| Magyar honvédség a keleti hadszíntéren (1941) | TARTALOM | A 2. magyar hadsereg (1942–1943) |
Magyar megszálló erők Ukrajnában (1941–1942)
A területbiztosítást ellátó Kárpát-csoport két seregtestje még vissza sem tért, s a gyorshadtest megfogyatkozott alakulatai is a Donyec felé tartottak, mikor a felváltásukra a hátországból elindultak a négy megszálló gyalogdandárt szállító vasúti szerelvények.
{I-347.} A magyar hadvezetésnek rövid idő állt rendelkezésére, hogy csökkentett harcértékű alakulatait felállítsa. Hadrendjük kialakításakor arra törekedtek, hogy ennek munkálatai egyenletesen érintsék valamennyi hadtestet, de az otthon maradó seregtestek ne veszítsenek lényegesen ütőképességükből. A dandárok ennélfogva az ország különböző területeiről származó ezredekből és zászlóaljakból alakultak meg. Személyi állományuk nagyobb részben idősebb korosztálybeli vagy nemzetiségi, hiányosan kiképzett legénységből állt. A megszálló alakulatok eredeti feladata a szállítási útvonalak, vasutak, hidak, objektumok biztosítása és a katonai közigazgatási feladatok ellátása volt. A német parancsnokságok azonban, ha a hadműveletekben törés keletkezett, harcoló, réstömő alakulatokként is gátlástalanul bevetették ezen magyar csapatokat.
A keleti hadszíntér katasztrofális vasúti szállítási helyzetére való tekintettel 1941. október elején csak a 121. és a 124. gyalogdandár került ki Ukrajnába. A német hadsereg előrenyomulása, illetve utánpótlási körzetének keleti irányú további kiterjedése miatt azonban rövidesen szükségessé vált a 105. és a 108. gyalogdandár kiszállítása is. Ezen utóbbiakat a Dnyepertől keletre, az előbbieket pedig e folyótól nyugatra alkalmazta a német hadvezetés. 1941. november 12-én – német követelésre – a magyar politikai és katonai vezetés két újabb dandárt, a 102-et és a 111-et bocsátotta rendelkezésre a megnövekedett utánpótlási körzetek biztosítása céljából. December közepéig a 102. gyalogdandár teljes egészében, a 111. pedig csak kis, így szétosztásra került résével, érkezett ki a megszállt ukrajnai területre. A Moszkvánál december 5-én megindított szovjet ellentámadás azonban gátat vetett a további német terjeszkedésnek. A német hadvezetés hiába kísérelte meg a szovjet főváros előtt küzdő hadseregeinek megerősítését, a szovjet előrenyomulást csak 200 km-rel nyugatabbra tudták felfogni a következő év elején. A vasútvonalak kapacitását eközben annyira kimerítette a német csapat- és anyag-utánszállítás, hogy a további magyar alakulatok kiszállítását leállították.
Az öt magyar megszálló seregtest felett az 1941. október 6-án Vinnyica, majd Kijev székhellyel megalakult Magyar Megszálló Csoport Parancsnokság vette át a közvetlen parancsnokságot. A gyalogdandárokon kívül 1942-ben még a II. és VII. kerékpáros-, illetve a II. és III. utászzászlóalj, a 102. vasútépítő zászlóalj és néhány tábori tüzér- és légvédelmi tüzérüteg tartozott a hozzávetőlegesen 40 ezer fős magyar megszálló csoport kötelékébe.
A gyalogdandárok 1941. december közepéig minden különösebb zavaró körülmény és nehézség nélkül látták el biztosító feladataikat. A szovjet ellentámadás megindításával egyidejűleg azonban a megszállt területeken megnőtt a partizáncsoportok aktivitása. Különösen a 102., a 105. és a 108. gyalogdandárok vívtak súlyos harcokat a brjanszki erdőség területén felbukkanó kisebb-nagyobb partizánegységekkel. Bár Keitel vezértábornagy, a német véderő-főparancsnokság főnöke – a Honvéd Vezérkar főnökének kérésére – ígéretet tett arra, hogy a megszálló csapatokat nem vetik be a reguláris szovjet erők ellen, 1942 január végétől erre is sok került. A fent említett három gyalogdandár alakulatainak a Dél Hadseregcsoporton belül öt német parancsnokság alárendeltségében kellett harci feladatokat is ellátniuk. Leginkább a 108. gyalogdandárt használták fel ilyen célokra. 1942. január 2-től közvetlenül a Dél Hadseregcsoport parancsnokságának rendelték alá, melynek kötelékében május 27-ig vett részt {I-348.} a Harkov környéki téli és tavaszi összecsapásokban. Alakulatai eredményesen küzdöttek az 1942. március 16. és 25. között folytatott harcok alatt, amikor a szovjet áttörés által Smijev és Taranovka területén keletkezett résbe vetették be azokat. Nagy veszteségek árán sikerült visszafoglalniuk az eredeti német állásokat.
1942. február 5-től egészen 1943 májusáig a megnövekedett arcvonal mögötti területen széthúzott magyar megszálló seregtesteket két magyar parancsnokság felügyelte. A Magyar Megszálló Csoport Parancsnokságból alakult Keleti Megszálló Csoport Parancsnoksága alá a 102., 105. és a 108. gyalogdandárok, a Nyugati Megszálló Csoport Parancsnoksága alá pedig a 121. és a 124. gyalogdandárok tartoztak.
A honvédcsapatok keleti hadszíntéri jelenlétével, illetve az antikomintern paktum öt évvel történő meghosszabbításának 1941. november 25-i szentesítésével Magyarország további politikai elkötelezettséget vállalt a tengelyhatalmak politikája mellett. Ennek következményeként Nagy-Britannia Magyarországhoz intézett hadüzenete az 1941. december 5-én érkezett meg. Az Egyesült Államok csak 1942. július 5-én, kifejezett szovjet kérésre üzent hadat Magyarországnak, miután az 1941. december 12-én bejelentett Japánnal szolidáris magyar hadüzenetet.
| Magyar honvédség a keleti hadszíntéren (1941) | TARTALOM | A 2. magyar hadsereg (1942–1943) |