| A Telefonhírmondó, az első beszélő újság | TARTALOM | A Magyar Rádió, a magyar kultúra szolgálatában (1933–1938) |
A Magyar Rádió hőskora (1925–1932)
Az első hírszóró adó – a 250 wattos csepeli adó stúdiója – 1924-ben egy rozzant bútorszállító kocsi volt. Ez a „Noé bárkája” a Gyáli úton a Postakísérleti Állomás udvarán vesztegelt. Paskay Bernát postai műszaki igazgató irányítása alatt innen indult el egykor hódító útjára a magyar rádióműsor. Az 1924-ben Laszgallner Ernő szerkesztésében megjelenő Magyar Rádió Újságban e kor krónikása a Gyáli úti stúdióról jegyezte fel: „Semmi különös berendezés nincs benne. A technika játékszereinek, gomboknak, csavaroknak nyoma sincs itt. Egy pianínó, egy kis asztal, pár szék, egy erősáramú szénmikrofon az egész. De lélek van benne. Minden akadályokon diadalmas, csodákat megvalósító lélek. Néhány nyughatatlan ember, aki hangot akar adni a magyarságnak. Szót, dalt sugározni a végtelen éterbe.” E gyönge teljesítményű adó nem volt elegendő a közönség igényeinek kielégítésére. 1925 januárjában érkeztek Csepelre a 2 kW-os Telefunken-adó alkatrészei, ezek összeszerelése után április végén megkezdődtek – hetenként háromszor este – a kísérleti adások. 1925 májusában a Gyáli úti stúdióban elhangzott Molnár Ferenc A férj bevásárol c. kétszemélyes vidám jelenete. A szerepeket az állomás tisztviselői: Taubler Margit és Molnár János játszották. Néhány kamaraegyüttes több alkalommal is fellépett.
1925 nyarán a műsorszóró rádiózás a Rákóczi út 22. szám alatt a Telefonhírmondó épületében folytatta működését. Az e célra létesült új, emeleti stúdió egy 8x6 méteres alapterületű, 4,5 méter magas terem volt, falait karakül függönyökkel borították, a padlót filcszőnyeg fedte, itt állítottak fel egy Reiss és egy Bändchen mikrofont. A szakértők szerint a Reiss mikrofon főleg a magas, míg a másik a mélyebb hangokra reagált. {III-355.} A stúdiót a Csepelen elhelyezett 2 kW-os postai leadóállomással külön vezeték kötötte össze. Az építkezéssel és műszaki berendezéssel kapcsolatos munkákat Paskay Bernát postai műszaki igazgató és Szvetics Emil mérnök irányították. Az ünnepélyes megnyitást megelőzte az ún. november 10-én kibocsátott rádiórendelet. Eszerint a Magyar Távirat Iroda konszernjébe tartozó – frissen egyesült – Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. létesítésének, üzemeltetésének joga állami monopólium, amit a Posta gyakorol, dolgozói állami alkalmazottak. A Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. köteles gondoskodni a stúdiók építéséről, berendezéséről, a műsorokkal kapcsolatos összes költségekről.
A különböző tárcák küldöttségeiből megalakult a Miniszterközi Ellenőrző Bizottság. Szerepük az első években – 1938 őszéig, a politikai változások bekövetkezéséig – formális volt. Kimerült néhány jelentés elkészítéséből, szerény javaslat ismertetéséből. Kozma Miklós miniszteri tanácsos, az MTI elnöke, a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. alelnök-igazgatója az indulásnál igyekezett az intézmény politikai függetlenségét biztosítani. Ezt úgy érte el, hogy mint egyik főrészvényes, javaslatára hatalmas összegeket utaltak át a kormánynak közcélokra. Később mikor új adók, relék fejlesztését határozták el, az rt. támogatta a posta anyagi terheit.
1925. december 1-jén du. 5 órakor a Rákóczi út 22. szám alatt avatták fel ünnepélyes keretek között a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt.-t, amely e naptól kezdve – 95%-ban – közös műsort sugárzott. Vitéz leveldi Kozma Miklós a megjelent rangos vendégek előtt többek közt a következőket mondta: „A magyar kultúra fegyvertára erős fegyverrel szaporodott. Ez a fegyver a most meginduló broadcasting, amelynek jelentőségét ismertetni nem szükséges. Mindenki tudja mit jelent, különösen Magyarország mai helyzetében az, hogy a hullámokon keresztül minden határon túl eljut a magyar szó. Én a magam és az igazgatóság nevében kijelentem, hogy minden üzleti szempontot háttérbe szorítva, tisztán csak a magyar kultúra szempontját szem előtt tartva, fogjuk ezt a fegyvert kezelni”. Ezután Demény Károly államtitkár a posta és távirda akkori vezetője bejelentette: „…a Magyar Királyi Posta technikai eszközeivel a 2 kW-os csepeli állomás útján 546 méteres hullámhosszal szór szét az éterben”. A megnyitó után ünnepi műsort közvetített a rádió:
1. Molnár Imre: Régi magyar dalok a 17–18. századból, Kern Aurél feldolgozásában,
2. Kerntler Jenő: a) Liszt: Szerelmi álmok; b) Bartók: Allegro Barbaro,
3. Sándor Erzsi kamara-énekesnő: a) Donizetti: nagyária a Linda di Chamonix c. operából; b) Tauber: Vogel im Walde,
5. Székelyhidy Ferenc: Poldini: Kálmán diák dala a Farsangi lakodalomból.
Az előfizetők száma ekkor még a tízezret sem érte el.
Vitéz leveldi Kozma Miklós munkatársai sóváradi Szőts Ernő műsorigazgató (előzőleg már a Telefonhírmondó igazgatójaként dolgozott), Kern Aurél zeneigazgató, Gyarmathy Sándor rendező, Polgár Tibor zongorakísérő, Scherz Ede és Radó Árpád bemondók, Tomcsányi István és Magyari Endre mérnökök voltak. 1928-tól bővült a stáb: Ódry Árpád lett a főrendező, Somogyváry Gyula a rádiódramaturg tisztét töltötte be. 1928-tól Kern Aurél halála után zenei tanács alakult, melyben Szabados Béla, Papp Viktor, Stefániai Imre foglaltak helyet, majd 1931-ben Dohnányi Ernőt nevezték ki főzeneigazgatónak. 1931-ben lépett be Filótás Lili az első női bemondó, őt követte rövidesen a posztra Gecső Sándorné, aki riporterként is dolgozott.
{III-356.} Kozma Miklós hűséges munkatársát, Szőts Ernőt, a Rádió első menedzserének is tekinthetjük. Ő, aki az I. világháború alatt végig harcolt az orosz, a francia, a román frontokon, és mint alezredes, számos kitüntetésben részesült, katonaemberhez méltó módon fogott hozzá az előtte tornyosuló munkához. Kitűnően beszélt franciául, németül, angolul, ami a későbbiek során segítette külföldi rádiókkal a kapcsolatok felvételét. Neki köszönhetjük, hogy már 1926-ban, az elsők között tagjai lehettünk az egy évvel korábban, Genfben megalakult Nemzetközi Rádió Uniónak. Eme szervezet számos szakmai ügyben, a hullámhosszok elosztásánál, a műsorcserék lebonyolításánál nyújtott segítséget. Szőts és néhány lelkes alkalmazott alakította ki az intézmény belső felépítését, a működéshez szükséges technikai és művészeti feltételeket.
1926-ban Szőts rájött, hogy az opera, az operett, a színműelőadás közvetítése a stúdióból a Rádió művészi műsorainak gerincét képezhetik és ezek esti csúcsidőt kívánnak. Elsőként Kacsóh: János vitéz c. daljátékát, Mozart: A színigazgató c. operáját, Geraldy: Szeretni c. háromszereplős darabját tűzték műsorra (1926. június 22.). Szereplők: Helén: Simonyi Mária; Henri: Somló István; Challange: Sármássy Miklós. A darab bemutatásának ötlete Somló Istvántól származott, aki nemcsak mint színész, hanem mint rendező is így emlékezett a történtekre: „A próbák megkezdése előtt Szőts Ernőtől levelet kaptam. Íme egy részlet: »A próbát szombaton 13 órakor tartjuk meg. Magam is ott leszek. Talán gyere be egy kicsit előbb, hogy Simonyi Máriát, a darab női főszereplőjét együtt fogadhassuk. A kommünikét kiadtam. A viszontlátásig szívélyesen üdvözöl: Szőts.« Amikor a próbán megjelent Simonyi Mária és férje Móricz Zsigmond is, egy hirtelen ötlettel megkértem Zsiga bátyámat, hogy rövid bevezetővel tegye ünnepélyesebbé a június 22-én bemutatásra kerülő művet. Így történt, hogy az író szép szavai vezették be a Rádióban első ízben elhangzott színdarabot, melynek kultúrtörténeti fontosságát akkor még nem tudtuk fölmérni. A Szeretni bemutatója olyan sikert aratott, hogy a közönség kívánságára még ez év októberében megismételtük, akkor már Gyarmathy Sándor rendezésében.”
A gyermekeket délutánonként két mesemondó szórakoztatta, Oszkár bácsi (Szalay Oszkár) és Bergengóc bácsi (Zsombók Zoltán) személyében. Ugyancsak a délutáni programhoz illeszkedett a speciális női problémákkal foglalkozó Asszonyok tanácsadója (Arányi Mária műsora). A Polgár Géza szerkesztette Mit üzen, karitatív jellege miatt, 1926-tól 1939-ig az egyik leghallgatottabb műsor volt. Csütörtökönként kora este szólt a hallgatókhoz. Sok állástalannak ajánlott elhelyezkedést, állandó összeköttetésben állt a magyar tengerjáró hajók személyzetével és szorgalmasan közvetített üzeneteket az óhazából.
1925 decemberétől már istentiszteleteket is közvetített a Rádió. Egyes szuggesztív hitszónokokat különösen megkedvelt a hallgatóság. Levelek tömegei bizonyították, hogy szívesen veszik a sorok írói, ha minél gyakrabban találkozhatnak az éter hullámain Zichy Gyula kalocsai érsekkel, Glattfelder Gyula csanádi püspökkel, Haász István tábori püspökkel. A katolikus egyházi szónokokon kívül református, unitárius és evangélikus lelkészek prédikálhattak. Híresek és nevezetesek voltak Ravasz László püspök beszédei, melyeket a Kálvin téri református templomból vettek át. Égő csipkebokor címen 1936-ban kötetben is megjelentek ezek az értékes, tanulságos rádióprédikációk. Ravasz László az egyház szempontjából is fontos szerepet tulajdonított a Rádiónak; {III-357.} „…hatalmas igehirdetési eszköz, hatása nagyobb mint a könyvnyomtatásé, mert pillanatnyilag sokkal nagyobb gyülekezetet köt le mint a leghíresebb könyv. Magyarországon Arany János Toldiját nem olvasták annyian, mint amennyi előfizetője van a Rádiónak. Ha igaz az, hogy a hit hallásból van, s csak azon fordul meg a dolog, hogy az ige hallhatóvá váljék: a rádiós gyülekezettel arany idő köszöntene Krisztus egyházába”.
Kern Aurél, a Rádió zeneigazgatója, Szőts Ernő kérésére megszervezte a házi zenei triót és kvartettet. Kezdetben Temesváry János, Kerpely Jenő és Polgár Tibor voltak a trió tagjai. Közreműködtek kamaraegyüttesek, kórusok, cigánybandák, dzsesszzenekarok is. Sikerült megnyerni a stúdiótól eleinte idegenkedő zenészeket, énekeseket, prózai színészeket, írókat, költőket, tudósokat. Szőts Ernő 1926-ban a Magyar Rádió Újság hasábján biztosította a különböző szellemi irányzatok érvényesülését, kivételt képeztek a szélsőséges megnyilvánulások. Kérte az írókat, hogy fellépésükön túl ötleteikkel, elképzeléseikkel segítsék a műsorszerkesztést. Kérte, hogy írjanak színes beszámolókat, rövid tudósításokat új irodalmi művek megjelenéséről, vagy színdarab-bemutatókról. Konstruktívan beavatkozhatnának a rádiós műfajok kialakításába; saját körükből szervezhetnének önálló kritikusi kart. Az írók zöme szívesen fogadta a kezdeményezéseket és reagáltak a Magyar Rádió Újságban. „Nekünk esztétikusoknak – írta Schöpflin Aladár – külön örömünk a Rádió függetlensége, mert így véleményünket minden személyes és üzleti érdekre való tekintet nélkül mondhatjuk el könyvekről, színházról, az írók törekvéseiről.” Ilyen ígéret után már az első két esztendőben a hivatalos irodalom reprezentánsai, a Kisfaludy Társaság tagjai irodalmi délutánokat tartottak. Emellett az ún. ellentábor, a Nyugat írói közül Kosztolányi, Karinthy, Móricz elsők közt léptek mikrofon elé. A Rádió pártatlanságra való törekvését bizonyította, hogy pl. Babits Mihály és Berzeviczy Albert, akik előzőleg folyóiratokban vitatkoztak a kettészakadt irodalomról, és más-más felfogásban értelmezték Ady költészetét és magyarságát, itt a stúdióban is külön-külön kifejthették nézeteiket.
1927 januárjától áprilisig Csepelről 2 kW-os adó helyett immár 3 kW-os üzemelt. Az új adó hatótávolság tekintetében nem hozott döntő változást, viszont 50 km-es körzetben – főként Budapesten és környékén – élvezhették a jó vételt, mert a hangszín minősége az előző évhez képest javult. A további cél az volt, hogy az egész ország területén hallgathassák a rádiót. 1927 őszén ezért elhatározták, hogy Lakihegyen egy 20 kW-os adót építenek. Ezzel párhuzamosan az MTI és társasvállalatai megvásárolták a Sándor utca 7. szám alatti ingatlant és elfoglalták az épület utcai szárnyát. A tágas udvar déli részén új, kétemeletes épületet emeltettek – Gerlóczy Gedeon építész tervei alapján – a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. részére. Igény merült fel az eddiginél korszerűbb stúdió berendezésére is. Az új technikai eszközök megismeréséhez Tomcsányi István, Erdőss Gyula, Magyari Endre főmérnökök felkeresték a legfejlettebb tapasztalatokkal bíró európai rádiótársaságokat. Útjukra elkísérte őket Szőts Ernő is, aki személyesen kívánt meggyőződni a legfrissebb műszaki eredményekről. Tomcsányi István és Magyari Endre a látottakat hasznosítva alakították ki otthon a modern felszerelésű stúdiókat.
1928. április 29-én kezdte el működését a 20 kW-os lakihegyi adó. Ez év októberében a Rádió átköltözött a Rákóczi útról a már rendelkezésére álló Sándor utcai épületbe. A földszinten helyezték el a két stúdiót, próbatermet és négy vágószobát. Az első emeleten az erősítőt, {III-358.} mérőszobát, felolvasóhelyiséget, a művészi személyzet irodáit és a hírszerkesztőséget, a második emeleten az igazgatóságot, a műsorszerkesztőséget és az adminisztrációs részleget. Október 25-én volt a Sándor utcai székház ünnepélyes avatása.
Szőts Ernő a Nemzetközi Rádió Unió keretében megszervezte a külföldi rádióállomásokon a Magyar Rádió zenei és prózai estjét. Hetven műsoranyagot, zenei partitúrát, öt nyelvre lefordított prózai írásokat postáztak. 1928. október 10-én este a brüsszeli, a bécsi, a berlini, az oslói, a müncheni rádiók gazdag, magyar szellemi értékek tolmácsolásával lepték meg közönségüket. Szőts és munkatársai érezték, hogy a kultúra az egyetlen éltető erő, ami más népekkel összeköt. A visszhang a vártnál is kedvezőbb volt, a külföldi rádiótársaságok lapjai elragadtatással írtak Erkel, Hubay, Bartók, Kodály muzsikájáról, Jókai, Kosztolányi, Móricz prózájáról. Az előadások korában az ilyen program összeállítása elég nehézkesnek bizonyult. Később a kábelek fokozatos kiépítésével gyakoribbá és rendszeresebbé váltak a műsorcserék. Rövidesen mi is közvetítettük a Salzburgi Ünnepi Játékokat és rendeztünk osztrák, svéd, dán, német nemzeti esteket. A gramofonlemezek elterjedésével felfrissültek a zenei programok, gazdagabb lett a műsorkínálat és lehetőség nyílt az ismétlésre is. Szőts Ernő az elkövetkező években fokozottan ügyelt a műsorok magyar jellegének megóvására, egyúttal maradandó európai értékek megismertetését is célul tűzte ki. Az ő ötlete volt, hogy naponta műsorzáráskor a Himnusszal köszönjenek el a hallgatóktól. A déli harangszó 1928. április 1-jén, az Egyetemi templomból hangzott el először.
1928 januárjában Nevelős Gyula miniszteri tanácsos értesítette Kozma Miklóst, hogy Klebelsberg Kunó miniszter Szabad Egyetem címen a falusi lakosság részére hetenként – esténként – több alkalommal műsort állíttat össze. Kozma hosszú levélben válaszolt a miniszternek, melyben elismerte a fontos kultúrpolitikai programot, de hetenként kizárólag – délután – kétszeri adást javasolt a következő indokkal: „Az esti időpontokat nem tudjuk rendelkezésre bocsátani, mert a rádiónak mégis elsődleges feladata, hogy zenét szolgáltasson a fizető publikumnak, akiknek napközben elfoglaltságuk nem engedte meg, hogy zenét hallgassanak”. Kozma, mint az idézetből kiderült, nem nagy örömmel fogadta a sorozat tervét, nem remélt sikert, egyúttal az előfizetők csökkenésétől is tartott. Klebelsberg Kunót, az általa nagyrabecsült, tudós minisztert sem akarta megsérteni, így hát némi kompromisszummal engedett. Sajnos Kozma félelme beigazolódott. A minisztériumban e célra alakult szakbizottság olyan előadókat hívott meg, akik közül egyesek új fogalmak és az idegen szavak halmazával tették élvezhetetlenné az adásokat. A másik véglet az emberek képességeinek lebecsülése, a magától értetődő dolgok felesleges magyarázgatása volt. A sajtó részéről történő folyamatos támadások kényszerítették az intézmény vezetőit, hogy a Miniszterközi Ellenőrző Bizottságban tárgyalják meg a Szabad Egyetem műsorait. Szőts Ernő referátumában kifejtette, hogy a műsor címével sem ért egyet, mivel a program elsődlegesen parasztoknak, tanyai magyaroknak szólt, akiknek érdeklődése, gondolat- és érzésvilága más, mint a példaképül felhozott, az angol BBC-ben elhangzó Szabad Egyetem adásait hallgató, ottani ipari munkásságé. Az ismereteket ennek megfelelően kellett volna kiválogatni. Hibáztatta a műsorszerkesztés egyenetlenségét; szerinte a félig szórakoztató, félig közművelődési sorozat nincs központi gondolat köré csoportosítva; így a hallgatók néha meglepő asszociációkkal {III-359.} találkozhattak. Pl. Poldini: Farsangi lakodalom c. operájának részlete után „a háziállatok okszerű táplálkozását” ismertették. Csernák kesergője után gúnyosan hatott a következő tájékoztatás: „Hogyan lehet az adóívből megállapítani a kivezetés helyességét?” Szőts Ernő egyszerűbb, közvetlenebb stílust, logikus szerkesztést, a dolgok gyakorlati megvilágítását követelte. A Szabad Egyetem c., ún. magazinszerű műsor – Klebelsberg halála után – 1932-ben megszűnt. Felváltotta a Közművelődési Előadássorozat, mely kimerítően egy témát tárgyalt; irodalmi, természettudományi, történelmi, földrajzi stb. ismereteket adott. A műsor újból a Rádió közvetlen irányítása alá került; ennek köszönhetően sikerült olyan szakembereket felkutatni, akiknek előadásai komoly élményt jelentettek.
A szilárd elveket valló Szőts Ernőt 1929-ben mégis komoly támadások érték. A vidéki városok értesültek a Rádió távolabbi műszaki fejlesztési tervéről; egy 120 kW-os adóállomás megépítéséről és a párhuzamos adások megindításáról. A második adót minden nagyobb vidéki város magának követelte – mondván –, hogy a budapesti Rádió nem törődött a vidék kultúrájával és kizárólag a fővárosi művész- és tudósvilág kiválóságait szólaltatta meg.
Szeged 1929 februárjában, tüntetőleg – az amatőr rádiókiállítás keretében – két hétre helyi adóállomást hozott létre. Elkülönített helyiségben helyezték el a stúdiót, ahonnan a szegedi hallgatóknak naponta szórakoztató és komoly programot sugároztak. Somogyi Szilveszter polgármester beköszöntő beszédében reményét fejezte ki, hogy a második adót majd Szeged kapja meg, „…mely mindenkor ide a mikrofon elé kéri Szeged kiváló íróit, művészeit”. Az első adásnapon már Móra Ferenc Messzi nagyapám c. novelláját olvasták fel, Juhász Gyula verseiből és Szakállszárító c. aforizmáiból adtak elő. Buday György, a Bethlen Gábor kör elnöke (később világhírű grafikus) A szegedi Rádió és az ifjúság kultúrpolitikai szerepe címmel tartott előadást. Buday és az egyetemi karokon kollégái naponként szálltak ki tanyákra, falvakra, hogy tanácsokkal, konkrét ügyek megoldásával segítsék az ott élő lakosságot. Tapasztalatai alapján – tevékenységük kiszélesítéséhez – kívántak népművelési műsorokat összeállítani. Milyen programokra gondolt Buday György? „Elképzelésem szerint hétköznap délutánonként felváltva egészségügyi, történelmi, jogi, természettudományi ismereteket közvetítenénk népszerű formában. Hetenként legalább egy órát kellene fordítani népi gyökerű, magyar írók műveiből való felolvasásra. Tamási Áron, Móricz Zsigmond, Tömörkény István írásaiból ismertethetnénk szemelvényeket. Az előadások előtt és után gondosan megválogatott ének- és zeneszámok, vagy versek élénkíthetnék és fokozhatnák a hatást. Vigyük bele az alföldi nép tudatába, hogy sajátját pirulás nélkül vallhatja magáénak.” Szegeden a rádiókiállítás befejezése után Somogyi Szilveszter polgármester, a Dél-magyarországi Rádió Club elnöksége, Buday György és társai a Szegedi Szemlében megjelentették a kereskedelemügyi minisztériumhoz címzett beadványukat. E feljegyzésben bizonygatták, hogy Szegedet jogosan illeti meg a második adóállomás. A debreceniek az Arany Bikában fehér asztal mellett ígértették meg Scherz Ede bemondóval, hogy a második adót e város helyezheti üzembe. Pécs, Győr, Miskolc vezetői közvetlenül a Rádió igazgatóságához fordultak, ebben a számukra fontos ügyben. A kiváló diplomáciai érzékkel megáldott Szőts Ernő a legnagyobb hangzavarban, a maga kedves, megnyerő modorában igazat adott a háborgóknak, de ecsetelte, hogy követeléseik technikai okok miatt nem teljesíthetők. {III-360.} A jelenlegi körülmények között a második adó majd csak Budapesten működhet. Megnyugtatásul közölte – a kritikát elfogadva –, hogy 1929 októberétől folyamatosan város- és tájműsorokat iktat a programba; egyúttal az ez év őszén indult második reprezentatív rádiós lap, a Rádióélet színes tudósításokkal, gazdag képanyaggal hívta fel az olvasók figyelmét a bemutatásra kerülő város, vagy táj nevezetességeire. Szőts Ernő e gesztussal igyekezett kiengesztelni a sértett vidéki közvéleményt. Ezzel a cselekedetével még tovább gazdagította az egész műsorszerkezetet. Vidéki írók, közéleti személyek ezentúl nemcsak – szigorúan vett – városműsorokban léptek fel, hanem külön előadásokban, riportokban, beszélgetésekben fejthették ki nézeteiket; műveiket maguk, de színészek is előadhatták. Pécs, Győr, Nyíregyháza, Debrecen, Eger városképének és környékének megismerésén túl egy-egy kiemelkedő, fontos eseményhez is kötődtek a vidéki kapcsolások. (Pl.: 1929. szeptember 29. Hősök emlékünnepe Makóról; 1929. október 21. A soproni Liszt Ferenc ünnepségek közvetítése; 1929. október 25. Vasárnap délután a Karancs tövében. Helyszíni közvetítés Bocsárlapujtő községből.)
1929-től (uralkodó rádiós műfajként) megszaporodtak a különböző témákat felölelő riportok és helyszíni közvetítések. A sikeres sorozatok közé tartozott az 1931-ben indult Mikrofon látogatás, kiváló írók, művészek otthonában. Többek között Márkus Emília, Hubay Jenő, Zilahy Lajos, Móricz Zsigmond fogadta Gyarmathy Sándor riportert. Móricz Leányfalun, mint vendégszerető házigazda, jó előre megfogalmazta a riporter kérdéseit is, nehogy a derék rádiós élő adásban olyan dolgok felől érdeklődjék, amire ő nem szívesen válaszolna. Nem hiányoztak a beszámolók jelentősebb közéleti, politikai, sporteseményekről sem. (Vitézi avatás; Nemzetközi árumintavásár; Szent István-díj kiosztása; nemzetközi evezős-, majd kerékpárverseny). 1930-ban először szerepelt mikrofon előtt Pluhár István, aki labdarúgó-mérkőzéseket közvetített.
Egyre szigorúbb pontossággal, rendszeressé vált – a struktúrába beillesztve – a magyar és külföldi opera- és hangverseny-előadások átvétele. (A hazai kapcsoláson kívül legtöbbször Bécs, Berlin, Koppenhága, Varsó adott lehetőséget.) Sikert arattak külföldön vendégszereplő operaénekeseink is. (Pl. 1930. augusztus 29-én Mozart Don Juan c. operáját közvetítették Salzburgból, Németh Mária és Palló Imre fellépésével.) Közkedveltnek számítottak, művészi élményt nyújtottak a Hubay-zenedélutánok rádiós sugárzásai. 1926 óta folyamatosan szerepelt az operaház tagjaiból alakult kamarazenekar, amelyet Komor Vilmos, majd később felváltva Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Vaszy Viktor vezényelt. Különböző ciklusokat szerveztek francia, német, olasz operettekből.
Az operák közül gyakran mutatták be Mozart, Csajkovszkij, Wagner alkotásait. Olykor zeneparódiákkal szórakoztatták a hallgatókat. Szemelvényekkel felelevenítették a magyar opera hőskorát és a karácsonyi és húsvéti egyházi zenéket. 1931-ben szerződtette a Rádió vezetése a Budapesti Hangversenyzenekart. Karnagya a fiatal Eördögh János volt. Kiemelkedő zenei és irodalmi évfordulók alkalmából pompás, több számból álló művészesteket szerkesztettek (Arany, Kazinczy, Erkel, Beethoven stb).
Ódry Árpád rendezésében a stúdióban mutattak be – a Nemzeti Színház élvonalbeli művészeivel – klasszikus magyar és külföldi darabokat. 1929-ben és 1930-ban – más-más szereposztással – műsorra tűzték Madách: Az ember tragédiája c. drámai alkotását. E művet ugyancsak 1930-ban Mohácsi Jenő fordításában, {III-361.} Hans Nüchtern rendezésében a bécsi rádió is előadta. Többször élvezhette a közönség Shakespeare drámáit, Molière vígjátékait, Scribe ötletes történeteit stb. Rendezéseinél Ódry nem alkalmazta – még akkor nem is ismerhette – a rádiószínpad törvényeit. Színészei a mikrofon előtt felmondták a szöveget, ami olykor túlságosan harsánynak tűnt, de ők nem a rádióra, mint „intim műfajra” ügyeltek, hanem a színészi mesterség szabályai szerint a színpad követelményeinek tettek eleget. Felújították Szigligeti Ede és Csepreghy Ferenc népszínműveit Kiss Ferenc rendezésében. A modern írók közül Móricz, Harsányi, Zilahy olyan darabjai kerültek mikrofon elé, melyek cselekményei egy szálon bonyolódtak.
Az 1928-tól folyamatosan meghirdetett rádiójáték-pályázatok nem hoztak sikert. A szerzők többsége nem darabokat, hanem zaj- és zörejjátékokat adott a zsűrinek. Az uralkodóvá vált naturális zajok korlátozták vagy teljesen kiszorították a dialógusokat. (Szánthó Dénes pályázati anyaga minimális szöveggel és tömény zajjal azt dolgozta fel, hogyan változik az utca képe reggeltől késő éjszakáig.) A zajjátéknak, mely a külföldi rádiókban is felütötte fejét, rövidesen lealkonyult. A zajok, zörejek kifinomultabb formában megmaradtak és mint hangkulisszák, fontos funckiót töltöttek be a későbbi korszakok rádiójátékaiban. Először 1927-ben Somogyváry Gyula Hazatérés c. darabjával próbálkozott eredeti rádiójáték megteremtésével. 1931-ben Kilián Zoltán – aki akkor még a Csizmadia László szerkesztette Rádióélet munkatársa volt – Rádiócsoda c. darabjával megalkotta az első igazi, kevés szereplős rádiójátékot. Ezt követte még ebben az évben a Röntgensugár c., amit a frankfurti rádiótársaság is megvásárolt. Az itt felsorakoztatott példák sokfélesége igazolja, hogy Szőts Ernő lépésről lépésre kidolgozta a teljes műsorszerkezetet. Terveiben megtalálható volt az egyszerű felolvasástól kezdve a riporton keresztül az irodalmi összeállításig, a hosszabb időt igénylő összetett műsorig, a lazább szerkezetű magazinig minden ismert rádiós műfaj. Hiányoztak még az adaptációk, helyettük színdarabokat adtak. Az ún. szabad műsoridőket kitöltötték ismeretterjesztő előadások, melyek a legkülönbözőbb témákat ölelték fel. Néhány név az előadók közül: Klebelsberg Kunó gr. (iskolapolitika), Solymossy Sándor (néprajz), Gerevich Tibor (művészettörténet), Teleki Pál gr. (gazdaságföldrajz), Hevesi Sándor (színháztörténet), Berzeviczy Albert (bölcselet), Császár Elemér (irodalomtörténet). E koncepció alapján – már Szőts Ernő halála után – alakultak ki az önálló műsorosztályok, ahol szaklektorokat alkalmaztak. Elsőként létesültek a prózai, zenei, drámai, külügyi osztályok. 1945 után bővültek a részlegek.
1928-tól megszaporodtak az alkalmi mesélők. (Thúry Mária, Pósa Lajosné, Csite Károly nevével találkozunk a programokban.) 1929-től, ahogy a gyermekműsorok önálló időt kaptak, új igényként merült fel állandó külső munkatársak foglalkoztatása. Ettől kezdve keddenként, kora délután, vagy Harsányi Gizi olvasta fel meséit, vagy Altay Margit Tündérvásár meseórája c. összeállításával jelentkezett. E műsorok tartalma nagyjából megegyezett az Altay Margit Tündérvásár c. gyermeklapjában megjelent írásokkal.
A hőskor szenzációi közé tartozott a 88 éves Szentgyörgyi István erdélyi színművész látogatása, aki nemes pátosszal mondta mikrofonba Tiborc panaszát. 1932. május 20-án, a hivatalosan hazánkban tartozkodó John Galsworthy, a Pen Club elnöke, Könyvek, mint kövek c. írását olvasta fel a stúdióban. 1931. augusztus 2-án Endresz György és Magyar Sándor óceánrepülősök beszéltek {III-362.} fáradságos útjukról a hallgatóknak. Egy év sem telt el, mikor 1932. május 25-én délben a két lezuhant magyar pilóta, Endresz György és Bittay György temetését közvetítették.
Szőts Ernőt 1930-ban kormányfőtanácsosi címmel tüntették ki. A legnagyobb elismerést 1931-ben kapta, mikor a Nemzetközi Rádió Unió tagjai Budapesten üléseztek. Carpendale őrnagy, a BBC igazgatója és az Unió elnöke hosszan méltatta Szőts Ernő érdemeit, a korszerű rádiózás egyik megteremtőjének és kimagasló egyéniségének nevezte. Szőts még megélhette, hogy az ő közreműködésével – Kozma Miklós jóváhagyásával – elkészített fejlesztési tervek alapján 1932 nyarán 3 kW-tal elindult a Budapest II. kísérleti adása. Az igazi eredmények – Szőts Ernő halála után – 1933-ban értek be, amikor bekapcsolták 1,5 kW-tal a magyaróvári, pécsi, nyíregyházi, miskolci reléket. Székesfehérvárról sugározták 5 kW-tal a rövidhullámú adásokat Észak- majd Dél-Amerikába. 1933. december 1-jén felavatták a lakihegyi 120 kW-os adóállomást. Ezentúl Budapest II. 3 kW helyett 20 kW-tal sugározta meghosszabbított időtartamú műsorait. A gyors fejlődés több stúdió beállítását követelte. 1932–1933-ban tető alá került a korszerű technikai berendezésű nagyzenekari (VI-os) és hangjáték- (I-es) stúdió.
Az 1932. december 17-én elhunyt Szőts Ernőt nem csak a magyar, de Európa összes rádiótársasága gyászolta. Kozma Miklós búcsúztatójában a műsorigazgatót – aki a feladatok oroszlánrészét mindig magára vállalta – a munka halottjának nevezte.
| A Telefonhírmondó, az első beszélő újság | TARTALOM | A Magyar Rádió, a magyar kultúra szolgálatában (1933–1938) |