Fejlesztés a hidegháború árnyékában (1948–1949)

Az 1947. augusztus 31-i választások a baloldal sikerét hozták. A belpolitikában egyre nagyobb szerepet kaptak az erőszakos, adminisztratív eszközök. Az ellenzéki pártok mandátumainak megsemmisítése, képviselőik külföldre kényszerítése, a munkáspártok egyesítésének erőltetése jelezték, hogy a Kommunista Párt monopóliumra tör. A szovjet külpolitika a kétoldalú szerződések megkötésével kívánta magához láncolni a közép-európai népi demokráciákat. A belpolitikai paletta egyszínűvé szürkülése együtt járt a nagybankok, nagyvállalatok államosításával, az egyház szerepének háttérbe szorításával és az erőszakszervezetek, közöttük a hadsereg megerősítésével és pártirányítás alá helyezésével.

1947 őszén a Kommunista Párt Katonai Bizottsága elkészítette a honvédség fejlesztésének tervét. 1952-re kívánták elérni az igényelt létszámot úgy, hogy a létszámnövekedés nem haladta volna meg az előző év 50%-át. 1948-ban fegyvernemi kiképző táborok felállításával számoltak, míg 1949-ben már négy hadtest és 8 dandár keretei álltak volna fel. 1950-ben történik meg a keretek feltöltése, 1951-ben az irányító fegyvernemi parancsnokságok kiépítése. Ez a terv és az alapján készült fegyverzeti igénylés szolgált azoknak a tárgyalásoknak az alapjául, amelyet a magyar–szovjet barátsági és együttműködési szerződés 1948. február 18-i aláírására Moszkvába érkezett magyar politikusok és a küldöttség katonai tagjai folytattak a szovjet vezérkar vezetőivel. Ekkor született döntés szovjet katonai tanácsadók Magyarországra érkezéséről és magyar tisztek szovjetunióbeli kiképzéséről is.

A megállapodás első kézzelfogható eredménye július 2-án egy hadianyag-szállítási egyezmény volt. A Szovjetunió 9,5 millió dollár értékben szállított fegyverzeti felszerelést (elsősorban páncélos és repülő kiképzési eszközöket) a magyar félnek. Megérkeztek az első tanácsadók is, akik 1948. október 20-án jelentést készítettek az új honvédelmi miniszter, a kommunista főtitkárhelyettes Farkas Mihály számára a magyar hadsereg helyzetéről.

A Honvédelmi Minisztérium szervezete április 1-jétől jelentősen megváltozott. A miniszter állandó helyettese a katonai államtitkár lett, a politikai államtitkári beosztás formálissá vált, elvesztette addigi sajátos szerepét a minisztérium hierarchiájában. A miniszter a katonai államtitkár, a honvédség felügyelője és a katonai főcsoportfőnök közbeiktatásával irányította a minisztérium csoportfőnökségeit, osztályait, amelyek közül különösen a katonai főcsoportfőnökség {I-405.} szervezete erősödött meg. A szovjet tanácsadók nehezményezték, hogy a felügyelőség és a katonai főcsoportfőnökség feladatkörében átfedések vannak. A csapatok hatékony vezetésére igényelték fegyvernemi parancsnokságok létrehozását.

Gyalogos csapattestként a hadseregben három zászlóalj volt az 1. hadosztály alárendeltségében. A tüzérség három ütegből állt a 6. hadosztály szervezetében. Ide tartozott az 1. híradózászlóalj is. E két hadosztály harcfeladatok megoldására nem volt képes, kiképző alakulatként funkcionáltak. A harckocsizó és gépesített egységeket az 1. hadosztály gépkocsizó zászlóalja képviselte. A műszaki csapatok az 1. műszaki hadosztályba szervezve két utász- és egy aknakutató zászlóaljból tevődtek össze. A repülőkiképzés az 1. repülő osztály keretein belül folyt. A „Pilis–II” fedőnevű őszi szervezéssel jelent meg új elemként a hadrendben az 1. légvédelmi tüzérosztály, az 1. ejtőernyősszázad és az Országos Légvédelmi Központ. A rendszeresített létszám a polgári alkalmazottakkal együtt alig haladta túl a 36 ezer főt.

Az újdonsült miniszter a magyar–jugoszláv viszony kiéleződésétől, a szovjet tanácsadóknak az előzményeket nem ismerő és ezért az elért eredményeket lekicsinylő javaslataitól, továbbá saját erőszakos természetétől hajtva döntést hozott a korábbi tervek két és fél éven belüli teljesítéséről. Az elérendő békelétszám immáron 100 ezer fő volt – ez a méret korábban csak mint elméleti igény jelent meg a tervekben. Célul tűzte ki a szovjet szervezési elvekre való áttérést is.

A minisztérium szervezete 1949. február 1-jétől ismét megváltozott. A miniszter mellett létrehozták titkárságát. Közvetlen alárendeltségébe tartozott a politikai főcsoportfőnök, a honvédség felügyelője, a honvéd vezérkar főnöke, az elhárító, a személyügyi, az anyagi főcsoportfőnökök és egyéb szervek. A honvédség felügyelője irányította az újonnan létrehozott különböző fegyvernemi szemlélőségek (parancsnokságok) és néhány önálló osztály tevékenységét. A vezérkar főnökének megnövekedett súlyát az alárendelt, öt csoportfőnökségbe fogott 16 osztály jelezte.

A hadseregen belüli politikai irányítás és ellenőrzés eszköze a politikai tiszti intézmény volt. 1949. február 18-ától szakasztól felfelé politikai tiszteket rendszeresítettek a parancsnok mellé rendelve. A még beosztásban maradt régi tisztekkel szembeni teljes bizalmatlanságot jelezte, hogy a politikai tiszt társparancsnok volt, azaz a katonai vezető utasításai csak akkor léptek érvénybe, ha a politikai tiszt is ellenjegyezte azokat. A politikai tisztek elöljáró szerve a politikai főcsoportfőnökség volt, élén a miniszter első helyettesével, a volt partizán Nógrádi Sándor altábornaggyal. Politikai tisztek képzése a Petőfi Akadémián, a továbbképzésük a Sztálin Akadémián történt.

1949. március 16-ával lépett érvénybe a „Klapka” fedőnevű szerezési rendelet. Minőségileg új hadosztályok jelentek meg: az 1. lövészhadosztály két lövészezreddel, felderítőszázaddal, tüzérezreddel, páncéltörő ágyús és légvédelmi tüzérosztályokkal, műszaki és híradózászlóaljakkal. Az 1. páncéloshadosztály egy gépkocsizó lövész és egy harckocsiezredből, felderítő-zászlóaljból, gépvontatású tüzér-, rohamtüzér-, légvédelmi tüzérosztályokból, műszaki és híradózászlóaljakból állt. A hadosztályok szervezetüket, fegyverzeti felszerelésüket tekintve képesek voltak eredményes harctevékenység folytatására, de a hadosztályhoz tartozó kiképző táborok jelzik, hogy a kiképzés még mindig alapvető feladat maradt. A hadrend új, kiképző repülőezred felállításával {I-406.} is számolt, ez azonban a szovjet harci repülőgépek beérkezésének csúszása miatt a következő évben realizálódott. Több új hadseregközvetlen alakulat (huszár-, híradó- és tüzérezredek; műszaki, közlekedési, aknakutató, ejtőernyős, rádiófelderítő zászlóaljak; légvédelmi tüzér- és folyamőrosztályok) jelzik a magyar viszonylatban korszerű összfegyvernemi struktúrára való törekvést. A hadsereg rendszeresített létszáma ekkor mintegy 46 ezer katona polgári alkalmazott volt.

A töretlennek tűnő fejlődést 1949 nyarán a hadsereg életében addig döntő szerepet játszó Pállfy György altábornagy letartóztatása zavarta meg előrevetítve a későbbi tragédiák árnyékát. A jugoszlávok magyarországi felforgató szerepének bizonyítására politikai pert indítottak Rajk László belügyminiszter ellen és mivel összeesküvés nem lehetséges katonai résztvevők nélkül – a nyomozást kiterjesztették a honvédség felügyelőjének személyére. A katonapolitikai osztály élén hírhedtté vált, de a honvédség fejlesztésben érdemeket szerzett tábornok 1949. október 24-i kivégzéséről film készült, amelyet tiszti gyűlésen kötelező volt megtekinteni. Az üzenet – ahogy azt korábban Farkas Mihály is brutális őszinteséggel megfogalmazta – nyilvánvaló volt: „mindenkiből a munkásosztály, illetve annak élcsapata, a párt csinált vezetőt és mindenki csak addig marad vezető, ameddig a munkásosztály érdekében dolgozik, ameddig a párt utasításait teljesíti.”