Az ortodox keleti keresztény (görögkeleti) egyházak (1919–1944)

A görögkeleti egyházak állapotában a trianoni helyzet lényeges változásokat hozott. A Szerb–Horvát–Szlovén Királysághoz és Romániához csatolt területek ortodox egyházai a Szerb, illetve Román Ortodox Egyházba integrálódtak. A karlócai ortodox keleti szerb metropólia beolvadt a szerb–horvát–szlovén királysági autokefál egyesült ortodox keleti egyházba. Az addigi más-más joghatóságot képviselő szerbiai, bosznia–hercegovinai, dalmáciai és az említett karlócai metropólia kánoni egyesítésére 1920. június 7-én került sor. Az egyesüléssel felújították a patriarchátust, központja Belgrád lett. A Belgrádi Patriarchátus autokefalitását a konstantinápolyi egyetemes pátriárka 1922. február 19-i „tomosz”-a hagyta jóvá. A nagyszebeni {II-355.} román ortodox metropóliát bekebelezte az autokefál ortodox román egyház 1919. november 30-i ülése. A román ortodox keleti patriarchátust, amelynek székhelye Bukarest, az egyetemes pátriárka 1925. július 25-én kelt „tomosz”-ával ismerte el.

Magyarországon az 1920. évi népszámlálás szerint mindössze 50 990 görögkeleti vallású maradt. Ebből 35,7% román, 31,2% szerb, 26,8% magyar, 0,4% szlovák, 0,3-0,3% német, illetve horvát, 0,1% rutén anyanyelvűnek vallotta magát, az egyéb kategóriába 5,2% tartozott. Kánonjogi helyzetük rendezetlen volt. Csak a Magyarországon rekedt szerb ortodoxoknak maradt meg egy „szabályszerű” egyházkormányzati szervezete: a budai görögkeleti szerb püspökség. A püspökség a Belgrádi Patriarchátussal tartott fenn kánonjogi kapcsolatot. Az egyház kiemelkedő püspöke volt Zubkovics György. 1941-ben a Délvidék visszakerülésével Magyarországra került az 1918 előtt is létezett bácsi szerb ortodox keleti püspökség. Viszont kánonilag nem nyert elbocsátást a Belgrádi Patriarchátustól, ezért közjogi helyzete 1945-ig tisztázatlan maradt.

A magyarországi románoknak viszont nem maradt az ország területén egyházmegyei szervezetük, ők a romániai ortodox keleti autokefál egyház joghatósága alá tartoztak. 1940-ben Észak-Erdély visszatérésével nem került vissza egyetlen 1918 előtti román ortodox keleti püspökség sem. Ugyanakkor a román impérium alatt Észak-Erdély területén 3 püspökséget állítottak fel: Kolozsváron, Nagyváradon és Máramaroson. Ezek magyar közjogi szempontból nem léteztek, mivel alapításukat a magyar törvényhozás nem cikkelyezte be. Gyakorlatilag mégis léteztek és a bukaresti román ortodox keleti patriarchátushoz tartoztak. A magyar kormányzat gondoskodott arról, hogy az anyaország területén élő románok ne kerüljenek az erdélyi román püspökök befolyása alá: nyomására 1940 nyarán a magyarországi román ortodox egyházközségek – három kivételével – kimondták magyar jellegüket és csatlakozási készségüket a megszervezendő Magyar Ortodox Egyházhoz.

A ruszin ortodoxok felsőbb joghatósága a két háború között Csehszlovákiában felállított autonóm ortodox keleti egyház volt, élén Szavvatij prágai érsekkel. Számukra hozták létre a munkácsi ortodox eparchiát (püspökséget). A csehszlovákiai ortodox keleti egyház felett azonban a két világháború között a belgrádi szerb ortodox keleti autokefál egyház gyakorolt joghatóságot. Kárpátalja 1939. márciusi visszacsatolásával mintegy 150 ezer ruszin ortodox került Magyarországra, akiknek egyházi szervezete a munkácsi ortodox püspökség volt. Ezt a püspökséget azonban a belgrádi pátriárka szerb püspökkel töltötte be, aki a magyar kormány követelésére csak 1941 áprilisában távozott. (A munkácsi ortodox egyházmegyét a magyar közjog éppúgy nem ismerte el, mint a három román alapítású püspökséget.) Ettől kezdve a püspökség nem volt betöltve, ezért a munkácsi görögkeleti egyházmegye és az egyházfő nélküli ruszin ortodox egyházközségek – valamint a görögkeleti magyar egyházközségek – élére Popoff Mihály nagyprépost, emigráns orosz tábori lelkész személyében Horthy Miklós kormányzó 1941. április 12-én adminisztrátort nevezett ki. Ezt a szerb és román ortodox egyházak ellenezték és sérelmezték.

Az I. világháború után kezdődött a magyar nyelvű ortodoxia szervezkedése. Három forrásból táplálkozott: voltak görög alapítású, se nem szerb, se nem román egyházközségek, volt három újonnan szervezett magyar egyházközség (Budapesten, Szegeden és Nyíregyházán), valamint voltak elmagyarosodott román egyházközségek.

{II-356.} Trianon után a görög alapítású ortodox egyházközségek teljesen függetleníteni akarták magukat a budai szerb püspöktől, ezért 1931-ben elnevezésükbe felvették a magyar jelzőt: „görög alapítású görög keleti magyar egyházközségek” lettek. A kánoni joghatóság kérdése megoldatlan maradt. Hosszú tárgyalások folytak a Konstantinápolyi Patriarchátussal, de azokat 1938-ban felfüggesztették.

Az eredendően magyar ortodox egyházközségek kánoni helyzete kezdettől fogva homályos, nem volt egyházi főhatóságuk. (Kivéve a nyíregyházit, amely Szavvatij prágai érsek névleges joghatósága alatt állt.)

Triptichon, Szerb egyházművészeti Gyűjtemény, Szentendre

Az elmagyarosodott román egyházközségek szintén egyházi főhatóság nélküliek – legalábbis 1928-tól, mert az az évi romániai kultusztörvény szerint a román állam területén kívüli egyházközségek nem tartozhattak a romániai püspökök joghatósága alá. A viszonylagos kánonjogi helyzetet tovább bonyolította az államhatárok 1939 és 1941 közötti négyszeri változása. Szavvatij prágai érsek a magyar kormány kérésére bízta meg a fentebb említett Popoff Mihályt a ruszin és magyar ortodoxok megszervezésével. Ezt követően nevezte ki Horthy „a görög keleti magyar és görög keleti rutén (magyar–orosz) egyházrészek” adminisztrátorává. E két egyházrészbe beletartozott a kárpátaljai Rutén Ortodox Egyház, az 1940-ben magukat magyaroknak deklaráló román egyházközségek, a görög alapításúak, az eredetileg is magyar jellegűek, valamint a székelyföldi magyar ortodox egyházközségek. A görögkeleti magyar és a görögkeleti rutén egyházrész igen ingatag szerveződés volt. Kitudódott például, hogy Popoff Mihályt a karlócai emigráns orosz szinódus megfosztotta papi rangjától, ezért az ő főhatóságát nem vagy csak látszólag fogadták el az egyházközségek. A helyzet megoldására a kormány két adminisztrátor-helyettest nevezett ki: a ruszin egyházrész élére Szabó Theofán beregardói igument (kolostorfőnököt), a magyar egyházrész élére Oláh János méhkeréki esperest.

Nemzetiségre való tekintet nélkül az összes magyarországi ortodox papjelölt képzésére hozta létre a magyar kultuszkormány a Budapesti Görög Keleti Hittudományi Főiskolát, amely 1942 áprilisától 1944 júniusáig működött. A főiskola igazgatóját és Berki Feriz tanárt 1944. december 5-én a nyilasok letartóztatták, s ezzel a intézet lényegében megszüntette működését. (1945-ben Budapesti Görög Keleti Tudományos Intézetté alakult át, majd feladatát átvette a Magyar Ortodox Adminisztratúra.)