{III-177.} A magyar nyelv

FEJEZETEK

Nyelvünk változásai

A magyar nyelvet a 20. század utolsó évtizedében kb. 14–15 millióan beszélik. A Magyar Köztársaságban ez a hivatalos nyelv, azonban az anyanyelvi közösség tagjainak száma jóval meghaladja az ország lakosságáét, mivel a határokon túl is jelentős nagyságú magyar ajkú közösségek élnek, elsősorban a Magyarországgal közvetlenül szomszédos államokban (Romániában, Szlovákiában, Jugoszláviában, Ukrajnában, Ausztriában, Horvátországban és Szlovéniában). A Kárpát-medencén kívül legnagyobb számban az Amerikai Egyesült Államokban élnek olyan magyar származásúak, akik magyar anyanyelvűnek vallják magukat.

A világ nyelveihez fűződő genetikus kapcsolatát illetően az általánosan elfogadott és szakmailag igazoltnak tekintett nézetek szerint a magyar nyelv az uráli nyelvcsalád finnugor ágának a tagja. A finnugor nyelvek közül a legközelebbi rokonoknak a vogul és az osztják számít, a legtávolabbinak pedig a finn.

A magyar nyelv története, származásának ismeretében több mint 6000 évre vezethető vissza. Ezt a meglehetősen hosszú időszakot a nyelvtörténészek három nagy egységre osztják.

Az első az előmagyar kor, amelyben nyelvünk még nem volt önálló, hanem rokonaival együtt alkotott bizonyos mértékű nyelvi egységet. E kor három alkorszakra osztható.

Az uráli egység korszakában a finnugor és a szamojéd nyelvek együttélése volt a jellemző egészen a Kr. e. negyedik évezredig. Ezután a két ág különvált, nyelvünk életében ekkor következett a finnugor egység korszaka, amely kb. Kr. e. 2000-ig tartott. Ezt követte az ugor egység korszaka, amely a magyarság kiválásával ért véget a Kr. e. első évezred kezdete vagy közepe táján.

Ekkortól számíthatjuk a második nagy nyelvtörténeti egységet, az ősmagyar kort, amelyet nyelvemléktelen kornak is szokás nevezni, szembeállítva a honfoglalást követő nyelvemlékes korral.

Nyelvünk önálló élete az Urál-vidéki őshaza korszakában kezdődött, amikor a nyelvrokonaitól elszakadt magyarság nyelvének saját külön nyelvtani rendszere kezdett kialakulni, illetőleg főbb vonásaiban megmutatkozni.

Az ősmagyar kor második része a Kr. u. 5. század közepén kezdődött, amikor őseink elindultak az Urál-vidéki őshazából. Ezt a kort, a vándorlások korát a más nyelvekkel való érintkezés folyományaként elsősorban szókincsünk nagymértékű gazdagodása jellemzi.

A honfoglalástól – más korszakolás szerint a kereszténység felvételétől – számítjuk a harmadik nagy nyelvtörténeti egységet, a már említett nyelvemlékes kort. Ez is további három szakaszra bontható.

Az ómagyar korszak kb. a mohácsi vész idejéig tartott. Ebből az időből származnak legelső, legfontosabb nyelvemlékeink, pl. a Tihanyi Alapítólevél, a Halotti Beszéd, az Ómagyar Mária-siralom, a kézzel írt első magyar nyelvű kódexek, pl. a Jókai-kódex, a Bécsi Kódex, az Érdy-kódex, amelyek ismeretében már meglehetősen pontosan nyomon követhetjük a magyar nyelv fejlődését. Így jól tudjuk, hogy e századokban zajlott le azoknak a mondat-, alak- és hangtani változásoknak a zöme, amelyekre a 20. századi magyar nyelv jellemzői is visszavezethetők.

A középmagyar korszak mindössze két és fél évszázadot ölel át. Ennek legfontosabb eseménye a nyelvjárások fölötti {III-178.} nyelvváltozat, az irodalmi nyelv kialakulása volt.

Nyelvünk történetének legújabb szakasza a felvilágosodás eszméjének terjedésétől, vagyis kb. 1772-től számítható. Az újmagyar korszak kezdetén folytatódott, illetve több vonatkozásban lezárult az egységesülés folyamata, anyanyelvünk nemzeti nyelvvé, ezzel együtt a tudomány, a művelődés elsődleges közvetítőjévé vált, amelyben igen nagy szerepet játszott a reformkori, valamint a 19. század második felében újraéledő nyelvújító mozgalom, továbbá az ennek túlkapásait ellensúlyozó ortológus nyelvvédő irányzat.

A 20. századi magyar nyelv története az újmagyar korszakhoz szervesen kapcsolódik, azon belül tárgyalandó, de a műveltség egyre inkább megkövetelt velejárójaként mind általánosabbá váló nyelvi tudatosság miatt – a szókincs kivételével – ebben az időszakban lezajlott komoly változásokról már nem adhatunk számot.