Az egyes kémiai tudományterületek kutatása

Analitikai kémia

Az analitikai kémia az általános kémia kísérőjeként már a legelső kémiai tanszékek képzési és kutatási programjában szerepelt. A vegyelemzés („kémlészet”) nemcsak a kémia összes többi ágazatában, hanem a vegyiparban, a kohászatban, az élelmiszeriparban, a bányászatban és számos más iparágban, sőt a gyógyszerészetben, az orvosi diagnosztikában, biológiában stb. is nélkülözhetetlen. A kémiai tudományok kialakulásának kezdetén még nem volt olyan szigorú differenciálódás, mint manapság. A kémia első professzorai általános természettudósok voltak, főként orvosi diplomával.

A József Ipartanoda 1846-ban alapított kémia tanszékének első tanára, Nendtvich Károly (1811–1892) is orvos volt eredetileg. A műegyetemi átszervezést követően Nendtvich utódaként Ilosvay Lajos (1882–1934), két évig Gróh Gyula, 1936–1949 között Plank Jenő, 1950-től Erdey László (1910–1970) vezette a kémia-tanszéket.

Erdey László, aki a Fővárosi Vegyészeti és Élelmiszervizsgáló Intézetben gazdag és széles körű analitikai gyakorlatra tett szert, kiváló analitikai iskolát hozott létre. Kutatóként úttörő munkásságot fejtett ki a kemolumineszcenciás indikátorok alkalmazásában. Fontos kutatási témája volt a termikus analitika; e területen tanszéke világviszonylatban is fontos műhelynek számított. Erdey László, Paulik Ferenc (1922–) és Paulik Jenő 1954-től kezdve fejlesztette ki a derivatográf komplex termokémiai műszert; a találmány számos országban nyert szabadalmi oltalmat, s a magyar ipar által sorozatban gyártott műszert ma is világszerte alkalmazzák. A mérőmódszer nemcsak ásványok, de villamosipari szigetelők, analitikai csapadékok, vesekövek stb. kutatásában is jelentős. Erdey Minőségi analízis című könyve nyolc, a Térfogatos analízis című kötete tíz kiadást ért meg.

A pesti tudományegyetemen Than Károly 46 éves tanári működése alatt európai nívóra emelte a kémia, s benne az analitikai kémia hazai oktatását. Vezetése alatt az I. sz. Kémiai Intézet Európa egyik legkorszerűbb intézetévé vált.

A pesti egyetem 1877-ben alapított II. sz. Kémiai Intézetének vezetője, Lengyel Béla a radioaktivitás tanulmányozása, gázok spektroszkópiás vizsgálata, ásványvizeink analízise terén fejtett ki érdemes {IV-134.} munkásságot. Chemia (1889) {IV-135.} című egyetemi tankönyvével megelőzte Than Károlyt, aki 25 éves előkészítő munkával 1898-ban jelentette meg A kísérleti chemia elemei című könyvének első kötetét, s csak tíz év múlva a másodikat.

Ilosvay Lajos, aki R. Bunsen, A. Baeyer és M. Berthelot mellett is dolgozott, nemcsak analitikával és szervetlen kémiával foglalkozott, de az első szerves kémia könyv is az ő munkája. Adjunktusa, Scheitz Pál (1870–1912) egyetemi magántanár tollából jelent meg A minőségi chemiai analysis (1911) című tankönyv, amelyben W. Ostwald munkái alapján az analitikát már fizikai-kémiai alapon tárgyalta és a mikroszkópos mikroanalitikai reakciókat is ismertette. Scheitz a molibdén-oxidokat, a tellúr és a szelén szétválasztását is tanulmányozta.

A kémiai kutatások alapja egyértelműen a vegyelemzés, az analitikai kémia. Hazánkban sokan és régóta elemezték az ásvány- és gyógyvizeket; ez a tevékenység napjainkra a víz minden fajtájára kiterjedt, s különösen nagy fontosságra tett szert a vízminőség, a vizek védelme, az ivóvíz, a kazántápvíz, a desztillált víz, a szennyvíztisztítás és nem utolsó sorban a termálvizek (hévizek) területén. Ugyancsak régóta tart az ércek, a fémek, a nemesfémek és az ásványok elemzése. A hazai kőszeneket Nendtvich Károly (1851-ben), a tőzegeket Ernszt Kálmán és Vajda Ödön (1912-ben) vizsgálta rendszeresen.

Győry István (1861–1954) a kálium-bromátot mint új térfogatos analitikai mérőoldatot vezette be az arzén közvetlen oxidimetriás meghatározására, ezzel megalapította a bromatometriát.

A szerves vegyületek analízise (1913) és az analitikai kémia optikai módszerei területén (1914) Gsell János (1883–1958) végzett úttörő munkát. A sokoldalú Gsell kezdetben orvosként dolgozott, majd az Ipari Minisztérium vegyésze volt (1942–1948). Több kondenzációs műanyag találmányára kapott szabadalmat.

A budapesti tudományegyetemen Winkler Lajos gyógyszerész, az I. sz. Kémiai Intézet igazgató-professzora nemzetközi tekintélyű analitikai kémikus tudós volt. A tekintélyes Lunge–Berl-könyv (Chemisch-technische Untersuchungsmethoden) vízzel foglalkozó fejezetét Winkler írta meg. Analitikai munkái közül külön is ki kell emelni a gázok (különösen az oxigén) vízben való oldhatóságát vizsgáló módszereit. Amikor az oxigén vízben való oldhatóságát mérte, adatai nem egyeztek Bunsen klasszikus mérési adataival, számos ellenőrző mérés azonban Winklert igazolta; táblázatos művek – a mai napig – Winkler adatait szerepeltetik (pl. International Critical Tables). Winkler megmérte a hidrogén, a nitrogén, a nitrogén-oxid, a szén-dioxid, a metán, illetve a bróm vízben való oldhatóságát. Méréseiből elméleti általánosítást vont le: eszerint egyes gázok abszorpciós koefficiensének csökkenése növekvő hőmérséklettel, a molekulasúly köbgyökével arányos. A jelenség oka a belső súrlódás változása.

Winkler utóda, Szebellédy László gyógyszerész, az újonnan szervezett Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék professzora (1939-től), korának legmodernebb és legjelentősebb analitikusa volt hazánkban. Munkatársával, a II. világháborúban fiatalon elhunyt Somogyi Zoltánnal coulometriás titrálási módszert dolgozott ki (1938), amely az analitikai kémiában új fejezetet nyitott, s világszerte elterjedt. Ugyancsak jelentős Szebellédy tevékenysége a mennyiségi katalitikus kronometriás módszer fejlesztésében.

Szebellédy tanítványa, Bognár János (1916–1972) a Miskolci Egyetemen újonnan létesített Analitikai Kémia Tanszéket vezette haláláig (1950–1972).

Szebellédy utóda a budapesti egyetemen a szintén Winkler-tanítvány Schulek Elemér (1893–1964) gyógyszerész volt, aki 1927-től az Országos Közegészségügyi Intézet kémiai osztályán dolgozott, majd 1944-ben a szervetlen és analitikai kémia {IV-136.} professzora lett. Életművének legfontosabb része halogén-analitikai munkássága. Az alkaloidák meghatározására gyors módszert dolgozott ki.

Az utóbbi évtizedben a magyar kémiai analitika hírnevét nemzetközi viszonylatban is kiváló fejlesztő- és kutatómunkával öregbítette Török Tibor (1914–1999), Pungor Ernő (1923–), Inczédy János (1923–), Gál Sándor (1933–), Görög Sándor (1933–), az elektroanalitikai kutatásban Sz. Tóth Klára és Horányi György. Analitikai és tudománytörténeti munkásságot fejtett ki Szabadváry Ferenc.

Szervetlen kémia

A műegyetem szervetlen kémia tanszékére 1921-ben nevezték ki ny. r. tanárnak Putnoky Lászlót (1888–1948). Putnoky a Karlsruhei Műegyetemen Haber professzor mellett dolgozott, s itt írta Az ammónia gyártása, különös tekintettel a levegő nitrogénjének megkötésére című tanulmányát. Rutherford és Hevesy György mellett Manchesterben különböző uránizotópokkal foglalkozott, a párizsi Sorbonne-on Le Châtelier laboratóriumában vasötvözeteket vizsgált. A műegyetemen a szervetlen kémia aktív, nagy hatású és szigorú professzora volt. Adjunktusa, Straub Gyula (1917–) később a Veszprémi Egyetem szervetlen kémia professzora lett.

Proszt János, a Soproni Bánya- és Erdőmérnöki Főiskola Vegytani Tanszékének korábbi vezetője (1924-től) 1948-ban lett a műegyetemi Szervetlen Kémia Tanszék vezetője. Jelentős könyve, az Erdey-Grúz Tiborral közösen írt Fizikai-kémiai praktikum több kiadást is megért. Közkedvelt tankönyv volt Lengyel Bélával és Szarvas Pállal közösen készített Általános és szervetlen kémia című munkája is. Főként elektrokémiai kutatásokkal, szilícium-organikus vegyületek előállításával és elméletével foglalkozott; ez utóbbi vizsgálatokért munkatársaival, Lipovetz Ivánnal és Nagy Józseffel együtt Kossuth-díjat kapott (1953). Polarográfiával is behatóan foglalkozott (Győrbíró Károllyal erről is könyvet írt).

A szervetlen kémia tanszéken Proszt utóda Nagy József lett, aki fémorganikus vegyületekkel, szervetlen polimerekkel és fémek korróziójával foglalkozik. A tanszék vezetését később Hencsei Pál (1939–), majd Nyulászi László vette át.

Fizikai kémia

A fizikai kémia az általános kémia és a fizika közös tudományterületeinek „átlapolásával” jött létre. Számos példa mutatja tudósok együttműködését: pl. az inkább kémikus Bunsen és az inkább fizikus Kirchhoff professzor közös munkája. Sok fizikus foglalkozott kémiai problémákkal és megfordítva. Eötvös Loránd (1848–1919) folyadékok felületi feszültségét vizsgálva jutott el az Eötvös-törvény felismeréséhez.

A kémiai fizikát több ízben fizikus adta elő. A budapesti műegyetemen már 1874-ben Schuller Alajos (1845–1920) fizikus professzor adott elő kémiai fizikát. A műegyetemi Kémiai Fizika Tanszéket (1951-től Fizikai Kémia Tanszéket) Strausz Ármin (1918–1936), Náray-Szabó István (1939–1947), majd Schay Géza (1949–1965), 1965 után pedig Varsányi György (1921–) vezette.

A pesti tudományegyetemen a II. sz. Kémiai Intézet első igazgatója, Bugarszky István számos fizikai kémiai problémával foglalkozott. Fontosak a szabadenergia kísérleti meghatározásával kapcsolatos reakciókinetikai megállapításai, s kísérletileg cáfolta az addig általánosan elfogadott Thomson–Berthelot-elméletet. Felfedezte az első endotermiás reakcióhőjű galvánelemet (1897).

A fizikai kémia hazai központjává a tudományegyetem III. sz. Kémiai Intézete vált, amelyet 1908-tól – a szintén reakciókinetikával foglalkozó – Buchböck Gusztáv professzor vezetett. Buchböck módszert dolgozott ki az ionhidratációs szám meghatározására. Physikai-chemiai mérőmódszerek {IV-137.} (1922) című könyve sokáig az egyetlen magyar nyelvű kézikönyv volt e tudományterületen. Mintegy e mű folytatásának tekinthető Erdey-Grúz Tibor és Proszt János Fizikai kémiai praktikum című, 10 kiadást megért munkája.

A fizikai kémia területén Schay Géza, Varsányi György és munkatársai a műegyetemen, Erdey-Grúz Tibor, Kiss László (1928–) és tanítványaik a budapesti tudományegyetemen nagyszabású munkásságot fejtettek ki. Jelentős oktató- és kutatómunkát végeztek a szegedi egyetemen Kiss Árpád, Márta Ferenc és utódaik, a debreceni egyetemen Imre Lajos, Bazsa György és munkatársaik, a veszprémi egyetemen Benedek Pál, Dévay József, Liszi János Paczolai Gyula és munkatársaik, a miskolci egyetemen Berecz Endre és Kaptay György.

A kristálykémia és a röntgendiffrakciós vizsgálatok úttörő kutatója Magyarországon Náray-Szabó István, aki 1928–1930-ban a Nobel-dijas W. L. Bragg mellett dolgozott a manchesteri egyetem fizikai intézetében, majd a szegedi egyetemen magántanárrá, a budapesti műegyetem kémiai fizika tanszékének ny. rendkívüli (1938), illetve ny. r. egyetemi tanárává (1939) nevezték ki, s az MTA is tagjai sorába választotta (l. 1945). 1947-ben koholt politikai vádakkal elmozdították, sőt bebörtönözték, akadémiai tagságától megfosztották. Később a Központi Kémiai Kutató Intézetben (KKKI) a legjelentősebb kutatócsoport munkáját irányította. Szervetlen kémia című, háromkötetes könyve németül és oroszul is megjelent. A KKKI (legújabban MTA Kémiai Kutató Központ) a magyar kémiai kutatások legnagyobb súlyú központja (igazgatói: Schay Géza, Nagy Ferenc, Holló János, Márta Ferenc, Pálinkás Gábor).

Schay Géza vegyész, a Magyar Ruggyantagyár fizikai laboratóriumának vezetője (1943–1949), a műegyetemen a Fizikai Kémia Tanszék vezetője (1949–1965), egyúttal a Gumiipari Kutató Laboratórium igazgatója (1949–1955), az MTA Központi Kémiai Kutató Intézet alapító igazgatója (1954), kutatásai során megadta az ozmózisnyomás jelenleg is érvényes interpretációját, s tanulmányozta a gumiszerű polimerek viszkoelasztikus viselkedését, behatóan foglalkozott a fizikai adszorpcióval és a gázkromatográfiával, majd a folyadékelegyek adszorpciójával szilárd felületen. Jelentős munkája az Erdey-Grúz Tiborral együtt írt Fizikai kémia című tankönyv.

Varsányi György, a budapesti műegyetem professzora (1960-tól), a Fizikai Kémia Tanszék tanszékvezetője (1965–1986) a molekulaspektroszkópia területén végzett alapvető kutatásokat. A tanszék további neves kutatói: Nagy Lajos György professzor (Radiokémia és izotóptechnika című tankönyve 1989-ben jelent meg), Székely György, Rácz György, Szekrényesy Tamás, Oláh Károly, Billes Ferenc, Sándor János, Láng László és a kolloidikával foglalkozó Zrínyi Miklós (a jelenlegi tanszékvezető).

A műegyetemi Fizikai Kémiai Tanszéken sokrétű spektroszkópiai, reakciókinetikai, adszorpciós, radiokémiai kutatások folynak. A műegyetem új Kémiai Fizika Tanszékén kutat és oktat Gyarmati István (1929–) professzor, az irreverzibilis termodinamika világhírű művelője (Nemegyensúlyi termodinamika című könyve 1970-ben angolul is megjelent), továbbá Verhás József és Noszticzius Zoltán.

A magyar fizikai kémiai tudomány neves művelője és oktatója volt Kiss Árpád (1889–1968) professzor. III. éves egyetemi hallgató korában írt, s nyomtatásban is megjelent, A radioactivitas jelenségeinek tárgyalása kémiai szempontból (1911) című monográfiája az első magyar mű a radioaktivitásról. Doktori értekezése (1913) a nitrogén-oxid és a klór egymásra hatását tárgyalta, s a homogén harmadrendű reakció első példája volt az irodalomban. Az orosz hadifogságból hazatérve Budapesten, majd a Leydeni Egyetem Szervetlen Kémiai Intézetében, utóbb a szegedi {IV-138.} egyetemen is új fizikai laboratóriumot rendezett be saját tervei szerint. A szegedi egyetem II. sz. Vegytani Intézetét (1924–1934), majd az Általános és Szervetlen Vegytani Intézetet, ennek szétválása után az Általános és Fizikai Kémia Tanszéket (1946-tól) vezette. 1935-ben egy évig az I. sz. Vegytani Intézetet (a Szerves és Gyógyszervegytani Intézetet) is irányította, közvetlenül Szent-Györgyi Albert előtt. Reakciókinetikával, a semleges sóknak vizes oldatokban végbemenő ionreakciókra való hatásával, továbbá elektrokémiával foglalkozott; elindította a hazai elektrokémiai korróziós kutatásokat. Vizsgálta a komplexek szerkezetét, viselkedését, reakcióikat, a látható és az ultraibolya fényelnyelést. Megbízható kísérleti anyagot szolgáltatott a ligandumtér-elmélet megalkotóinak. Értékes kísérleti anyagot gyűjtött szerves vegyületek oldatszínképeiről, amelyet az ún. orientált fényelnyelés elmélete alapján értelmezett és foglalt rendszerbe. A fizikai kémiában és a botanikában is kiemelkedő munkásságát az MTA levelező taggá választásával (1954), a magyar állam Kossuth-díjjal, a Szovjet Tudományos Akadémia Lomonoszov-éremmel ismerte el.

Az utóbbi évtizedben a fizikai-kémiában és annak egyes részterületein is kiváló eredmények születtek, pl. a reakciókinetikában Beck Mihály (1929–), Kőrös Endre (1927–), Márta Ferenc (1929–), Nagy Ferenc (1928–), Solymosi Frigyes (1931–) vezetésével. Fotókémiával foglalkozott Fári László és Bérces Tibor (1932–). Röntgendiffrakciós vizsgálatokat végzett Náray-Szabó Istvánon kívül Kálmán Alajos (1935–) és Pálinkás Gábor (1941–). Az elméleti kémia és a molekuláris geometria területén jelentős eredményeket értek el Náray-Szabó Gábor és Hargittai István (1941–) akadémikusok.

Kolloidika

A magyarországi kolloidikai iskolát Buzágh Aladár (1895–1962) professzor teremtette meg, aki pályáját Bugarszky, illetve 1925-től W. Ostwald lipcsei professzor tanársegédeként, majd 1928-tól öt éven át Freundlich berlini professzor munkatársaként kezdte, s a budapesti tudományegyetemen 1943-ban a Kolloidikai Intézet professzora lett. A gélek peptizációjáról folytatott kutatásai az Ostwald–Buzágh-féle üledékszabály kifejtését eredményezték. Jelentős eredménye az Ostwald–Buzágh-féle kontinuitáselmélet, amely szerint a kolloid rendszer stabilitásának feltétele a folyamatos átmenet biztosítása a diszpergált részecske és a diszpergálószer között. Vizsgálta a bentonit szuszpenziók tixotropiás tulajdonságait. Magyar nyelvű, részletes Kolloidika tankönyve ma is tanulságos munka.

Buzágh tanítványai – Wolfram Ervin, Rohsetzer Sándor, Szántó Ferenc – a budapesti és szegedi tudományegyetemen tanítják és kutatják a kolloidikát. Lásztity Radomir és Gábor Miklósné az élelmiszerek kolloidikájáról írt könyvet. A műegyetemen Zrínyi Miklós és Szekrényesy Tamás foglalkozik kolloidikai kutatásokkal.

Radiológia, radiokémia, izotópok kutatása

Weszelszky Gyula (1872–1940) Lengyel Béla munkatársaként kezdett radiokémiával foglalkozni. 1917-ben jelent meg A radioaktivitás c. könyve. 1918-tól a Radiológiai Intézetet vezette. Az általa kifejlesztett emanációmérő módszert széles körben alkalmazták. Vizsgálta a hazai hévizek radioaktivitását is.

A Radiológiai Intézet tanársegédeként kezdte pályáját a radiokémia egyik első nemzetközi hírű magyar képviselője, Imre Lajos (1900–1974). A kolozsvári egyetemen tanított, majd a debreceni tudományegyetemen lett egyetemi tanár. Jelentős radiokémiai iskolát hozott létre.

Ugyancsak a radiokémia nemzetközi hírű művelője volt Hevesy György (1885–1966) Nobel-díjas kémikus, akiről alább, a magyar kémiai Nobel-díjasok munkásságát ismertető részben lesz bővebben szó. {IV-139.} Az utóbbi évtizedben a radiokémiában és izotópkutatásban jelentős eredményeket ért el Tétényi Pál, Földiák Gábor, Kiss István, Vass Károly és Farkas József.

Elektrokémia

Az általános kémia, a fizikai kémia és a fizika közös határterülete az elektrokémia. E területen is több figyelemre méltó eredményt értek el magyar kutatók. A 20. század elején az oldatok elektrokémiai vizsgálatával, a pH és később a redox potenciál fogalmi meghatározásával és mérésével elsősorban orvosok és fiziológusok foglalkoztak; Szabadváry szerint a vegyészek eleinte talán nem is tudták teljes egészében megérteni a pH fogalmát. Sörensen a pH fogalmát bevezető fontos cikkében (1909) e terület úttörőiként hat magyar kutatót említett: Szily Pál, Liebermann Leó, Rhorer László, Tangl Ferenc és Farkas Géza orvosokat, valamint Bugarszky István kémikust. Közülük csak Szily nem kapott egyetemi katedrát, a többiek valamennyien professzorok lettek. Ma viszont úgy látjuk, hogy Szily Pálnak volt alapvető szerepe e területen, s a Sörensen-pufferoldatokat méltányos lenne Sörensen–Szily-puffernek nevezni. E hat kutató sok szempontból az általános és fizikai kémia tudósa is volt.

Liebermann Leó (1852–1926), a budapesti Állatorvosi Főiskola kémiaprofesszora (1897-től), az újonnan alapított országos Chemiai Intézet igazgatója (1881-től), a budapesti tudományegyetem közegészségtan professzora (1902-től) nagy és átfogó szervezőmunkát végzett a magyar vegyészet és vegyipar területén. Rhorer László (1874–1937) az Állatorvosi Főiskolán a kémia tanára (1898-tól), az Orvosi fizikai Tanszék vezetője (1910-től), a pécsi tudományegyetem Orvostudományi Karán a fizika professzora (1923-tól), Tangl Ferenc (1866–1917) az Állatorvosi Főiskola élettanprofesszora (1892-től), Farkas Géza (1872–1934) az Állatorvosi Főiskolán a fiziológia tanára (1904–1921), a budapesti tudományegyetem Orvostudományi Karán a fiziológia professzora (1921–1934) volt.

A budapesti a műegyetemen 1905-ben hozták létre a fizikai kémiával szoros rokonságban álló Elektrokémia Tanszékét, amelynek első vezetője Szarvasy Imre (1872–1942) volt, akit Lányi Béla (1894–1968) professzor követett (1942–1957).

Az ELTE-n Erdey-Grúz Tibor, Kiss László, valamint Inzelt György (1946–) vezetésével jelentős elektrokémiai kutatások folytak, illetve folynak ma is.

Az MTA Kémiai Kutató Központban dolgozik Horányi György neves elektrokémikus.

Szerves kémia

A szerves kémia a kémia tudományának a mai napig is virágzó, nagy hatású és terebélyes ága, amely az I. világháború előtt hazánkban a többi ágazathoz képest kissé háttérbe szorult. A műegyetemen megalakult első magyarországi Szerves Kémia Tanszéket Zemplén Géza vezette, akit 30 évesen nevezték ki professzornak. 1913–1956 közötti működése alatt alakult ki a magyar kémiai tudomány talán legnagyobb hatású, ún. Zemplén-iskolája. Tanszéke a szerves kémiai kutatás bölcsője, központja, a magyar gyógyszerkutatásnak – a mai napig is – legfontosabb intézete. Az 1994. évi kémiai Nobel-díjat elnyert Oláh György (1927–) professzor is Zemplén tanítványa és tanársegédje volt. Zemplén elsősorban a szénhidrátok és enzimek kutatásával foglalkozott. Főbb eredményei: cukoracetátok nátrium-etilátos szappanosítása, új cukorlebontó módszer kidolgozása, oligoszacharidok és glükozidok szintézise higany-acetátos módszerrel, több fontos glükozid szerkezetének felderítése.

A műegyetemen még számos kiváló szerveskémikus dolgozott, többek között Beke Dénes , Farkas Loránd, Lempert Károly (1924–), Szántay Csaba (1928–), Fogassy Elemér (1934–), Novák Lajos (1937–).

{IV-140.} A szerves kémia területén fejtett ki maradandó értékű munkásságot Zechmeister László (1889–1972) és tanítványa, Cholnoky László (1899–1967). Zechmeister vegyészmérnök, a pécsi egyetem Orvostudományi Karán professzor (1922-től), majd Pasadenában (USA) a California Institute of Technology kémiatanára volt. Nagy jelentőségűek a karotinoidokkal és a cellulóz fokozatos lebontásával kapcsolatos kutatásai. Világszerte nagyra értékelték, hogy a szerves kémiában elsőként alkalmazta a kromatográfiás módszert, amelyet Cholnokyval együtt dolgozott ki. Zechmeister pécsi tanszékenek vezetését Cholnoky László professzor vette át, aki a szerves mikroanalízis legkorszerűbb módszereivel Jénában és Grazban ismerkedett meg. Az ugyancsak Zemplén-tanítvány Pacsu Jenő (1891–1972), aki 1930-ban az USA-ba települt át, s ott a szerves kémia professzora lett a princetoni egyetemen, szénhidrát- és textilkémiai kutatásokkal foglalkozott.

A budapesti tudományegyetemen viszonylag későn, 1939-ben alakult meg a Szerves Kémai Tanszék. A kolozsvári egyetemen gyógyszerész- és vegyészdiplomát szerzett Széki Tibor (1879–1950) ekkor vette át az átszervezett I. sz. Kémiai Tanszék (Szerves- és Gyógyszerészi Kémiai Tanszék) vezetését. Széki Fabinyi Rudolf tanársegédje, majd egyetemi magántanár (1907-től), rendkívüli tanár (1917-től) volt Kolozsváron, majd Trianon után az egyetemmel együtt Szegedre települt át, s ott a tudományegyetem kémiaprofesszora lett (1923). 1935-ben Winkler utódaként megkapta a budapesti I. sz. Kémia Tanszéket. Fabinyivel együtt számos vizsgálatot végzett a szerves kémiai reakciók területén (pl. pirokatechol és pirogallol kondenzációs termékekkel).

A budapesti tudományegyetemen magántanárként szerves kémiát oktatott Konek Frigyes (1867–1945), az Országos Kémiai Intézet aligazgatója, aki Vuk Mihállyal együtt az antipirin különböző tioszármazékait szintetizálta. Bognár Rezső (1913–1990) vegyészmérnök, a műegyetem magántanára (1946-tól), a debreceni tudományegyetem szerves kémia professzora (1950-től), az MTA főtitkára (1955–1956) a szénhidrátok, alkaloidok, flavonoidok és antibiotikumok vizsgálatával foglalkozott. Jelentős eredményeket ért el mákalkaloidok izolálása terén. Művei közül jelentősebb az Elméleti szerves kémia (1949), a Szerves kémiai praktikum (1952) és a Sztaricskai Ferenccel együtt írt Kutatási irányzatok az aminoglikozid-antibiotikumok kémiájában.

A szerves kémiai kutatásokban számos további kiváló, iskolateremtő tudós végzett fontos munkát. Ivánovics György (1904–1980) szegedi professzor munkássága többszörösen kapcsolódott a szerves kémiához és a gyógyszerkutatáshoz. 1940-ben az Ultraseptyl (a Chinoin egyik, példa nélkülien sikeres gyógyszere) kiváló baktericid hatását állapította meg farmakológiai-toxikológiai vizsgálatok során. Az 1930-as évek közepén Bruckner Győzővel (1900–1980) együtt izolálta a lépfenebacilus glutaminsavrészekből felépített tokanyagát. Ez és más későbbi vizsgálatok ösztönözték Brucknert a poliglutaminsavak szerkezeti vizsgálatára. A kutatás az 1950-es évektől kezdve az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folytatódott. Itt kapott szerepet Kajtár Márton (1929–1991), a szerves kémia későbbi, szintén iskolateremtő professzora. Bruckner Győző, Kucsman Árpád (1927–) és Kajtár írta a legkorszerűbb, háromkötetes magyar szerves kémia könyvet. Kajtár mint a hazai kiroptikai spektroszkópia megteremtője „bekalandozta” a szerves kémia csaknem teljes tudományterületét, de a peptidekhez mindvégig hű maradt. 1984-ben jelent meg a gimnáziumok számára írt Szerves kémia tankönyve, valamint Változatok négy elemre: Szerves kémia c. könyve.

Bruckner Győző vegyészmérnök, szerveskémikus, a szegedi egyetemen (1941-től), {IV-142.} majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (1949-től) a szerves kémia ny. r. tanára a természetes anyagok (P-vitamin, alkaloidok, izokinolinvázas vegyületek) vizsgálatával foglalkozott. Elindította a hazai peptidkémiai kutatásokat, meghonosította a szerves mikroanalitikai módszereket. A Szerves Kémia Tanszéken Medzihradszky Kálmán professzor folytatja a peptidek, aminosavak és fehérjék kémiájának kutatását.

Az ELTE Kémiai Technológia Tanszékén Gerecs Árpád professzor irányításával – a gyógyszeriparral kooperálva – a szénhidrátok és alkaloidok területén folytak kutatások. Zsadon Béla professzor alkaloidokat izolált, a parciális szintéziseket kutatta, s a szupramolekuláris kémia területéhez csatlakozva a ciklodextrinekkel is foglalkozott.

A Veszprémi Vegyipari Egyetemen Müller Sándor – szintén a Zemplén-iskola neveltje – volt a szerves kémia első professzora. Zemplén munkatársaként szénhidrátok szerkezetkutatásával, a dimerizáció kérdéseivel foglalkozott. Utóda Markó László professzor lett.

Bodnár János (1889–1953) vegyész, a kolozsvári egyetem magántanára (1916), a debreceni Orvosi Vegytani Intézet vezető professzora (1926-tól) fő kutatási területe az analitika, az orvosi és gyógyszerkémia, a növényvédelem volt.

A műegyetem Szerves Kémia Tanszéke mellett szerves kémiai technológiával foglalkozott az 1938-ban alapított Textilkémia Tanszék, a műegyetem egyik magánalapítványi tanszéke is, amelyet a Goldberger Rt. hozott létre. (A másik ilyen tanszék az Egyesült Izzó által alapított, Bay Zoltán által vezetett Atomfizika Tanszék.) A Textilkémia Tanszéket 1938–1971 között Csűrös Zoltán professzor, Zemplén egykori tanársegéde, egyetemi magántanár (1936) vezette. A tanszék Csűrös vezetésével számos – szabadalmaztatott – eljárást dolgozott ki a fémkatalizátorokkal kapcsolatban. Az aromás izocianátokkal kapcsolatos vizsgálatokból hat szabadalom született. A papaverin gyártására új, egyszerűbb módszert dolgoztak ki. A tanszék – amelynek nevét 1947-ben Szerves Kémiai Technológia Tanszékre változtatták – a hazai gyógyszer- és vegyigyárakkal közösen több témán is dolgozott. Csűrös jelentős eredményeket ért el a szál- és rostkémia, valamint a rosttechnológia, a heterogén katalízis és a szerves szintézisek területén, s megírta az első műanyagkémiai könyvet (Műanyagok, 1956). Csűrös neves munkatársai: Petró József, Géczy István és Morgós Jenő.

Csűrös utódai a Szerves Kémiai Technológia Tanszék élén: 1971-től Rusznák István (1920–), 1999-től Keglevich György (1957–). A tanszékből 1953-ban Balló Rudolf (1884–1969) professzor vezetésével kivált a Műanyag- és Gumiipari Tanszék. Balló 1922-től saját műanyag-előállító és -feldolgozó üzemét vezette, majd 1948-tól a budapesti tudományegyetem ny. r. tanára lett. A tanszék élén Hardy Gyula (1928–1988) vegyészmérnök, a Műanyagipari Kutató Intézet igazgatója (1957-től), egyetemi tanár (1965-től) követte, aki – Ballóhoz hasonlóan – számos kutatást vezetett polimerek előállítása és polimer anyagok tulajdonságainak vizsgálata terén.

Az utóbbi évtizedben a szerves kémiai kutatások a szegedi egyetemen Bartók Mihály (1933–), a budapesti tudományegyetemen Medzihradszky Kálmán (1928–), a Veszprémi Egyetemen Markó László, a budapesti műegyetemen Lempert Károly, Szántay Csaba és Tőke László vezetésével folytak. A szerves kémia sok szálon kapcsolódik a gyógyszerkutatáshoz. A Kanadában dolgozó Fodor Gábor Béla akadémikus pl. az efedrin alkaloidok szerkezetét kutatja.

Gyógyszervegyészet

A magyar gyógyszervegyészeti kutatások első két, iskolateremtő professzora id. {IV-143.} Issekutz Béla farmakológus és Zemplén Géza szerveskémikus, akik 1913-tól kezdve több évtizeden át szoros kapcsolatban álltak a hazai gyógyszervegyészeti cégekkel. Nemcsak saját kutatásaik, hanem szakértői tevékenységük, továbbá számos kiváló tanítvány és munkatárs révén is nagy hatást gyakoroltak a gyógyszervegyészetre.

Az első magyar gyógyszergyárat Richter Gedeon (1872–1944) gyógyszerész alapította 1901-ben. A kőbányai gyárat 1907-ben, a mai gyártelep egyik sarkában helyezte üzembe. Richter Gedeon kezdettől fogva azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a kémiai-élettani felfedezéseket, felismeréseket iparilag hasznosítsa. Már 1902-ben forgalomba hozott mellékveséből előállított adrenalint, amelyet Japánban 1901-ben fedeztek fel. 1912-ben forgalomba került a Kalmopyrin. Az I. világháború éveiben a Hyperol gyártása volt jelentős. A Richter cég 10 külföldi közös vállalata a II. világháború és az államosítás következtében megszűnt. A céget magát is megszüntetésre ítélték, de egy kiváló innovációs eredmény megmentette. Pillich Lajos, Molnár Béla és munkatársaik világviszonylatban is új, gazdaságos eljárást dolgoztak ki a B12 vitamin előállítására. A csatornaiszapból anaerob fermentációval előállított B12 vitamin – amelynek értéke akkor az arany árával volt egyenértékű – a cég keresett exportterméke lett. Pillich Lajos évtizedeken át a gyár főmérnökeként, utóbb a Richter Gedeon Rt. elnökeként dolgozott.

Az 1960–1970-es években a Richter Gedeon-cégnél (1978–1990 között belföldön Kőbányai Gyógyszergyár néven szerepelt) az általános devizahiányból adódó importkorlátozás miatt jelentős gépészeti fejlesztésre került sor. Ennek eredménye számos, szabadalommal védett, korszerű vegyipari gépészeti, illetve technológiai berendezés, amelyeket több magyar és külföldi cég is megvásárolt. Pl. a Vinca minor (téli meténg) gyógynövény oldószeres extrakciójának kidolgozása az 1950-es években Szász Kálmán gyógyszerész és Takács István gépészmérnök közös érdeme, akik feltaláltak egy (többféle növényi drogra is alkalmazható) szilárd-folyadék extraktort. Az ún. U-extraktort számos országban szabadalmi oltalom védi, s több helyen mindmáig működik. A Vinca minor extraktuma Vincamin néven, új vérnyomáscsökkentő szerként került forgalomba. Ezt követte egy szintetikus szer, az agyi értágító hatású Cavinton kikísérletezése, amely gyógyszerként 1978-ban került forgalomba, s hamarosan a Richter-cég legsikeresebb készítménye lett (1999-ig több mint 200 millió US dollár árbevétellel). A kutatás elindítása ugyancsak Szász Kálmán érdeme, a szintetikus előállítási eljárást Szántay Csaba műegyetemi tanár és a Richter Gedeon cég kutatói dolgozták ki.

Talán nem érdektelen néhány számot is említeni. Az 1980-as években a kémiai, biológiai, mikrobiológiai, farmakológiai, klinikai, valamint gépészeti kutatási komplex szervezet a Richter vállalat teljes létszámának közel 15%-át tette ki. A 650 fős kutatói létszám 10%-ának volt egyetemi végzettsége; az utóbbiak 30%-ának több diplomája, illetve tudományos fokozata volt. Az utóbbi évtizedben a cég árbevételének 10%-át fordította kutatásra. Hosszú évek óta a legtöbb találmány – és ezek (magyar és igen sok külföldi) szabadalma – a Richter-cégnél született hazánkban.

A Richter Gedeon cég kutatói jelentős eredményeket értek el a szteránvázas vegyületek kutatása és fejlesztése területén (Tuba Zoltán, Mahó Sándor és munkatársaik). Injekciós oldat, csepp és kenőcs formájában is kidolgozták a Depersolont, amelyet 1964 óta terápiás szerként alkalmaznak. Kutatásokat folytattak izomrelaxáns anyagokkal, s neuromuszkuláris blokkolókat állítottak elő. Sikeres klinikai vizsgálatok után a pipekurónium-bromidot ARDUAN néven használják fel sebészeti {IV-144.} (agy-, szív-, szülészeti) műtéteknél, égési sérüléseknél. Az ARDUAN-t több országban, így az USA-ban is bevezették.

A peptidkémiai kutatások és fejlesztések területén Kisfaludy Lajos a Richter-gyár, a Gyógyszerkutató Intézet és az Eötvös Loránd Tudományegyetem Szerves Kémiai Tanszéke kutatóiból munkacsoportot hozott létre (1959). A Szerves Kémia Tanszék részéről Bruckner Győző akadémikus irányította a munkát, amelyben Kisfaludyn kívül Bajusz Sándor és Medzihradszky Kálmán vett részt. A munka kezdetben a sertés ACTH előállítását célozta. Bajusz és Kisfaludy oxitocin-gyártási eljárást üzemesített. A mintegy 40 éven át folyó kutatás sok értékes – mintegy 100 szabadalommal oltalmazott – eredményt hozott; többek között három eredeti gyógyszerjelölt (timotrinan, timokartin és poszatirelin) felfedezését, valamint eljárások kidolgozását ACTH-szegmensekre, oxitocinra, vazopresszinekre és analógjaikra, a tiroliberinre és gonadoliberinre.

Az 1910-ben alapított, s a mai nevét 1913 óta viselő Chinoin Gyógyszergyár 1910–1995 között mintegy 250-féle gyógyszert gyártott, illetve hozott forgalomba, amelyek jelentős része saját kutatáson és fejlesztésen alapult. A második magyar gyógyszergyár alapítói, Kereszty György (1885–1937) és Wolf Emil (1885–1947) maguk is tevékenyen részt vettek a kutató-fejlesztő munkában. Bár Kereszty 1921-ben kivált a Chinoinból, de 1933-tól haláláig több állatgyógyászati és kozmetikai cikk (újdonságszámba ment akkoriban a lúgkő nélkül készült bőrápoló szappan) kifejlesztésével foglalkozott a Chinoinban berendezett laboratóriumában. Találmányai szabadalmi oltalmat nyertek.

A Chinoin is igénybe vette a különböző egyetemi tanszékek, tudós professzorok szakértelmét. Kémiai vonalon ez főképpen Zemplén Géza tanszékéhez kötődött. Ugyanakkor a Chinoin és más gyógyszergyárak kutatói is jelentős befolyást gyakoroltak a hazai és a nemzetközi tudományra, valamint a magyar felsőoktatásra. Kialakult a kiváló elméleti felkészültséget és a hatékony gyógyszerkutatást, valamint az ipari módszereket „ötvöző”, speciális, igényes kutatási stílus, amely elsősorban Földi Zoltán akadémikus tevékenységének köszönhető, aki hosszú időn át tartott előadásokat a műegyetemen a szerves kémiai alapfolyamatok témakörében, s 63 éven át a Chinoinban dolgozott. Munkásságának jelentős része az aromás szulfonsavszármazékok kémiájára terjedt ki. Tudományos eredményeinek elismerését jól mutatja, hogy a Houben–Weyl-kézikönyvsorozat szerves kénvegyületek kötete első forrásmunkaként Földi (Chinoin) közleményeit jelöli meg.

Földi legközelebbi munkatársaként dolgozott Kőnig Rezső (1900–1970), aki eredetileg vegyésztechnikus volt, s diplomáját 40. életévén túl szerezte meg. Wolf és Földi után neki köszönhető a Chinoin nagy hazai és nemzetközi tekintélye. Invenciózus, kiváló kutatóként 50 éven át dolgozott a Chinoinban. Az ő alapötlete volt az ismételhetően meggyújtható, ún. „örök” gyufa (első találmányi bejelentése: 1931), amelyet a svédek is megvettek.

A Chinoin első világhírű – az 1920–1930-as években öt világrészen forgalmazott – terméke a juhok májmételye elleni első hatásos gyógyszer, a Distol (Marek József állatorvos találmánya, 1916) volt, amelynek sikerében Kőnig Rezsőnek alapvető érdemei voltak. A Chinoin első ötven évének legeredményesebb terméke – Földi, Wolf, Gerecs és Kőnig kémiai kutatásainak eredménye – az Ultraseptyl (antibakteriális szulfonamid) volt. Gerecs Árpád később az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kémiai Technológiai Tanszékének vezetője lett. Fodor Gábor – egykor Zemplén tanársegédje, majd a Chinoin kutatója, akadémikus – 1944-ben találmányt jelentett be pátulin antibiotikumra. Johan Béla, a híres mikrobiológus segítségével Földi, Gerecs és Kőnig megvalósította a kristályos G-penicillin nagyüzemi gyártását.

{IV-145.} A Chinoin vegyészei Issekutz Bélával együtt fejlesztették ki a Novatropint. Issekutz már 1916-ban felismerte a Papaverin és a Novatropin szinergista hatását, így született meg a Troparin. A két gyógyszer sikere a mai napig tart. A Novatropin hatóanyaga (és kombinációi) gyógyszerként az egész világon szerepel(nek); 21 államban 180 cég, a Chinoin jelenlegi tulajdonosa, a Sanofi Brazíliában, Mexikóban és Spanyolországban forgalmazza.

A Papaverin-Perparin gyártásának korszerűsítése 1947-ben egy kiváló képességű, akkor húszéves vegyésztechnikus, Kollonitsch János nevéhez fűződik, aki Lányi Kálmánnal és Hevér Dezsővel együtt kidolgozta az alapvető, egyszerű eljárást. Kollonitsch a Chinoinban Földi mellett kezdte pályáját, majd a Gyógyszerkutató Intézetben dolgozott, s kétszer is Kossuth-díjat kapott. 1956 után külföldre ment, a Merck (New-Jersey) vezető kutatója lett, s többek között a koleszterinszint-csökkentő gyógyszer felfedezéséért Herschberg-díjat kapott (1993).

Kőnig, Gerecs és Földi 1939–1942 között dolgozta ki a B1-vitamin új, gazdaságos totálszintézisét. Ez a vitamin az 1960-as évek végéig a Chinoin legnagyobb mennyiségben gyártott és exportált cikkei közé tartozott.

A Chinoin önálló kutatólaboratóriumában kezdett el dolgozni Szejtli József vezetésével az a csoport, amely a ciklodextrinek előállításával, kutatásával új származékainak szintézisével és gyakorlati alkalmazásával foglalkozik (különös tekintettel a gyógyászati és a környezetvédelmi alkalmazásokra). A kutatásokon belül nagy jelentőségűek a gyorsan fejlődő szupramolekuláris kémia körébe sorolt, zárványkomplexek képzésével foglalkozó munkák. Idővel a kutatócsoport kivált a Chinoinból, s Cyclolab Kft. Néven folytatja működését, kooperációban az ELTE Kémiai Technológia Tanszékével és a KLTE Biokémiai Tanszékével.

Kabay János (1896–1936) gyógyszerész, a Gyógynövénykísérleti Állomás munkatársa tekinthető a magyar morfiumgyártás úttörőjének. A morfiumot régebben ópiumból készítették, Kabay azonban közvetlenül mákból állította elő. Az eljárás szabadalmaztatására több találmányt nyújtott be (az elsőt 1925-ben). 1927-ben Büdszentmihályon (Tiszavasvári) megalapította az Alkaloida Vegyészeti Gyárat. A gyártási módszert folyamatosan fejlesztette, s ennek során sikerült a száraz, csépelt mákból is előállítani a morfiumot. Eljárását a világon ma is sok helyen alkalmazzák a morfiumgyártásban. Az Alkaloida a világ morfiumszükségletének több mint a negyedét adja. (A gyárat 1998-ban megvásárolta Panics volt jugoszláv miniszterelnök USA-beli cége.)

Az utóbbi évtizedben a gyógyszerkutatás peptidkémiai ágazatát Bajusz, Kisfaludy, Medzihradszky fémjelzi. Kiemelkedő eredményeket ért el Szántay Csaba professzor mintegy 250 találmány megalkotásával. A gyógyszer- és biokémia területén működik Debrecenben Lipták András professzor. A gyógyszeranalitika mestere a Richter Gedeon gyárban Görög Sándor akadémikus. A Chinoinban Hermecz István, a Gyógyszerkutató Intézetben Láng Tibor és munkatársaik alkottak maradandót. Korbonits Dezső a Chinoinban folyó gyógyszerkutatásokról szóló tanulmányában (1996) ezt írta: „Az elmúlt harminc évben a Chinoin-kutatás legkiemelkedőbb elméleti-tudományos eredményei kétségkívül Náray-Szabó Gábor nevéhez fűződnek.”

Mezőgazdasági kémia, élelmiszerkémia

A műegyetem Mezőgazdaságtani Tanszékének vezetője Zólyomi Wágner László volt (1867–1888). A rendkívül sokoldalú, nemzetközileg is elismert tudós elméleti téren és a gyakorlatban is nagyszabású munkát fejtett ki a mezőgazdasági és élelmiszerkémia területén. 1870-ben jelent meg Gazdasági műszaki vegytan kézikönyve {IV-146.} c. munkája. Szakirodalmi és tudományszervező tevékenységét mutatják szakkönyvei: Die Bierbrauerei (Weimar, 1870), Handbuch der Stärkefabrikation (1875), Hefe und Gärung (1877), Molkereiwesen (1881). Osztrovszky A.: Mezőgazdasági ipar című könyvében Zólyomi Wágnert a keményítőgyártással kapcsolatban említi (gőzöléses nyomás alatti feltárás). (Zólyomi Wágner kiváló hegedűs és Brahms barátja volt; közreműködött Brahms vonósnégyeseinek bemutatóján.)

A mezőgazdasági kémia, az élelmiszerkémia és az általános vegytan több gazdasági és kereskedelmi akadémián, valamint az állatorvosi főiskolán is fontos tárgy volt. A legnagyobb hatású tanárok a műegyetemen működtek. 1908-ban tanszék létesült Mezőgazdasági Kémiai Technológia névvel. Első professzora ’Sigmond Elek, a magyar talajtan, talajkémia és talajjavítás megalapítója volt. ’Sigmondot 1926-ban az Országos Magyar Királyi Chemiai Intézet igazgatójává is kinevezték. Sokoldalú munkássága során szesz-, élesztő- és sörgyártással is behatóan foglalkozott. Mintegy 90 közleménye jelent meg magyar, német, angol és francia nyelven. Tanítványa és munkatársa volt a talajkémia területén di Gleria János és Páter Károly professzor, a kolloidikus Buzágh Aladár, valamint tanszéki utóda, a mikrobiológus, kémikus Binder-Kotbra Géza professzor (1945-ig). A műegyetemi tanszéket 1948–1952 között Sándor Zoltán, majd Holló János akadémikus vezette. Legfontosabb kutatási területei a természetes polimerek (keményítő, cellulóz stb.) kémiája, az ipari mikrobiológa és a fermentációs kutatások, valamint az ipari enzimológiai kutatások és a biológiai ipari eljárások elmélete voltak. Munkatársaival (Fodor Lajos, Görög Jenő, Tóth Jenő, Nyeste László, László Elemér, Szejtli József) sokoldalú munkát végzett a söripar, a növényolajipar, a molekuláris desztilláció és a mikrobiológia területén. Munkássága kiterjedt az ivóvizek és a szennyvizek tisztítására is (Miháltz Pállal együtt). Holló Jánost Fodor Lajos követte a tanszék élén (aki a műegyetem rektori tisztét is betöltötte). Jelenleg Sevella Béla a tanszékvezető. A tanszék vezette be a Mikrobiológia és enzimológia című tárgyat a vegyészmérnökképzésbe.

A műegyetem Élelmiszerkémia Tanszékét 1921-ben alapították. Első vezetőjévé Vuk Mihály professzort nevezték ki, aki közel 30 éven át oktatott. A vegyészmérnök Vuk Wartha Vince tanársegédje volt, s együtt dolgozott Kosutány Tamással és 'Sigmond Elekkel is. Az Országos Kémiai Intézetben 16 éven át borkémiával és kémiai elemzéssel foglalkozott. A műegyetem professzoraként végzett kutatómunkája során főként a bor kémiájával, borkezeléssel és a lisztek kémiájával foglalkozott. Több lisztjavítási eljárására kapott szabadalmat. Utóda, Telegdy-Kováts László főként cukoripari kutatásokat folytatott. A tanszék egyetemi tanára 1969-ben Lásztity Radomir lett; a tanszéki munkatársak közül Törley Dezső és Varga János tevékenysége említendő még. A tanszéket jelenleg (1998) Salgó András vezeti.

A műegyetem 1933. évi átszervezése után (ide összpontosítva az állatorvosi, a mezőgazdasági és a közgazdasági képzést is) Doby Géza (1877–1968) és Osztrovszky Antal professzorok munkássága volt meghatározó. Doby Géza gyógyszerész és bölcsészdoktor, a budapesti tudományegyetem a növényélettani kémia magántanára, a Közgazdasági Kar ny. r. egyetemi tanára (1923-tól), a kar átszervezése után a műegyetem Mezőgazdasági Osztályán a mezőgazdasági kémia professzora, az Agrártudományi Egyetem első rektora (1945/1946) volt. Kutatóként az enzimrendszereknek a növények élettani folyamataira gyakorolt hatásait vizsgálta. Akadémiai tagságától 1949-ben megfosztották. Osztrovszky Antal 1938-tól a műegyetem Mezőgazdasági Karán a mezőgazdasági ipar tanára {IV-147.} volt; ismert munkája a Mezőgazdasági ipar (1944) című könyv.

A Vegyész- és Gépészmérnöki Osztály többszörös dékánja, a Mezőgazdasági Iparok Tanszék első professzora (1930–1949) Vajda Ödön gépészmérnök a tőzegekkel, a szeszgyárakkal, a cukoriparral, a malmokkal foglalkozott, két fő műve a Gőzfűtésű elgőzölögtetők, valamint a Szárítókészülékek számítása című szakkönyv. A szűrésről és a szárításról mérnöki továbbképző intézeti előadásokat tartott. A gépész- és vegyészmérnököknek hosszú időn át tanította a Vegyipari gépek, illetve a Mezőgazdasági iparok című tárgyat.

A gazdasági akadémiák (később agráregyetemek), mezőgazdasági kísérletügyi állomások, vegyészeti és élelmiszervegyvizsgáló intézetek kutatói, illetve tanárai is néhány jelentősebb eredményt értek el.

Kosutány Tamás agrokémikus, az Országos Kémiai Intézet igazgatója, a magyaróvári gazdasági akadémia tanára, széles körű tevékenységet folytatott a mezőgazdasági iparok és a műtrágyázási ismeretek fejlesztése területén. A műegyetemen – ’Sigmond előtt – a Mezőgazdasági kémiai technológia című tárgyat adta elő (1905–1908).

Igen komoly hazai és nemzetközi elismerés övezte Hankóczy Jenőt, a Magyar Gabona- és Lisztkísérleti Intézet első igazgatóját (1928-tól). Világraszóló találmánya a farinográf, amely a liszt vízfelvevő-képességéről és a sikértartalom minőségéről ad számot. A Hankóczy–Brabender farinográf nélkülözhetetlen műszer a malom- és sütőiparban. A malom- és sütőipari kutatások területén Pekár Imre, Grúzl Ferenc, Tóth Árpád és Szalay Lajos; a növényolajipari kutatások területén Jáky Miklós, Perédi József, Szöllőssy Károly és Kuruczné L. Éva; a konzerv- és hűtőiparban Török Gábor (Mirelit termékek), a szesziparban Hérics-Tóth Jenő, Pelcz Antal, Bártfai József, Görgényi Frigyes munkássága említésre méltó.

Pecznik János, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kémiaprofesszora és Csernavölgyi László gépészmérnök hazánkban az elsők között létesített biogáztelepet. Az Állatorvosi Főiskola kémiaprofesszora Liebermann Leó és Gróh Gyula, élettanprofesszora Tangl Ferenc volt.

A cukoripari kémia és technika területén nemzetközi elismerés övezte Vukov Konstantin professzor, Oplatka György és Krause Gyula gépészmérnökök működését.

Élelmiszerek besugárzásos tartósításával foglalkozott Vas Károly, Farkas József és Kiss István.

Kémiai technológia

A kémiai technológia (régiesen vegyipari iparműtan, újabban műszaki kémia) az összekötő híd szerepét játssza az elmélet és a gyakorlat, a tudomány és az ipari alkalmazás között.

Az első Kémiai Technológia Tanszéket a budapesti műegyetemen alapították; ennek első professzora Wartha Vince volt. Wartha a zürichi egyetem elvégzése után a heidelbergi egyetemen is tanult, ahol rajta kívül is sok, később híressé vált magyar tudós – pl. Szily Kálmán, Eötvös Loránd, Kőnig Gyula, Lengyel Béla, Schuller Alajos, Than Károly – tökéletesítette tudását olyan világhírű professzoroknál, mint Helmholtz, Kirchhoff és Bunsen. Wartha ezután Zürichben tanársegéd, majd magántanár (1865–1867), majd a budapesti műegyetem Ásvány- és Földtani Tanszékének rendkívüli tanára (1868–1869) volt, s 1870. október 1-jén nevezték ki a Kémiai Technológiai Tanszék professzorává; a vegyész-, valamint a mérnök-, építész- és gépészmérnök-hallgatóknak többféle tárgyat tanított (pl. az 1889/90. tanévben: Chemiai technológia, Chemiai készítmények gyártása, Világítás és fűtés, Borászati chemia elemei), és vezette a technológiai laboratóriumi gyakorlatot. Wartha elsősorban kerámiai alkotómunkájával vált híressé; Zsolnay Vilmos pécsi gyárossal {IV-148.} együttműködve előállította a színes fémfényű ún. eozinmázat.

Wartha utóda a Kémiai Technológia Tanszéken 1912-ben Pfeifer Ignác, a műegyetem magántanára (1904-től) lett. 1904–1912 között mint tervező és tanácsadó mérnök műszaki irodát és magánlaboratóriumot tartott fenn. A korabeli magyar professzorok között ő ismerte legjobban az ipart, s a legszorosabb kapcsolatot tartotta az ipari körökkel. A Tanácsköztársaság bukása után tartósan szabadságolták, 1922-ben önként lemondott katedrájáról. Aschner Lipót hívására megszervezte és hosszú időn át igazgatta az Egyesült Izzólámpa és Villamossági Rt. (Tungsram) Kutató Laboratóriumát. Pfeifer vezetése alatt ez a világviszonylatban is jelentős laboratórium a két világháború közötti Magyarország legnagyobb ipari kutatási létesítményévé vált. A vákuum- és világítástechnika, a kémiai technológia számos területén (kriptonlámpa, kripton nagyipari előállítása, volfrámizzószál-gyártás) rendkívül eredményes volt a kutató- és fejlesztőmunka; itt dolgozott többek közt Bródy Imre, Millner Tivadar, Bay Zoltán, Winter Ernő, Selényi Pál, Neugebauer Jenő.

Varga József (1891–1956) vezetése alatt (1923–1956) a műegyetem Kémiai Technológiai Tanszéke jelentős munkát végzett a hazai vegyipar fejlesztése területén. Varga iparügyi miniszter is volt (1939–1943). Megszervezte a Nagynyomású Kísérleti Intézetet (1951), s tanszékvezetői feladatot vállalt az új Veszprémi Vegyipari Egyetemen is (1952-től). Tudományos munkájában elsősorban a szén és a kátrány hidrogénezésével foglalkozott; barnaszenek hidrogénezése révén benzint állított elő. Jelentős munkát végzett a kőolaj-hidrálás és a bauxitcement előállítása terén. Számos találmányára kapott szabadalmat.

A II. világháború utáni években a műegyetemi Kémiai Technológia Tanszékből vált ki és alakult meg négy jelentős kutatóintézet: a Nagynyomású Kísérleti Intézet, majd a Magyar Ásványolaj és Földgáz Kísérleti Intézet, a Nehézvegyipari Kutató Intézet, valamint az MTA Műszaki Kémiai Kutató Intézete. Talán kis túlzással innen indult ki a Veszprémi Vegyipari Egyetem is, hiszen az alapító Polinszky Károly professzor is Varga József adjunktusa volt.

A budapesti tudományegyetemen viszonylag későn szervezték meg a Kémiai Technológiai Tanszéket; az első tanszékvezető (1951-től) Scherman Vilmos, a Hungária Vegyiművek igazgatója lett. 1955-ben Gerecs Árpád vette át a tanszékvezetést, aki korábban Zemplén Géza tanársegéde, a Chinoin Gyógyszergyár sikeres kutatója, a Szerves Vegyipari Kutató Intézet igazgatója, majd a szegedi tudományegyetemen az alkalmazott kémia professzora volt.

A budapesti tudományegyetemi kémiai technológiai oktatás és kutatás neves kémikus professzorai közé tartozik Tüdős Ferenc, Benedek Pál, Zsadon Béla és Libor Oszkár.

A soproni főiskola, majd a Bánya-, Kohó és Erdőmérnöki Kar Vegytani Tanszékének vezetője, Romwalter Alfréd professzor főként ásványi szenek kémiájával és technológiájával, később erdészeti kémiával foglalkozott.

A műegyetem Kémiai Technológia Tanszékét Varga József halála után rövid ideig Lányi Béla, majd Korach Mór (1888–1975) vezette (1957–1963). Korach – Warthához hasonlóan – főként kerámiaipari kutatásokat végzett, e területen nemzetközi szaktekintély volt, 1925-től a bolognai egyetemen is tanított. Megalapította az Építőanyagipari (később Szilikátipari) Kutató Intézetet, majd az MTA Műszaki Kémiai Kutató Intézetét (MÜKKI); 1963-tól csak ez utóbbi intézet igazgatóságát vállalta. A MÜKKI későbbi vezetői: Polinszky Károly, Blickle Tibor, Markó László és Gyenis János. A Kémiai Technológia {IV-149.} Tanszéket később Vajta László (1920–1979) professzor (1963–1967), majd Szebényi Imre vezette.

A Kémiai Technológia Tanszék sokrétű oktató- és kutatómunkát végez, elsősorban a szén-, kőolaj-, gázipari és petrolkémia, a szilikátkémia és -technológia, az elektrokémia, a vízkémia, a szervetlen kémiai technológia és az izotóptechnika területén. A tanszék nevesebb oktatói és kutatói közül említhető még Nyúl Gyula, Rabó Gyula, Moser Miklós, Szűcs Miklós, Siklós Pál és Széchy Gábor.

A szerves kémiai technológiai folyamatok kutatása, az eljárások fejlesztése terén sokoldalú munkát végzett a budapesti Szerves Vegyipari Kutató Intézet (ma: SZEVIKI Rt.). Igazgatója Tettamanti Károly, vezető munkatársa volt többek között Schügerl Károly vegyészmérnök (1957-től a hannoveri egyetem professzora) és Matolcsy Kálmán (1922–1997) vegyészmérnök, c. egyetemi tanár, az intézet helyettes igazgatója. Matolcsy egész munkássága az intézethez kötődött; elsősorban kémiai eljárások fejlesztésével, méretnöveléssel és művelettannal foglalkozott. Alapelve: „a kutatás egyetlen értelme és vezérlő elve a realizálhatóság”.

Személyén keresztül elérkeztünk el a művelettanhoz, ahhoz a vegyészmérnöki tudományhoz, amelyet sokan műszaki kémiának is neveznek. A tárgyat Magyarországon a műegyetem Vegyipari Műveletek Tanszéke oktatta először, amelynek megszervezésére 1952-ben kapott megbízást Sárkány György adjunktus (1912–). A tanszék professzora 1955-től Tettamanti Károly vegyészmérnök, korábban Zemplén Géza tanársegéde, az Alkaloida üzemvezető főmérnöke, a Szerves Vegyipari Kutató Intézet igazgatója (1952–1961) volt, aki főként a drogextrakcióval és a folyadék-folyadék extrakcióval foglalkozott. Tettamanti utódai a tanszékvezetői poszton: Földes Péter, Manczinger József, Fonyó Zsolt. Utóbbi előzőleg a zürichi műegyetemen tanított; az MTA is tagjává választotta.

A vegyipari technológia fontos magyar találmányát, Nagy Gábor, Székely Tamás, Szépvölgyi János és ifj. Fábry György Sanipor eljárását (ásás nélküli, többkomponensű csatornajavítási módszer) világszerte sikeresen alkalmazzák (több mint 9 országban magyar vegyesvállalatot alapítottak ezen eljárás alkalmazására).

A tanszék neves oktatói és kutatói közé tartozik Sawinsky János, Kemény Sándor, Simándy Béla. Az itt folyó kutatások fő témakörei: extrakció, desztilláció, szuperkritikus műveletek, folyamattervezés és -irányítás. A művelettan első átfogó magyar tankönyvét Fonyó Zsolt és Fábry György írta (Vegyipari művelettan, 1998).

Az ELTE-n a művelettant és a kémiai kibernetikát Benedek Pál professzor és Holderith József docens oktatta. A Veszprémi Vegyipari Egyetemen 1963-ban hozták létre a Művelettan Tanszéket, amelyet László Antal, Szolcsányi Pál, Márton Gyula, majd Horváth Géza vezetett. A tanszéki kutatások főként a szeparációs műveletek, az adszorpció, az ipari HPLC (folyadékkromatográfia) és a bioreaktorok területére terjedtek ki. A műveletek elméleti alapjairól úttörő monográfiát írt Benedek Pál és László Antal (1964).

A művelettani számítástechnika (kibernetika) területén Almásy Gedeon és Pallai Iván végzett kiemelkedő munkát.

Üvegipar, szilikátkémia

Az 1965-ben meghalt Veress Zoltán vegyészmérnök úttörő munkát végzett a különleges üvegek kutatásában és fejlesztésében. Kidolgozta az Ergon (tűzálló) üvegek gyártását. Karcag-Berekfürdőn üveggyárat létesített. A rádiócsövek gyártásához szükséges fémekkel kompatibilisen forrasztható üvegek előállításának megoldásáért Kossuth-díjat kapott (1954). Az üvegtechnológia neves szakértője volt Knapp Oszkár{IV-151.} (1892–1970) vegyészmérnök, az Egyesült Izzó (Tungsram) főmunkatársa.

A szilikátkémia és -technika oktatására a Veszprémi Vegyipari Egyetemen létesítettek tanszéket; ennek professzora Bereczky Endre (cementipar), Déry Márta (műszaki kerámia), Juhász Andor Zoltán (mechanokémia), Kotsisné Szabó Ildikó (kompozitok és biokerámiák). A cementipar neves hazai tudósai közé tartozik Beke Béla gépészmérnök, c. egyetemi tanár és Talabér József kohómérnök, professzor.

A tűzálló anyagok és a műkorundgyártás területén Vissy László vegyészmérnök, c. egyetemi tanár, valamint Geiszbühl Mihály gépészmérnök neve említhető. Vissy az üvegipar, Geiszbühl a timföldipar területén is jelentős munkát fejtett ki.

A robbanóanyagok kémiája

A robbanóanyagok kémiája területén jelentős munkásságot fejtett ki az 1974-ben elhunyt Kuncz Alfonz professzor, aki Zemplén tanársegédje volt, majd a Fűzfői Nitrokémia kutatólaboratóriumának vezetője, a műegyetem Hadmérnöki Karán a robbanóanyagok és lőporok című tárgy egyetemi tanára, majd az Általános Géptervező Iroda vegyész szakértője volt.

Tegzes Béla gépészmérnök, ugyancsak a Fűzfői Nitrokémia munkatársa, a műegyetemen a Vegyipari gyártervezés című tárgyat oktatta az 1960-as években. Az Általános Géptervező Iroda főmérnökeként több hazai robbanóanyag-kémiai gyár és berendezés tervezését (pl. a sajóbábonyi Észak-magyarországi Vegyiművekét) vezette. E gyár főmérnöke, Blaskó György (1914–1963) a hazai poliuretángyártás úttörője.

Szabó Kornél, a Fűzfői Nitrokémia igazgatója a robbanóanyag-kémia kiváló mérnöke volt, akit 1948-ban koholt vádakkal perbe fogtak és ártatlanul kivégeztek.

A robbanóanyagok kémiája, a robbanás elleni védelem és a robbantástechnika neves művelője, Kompolthy Tivadar kémikus Tűz- és robbanásvédelem (1990) címmel írt könyvet.

Irodalom

Az egyetemes kémia történetét Balázs Lóránt készítette el (A kémia története. 1–2., 1996). A magyarországi kémia történetét Szabadváry Ferenc és Szőkefalvi-Nagy Zoltán írta meg (A kémia története Magyarországon. 1972). 1800-tól 1950-ig terjedően összefoglaló kronológiát készített Móra László és Próder István (A magyar kémia és vegyipar kronológiája, 1997). A vegyipar, s különösen a gyógyszeripar történetéről számos cikk és könyv született (pl. Sipos A.-né–Bencze G.–Bikki I.–Korbonits D.: Egy mindig megújuló vállalat: a Chinoin története. 1910–1959, 1996; Bihari István–Szűk Gyula: A Chinoin. Magyar Kémikusok Lapja, 1983; Hermecz István: A gyógyszerkutatás helyzete Magyarországon. Magyar Kémikusok Lapja, 1994). A magyar vonatkozású kémia- és vegyipartörténeti Évfordulónaptárt 1984 óta a Magyar Kémikusok Lapjának adott évi 1. számában Próder István teszi közzé. Az egyetemi kémiai intézetek és egyesületek közül többről is született évfordulós kiadvány (A Budapesti Műszaki Egyetem Vegyészmérnöki Karának centenáriumi emlékkönyve. 1871–1971, 1972; Móra László: A Magyar Kémikusok Egyesületének 90 éve. Magyar Kémikusok Lapja, 1997). A magyar kémiatörténet jeles alakjairól több monográfia, életrajz született (pl. Kisfaludy Lajos: Zemplén Géza születésének 100. évfordulójára, Magyar Kémikusok Lapja, 1983; Kálmán Alajos: Megemlékezés dr. Náray-Szabó Istvánról. Magyar Kémikusok Lapja, 1983; Szőkefalvy-Nagy Zoltán: Ilosvay Lajos, 1851–1936, 1983; Móra László: Wartha Vince szellemi hagyatéka. Magyar Kémikusok Lapja, 1994; Tar Ildikó: Buzágh Aladár, 1995; Körösné Fraknóy Veronika: Buzágh Aladár (1895–1962) helye és szerepe a kolloidkémia {IV-152.} történetében. Magyar Kémikusok Lapja, 1997;).