Születési mozgalom és termékenység

A demográfiai átmenet a 19. század végétől a II. világháborúig

A 19. század születési mozgalmát csak a leggyakrabban használt nyers születési arányszámmal tudjuk mérni, azaz az 1000 lakosra számított születések számával. Az 1870–1880-as évek születési mozgalmát a bőséges gyermekáldás és a nemzetközi viszonylatban is magas születési arányszámok jellemezték. Az élveszületési arányszám 44–45÷ körül ingadozott. Az 1890-es években azonban tartósnak mutatkozó csökkenésbe ment át, az évtized végére kialakult 40÷ körüli élveszületési arányszámról már aggodalommal állapították meg a kortársak, hogy „nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy azt a magas születési arányszámot, amellyel még ezen évtized első felében még dicsekedhettünk, többé aligha fogjuk elérni”.

A területi különbségek már akkor is jelentősek voltak. Az 1000 lélekre számított mutató alapján Baranyában 40%-kal volt alacsonyabb a születési arányszám, mint Szabolcsban. A területi különbségek főként az „egyke” családtípus terjedésével függtek össze.

A századforduló éveire már pontosabb mutató, az általános termékenységi arányszám is kiszámítható, ami az ezer 15–49 éves nőre vetíti az élveszületéseket. Ennek értéke a Tisza–Maros szögében a legalacsonyabb és alig valamivel magasabb Erdélyben és a Duna–Tisza közén. A történelmi Magyarország területére utólag kiszámított teljes termékenységi arányszám még pontosabb képet ad a századforduló termékenységi viszonyairól. Ez a mutató azt mutatja be, hogy az adott időszak kor szerinti termékenységi viszonyai mellett egy nő átlagosan hány gyermeknek adna életet szülőképes kora folyamán. Ennek a mutatónak az értéke egy nőre számítva 5,4 körüli volt a századfordulón. A területi különbségek itt sem elhanyagolhatók.

1900–1910 között folytatódott a termékenység lassú, de lényegében folyamatos csökkenése. Az ezer lélekre jutó gyermekszám 10%-kal, a teljes termékenységi arányszám 11%-kal volt alacsonyabb 1910-ben, mint a századfordulón. Az országban a csökkenés nem volt egyforma ütemű, így növekedtek a területi különbségek. Változatlanul a Tisza bal partja volt a legtermékenyebb terület és a Tisza–Maros szögében a legalacsonyabb a termékenység, de a különbség 20%-ról 24%-ra nőtt.

Az I. világháború alatt kevesebb mint felére esett vissza az élveszületések száma.

Az ország teljes népvesztesége az elmaradt születések révén legalább 1,25 millió főre becsülhető. Az 1918-ban mért 15,8 ezrelékes élveszületési arányszám csak 44%-a az 1913. évinek. Ennél nagyobb arányú kiesést csak Franciaországban és Romániában észleltek.

{II-174.} A háborús évek alatt megemelkedett a törvénytelen szülöttek aránya. Ennek az a magyarázata, hogy a házasságon kívüli termékenység kevésbé csökkent, mint a házasé. Ugyanakkor megnőtt a fiúszületések hányada az összes születések között, amit már a napóleoni háborúk és a porosz–francia háború idején is tapasztaltak. Az 1913. évi 105,8-ről 1918-ban 108,8-re emelkedett a száz leányra jutó fiúszületések aránya.

Az 1919–1923. években háborús visszahatásként jelentkezett születési hullám évi átlagban 30,2 ezrelékes élveszületési aránya 54%-kal meghaladta ugyan az I. világháborús évek igen alacsony születési arányát, de 14%-kal alatta maradt az 1908–1913. évi élveszületési gyakoriságnak. Az ezt követően megindult lassú, de folyamatos csökkenés a gazdasági világválság éveiben gyorsult fel. 1929–1930-ban már 25, 1933–1934-ben csak 22 élveszületés jutott ezer lakosra. Ekkor már világossá vált, hogy „a születési szám zsugorodása nem egyedül a háború következménye, … valószínű, hogy közel jártunk a lényeghez, ha a romló gazdasági viszonyokat, az önzést, az individualizmust, a hitetlenséget, a politikai viszonyokat és az akaratot, illetőleg a nemakarást állítjuk oda bűnbakul”. Ezeknek a tényezőknek egyenként {II-175.} való vagy kölcsönös hatása teremtette meg a „kis családot, amelyben egy vagy egy gyermek sincs” – vélték a korabeli demográfusok.

A születési arány visszaesési üteme 1936-tól lelassult és ettől kezdve értéke – beleértve a II. világháborús éveket is – 19-20 ezrelék körül mozgott. A II. világháború éveiben olyan jellegű születéskiesés nem volt, mint az I. világháború alkalmával. A termékenységi arányszám 1910-ben mért közel 4,9 gyermekes szintje 1910–1920 között gyorsuló ütemben csökkent. Az 1920-as években tovább folytatódott a csökkenés és 1930-ban a teljes termékenységi arányszám már alig több mint fele (2,8) a századfordulón mért értéknek. Az 1930–1940 közötti évtizedben tovább csökkent ugyan a termékenység szintje, de üteme mérséklődött, így leginkább a századforduló első évtizedére jellemző lassúbb csökkenéshez hasonlítható. Összességében a századfordulót követő első negyven évben a teljes termékenységi arányszám több mint a felére (2,5) esett vissza, tehát évtizedenként 13-14%-kal csökkent.

A gyermekvállalás fent leírt jelentős visszaesése nem egyformán jellemző a különböző korú nőkre. A 20 évnél fiatalabb nők termékenységi szintje 1920–1940 között nem változott számottevően, majd az ezt követő évtizedben mérsékelten emelkedő irányzatot mutatott. A 30, majd egyre inkább a 35 év feletti nők termékenysége azonban évtizedenként mintegy 20–25%-kal vált alacsonyabbá. Összességében a 20. század első negyven évében a 20 év alatti nők termékenysége mintegy 30%-kal csökkent, a 20–29 éveseké csaknem a felére esett vissza, a 30 év feletti nőké pedig csak mintegy harmada a századfordulón mért értéknek.

Hullámzó termékenység a II. világháborútól az 1970-es évek végéig

A II. világháború nem hagyott olyan mély nyomot a születéskiesésben, mint az I. világháború. A születések száma folyamatosan emelkedett az 1950-es évek elejéig. Ekkor azonban csökkenésbe ment át, ami politikai kérdéssé tette a születési mozgalom ügyét. Az ekkor bevezetésre került szigorú abortusztilalom jelentős születésszám-emelkedést eredményezett. A termékenység két év alatt 20%-kal emelkedett. Az abortusztilalommal kapcsolatos intézkedéseket az 1950-es évek második felétől feloldották. A világon az akkor legengedékenyebbek közé tartozó rendelkezések léptek életbe a művi vetéléssel kapcsolatban, gyakorlatilag mindenki számára lehetővé téve a születésszabályozásnak ezt a nem kívánatos eszközét. Mivel a korszerű fogamzásgátló eszközök még nem álltak rendelkezésre, rohamosan emelkedett az abortuszok száma. A születésszám újabb jelentős visszaesésének demográfiai magyarázata tehát részben a művi vetélések korlátozás nélküli engedélyezése volt. De nem ez volt az igazi ok, hiszen a terhességmegszakítások alkalmazása maga is okozat, a gyermekvállalási kedv csökkenésének egyik kényszerű következménye. Az igazi okok sokrétűek voltak.

Az 1950-es évek második felében megindult és az 1960-as években felgyorsult társadalmi-gazdasági változások kihatottak az egyéni és családi életre, ezen keresztül a családok által kívánt gyermekszámra és a születési mozgalomra. A teljesség igénye nélkül megemlíthető, hogy az erőltetett iparosítással egyidejűleg az addig háztartásban, otthon dolgozó nők jelentős tömege vált foglalkoztatottá. Az egyéni parasztgazdaságok megszüntetése jelentős területi és társadalmi mobilitással járt, községekből a városokba, mezőgazdaságból az iparba áramlottak a tömegek. A nők munkába állása együtt járt képzettségi szintjük emelkedésével, több időt kellett tölteniük tanulással, önképzéssel. Mindezekkel párhuzamosan változott a családok {II-176.} társadalmon belüli helyzete, a gyermekeknek pedig a családon belüli szerepe.

A termékenység zuhanásszerű csökkenése az 1960-as évek elején érte el mélypontját. Ekkor világviszonylatban Magyarországon volt a legalacsonyabb a születési arányszám. Az 1962-ben születettek létszáma csaknem 100 ezer fővel volt kevesebb, mint a nyolc évvel korábbi, 1954. évi generációé. A teljes termékenységi arányszám 3-ról 1,8-ra esett vissza ugyanezen időszak alatt.

A születésszám tartósan alacsony szintje előrevetítette népesedési helyzetünk kedvezőtlenné válását, és feltételezhetően hosszabb távon a népesség jelentős elöregedéséhez, a népesség létszámának csökkenéséhez és a kedvezőtlen korösszetételből adódó társadalmi-gazdasági és szociális gondokhoz vezethet. Ilyen meggondolások és előzmények után vezették be 1967-ben a gyermekgondozási segély (gyes) intézményét. Ennek keretében a kereső anyák gyermeküket hároméves korukig otthon nevelhették, s erre az időre fix összegű segélyben részesültek. Ennek mértéke a gyes bevezetése idején a női átlagkereset közel egynegyedét tette ki. A gyes rendkívül népszerűvé vált, s kezdetben a kereső nők több mint 90%-a hosszabb vagy rövidebb ideig igénybe vette. A bevezetését követően némileg emelkedett a születésszám, és az 1960-as évek elejének mélypontjához képest valamivel nőtt a teljes termékenységi arányszám is. Főként a fiatalok gyermekvállalási kedve élénkült meg, és termékenységük az 1960-as évek második felétől az 1970-es évek végéig folyamatosan emelkedett.

1973-ban újabb népesedési célú intézkedések születtek, amelyek az egyszerű reprodukciós szintű termékenység elérését célozták meg. Az intézkedések sokoldalúan kívánták ösztönözni a gyermekvállalási kedvet, felhasználva az anyagi, tudati és jogi eszközöket egyaránt. Némileg szigorították a korábban teljesen szabad abortusz engedélyezését, ezzel egyidejűleg új, korszerű fogamzásgátlási {II-177.} szereket vezettek be és egyszerűsödtek a hozzájutási feltételek is. Az abortuszok száma jelentős mértékben csökkent. A gyes módosított rendszere, az önálló lakáshoz jutással kapcsolatos kedvezmények ösztönözték a párokat az első és a második, esetleg a harmadik gyermek rövidebb időn belüli világra hozására.

A termékenység emelkedése ezúttal sem bizonyult tartósnak, és mindössze néhány évig haladta meg az egyszerű reprodukciós szintet. Létrejött tehát egy újabb születési hullám, amely 1975-ben tetőzött, húsz évvel később, mint az 1950-es évek közepének abortusztilalma idején. 1980-ban már ismét alacsonyabb volt a termékenység, mint 1973-ban, az intézkedések bevezetése előtt.

A termékenység jellegzetességei az elmúlt tizenöt évben

A termékenység hosszú ideje tartó, alapvetően csökkenő trendje jól ismert tény a fejlett társadalmakban. Ez a folyamat Magyarországon ugyanúgy végbement, mint a nyugat-európai országokban. A termékenység csökkenése demográfiai válasz a társadalomban végbemenő változásokra, amelyek elsősorban a társadalom alapegységeit, a családokat érintették. Ennek kísérő jelenségei a hagyományos – házassági kötelékben történő – családi életforma vonzerejének jelentős visszaesése, a házasságon kívüli együttélési formák gyors elterjedése, a házasságon kívüli gyermekvállalás általánossá válása, a párkapcsolatok stabilitásának csökkenése.

A naptári éves termékenység változásai. A nyugat-európai demográfiai minták első jelei már az 1980-as évek elején megjelentek Magyarországon, s az 1990-es években egyre határozottabbá váltak. A magyar demográfia bizonyos értelemben megelőzte a nyugati társadalmakat, mert a II. világháborút követően Európában először Magyarországon csökkent a termékenység az egyszerű reprodukciós szint alá, és ez a folyamat a leghosszabb ideje, több mint 30 éve tart. Más szempontból viszont a magyar termékenységi magatartás lényegesen különbözött a nyugat-európai mintától. A fiatalkori házasságkötés ugyanis a fiatalon vállalt anyasággal járt együtt. Az 1980-as évek elejétől viszont a 20 év alattiak termékenysége kevesebb mint felére esett vissza, a 20–24 éves nőké pedig 30%-kal csökkent. A 25 év feletti nők termékenysége viszont, ha mérsékelten is, de emelkedett az 1990-es évek közepéig.

Ezzel egyidejűleg négy évvel nőtt az az életkor, amikor a nők leggyakrabban vállalnak gyermeket. Ez a jelenség szorosan összefüggött az átlagos házasságkötési kor emelkedésével, de az 1990-es évek újabb jelentős termékenységcsökkenése ismét az anyák öregedésével járt együtt. Egyre későbbi életkorban vállalták az első, de a további gyermekeiket is.

Új eleme a jelenlegi termékenységi helyzetnek a házasságon kívüli születések arányának növekedése, amely szintén a termékenységi magatartások és normák változására utaló jelenség. 1980-hoz viszonyítva közel 2,5-szeresére, az 1970-es évek közepéhez képest pedig 3-szorosára emelkedett az ilyen születések hányada és 1995-ben elérte a 20,7%-ot. Az összes házasságon kívüli születés mintegy harmada a tizenévesektől származik. Az anya korával előrehaladva csökken, és a középkorú nőknél a legalacsonyabb a házasságon kívüli születések hányada.

A befejezett termékenységet tekintik a termékenység „legtisztább” mutatójának, amely az egyes generációk teljes reproduktív korának termékenységét fejezi ki. A szülőképes kor legidősebb korcsoportjának, a 45–49 éves nőknek átlagos gyermekszáma folyamatosan és jelentősen csökkent az 1980-as évek második feléig, ezt követően viszont stabilizálódott.

A termékenységüket befejező nőkre tehát csak annyira hatottak az elmúlt évtizedek {II-179.} születési kedvet ösztönözni kívánó intézkedései, hogy a meredeken csökkenő befejezett termékenységi irányzatot megállították.

Termékenység a családtervezési vizsgálatok tükrében

Magyarországon viszonylag hosszú múltra tekintenek vissza a különböző típusú (1974., 1983., 1991. évi) termékenységi és családvizsgálatok, amelyekben a tervezett, a tényleges és az ideálisnak tartott gyermekszámot tudakolták.

Sem a családtervekben, sem a megvalósított családnagyságban nem jellemző az akaratlagos gyekmektelenség. Majdnem minden pár kíván legalább egy gyermeket a házasságkötéskor. A kétgyermekes családmodell általánossá vált mind a tervekben (72%), mind a tényleges családnagyságban. A három- és többgyermekes családok együttesen 20%-ot képviseltek, ami csak egy árnyalattal alacsonyabb a tervezettnél (21%). A tényleges és az ideálisnak tartott gyermekszám között az egygyermekeseknél és a háromgyermekeseknél a legnagyobb az eltérés. Jóval több családban van egy gyermek és jóval kevesebb családban három gyermek, mint amennyien ezt ideálisnak tartották.

A másik vizsgálat az 1983-ban házasságra lépett párokat követte. Házasságkötés kori családtervük már alacsonyabb volt, mint az 1974-ben házasulóké, de átlagosan még meghaladta a két gyermeket. Az egy gyermeket tervezők aránya 9%-ról 18%-ra emelkedett, 75%-ról 63%-ra csökkent a két gyermeket kívánók aránya, és mérsékelten, 15%-ról 17%-ra emelkedett a három vagy több gyermeket óhajtók hányada.

A harmadik vizsgálat az 1991-ben házasságot kötött fiatalokra vonatkozott, s a házasság első évében kialakított családterveket tudakolta. Továbbra is a két gyermek kívánása volt a leggyakoribb és nem volt jele az akaratlagos gyermektelenségnek. A házaspárok 23%-a tervezett három vagy ennél több gyermeket.

{II-180.} Az 1993. évi vizsgálat a 19–41 éves nőket reprezentálta országos szinten. Az adatfelvétel – családi állapottól függetlenül – valamennyi nőre kiterjedt. A kívánt gyermekek száma ennél a vizsgálatnál is viszonylag magas volt, átlagosan 2,1 gyermek. A 25 év alatti fiatalok kívánták a legtöbb gyermeket (2,15), a kor előrehaladtával viszont egyre csökkent ez az átlag.

A családtervezési vizsgálatok eredményei, és különösen a fiataloknak a kívánt gyermekszámmal kapcsolatos elképzelései figyelmet érdemelnek. A fiatalok egyre kevésbé kötnek házasságot és vállalnak gyermeket, de nem terveznek kevesebb gyermeket, mint a múltban szüleik. Ezt mindenképpen pozitív jelenségként kell értékelni.

Tény viszont az is, hogy egyre nő a különbség a jövőbeni szándékot kifejező családtervek és az aktuális termékenységi szintek között. A fiatalok – a gyermekvállalás kedvezőbb feltételeire várva – elhalasztják az egyébként kívánt gyermek világrahozatalát. A gyermekvállalás későbbre halasztása önmagában nem tekinthető negatív jelenségnek akkor, ha valóban csak időzítési szándékról van szó. A vázolt folyamatok demográfiai következményei viszont nem ennyire egyértelműek. Az eddigi – főként nyugat-európai – tapasztalatok azt mutatják, hogy a későbbi gyermekvállalás egyben kevesebb gyermeket is jelent.

Az 1996. évi adatok újabb mélypontot jelentenek a magyar termékenység történetében. Az élveszületések 105,5 ezerre becsült száma a legalacsonyabb az elmúlt 125 évben. A teljes termékenységi arányszám 1,46-ra csökkent, a nettó reprodukciós együttható 0,7 körüli értéke pedig a felnövekvő gyermekgenerációk létszámát mintegy 30%-kal csökkentheti {II-182.} a szülői generációk létszámához viszonyítva. A nyugat-európai termékenységi minta elterjedése a keleti halandósági viszonyok állandósulása mellett további tartós és jelentős népességcsökkenést eredményez.

Nemzetközi kitekintés

Az elmúlt évtizedek hazai és az 1990-es évek európai termékenységi trendjeit figyelve nincs jele annak, hogy a termékenység tartósan emelkedni fog és spontán módon eléri a reprodukciós szintet. Különösen számottevő, helyenként drámai volt a visszaesés a korábbi szocialista országokban. Ezek közül is a volt NDK helyzete a legkritikusabb, ahol 1990–1994 között – az országegyesítést követően – a felére esett vissza a termékenység szintje. Jelentős, mintegy 30%-os a csökkenés a függetlenné vált baltikumi országokban, közel negyedével csökkent a termékenység Csehországban és Romániában, ötödével pedig Bulgáriában, Szlovákiában és Ukrajnában. Lengyelországban és hazánkban csökkent a legkisebb mértékben a termékenység a rendszerváltozást követően.

Az Európa Tanácshoz tartozó 35 ország közül 1994-ben csak Ciprus, Izland és Törökország érte el a termékenység azon szintjét, ami az egyszerű reprodukcióhoz szükséges (1970-ben még 25 ország érte el ezt a szintet, de hazánk már akkor sem tartozott közéjük), 10 országban pedig csökkent a népesség száma. Magyarország demográfiai értelemben megelőzte ezeket az országokat, mivel a leghosszabb ideje tart a reprodukciós szint alatti termékenység és tizenöt év óta folyamatosan és egyre nagyobb mértékben csökken a népesség száma.

Nem tudjuk, hogy kimerültek-e azok a társadalmi-gazdasági, környezeti és tudati tényezők, amelyek a több gyermek vállalása ellen hatottak és a termékenység hosszan tartó csökkenéséhez vezettek. Valamennyi hazai népesség-előreszámítási eredmény szerint azonban tartósan, az ezredfordulón túlnyúló időszakra is számolni kell a népesség csökkenésének folyamatával. Felerősödnek tehát azok a társadalmi-gazdasági és szociális gondok, amelyek az aktív és inaktív keresők felbomlott egyensúlyából, az eltartási teher növekedéséből, a nyugdíjrendszer fenntartásából és az időskorúak egészségügyi, szociális ellátásából fakadnak.