A második fél évszázad

Hitelintézetek a II. világháború után

A II. világháborút követően a pénzintézetek száma Magyarországon lassan tovább csökkent. A bankok és a takarékpénztárak számának mérséklődésével párhuzamosan az affiliált intézetek és a fiókok száma is visszaesett. Hiszen míg 1944 végén mintegy 400 önálló pénzintézet dolgozott, addig három év múlva már csak 234. Az affiliációk száma ugyanezen időszakban 128-ról 97-re, a fiókok száma Budapesten 125-ről 112-re, vidéken pedig 266-ról 145-re mérséklődött.

A háború utolsó szakaszában, amikor az ország területe hadszíntérré vált, a bankok és a takarékpénztárak is súlyos veszteségeket szenvedtek. Elrabolták pénzkészletüket, kifosztották a trezorokat. Mivel a Magyar Nemzeti Bank jegykészletének zömét is az ország határain túlra hurcolták, ez a hitelélet újraindításának komoly gátjává vált. Ezért – és a tomboló infláció következményeként – a pénzintézetek 1945 tavaszán úgy döntöttek, hogy az 1945. március 1-je előtti betétekre nem teljesítenek kifizetéseket. Az állam – folytatva a korábbi gyakorlatot – kincstárjegykölcsönök útján fedezte kiadásait, amelyek elhelyezését a Magyar Nemzeti Bank visszleszámítolt hitelekkel segítette. A bankok és a takarékpénztárak tevékenységét a kötött devizagazdálkodás mellett a kiépülő központosított gazdaságirányítási és döntési mechanizmus is erőteljesen korlátok közé szorította. Ez a tendencia különösen felerősödött a Gazdasági Főtanács 1946. január 1-jei megalakulását követően.

1947 folyamán a Pénzintézeti Központ I. kúriájába tartozó hitelintézetekhez előbb miniszteri biztosokat rendeltek ki, majd az 1947. évi XXX. tc. alapján államosították ezen bankok magyar tulajdonú részvényeit. Az államosított bankok irányítása az Állami Bankok Intéző Bizottsága keretében történt, amely ténylegesen 1947. december – 1948. szeptember folyamán dolgozott, bár formálisan csak 1949 májusában szűnt meg.

Miután 1948 tavaszán államosították az ipar döntő többségét is, a bankok gyakorlatilag elvesztették egykori ügyfélkörüket, {II-666.} és megkezdődött racionalizálásuk (összevonásuk, felszámolásuk). Az államosított vállalatok pénzügyi tevékenységével kapcsolatos feladatokat fokozatosan a Magyar Nemzeti Bank vette át, amely egyúttal a bevezetett egyszámlarendszer segítségével ellenőrizte is ténykedésüket. Ezzel a klasszikus magyar bankrendszer története 1949 végén lezárult.

Az Országos Földhitelintézet a háborút követően tovább vitte a korábbi földalapú jelzáloghitelezés ügyeit, amelynek súlyos nemzetközi tehertételét jelentette a külföldi pénznemre szóló záloglevelek és kötvények rendezésének ügye. 1947 nyarán egyesült az Országos Földhitelintézet és az Országos Központi Hitelszövetkezet, majd a megalakuló Országos Szövetkezeti Hitelintézet magába olvasztotta a Magyar Földhitelintézetet is. Ezzel a földhitelintézeti rendszer egy intézmény keretében összpontosult.

A Magyar Nemzeti Bank és a Pénzintézeti Központ a II. világháború után

Az újabb világégést követően a Magyar Nemzeti Bank az Ideiglenes Nemzeti Kormány részére a kabinet döntései alapján – a háborús évek gyakorlatát folytatva – kölcsönöket folyósított. Sajátos módon a jegybank iratai, értékei 1945 tavaszán javarészt az ausztriai festői Spital am Phyrnben, majd az amerikai hadsereg birtokában voltak. Ezek zömének visszaszállítására 1946-ban került sor.

1945 nyarának végén újjáalakult a jegybank főtanácsa, végrehajtó bizottsága, és megindult fiókintézetei működése. A pénzügyminiszter, kormánybiztos útján, felügyeletet gyakorolt a bank működése felett. Az 1947. évi XXX. tc. alapján a jegybank magyar tulajdonú részvényei is államosításra kerültek, az intézet állami tulajdonba került.

A bankrendszer átszervezése során 1948-ban a Magyar Nemzeti Bank vette át a Pénzintézet Központ bankszerű tevékenységét, és irányítása alá vonta a Postatakarékpénztár csekkosztályát is. Az 1948. évi XXXII. tc. rögzítette a jegybank új alapszabályát, amelynek értelmében az az ország területén szabályozta a pénz- és hitelforgalmat, rendelkezett a devizatartalékokkal, ellátta a ráruházott devizahatósági jogköröket, kibocsátotta a bankjegyeket, és feladatköreihez kapcsolódóan bankszerű ügyleteket folytathatott. A kormány a pénzügyminiszter útján gyakorolt felügyeletet a jegybank működése felett.

A Magyar Nemzeti Bank 1948–1949 folyamán kiépítette az állami vállalatok egyszámlarendszerét. 1949 szeptemberében devizahatósági jogkörét a Pénzügyminisztérium vette át, a főtanács és a végrehajtó bizottság hatáskörét az ügyvezetőségre, a bank elnökének feladatkörét a pénzügyminiszter képviselőjére ruházták át.

A Pénzintézeti Központ a háborút követően tovább folytatta korábbi tevékenységi körét. Taglétszáma a bankok és a takarékpénztárak számának csökkenésével párhuzamosan visszaesett. A pénzintézetek államosítását követően feladatköre jelentősen szűkült, sőt 1948. május 15-től bankszerű tevékenységet sem folytathatott. 1948 szeptemberében átvette a vállalati felszámolások bonyolítását, majd 1949 elejétől az Országos Hitelvédő Egylet kényszeregyezségi jogkörét. 1949 februárjában hatáskörébe került a külföldre távozott magyar állampolgárok vagyonának a kezelése, márciustól pedig az államosított pénzintézetek ügyeinek rendezése, felszámolásuk végrehajtása (ez a feladata mintegy két tucat hitelintézet esetében napjainkban is él).

A forint története: értékromlása története

A Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt gazdasági szakértői 1946 tavaszán dolgozták ki a stabilizáció tervét. A minisztertanács május 21-én döntött {II-667.} a stabilizáció kérdésében, és ennek alapján 1946. augusztus 1-jével került forgalomba az új pénz, a forint. A forint aranyalapú valuta lett – fedezeti arányát 25%-ban rögzítették –, bár átváltására lehetőséget nem biztosítottak. (A forint aranyértékét és az ehhez kapcsolódó pénzlábát a 17/1982. MT. számú rendelet hatályon kívül helyezte.) A forint címletei fokozatosan – a pénzromlást követve – egyre növekedtek, míg váltópénzei közül előbb a 2 és 5, majd 1996. szeptember 30-án a 10 és 20 filléreseket is bevonták. A forint 1997-es új sorozata filléreket már nem tartalmaz. 1997. július 1-jén kibocsátották a 10 000 forintos címletű bankjegyet.

Az 1946. augusztus 1-jén bevezetett forint története egyúttal értékcsökkenésének a históriája is. Az új fizetőeszköz az értékének megóvására tett kormányzati intézkedések dacára folyamatosan vesztett értékéből. Bár az 1995. november 7-én elfogadott devizatörvénnyel a forint gyakorlatilag konvertibilis valuta lett, 1995. év végén az 1946. augusztus 1-jei értékének már csak 3,7%-ával rendelkezett.

Az egyszintű bankrendszer

A pénzintézetek magyar tulajdonú részvényeinek államosítását, a hitelintézeti szektor átformálását követően az 1950-es évek elején a bankrendszer a következő képet mutatta:

– a Magyar Nemzeti Bank látta el a jegybanki funkciókat, emellett mint forgóhiteleket biztosító központi intézet is funkcionált;

– a Beruházási Bank – az egykori Magyar Általános Hitelbank apparátusára építve – a hosszú lejáratú hitelnyújtás központi szerve lett;

– a Magyar Külkereskedelmi Bank – a valamikori Pesti Magyar Kereskedelmi Bank bázisára támaszkodva – bonyolította a külkereskedelmi forgalommal kapcsolatos fizetéseket;

– az Országos Szövetkezeti Hitelintézet, mint a szövetkezetek, a kisipar és a parasztság bankja funkcionált;

– az Országos Takarékpénztár – jórészt az egykori kereskedelmi bankok és takarékpénztárak fiókhálózatára és apparátusára épülve – a lakosság bankjaként működött;

– a Pénzintézeti Központ, és keretében a Magyar Ipari és Kereskedelmi Ellenőrző Bankot újjáélesztve létrejött Általános Értékforgalmi Bank, kezelte a magyar állam és a magyar állampolgárok külföldi követeléseit, ellátta az államosított, de még teljesen fel nem számolt pénzintézetek ügyeinek kezelését, továbbá felszámolási eljárásokat folytatott más területeken is.

A bankrendszer működését a szigorú központosítás, a közvetlen állami irányítás, a Pénzügyminisztérium szoros felügyelete és rendszeres beavatkozása jellemezte.

A Magyar Nemzeti Bank 1950-ben elfogadott új alapszabálya a pénzintézetet vállalati adó fizetésére kötelezetté tette. Ezzel párhuzamosan gyors ütemben épült ki a jegybank fővárosi, megyei, majd járási fiókhálózata. 1953–1954-ben a szövetkezeti bank átszervezésével, majd megszüntetésével a jegybank hatáskörébe kerültek a mezőgazdasági hitelezés feladatai, a termelőszövetkezetek hitelellátása is.

Az 1956. évi 8. számú tvr. értelmében a bankjegyforgalom szabályozása, a devizagazdálkodási feladatok ellátása mellett a Magyar Nemzeti Bank hatáskörébe került az állam, az állami szervek, és a vállalatok és a szövetkezetek számlavezetése, részükre a hitelek folyósítása. A magyar pénzintézeti rendszer középpontjában a Magyar Nemzeti Bankkal egyszintű, lényegében monobankrendszerként működött.

Úton a kétszintű bankrendszer felé

A gazdaságirányítás rendszerének az 1960-as évek végén elkezdett reformja keretében {II-668.} már felmerült a bankrendszer átalakításának a gondolata is, de döntő lépés e téren nem történt. Az első igazán jelentős változás az volt, hogy 1979-ben off-shore (területenkívüli) státusban megalakult a Közép-európai Nemzetközi Bank. Ezt követte 1980-ban a különböző fejlesztési és szövetkezeti pénzalapokból életre hívott bankszerűen működtetett intézmények létrehozása. Ezekből a bankszerűen működtetett intézményekből nőtt ki az Inter-Európa Bank, az Ybl Bank, az Investbank, az Agrobank, a Mezőbank, az Innofinance és a Konzumbank. 1984 áprilisában megszületett a politikai döntés is a kétszintű bankrendszer kialakítására. Ennek első lépéseként a Magyar Nemzeti Bank 1985-ben létrehozta az Általános Vállalkozási Bankot. 1985–1986 folyamán létrejöttek az első vegyes tulajdonú pénzintézetek is, a Citybank Budapest és az Unicbank. Megtörténtek az első értékpapír-kibocsátások, egyre nagyobb mértékben nyert újra teret a váltó.

A politikai döntést követően a Magyar Nemzeti Bank keretében végzett kétéves előkészítő munka és egyéves szimuláció után 1987. január 1-jével formálisan is kétszintűvé vált a magyar bankrendszer. A Magyar Nemzeti Bank hiteligazgatóságaiból, a budapesti intézetéből, és az Állami Fejlesztési Bank egyrészéből három kereskedelmi bank jött létre – Magyar Hitelbank, Országos Kereskedelmi és Hitelbank, Budapest Bank –, illetve a korábbinál lazább szálak fűzték a jegybankhoz az Országos Takarékpénztárt, a Magyar Külkereskedelmi Bankot, valamint a Pénzintézeti Központtól különvált Általános Értékforgalmi Bankot. Ezzel fő elemeit tekintve gyakorlatilag különváltak a kereskedelmi és a jegybanki funkciók.

A megalakított új pénzintézetek azonban igen szűkösen mért tőkével jöttek létre, és emellett át kellett venniük a Magyar Nemzeti Bank által a vállalati és a szövetkezeti körnek korábban nyújtott – az 1990-es évek elején javarészt kétessé vált – hiteleket, továbbá kezdetben el voltak zárva a lakossági ügyfelektől, és a devizapiactól is. Fokozatosan vált csak lehetővé számukra valamennyi kereskedelmi banki tevékenységi kör gyakorlása. A kétszintűvé vált bankrendszer kezdeti lépéseivel párhuzamosan előbb a Pénzügyminisztérium keretében, majd önálló intézményként megalakult az Állami Bankfelügyelet. Hasonló módon, kezdetben a Magyar Gazdasági Kamara keretében, majd önállóan létrejött a Magyar Bankszövetség. Megkezdte működését a Budapesti Értéktőzsde és az Árutőzsde is. Már 1987-ben megtörténtek az első lépések a szakosított tevékenységet végző leánybankok hálózatának a kiépítésére. 1990 januárjában pedig lezajlott az első bankprivatizáció, a magyar állam eladta az Általános Értékforgalmi Bank részvényeinek 50%-át egy amerikai befektető csoportnak.

A kétszintű bankrendszer

A bankrendszer működése szempontjából lényeges lépés történt 1991-ben a pénzintézeti törvény – az 1991. évi LXIX. tv. – elfogadásával, amely rögzítette a hitelintézetek működésének jogi kereteit, távlatilag szabályozta az állami tulajdonlás mértékét. Az 1991. évi LX. tv. – a Magyar Nemzeti Bank jogállásáról – meghatározta a jegybank működési kereteit, rögzítette a bank és az állam viszonyát, biztosította előbbi korábbinál szélesebb önállóságát.

A rendszerváltást követően kezdetben a magyar bankrendszer igen gyors léptekkel haladt előre. Jelentősen nőtt a hitelezés, megindult a girorendszer kialakítása, fokozatosan megjelentek az eltérő kondíciójú bankkártyák, növekvő mértékben kerültek kibocsátásra a különböző értékpapírok. A pénzintézetek 1980–1990-es évek fordulójának időszakában jövedelmeiket elsősorban fiókhálózatuk {II-669.} és apparátusuk kiépítésére használták fel. Ugyanakkor a korszerű banktechnikai eszközök alkalmazása terén a hiányokat nem sikerült felszámolniuk. A gazdaság teljesítményének a csökkenése, a hitelkihelyezések – az örökölt hitelek – hiányosságai, a téves kormányzati döntések (pl. csődtörvény) következtében a bankok egy részének helyzete 1992–1993-ban megrendült. Megtörtént az első bankcsőd is az Ybl Bank esetében.

A kormányzat a bankrendszer megmentése érdekében 1992 decemberében elindította a bankkonszolidáció, majd annak részeként a hitel- és adóskonszolidáció folyamatát. Ez 18 bankra, 72 takarékszövetkezetre és rajtuk keresztül 15 ezer adósra terjedt ki. Emellett az adóskonszolidáció keretében a nagy összegű hiteleket felvett állami vállalatok szanálására is sor került 50 milliárd forint értékben. 1993 márciusától az állam több lépcsőben összesen 338,7 milliárd forint értékben húszéves lejáratú hitelkonszolidációs kötvényt bocsátott ki, elengedett az állami hitelezők tartozásából 4,9 milliárd forintot, míg a privatizációs szervezet saját forrásaiból 12 milliárd forintot fordított tőketartalék juttatására. A bankkonszolidáció – amelynek szükségességét, lebonyolítását végrehajtása során és azt követően is állandóan vitattak – az adott időszakban elkerülhetetlen lépés volt – hiszen megmentette a bankrendszert az összeomlástól, amely a magyar gazdaságra beláthatatlan következményekkel járt volna –, még ha jogszerűtlen felhasználások, téves döntések kísérték is és egyes esetekben a kitűzött célok sem teljesültek maradéktalanul.

A magyar bankpiac 90%-át 1987-ben öt nagybank uralta, részesedésük még 1995-ben is meghaladta a piac felét, amely a viszonylag magas koncentrációra utalt. 1995 folyamán megkezdődött a kisebb bankok összevonása. Ezzel párhuzamosan a külföldi tulajdonú pénzintézetek szaporodása is megfigyelhető. 1996. június 30-án 31 bank, 7 szakosított pénzintézet és 1 befektetési bank dolgozott. Októberben pedig megalakult a Jelzálogintézetet Előkészítő Részvénytársaság, amely feladatának a földhitelintézet megteremtését tekintette. A magyar tulajdonú bankok helyzete 1994–1996-ban a megszilárdulás, a jövedelmezőség javulásának jeleit mutatta, míg a vegyes és a külföldi tulajdonú pénzintézetek dinamikus fejlődéssel növekvő bevételeket könyvelhettek el.