaradhassanak, amelyek természeti örökségünk pótolhatatlan értékei.

Biológiailag gazdag élőhelyeink éppen mozaikosságuk, sokrétűségük miatt igen sérülékenyek, stabilitásuk viszonylag kicsiny és létezésük ideje alatt állandóan fennáll széttöredezésük, elszegényedésük veszélye.

Természeti környezetünk értékgazdagsága annak ellenére megmaradt, hogy a 20. századi antropogén eredetű hatások folyamatosan és súlyosan károsították a természetvédelmi szempontból legfontosabb élőhelyeket. A természeteshez közeli állapotú területek fennmaradását – bővülő és fokozódó hivatalos védelmükön túl – az is biztosította, hogy hazánk területén egészen az utóbbi évtizedekig jelentős kiterjedésű területeken alkalmaztak olyan hagyományos (illetve törvényileg szabályozott) gazdálkodási módokat, amelyek a változatos élőhelyi viszonyok megőrzését és fajgazdag élővilág meghonosodását tették lehetővé. Ilyen gazdálkodási módok voltak a jellemzők pl. nagy folyóink ártereire, sík és dombvidéki tájaink legelőire és rétjeire.

A természetbarát gazdálkodási formák visszavonulását jelezte az az 1950-es évektől eluralkodó agrárszemlélet, amelynek elsődleges célja a hozamok folyamatos növelése volt, csekély teret {II-122.} hagyva a természetvédelmi intézkedéseknek. A termelési lehetőségek vélt kibővítése érdekében a költséges, kockázatos, csak műszakilag átgondolt talajjavítási és kemizálásra alapozott növénytermesztési programokba ott is belefogtak, ahol az intenzív mezőgazdálkodás számára kedvezőtlenek voltak a természeti és talajadottságok. Ezek a törekvések számos értékes vizes élőhelyet (főként láprétet, láperdőt és ligeterdőt) tettek tönkre és hozzájárultak olyan gazdaságilag is káros folyamatok elmélyüléséhez, mint a talajvíz szintjének lesüllyedése, a kártevő rovarfajok elszaporodása és az erdőpusztulás.