A néphadsereg visszafejlesztése (1953–1956)

1953 tavaszára nyilvánvalóvá vált, hogy a túlfeszített ötéves terv előirányzatai nincsenek összhangban az ország teherbíró képességével. A felszínre került problémák, a társadalom elégedetlensége Sztálin halála ellenére sem jelentette azt, hogy a szovjet vezetés lemondott volna birodalmi érdekeiről. Rákos Mátyás miniszterelnöki posztját Nagy Imre foglalta el, aki azonban a szovjetek és magyar dogmatikus kiszolgálóik megrökönyödésére önálló program megvalósításába kezdett. Ezek közé tartozott a Magyar Néphadsereget szervezetének csökkentéséről hozott határozat.

Díszszemle a Sztálin téren. 1953. április 4.

A Magyar Dolgozók Pártja Politikai Bizottsága július 22-i határozata szerint a hadsereg rendszeresített létszámát 6708 tiszttel, 8883 tiszthelyettessel, 6699 tiszti iskolai hallgatóval és növendékkel 29 970 honvéddel, valamint 2206 polgári alkalmazottal – összesen 54 466 fővel, azaz a rendszeresített létszám közel 25%-ával kellett csökkenteni. A végrehajtásért az újonnan kinevezett miniszter, a korábbi vezérkari főnök Bata István altábornagy volt a felelős.

Ősztől megszüntetésre került egy gépesített ezred a gépesített-, egy közepes harckocsiezred a páncéloshadosztályokból, egy aknavetőezred az aknavetődandárból, a 42. műszakidandár, egy szállító repülőezred és egyéb csapatok. Az 1. lovashadosztályt és a 66. sorozatvető-dandárt ezredekké szervezték vissza. A 35. lövészhadosztály a 6. hadtest alárendeltségébe lépett. Ugyanez történt a 17. önálló nehézharckocsi-{I-411.} rohamlöveg ezreddel – 31. nehézharckocsi-rohamlöveg ezred hadrendi számmal került a 7. gépesített hadosztály alárendeltségébe. Növekedtek viszont a repülőalakulatok: a két vadászrepülő-hadosztály egy-egy új ezreddel, háromezredes szervezetre bővült. Felállításra került egy katonai középiskola is, amely II. Rákóczi Ferenc nevét viselte és a tiszti iskolák minőségi utánpótlását hivatott biztosítani.

A minisztérium átszervezésére 1953. december 1-jével került sor. A leglényegesebb változások: a Vezérkar Főnökség állományába került át a IV. (hírszerző) főcsoportfőnökség 2. csoportfőnökség elnevezéssel. A Lövész harckiképzési csoportfőnökség új elnevezése Harckiképzési és testnevelési csoportfőnökség lett. A Műszaki parancsnokság állományában az Erődítési csoportfőnökség osztállyá szerveződött át. Létrehozták a fegyverzeti és technikai főfelügyelő beosztást, akinek alárendeltségébe került a Tüzérparancsnokság állományából a Fegyverzeti csoportfőnökség és mint új szerv a tudományos káderek osztálya.

A Magyar Dolgozók Pártja vezetői szervei az 1954. év során több ízben is foglalkoztak a hadsereg kérdéseivel. Januárban megtárgyalták az egyszemélyi parancsnoki rendszer egyéves tapasztalatait. (1953. január 20-ától megszűnt a politikai tiszti intézmény, azaz a politikai tiszt társparancsnokból helyettessé lépett vissza.) Áprilisban megvizsgálták a hadsereg fegyelmi helyzetét, ami nyugtalanító, a rendkívüli események száma aggasztóan nőtt. A tisztek magatartása nem példamutató, hanem gyakran botrányos. A hibákat a párthatározatok be nem tartásából eredeztették, valójában az előképzettséggel nem rendelkező, gyenge szakmai tudású tisztek elbocsátásuktól félve bizonytalanná váltak.

A hadsereg káderhelyzete nem volt a legkedvezőbb. Az 194–1951. között a hadseregbe került és rövidített tanfolyamokon, vagy 1-2 éves tiszti iskolákon kiképzett tisztek foglalták el a középvezetői beosztások többségét. Szakmai ismereteik azonban nem feleltek meg a velük szemben támasztott követelményeknek: a tisztek közel 30%-a nem rendelkezett beosztásának megfelelő katonai végzettséggel. Külön gondot okozott, hogy az alárendelt szakaszparancsnoki állomány jó része viszont már hároméves tiszti iskolát végzett. Gyenge volt a tisztek általános műveltségi színvonala, 85%-uk csak legfeljebb nyolcosztályos elemi iskolai végzettséget szerzett. Politikai szempontból megbízhatóságukat a szociális származás szerinti összetétel támasztotta alá. Egy 1954. december 11-i statisztika szerint:

kategória	szociális származás szerint	politikai tisztek	bevonulás előtti foglalkozás szerint
munkás	52,3%	58,3%	59,5%
paraszt	26%	24%	12,8%
értelmiség	2%	nincs adat	2,5%
alkalmazott	10,8%	nincs adat	13,5%
tanuló	–	nincs adat	9,5%
egyéb	8,9%	nincs adat	2,2%

Ekkor a tisztek 64,9% volt párttag, 8,1%-uk tagjelölt; a kommunista ifjúsági szervezetbe lépettek aránya közöttük 18,9%. A politikai tisztek természetesen valamennyien párttagok voltak, jellemző, hogy 47,8%-uk az egyesülés előtt a kommunista párt tagja, 9,7%-uk szociáldemokrata volt, míg a többiek az egyesülés után kerültek az állampárt soraiba. A magasabb egység- és ezredparancsnokok valamennyien, a zászlóaljszintű vezetők 88%-a volt párttag.

1954-ben folytatódott a hadsereg létszámának csökkentése, de ez most együtt járt a struktúra minőségi javítására {I-412.} való törekvéssel. Az őszi szervezés során megszűnt ugyan a 11. gépesített hadtest, de egységeit, a felszámoltak fegyverzetét és felszerelését átcsoportosították a lövészhadtestekhez, míg 18. páncéloshadosztálya önálló magasabb egységként a Páncélos parancsnokság közvetlen alárendeltségébe került. A 3. hadtest 12. és 27. hadosztályai nem változtak, de 5. hadosztálya gépesített hadosztállyá alakult, ide osztották be a korábban önálló 24. nehézharckocsi-rohamlöveg és a 66. sorozatvető- (ezt most aknavetővé fegyverezték át) ezredeket. A 6. hadtest ugyancsak két lövész- (17. és 9.), továbbá egy a 11. hadtesttől átrendelt (7.) gépesített hadosztályból állt. A 9. hadtest szervezetéhez tartozik a 8. és a 6. hadtesttől átkerült 32. lövészhadosztályok. Megszűntek a korábbi 4. és 35. lövészhadosztályai. Ugyancsak megszűnt a lovasezred és az ejtőernyős-zászlóalj is. Ez a sors várt a 28. aknavető tüzérdandárra is, a tüzérséget a továbbiakban a 30. áttörő tüzérhadosztály, a 34. ágyús-, a 36. és 87. páncéltörő tüzérdandárok, továbbá a 38. kivonuló légvédelmi tüzérhadosztály jelentette.

A honi légvédelem szervezetét továbbra is a 46., a 15., az 55. és az 58. légvédelmi tüzérhadosztályok és egyéb közvetlen alakulatok képezték. A műszaki csapatoknál sem volt változás, a 12. műszaki utász-, a 37. pontonos hidász- és a 64. folyami flottiladandárok szervezete alapvetően nem változott. A híradók közül az egyik önálló híradóezred viszont megszűnt. A légierőt a 25. és 66. vadászrepülő-, a 28. csatarepülő- és a 82. vegyes (korábban bombázó) hadosztályok jelentették természetesen földi kiszolgáló szervezetükkel együtt. A hadrenden kívüli alakulatok 14 bányászzászlóaljból és egy századból álltak. A rendszeresített létszám még mindig meghaladta azonban a 152 ezer főt.

1955 márciusának végén egy roppant kínos esemény jelezte a légvédelem felkészületlenségét, az ország sebezhetőségét. 27-ről 28-ra virradó éjjel egy idegen repülőgép hatolt be a magyar légtérbe a Duna mentén egészen Sztálinvárosig (ma Dunaújváros), majd sértetlenül távozott. Az érintett szervek vezetőinek fegyelmi felelősségre vonásán túl sor került a honi légvédelem átszervezésére is. Összevonták az Országos Légvédelmi Parancsnokságot és a Légierő Parancsnokságot Országos Légvédelmi és Légierő Parancsnoksággá. Budapest védelmére rendelték a 46. és 55. honi légvédelmi tüzérhadosztályokat három-három ezreddel, összesen 54 üteggel.

Több éves előkészítő munka eredménye volt viszont a katonai közigazgatás szervezetének átfogó rendezése 1955. július 1-jével. Megszűntek a honvédkerületi parancsnokságok, míg az alsó fokú szervek átszervezése során egy fővárosi, 19 megyei, 22 fővárosi kerületi, 136 járási és 19 városi kiegészítő parancsnokságot hoztak létre.

A dogmatikusok 1955 tavaszán időlegesen győzelmet arattak ugyan Nagy Imre felett, de ez nem jelentette azt, hogy a hadsereg nagyobb szeletet hasíthat ki magának a költségvetésből. Ezt jól tükrözik az alábbi számsorok a nemzeti jövedelemből a hadseregre fordított összegekről:

1949	1950	1951	1952	1953	1954	1955
5,1%	6,2%	8%	11,4%	10,9%	6,3%	5,2%

Annak ellenére így volt ez, hogy Magyarország az 1955. május 14-én megalakult Varsói Szerződés tagjaként kötelezettséget vállalt bizonyos csapatoknak a szerződő felek Egyesített Fegyveres Erői Parancsnoksága alá rendeléséről. Ezek az alábbiak voltak: hat lövész- (12., 17., 32., 9., 27. és 8.), két gépesített- (5. és 7.), valamint két vadászrepülő- {I-413.} (25. és 66.) hadosztályok. A kormány szeptember 1-jei döntése értelmében azonban a hadsereg létszámát további 20 ezer fővel csökkenteni kellett. A cél két „A” (3. és 6.) és egy „B” (9.) típusú lövészhadtest fenntartása, három „A” kettő „B” típusú, továbbá egy keretlövész-; kettő „A” típusú és egy keret gépesített hadosztállyal. A lövészhadtestek két lövész- és egy gépesített hadosztályból álltak, létszámuk „A” esetén 22 700 „B” esetén 14 400 fő. Egy „A” lövészhadosztály létszáma 7300 fő, ez a szám „B” típusnál 5800. Az „A” gépesített hadosztály létszáma 5500–6000 fő.

Az elérendő célt – a kiegyensúlyozott és nagyjából azonos létszámú és tűzerejű hadtestek kialakítását – bonyolult szervezőmunkával kívánták elérni. Nemcsak hadosztályokat rendeltek át egy-egy hadtesttől a másikhoz, hanem ezredek mozgatására is sor került: földrajzi és a korábbi hadosztályokhoz tartozás megváltoztatása értelmében egyaránt. Végeredményben a 3. hadtesthez tartoztak a 12., a 17. (korábban a 6. hadtest része volt) lövész-, valamint az 5. gépesítetté; a 6. hadtesthez a 9., a 32. (átkerült a 9-től) lövész-, valamint a 7. gépesített-; a 9. hadtesthez a 8., a 27. (korábban a 3. alárendeltségébe tartozott) lövész-, valamint a 4. gépesített (ez a korábban önálló 18. páncéloshadosztályból alakult) hadosztályok. A tüzérség korábbi dandárai ezredszervezetre tértek át, akárcsak a folyami flottiladandár. A repülőknél a 28. csatarepülő-hadosztály vadászrepülő-hadosztállyá alakult, míg a 82. vegyes repülőhadosztály megszűnt.

Az őszi átszervezés kapcsán több mint 9000 tiszt került új beosztásba, az év végéig pedig közel 4100 hivatásos katona került tartalék-, illetve nyugdíjállományba. A miniszter büszkén mondta a Magyar Dolgozók Pártja központi Vezetőségének 1956. március 12–13-án megtartott ülésén, hogy a létszámcsökkentés minőségi változást eredményezett. Egyébként is túlzottan optimista álláspontjával szemben Hegedűs András miniszterelnök volt az, aki szerint a katonai kiadások, a hadsereg létszáma tovább már nem csökkenthetők, sőt a hadsereg felszerelése a kor követelményei kívánta modern technikával még további anyagi források mozgósítását igényelné.

Az egységek számának csökkentése mindenesetre együtt járt a rendszeresített haditechnikai eszközök mennyiségének csökkenésével, azaz a feltöltöttségi mutatók javultak.

Mivel a létszámcsökkentés miatt a sorévfolyamtól nem tudtak mindenkit csapathoz behívni, ezért ismételten felmerült a katonai műszaki kisegítő alakulatok létrehozása. Az 1956. június 1-jén felálló parancsnokság szervszerű létszáma 15 717 fő volt, 33 zászlóaljba, összesen 131 századba szervezve. Ebből 15 bányász-, illetve 9 építőzászlóalj felállítására sor is került. Feladatuk közé tartozott a katonai építkezések elvégzése, illetve a tervutasításos rendszer általános munkaerő-tartalékaként szerepeltek. Létrehozásuk kezdettől fogva aggályokat váltott ki. Működésük a hadkötelezettséget oly mértékben tágan értelmezte, hogy kimerítette a kényszermunka fogalmát.

Egyre feszültebb belpolitikai helyzetben folytatódtak az őszi átszervezés munkái. Egyrészt a létszámot újabb 15 ezer fővel, közöttük 4000 tiszttel csökkenteni kellett, másrészt alapvetően módosítani tervezték a csapatok vezetési rendjét. Egy hadsereg-parancsnokság felállítását tervezték, amely átvette volna a Honvédelmi Minisztérium által eddig betöltött feladatkört. A 4. hadsereg parancsnoksága Budapesten került volna megszervezésre, alárendeltségébe tartoztak volna 3. és 6. {I-414.} hadtestek, míg a 9. hadtest a terv szerint megszüntette működését. (Ez utóbbi hadosztályai közül a 4. gépesítettet felszámolták, a 27. lövész átkerült a 3. hadtesthez, míg a 8. lövész a minisztérium közvetlen alárendeltségébe lépett.) A 3. hadtest irányította a 17. és a 27. lövész-, valamint az 5. gépesített hadosztályok tevékenységét. (Korábbi 12. lövészhadosztálya megszűnt.) A 6. hadtesthez tartoztak a 9. és 32. lövész-, valamint a 7. gépesített hadosztályok. A 4. hadsereget erősítette a 38. kivonuló légvédelmi tüzérhadosztály és a 12. műszakidandár és egy önálló híradóezred is. Megszűnt az utolsó csatarepülő-hadosztály is. Összességében megszüntette működését egy lövészhadtest; egy lövész-, egy gépesített- és egy csatarepülő-hadosztály; négy lövész-, három tüzér-, kettő harckocsi-rohamlöveg- és három csatarepülő-ezred; kettő műszakizászlóalj; kettő páncéltörő-, kettő honi légvédelmi- és három kivonuló légvédelmi-tüzérosztály. Összevonásra került több fegyvernemi tiszti iskola. A megindult átszervezési folyamatot azonban 1956. október 23-án elemi erővel kirobbant forradalmi események söpörték el.