A halandóság


FEJEZETEK

A kutatások az ember életének maximális tartamát 125 év körül határozzák meg. Ha egyes emberek helyett egy nagyobb embercsoportot, pl. a népesség egy születési évjáratát vesszük szemügyre, akkor az élet átlagos hosszáról szóló jelenlegi statisztikák a maximális élettartamnál sokkal kisebb, 60–80 évet mutatnak ki, attól függően, hogy mely országról, azon belül melyik születési évjáratról, férfiakról vagy nőkről van szó. A 19. században és még a 20. század első felében is az újszülöttek életének átlagos hossza ennél sokkal kevesebb volt. A népességtudomány demográfiai átmenetnek, az orvostudomány epidemiológiai átmenetnek nevezi azt az évszázados folyamatot, amelynek keretei között az újszülöttek átlagos továbbélési esélyei nagymértékben megnövekedtek és kialakultak a ma jellemző élettartamok. Az ember mindig képes volt arra, hogy tudatos lépéseket tegyen élettartamának meghosszabbítására. Az egészséges életmód szerepe mára, amikor a halandóságot sokkal kevésbé befolyásolják a természeti tényezők, hallatlanul megnövekedett. Az egészségmegőrzésben a természeti járványok elleni küzdelmet fokozatosan felváltják a társadalmi-gazdasági jellegű epidémiák, mint az egészségkárosító szenvedélyek és a környezetrombolás {II-205.} elleni harc. Magyarország a halandóság szintjében hosszabb ideje igen kedvezőtlen helyet foglal el a fejlett országok között. Az élet átlagos hossza nálunk az 1980–1990-es években csökkent és ennek hatására nagyon megnőttek az életesélyek különbségei köztünk és a fejlett ipari országok között.

A 19–20. században a korábbi, magas halandósági és termékenységi szint történelmileg viszonylag rövid idő alatt igen alacsony értékekre süllyedt. Ezt a folyamatot nevezzük első demográfiai átmenetnek, amelynek több szakasza van. A 20. század közepére, az első átmenet végére az élettartam magas, a termékenység alacsony szintet ért el. A változások azonban nem értek véget. Egyre erősebben utat tör magának egy új folyamat, az ún. második demográfiai átmenet, amely a legújabb korszakra jellemző. Tovább emelkedik az élettartam, miközben a gyermekszám még alacsonyabb szintű lesz. Számos országban megkezdődik a népesség számának csökkenése. Még tovább emelkedik az idősek száma és aránya.

A halandóság történelmi csökkenése önmagában az ún. epidemiológiai korszakváltásokon keresztül valósult meg, ami az emberiség, vagy egy-egy populáció megbetegedési és halálozási viszonyai alakulásának története. A 19. század derekán a pandémiák, a nagy, halálos kimenetelű járványok visszaszorultak. Az éhínségek is megszűntek, legalábbis Európában és Észak-Amerikában. Ettől kezdve az endémiák (súlyos esetben halált okozó fertőző betegségek, mint elsősorban a tuberkulózis) határozták meg a mortalitást. A két világháború között az epidemiológiai fejlődésnek ez a második korszaka a legfejlettebb nyugat-európai és tengerentúli országokban átadta a helyét egy harmadik nagy korszaknak, amelyet az idült, nem fertőző degeneratív betegségekből (szív- és agyérbetegségek, a daganatos elváltozások) származó mortalitás határoz meg. Az 1960-as évek második felétől kezdve azonban a nyugat-európai országokban az élettartam ismét elkezdett számottevően emelkedni, a folyamatok a negyedik epidemiológiai korszak kezdetét jelentik.

A haláloki struktúra ugyan számottevően nem változott meg, ám később kezdődnek a betegségtünetek, sikerült elérni azt, hogy a degeneratív betegségek később kezdik felőrölni a szervezetet. A betegségek progresszióját, kifejlődését is sikerült lelassítani különféle gyógyszerekkel, a megfelelő életmódra vonatkozó tanácsokkal, a degeneratív betegségekből származó halálozás is sokkal később következik be.

Az általános halandóság alakulása 1876–1985 között

A halandóság legösszefogottabb mutatószáma a születéskor várható átlagos élettartam, amely kifejezi, hogy egy esztendő alatt, vagy több év során megfigyelt, életkoronkénti halálozási gyakoriságok alapján egy újszülött átlagosan hány életévre, milyen hosszú élettartamra számíthat. Magyarországon a 19. század utolsó harmadától az 1980-as évekig a születéskor várható élettartam 28 évről 69 évre nőtt, nőket és férfiakat együtt számolva. Jelentős különbség nyilvánult meg azonban a változás mértékében a nők javára. Az 1981–1985 közötti időszak átlagában a különbség csaknem 8 évet tett ki.

18. ábra. A férfiak és a nők születéskor várható átlagos élettartalma, 1876–1993 (évek átlaga)

18. ábra. A férfiak és a nők születéskor várható átlagos élettartalma, 1876–1993 (évek átlaga)

A korspecifikus halandóság, vagyis az életkoronként változó elhalálozási arányok csökkenése döntően a 60 éven aluli népességben, főként pedig a csecsemők és a kisgyermekek halandóságában, majd később a fiatal felnőttkorúak (15–39 évesek) mortalitásában jelent meg. A 0–4 évesek elhalálozási valószínűsége az 1876–1880 közötti átlagról 1980-ig 1/18-ad részre, az 5–9 éveseké 1/80-ad részre, a 10–14 éveseké 1/50-ed {II-206.} részre csökkent. A jelenlegi elhalálozási arány még a 35–39 éveseknél is kevesebb, mint az ötöde a száz évvel ezelőtti megfigyelt értéknek. A 80–84 évesek elhalálozási gyakorisága ellenben csak 30%-kal csökkent 1880–1980 között.

19. ábra. Elhalálozási valószínűségek korcsoportonként egyes ötéves időszakok átlagában 1881–1985 (ezrelék)

19. ábra. Elhalálozási valószínűségek korcsoportonként egyes ötéves időszakok átlagában 1881–1985 (ezrelék)

A halandósági szint csökkenése oda vezetett, hogy ugrásszerűen növekedett a születéstől egyes életkorokig továbbélők {II-207.} aránya. 1876–1880 között az újszülött csecsemők továbbélési valószínűsége 10–14 éves korukig 50% volt, a 80 éves kort csak 2%-uk érte meg. 1981–1985-ben az újszülöttek 1/4-ének volt már esélye arra, hogy 80. születésnapját megérje.

20. ábra. A továbbélés valószínűségei születéstől korcsoportok szerint egyes ötéves időszakok átlagában, 1881–1985

20. ábra. A továbbélés valószínűségei születéstől korcsoportok szerint egyes ötéves időszakok átlagában, 1881–1985

1881–1885 között a halandóság javulását még döntően befolyásolta a rendkívül magas csecsemőhalandóság alakulása. {II-209.} A következő periódus (1921–1939) úgy határolható el, hogy nagyon gyors csökkenésnek indul az 5 éven felüli gyermekek mortalitása. Végül az általános halandóságjavulás az 1945 utáni időszakban gyorsul fel és terjed ki a korcsoportok nagyobb körére is. Általában az 1945–1960 közötti időszakot lehet a magyarországi halandóság leggyorsabb átalakulási szakaszának tekinteni. Ekkor az 5 éves korig életben maradottak továbbélési esélyei is igen nagymértékben megnövekedtek. Ezzel zárható le a modern halandóság kialakulása Magyarországon.

Az 1960-as évekre, az első demográfiai átmenet végén azonban országunkban a halandóságban nem várt fordulat következett be, amelyet nem túlzás epidemiológiai válságnak nevezni. Az 1992. évi adatok szerint a férfiak átlagos élettartama születésüktől számítva 64,5 év, több mint 2 évvel kevesebb, mint az 1960-as évek közepén. A nők átlagos élettartama viszont 73,9 év, ami 2,5 évvel több, mint 1965-ben volt. Az elhalálozás gyakorisága egy-két korév kivételével a teljes 30-75 évek korintervallumában magasabb volt 1992-ben az 1989. évben megfigyeltnél. Tovább csökkentek a középkorú férfiak továbbélési esélyei.

21. ábra. A kor szerinti elhalálozási valószínűségek változása 1961–1993 között (1961–1965=100)

21. ábra. A kor szerinti elhalálozási valószínűségek változása 1961–1993 között (1961–1965=100)

Igen jelentősek a regionális halandósági különbségek. Legkedvezőbb a férfiak élettartama a nyugati megyékben és Budapesten, legkedvezőtlenebb az észak-keleti országrészben (Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében). Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye között a férfiak születésekor várható élettartamában 5 év különbség van. A nők körében ez az érték 2,5 év.

Az összefogottabb elemzések céljára, valamint a legfontosabb betegségek okozta halálozások statisztikájára rövidített haláloki jegyzéket alkalmaznak Magyarországon.

47. táblázat. A halálozások alakulása halálokok szerint a IX. Nemzetközi Haláloki rövidített jegyzék alapján
Haláloki csoport 1948 1960 1970 1980 1990 1993
Tuberkulózis (a késői hatások is) 9 972 3 097 11 91 1 245 699 701
Egyéb fertőző és élősdiek okozta betegségek 4 790 1 412 783 278 264 265
Az ajak, szájüreg és a garat rosszindulatú daganata 278 272 373 699 1 120 1 421
A gyomor és a belek rosszindulatú daganata 4 878 5 575 6 159 5 866 6 601 5 425
A végbél rosszindulatú daganata 311 648 999 1 597 1 721 1 779
A máj-, epehólyag és az epevezetékek rosszindulatú daganata 100 502 900 1 181 1 460 1 472
A gége,légcső, hörgők, tüdő és a mellhártya rosszindulatú daganata 865 2 301 3 822 5 731 7 632 8 217
Az emlő rosszindulatú daganata 503 833 1 314 1 826 2 119 2 337
A női nemi szervek rosszindulatú daganata 1 551 1 849 1 903 2 120 1 869 1 871
Egyéb rosszindulatú daganatok 1 625 3 496 4 949 6 438 7 377 7 671
Jóindulatú, bizonytalan természetű és kimenetelű természetű daganatok 694 495 376 387 350 340
Cukorbetegség 345 495 376 387 350 340
Heveny reumás láz 21 39 5 4 2 0
Idült reumás szívbetegségek 362 533 1 029 1 845 900 913
Magasvérnyomás-betegség 15 2 329 3 964 4 392 5 773 5 327
Ischaemiás szívbetegségek 1 208 6 919 23 534 25 724 28191 30 944
A szívbetegség egyéb formái 16 005 16 699 8 459 7 089 5 264 5 495
Agyérbetegségek 7 380 14 410 17 474 24 851 21 347 20 581
Influenza 265 2 025 1 139 181 72 127
Tüdőgyulladás 8 268 4 938 1 724 1 682 886 1 155
Hörghurut, tüdőtágulat és asztma 1 297 3 261 2 251 7 043 4 800 4 893
Peptikus fekély 547 540 941 1 093 1 003 1 067
Bélelzáródás és sérv 867 837 732 569 462 426
Idült májbetegség és májzsugor 366 885 1 330 2 968 5 447 8 407
Vesegyulladás, vesebajos szindróma és nephrosis 1 496 907 761 612 495 456
Prostata-túltengés 255 471 562 472 161 108
Vetélés 129 36 13 8 4 2
A terhesség, szülés és gyermekágy szövődményei 192 51 51 23 22 20
Veleszületett anomáliák 663 1 031 1 133 1 015 652 606
Perinatális időszakkal összefüggő bizonyos állapotok 7 407 2 788 3 306 2 096 1 100 812
Tünetek és rosszul meghatározott állapotok 18 586 4 607 517 86 173 173
Összes egyéb betegségek 8 122 9 532 15 527 19 827 21 483 21 131
Motoros járműbalesetek 307 642 1 717 1 755 2 623 1 806
Összes egyéb balesetek 2 427 2 710 3 909 5 403 6 137 6 282
Öngyilkosság és önsértés 2 178 2 493 3 595 4 809 4 133 3 694
Emberölés és más személyek által szándékosan okozott sérülés, egyéb sérülések 254 157 277 317 382 514
Összesen 105 780 101 525 120 197 145 355 145 660 150 244

Halandóság és öregedés

Magyarországon az idős életkorú népesség aránya rohamosan emelkedett a 20. században. A nagy demográfiai átalakulással – az ún. demográfiai átmenettel – párhuzamosan kibontakozott a népesség öregedésének folyamata. Ennek hatására az 1990-es évek végére Európa legidősebb népességei közé kerültünk. Magyarország mai területén a 60 évesek és idősebbek száma 1880-tól 1990-ig 356 ezer főről 1 millió 960 ezer főre emelkedett, arányuk 6,7%-ról 18,9%-ra nőtt. Az egyedülálló férfiak 1/6-a (50 ezer fő), az egyedülálló nők 1/3-a (200 ezer fő) volt 70 éves és idősebb. Az egyedülálló idősek és azok az idős emberek, akik nem családban (rokonnál, eltartóval, intézetben) élnek alkotják a 70 éves kor felettiek több mint felét.

A várható élettartam megnövekedésével együtt növekszik a rokkantak és a különböző testi és szellemi fogyatékosságokban szenvedők száma és aránya. Magyarországon a fogyatékosok aránya az 1980-as években 3 és 4,5% között mozgott. Az 1990. évi népszámlálás adatai szerint számuk 368 ezer fő, a népesség 3,5%-a. A fogyatékosok 40%-a testi fogyatékos és mozgássérült, de viszonylag magas az értelmi fogyatékosok aránya is.

A magyarországi halandóság nemzetközi viszonylatban

Népességünk halandósága a 20. század folyamán általában kedvezőtlenebb volt, mint a legfejlettebb országokban. Az 1970-es évekig, az epidemiológiai válság kezdetéig azonban a magyarországi halandóság általánosan nem volt kedvezőtlenebb, mint a gazdaságilag fejlettebb országokban. Ez megváltozott az 1980-as évekre. Akkor a férfiak 65,5 évnyi élettartamánál csak Észtországban és Törökországban mértek kevesebbet. {II-210.} A nők élettartama (72,7 év) pedig csak a romániai és a törökországi adatnál volt magasabb. 1980-ban a legalacsonyabb mortalitású Svédországtól a lemaradás a férfiaknál 7, a nőknél 6 év volt, sokkal nagyobb, mint más kelet-európai országok esetében. Az 1980-as évek során ezek a különbségek tovább növekedtek. Szembetűnő, hogy az évtized alatt szinte valamennyi európai kapitalista országban 2-3 évvel nőttek az élettartamok, míg a volt szocialista országokban, különösen Magyarországon, általában csökkentek. Az 1990-es évek végén az Európai Közösség csaknem minden országában a férfiak 10, a nők 7 évvel élnek tovább, mint nálunk.