Magyar kémiai Nobel-díjasok

Zsigmondy Richard Adolf fő kutatási területe a kolloidkémia volt. 1903-ban ultramikroszkópot, 1918-ban membránszűrőt, ultraszűrőt tervezett és készített. A Nobel-díjat 1925-ben kapta meg a kolloid oldatok heterogén természetének magyarázatáért, valamint a modern kolloidkémiában alapvető fontosságú kutatási módszereiért.

Hevesy György (1885–1966) kémikus dolgozott Haber mellett Karlsruhéban, Rutherford mellett Manchesterben, a bécsi rádiumintézetben, a budapesti tudományegyetemen és N. Bohr koppenhágai intézetében. 1926-ban Freiburgban lett professzor, majd a stockholmi egyetemen tanított. Az izotópkémia egyik úttörő tudósa; felismerte az izotópok nyomjelző képességét (1913), felfedezte a 72. sorszámú kémiai elemet, a hafniumot (1922). Az izotópos nyomjelzést a biológiai és az orvosi tudományok szolgálatába állította; e módszerek kidolgozásáért kapott 1943-ban kémiai Nobel-díjat.

Hevesy György

Oláh György, aki pályáját a Budapesti Műszaki Egyetemen Zemplén Géza tanársegédeként kezdte, s emigrálása előtt az akkor egyetlen akadémiai kémiai kutatóintézet, az MTA Központi Kémiai Kutató Intézete tudományos igazgatóhelyettese volt, az USA-ban végzett petrolkémiai munkáiért (Friedel–Crafts szintézisek, szupersavak) kapott kémiai Nobel-díjat 1994-ben.

A hazai kémiai kutatás és oktatás nemzetközi megítéléséhez nagyban hozzájárult Oláh György Nobel-díja. Érdemes Oláh egyik 1997. évi hazai előadásából idézni: „Én a képzést, a tanítást – a tudományos és ipari kutatást is – úgy tekintem, mint a befektetést a jövőbe. A technológiai fejlődés alapját a tudományos munka, annak feltételeit az oktatás biztosítja”.