A tömeghadsereg létrehozása (1949–1952)

A bizalmatlanság és a félelem légköre rávetült a hadseregfejlesztés következő állomásaira is. A népgazdasági ötéves tervek analógiájára lekezdődött már 1948 végén a hadsereg gyorsított fejlesztési tervének kidolgozása. A tervalkotás talán legfontosabb ösztönzője az a tárgyalás volt, amelyet 1949 januárjának végén Nógrádi Sándor altábornagy, politikai főcsoportfőnök és Sólyom László altábornagy, vezérkari főnök folytatott Moszkvában a szovjet katonai vezetőkkel. A magyarok kötelezettséget vállaltak 1951 őszéig nyolc lövész- és egy páncéloshadosztály felállítására, hadseregközvetlen tüzérség, szerény légierő és légvédelmi tüzérség megteremtésére. Még e nagyságrendileg nem túl jelentős haderő is rendkívüli megterhelést igényelt, 1950-ben például az állami költségvetés 25%-át! E döntéssel szinte programozták az állandó átszervezéseket és helyőrség-változtatásokat, tiszt-, fegyver-, anyag- és egyéb hiányokat, amelyek a következő évek jellemzői lettek. A hadiipar kiépítése, a háborús mozgósításra való felkészülés olyan elviselhetetlen terheket jelentettek, amelyek évekkel később váltak csak nyilvánvalóvá. Mindezek azonban ekkor nem képezték mérlegelés tárgyát. A hatalmat gyakorló Rákosi Mátyás és környezete – természetesen szovjet példák alapján – meg volt győződve a háború elkerülhetetlenségéről.

A fejlesztési terv szükségletei megkövetelték a tisztképzés ütemének növelését. Ráadásul mivel a szovjet gyakorlat nem ismerte a hivatásos tiszthelyettesi kart, a korábban tervezetteknél is jóval több új tisztre volt szükség. A tisztképzés egy évre lerövidített időben az újonnan felállított fegyvernemi tiszti iskolák feladata lett. Így jöttek létre 1949. október 1-jével a Bem légvédelmi tüzér, a Dózsa gyalogos, a Kilián repülő hajózó, a Kossuth tüzér, a Rákóczi páncélos, a Ságvári hadtáp, a Táncsics műszaki, a Vasvári repülő szakkiképző, a Zalka híradótiszti iskolák. A tiszti továbbképzés színtere a Hadiakadémia volt.

{I-407.} 1949. augusztus 1-jétől a Honvédelmi Minisztérium szervezetében megszűntek a honvédség felügyelőjéhez kötődő szolgálati állások. A fegyvernemi szemlélők fegyvernemi parancsnokságokká alakultak át és a miniszter közvetlen alárendeltségébe kerültek. Ugyancsak ide sorolták át a korábban a vezérkar alá tartozó Országos Légvédelmi Parancsnokságot is. Az Anyagi főcsoportfőnökség új elnevezése Hadtápszolgálat-főnökség lett. A miniszter mellett a Honvédség csapatainak szemlélője beosztás létesült.

Az 1949. évi őszi szervezés a „Petőfi” fedőnevet viselte. Hadrendje szerint a hadsereg az 5. és 12. lövész-, a 7. páncéloshadosztályokból, továbbá minisztériumközvetlen csapatokból állott. A két lövészhadosztály körül az 5. „A”, míg a 12. „B” típusú volt. Ez azt jelentette, hogy a három lövész-, egy tüzérezredekből, rohamtüzér- és légvédelmi tüzérosztályokból, híradó- és műszaki zászlóaljakból, továbbá ellátóalakulatokból álló hadosztályok közül az „A” típusú volt feltöltve, a „B” típusú csak keretként, csökkentett létszámmal létezett. A páncéloshadosztály alárendeltségébe egy-egy lövész-, harckocsizó- és tüzérezred; felderítő-, műszaki- és híradózászlóaljak, továbbá ellátóalakulatok tartoztak. A közvetlen csapatok közül ki kell emelni egy harckocsi zászlóaljat, egy „A” és kettő „B” tüzérezredet, különböző műszaki alakulatokat. A Kecskemétre települt repülőezrednél megkezdődött a beérkezett 52 Jak–9P vadászgépre és 50 Il–10 csapatrepülőre való kiképzés.

Az összlétszám 1950. januárra meghaladta az 53 ezer főt, ami jelentős. 1950. január 10-vel – szovjet mintára – a Határőrség kivált a honvédség szervezetéből és az Államvédelmi Hatóság alárendeltségébe került.

A március 15-étől érvényes „Rákóczi” szervezési rendelet alapvetően a csapatokat, azon belül is a lövész erőket érintette. A katonai közigazgatási szerveire, továbbá a Honvédelmi Minisztériumra egyéb intézkedések vonatkoztak. A csapatok közül Székesfehérváron felállt a 3. lövészhadtest két „A” típusú (5. és a korábban „B” típusú 12.) és egy új keret jellegű, a 17. lövészhadosztályokkal. Létrehozták a hadtestparancsnokság közvetlen egységeit is (tüzérezred, harckocsi-, műszaki- és híradózászlóaljak, rohamtüzér- és légvédelmi tüzérosztályok). A 7. páncéloshadosztály szervezete egy gépkocsizó lövész- és egy légvédelmi tüzérezreddel, további két rohamtüzérosztállyal bővült. Megnövekedett a repülőcsapatokat kiszolgáló szervezetek száma. A hadsereg létszáma májusban megközelítette a 65 ezer főt.

A szervezési intézkedés gyakorlati megvalósítását már nem érhette meg hivatalában a vezérkar főnöke és számos munkatársa. Az országon eluralkodó gyanakvás és ellenségkereskedés elérte a hadsereg felső vezetését is. Ezek a jól képzett régi vezérkari tisztek részben származási okok, illetve politikai nézeteik miatt tagadták meg a magyar királyi honvédséget. Többen közülük a hadifogságból hazatérve szakmabeliként kívánták szolgálni hazájukat, függetlenül annak társadalmi berendezkedésétől. A hidegháború hisztéria légkörében azonban minden régi tiszt gyanússá vált. A tiszti iskolák pedig ontották a hiányosan kiképzett, alacsony polgári előképzettségű, de munkás- vagy parasztszármazásuk miatt politikailag megbízható új tiszteket. Vitás esetekben pedig úgyis a szovjet tanácsadók szava volt a döntő. Mivel többé nem volt rájuk szükség, a kor kíméletlen logikájából adódóan a régi tisztek sorsa a hadseregből való eltávolítás, sokszor a fizikai megsemmisítés lett. Csupán a Sólyom László altábornagy, vezérkari főnök ellen indított perben {I-408.} 6 tábornok ellen meghozott halálos ítélet végrehajtására került sor!

1950. augusztus 1-jével a katonai közigazgatás terén áttértek a hadköteles-nyilvántartási rendszerre. A nyilvántartás újjászervezését az 1949-es népszámlálás kitöltött katonai kérdőíveire építették. Minisztertanácsi rendeletre az első fokú katonai nyilvántartók a rendőrkapitányságok mellé szerveződtek. Katonai vonalon ötven kiegészítő parancsnokság tartotta velük a kapcsolatot. A korábbi négy kerületi parancsnokság közül a szegedi megszűnt, a többiek alárendeltségében csupán a kiegészítő parancsnokságok maradtak. (Az illetőségi területén elhelyezett alakulatok, ellátó szervek, raktárak, kórházak stb. fölött korábban vezetési jogkört gyakorló kerületek így idővel kizárólag igazgatással foglalkozó szervezetté változtak.)

Ugyancsak augusztus 1-jével a Honvédelmi Minisztérium megnövelt létszámmal új szervezési elvek alapján felépített szervezetre tért át. A hadsereg legmagasabb irányító szervei az alábbiak voltak. Honvéd Vezérkar, Politikai főcsoportfőnökség, Általános kiképzési csoportfőnökség, Légierő-, Műszaki-, Országos Légvédelmi-, Páncélos, Tüzérparancsnokságok, Hadtápszolgálat főnökség, Személyügyi főcsoportfőnökség, pénzügyi csoportfőnöksége, Igazságügyi osztály, Elnökség csoportfőnökség.

A tárgyalt időszak talán legnagyobb szabású szervezési intézkedése 1950. november 1-jén lépett érvénybe és a „Kossuth” fedőnevet viselte. A meglevőn kívül – szintén Székesfehérváron – felállítottak még egy lövész- – a 5. – hadtest-parancsnokságot (a 3. Kecskemétre települt át) és közvetlenjeiket, egy „A” és három „B” (közülük egy minisztérium közvetlen volt) típusú lövészhadosztályt. Újonnan létrejött egy, a 11. gépesített hadtest, egy páncéloshadosztály és két minisztériumközvetlen nehézharckocsi-rohamlöveg ezred. Új alakulat volt egy tüzérhadosztály, egy ágyús-, egy aknavető- és egy páncéltörő tüzérdandár; egy kivonuló légvédelmi tüzérhadosztály; egy repülőhadosztály két vadász-, egy csata- és egy vegyes repülőezreddel; egy honi légvédelmi tüzérhadosztály, egy műszaki- és egy pontonos hidászdandár, továbbá híradó-, folyamőr- és vegyiharcegységek. A 3. hadtest csapatai átkerültek a Duna–Tisza közére, míg a felszabadult dunántúli elhelyezési körleteket az új 6. hadtest alárendeltjei foglalták el. A páncélosalakulatok Budapest körül, nagyjából egy 60 kilométeres sugarú körön belül helyezkedtek el. A rendszeresített létszám közel 125 ezer fő, a korábbi szervezési intézkedésben megadott kétszerese! Ugyanakkor a hadsereg tűzereje nem érte el a rendszeresített 50%-át, gépjárművek terén a 60%-át. A magyar hadiipar még nem termelt kellő számban és főleg minőségben, a szovjet szállítások legfőbb jellemzője pedig a késedelem volt.

Mindenesetre megállapíthatjuk, hogy a fejlesztés tempója olyan feszített volt, hogy az eredeti szándék ellen hatott, az nemhogy növelte volna az ország védelmi képességét, hanem éppenséggel csökkentette azt! Az alapjaiban hibás koncepción kívül a megvalósítás is súlyos károkat okozott. Az évenkénti kétszeri átszervezés szétzilálta az éppenhogy összekovácsolódott alakulatokat. Szovjet mintára nyaranta békehelyőrségükből hónapokra táborba vonultak, annak változatos következményeivel együtt: a legtöbbször fölöslegesen két helyen kellett kiépíteni a katonai vezetési és egyéb infrastruktúrát, növekedtek a szállítási költségek, elszakították a tiszteket családjaiktól stb.

A fejlesztés üteme oly feszített volt, hogy az elhelyezési körletek építésének, {I-409.} a fegyverzeti és egyéb felszerelések beszerzésének üteme nem tartott vele lépést. Ennek következtében nem került sor 1951 tavaszán a korábban tervezett szervezési rendelet kiadására. Ezért az év első felében csak a leghalaszthatatlanabbnak ítélt intézkedések történnek meg: felállt egy vadászrepülő-hadosztály két ezreddel, illetve megalakultak egy új lövészhadtest – a debreceni 9. – és két lövész-, valamint két légvédelmi hadosztály legszűkebb keretei. 1951. június 1-jén a Magyar Honvédség elnevezést Magyar Néphadseregre változtatták, az év végétől megkezdődött az állomány szovjet mintájú egyenruházattal való ellátása.

Az 1951. november 1-jével kezdődő kiképzési év az alábbi új szervezetekkel számolt a hadsereg hadrendjében. Egy „A” lövészhadtest s közvetlenjei, két „B” lövészhadosztály, egy „A” műszakidandár, két „A” honi légvédelmi hadosztály, egy „A” sorozatvető tüzérdandár, egy „A” vadászrepülő-hadosztály MIG–15 típusú vadászgépekkel, egy harckocsi rohamlöveg- és egy aknavetőezred a gépesített hadosztályhoz, illetve egy aknavetőezred a páncéloshadosztályhoz. Ugyanakkor több „B” típusú egység „A” típusúra lett feltöltve. A hadrend egészéből 38,5% a lövész, 12% a páncélos, 4,5% a repülő, 8% a tüzér, 5% a műszaki és híradó, 7% a honi légvédelem aránya, míg a hátországi szervek mintegy 24%-ot jelentettek. Szembetűnő a páncélos, légvédelmi és légi erők alulméretezettsége. A szándék olyan tömeghadsereg létrehozását célozta, amely koalíciós (alapvetően szovjet) támogatással vett volna részt hadműveletekben. Ráadásul a szervezeti struktúra kialakítása mögött annak anyagi feltöltése több lépéssel lemaradt. A rendszeresített létszám meghaladta a 183 ezer főt, azaz a növekedés az egy évvel korábbihoz képest közel 58 ezer fő, több mint 30% volt! Mindezt még növelték a hadrenden kívüli alakulatok.

A MIG-15 vadászrepülő és pilótája

Légvédelmi tüzér kiképzés. Diósjenői lőtér

A kirekesztés igénye, a származás szerinti megkülönböztetés szándéka motiválta a korszak szégyenfoltja, a különleges műszaki alakulatok létrehozását. 10 hadtápzászlóalj és négy hadtápszázad került állításra, ahová a politikailag megbízhatatlan hadköteleseket hívták be katonai szolgálatra. Az végén létszámuk 7625 fő volt. Az 1952. január 1-jével a Hadtápszolgálat Főnökség felállította a korábbi hadtápalakulatok felhasználásával az 1. építődandárt. A dandár parancsnokságból és közvetlenműhelyekből, hét építő, három segédmunkás, egy kútfúró és útépítő, továbbá három különleges munkászászlóaljból állt, A dandár a Magyar Néphadsereg hadrenden kívüli magasabb egysége volt, állománya nem terhelte a hadsereg rendszeresített létszámát. A dandár létszáma 1952 év végén 12 252 fő volt, ebből 10 707 honvéd, akiknek mintegy 90–95%-a volt politikailag megbízhatatlan, „C” kategóriás . Ugyancsak hadrenden kívül szerepelt az 1952 januárjában felállított nyolc műszaki zászlóalj, amelyek feladata a magyar–jugoszláv határon erődrendszer kiépítése volt. E zászlóaljak összlétszáma valamivel meghaladta a 4000 főt. Munkájukat a Műszaki parancsnokságon belül megalakult Erődítési csoportfőnökség irányította.

1952 őszére érte el a Magyar Néphadsereg legnagyobb szervezetét, mind struktúráját, mind létszámát és fegyverzetét tekintve. A lövészcsapatok állományában volt a teljesen feltöltött 3. hadtest (12., 27. és 5. lövészhadosztályok), a részben feltöltött 6. hadtest (17., 9. és 35. lövészhadosztályok, az első „A”, az utóbbiak „B” típusúak), a keret jellegű 9. hadtest (4. és 8. lövészhadosztályok, továbbá az újonnan felállított „B” 1. lovashadosztály), a 32. önálló lövészhadosztály, és az egy évre {I-410.} kiképzést folytató „A” 62. ejtőernyős-zászlóalj.

A páncéloscsapatok szervezetéhez tartozott a teljesen feltöltött 1. gépesített hadtest (7. gépesített és 18. páncéloshadosztályok), a 17. és 24. önálló nehézharckocsi-rohamlöveg ezredek.

A repülőcsapatok szintén „A” típusúak voltak: 25. és 66. vadászrepülő-, 28. csatarepülő-, 82. bombázó-repülő-hadosztályok, 37. önálló felderítő-, 49. önálló szállító-repülőezredek, két repülőhíradó-, 14 repülőműszaki-zászlóalj.

A feltöltött tüzéralakulatok a 30. áttörő tüzérhadosztályból, a 34. ágyús-, a 28. aknavető-, 36. és 87. páncéltörő-, a 66. sorozatvető tüzérdandárokból álltak. Ide sorolhatjuk a 38. kivonuló légvédelmi tüzérhadosztályt is.

A honi légvédelem szervezetét a 46., az 58., a 15. és az 55. légvédelmi tüzérhadosztályok, két önálló légvédelmi tüzér vegyesosztály, honi légifigyelő és jelzőezred, fényszórós zászlóalj és egyéb közvetlen alakulatok képezték.

A műszaki csapatok a 12. és 42. műszaki, a 37. pontonos hidász-, a 64. hadihajósdandárokból; a híradók két önálló híradóezredből és két vonalépítő zászlóaljból; a vegyvédelmiek a 9. vegyivédelmi-zászlóaljból álltak.

Mindezeken túl természetesen a hadrendhez tartozó a minisztérium közvetlen szervezetei, a katonai közigazgatás területi szervei, a katonai tanintézetek és a polgári egyetemek katonai tanszékei, az egészségügyi és az igazságügyi intézmények, a raktárak, a katonai tanszékei, az egészségügyi és az igazságügyi intézmények, a raktárak, a katonai közlekedési szervek stb. A teljes hadrend 772, állománytáblával rendelkező katonai szervezetet jelentett, a rendszeresített létszám majdnem 203 ezer katona és polgári alkalmazott. Az építőalakulatokkal, az elhárító szervek tagjaival és a létszám felett foglalkoztatott polgáriakkal együtt több mint 231 ezer fő! Bár csekély szervezeti, méretbeli fejlesztést még végrehajtanak az 1953-as év során, de a rendszeresített erők struktúrájának kialakítása 1952. végére befejeződött.