Harc a felkelők ellen

Gerő Ernő, az MDP első embere nem bízott a Magyar Néphadsereg határozott fellépésben, ezért kérte a szovjet vezetést, hogy a Különleges Hadtest erőinek bevezetésével segítse az „ellenforradalmi, fasiszta elemek” rendszerellenes megmozdulásának leverését.

Egy nemrégiben Prágában megjelent dokumentumban Ny. Sz. Hruscsov megerősítette, hogy ő október 23-án telefonbeszélgetést folytatott Gerővel, aki kérte, hogy a „nagyméretű tüntetés felszámolásához” adjon segítséget. De ekkor még Hruscsov és az SZKP KB Elnöksége sem adta beleegyezését a katonai beavatkozáshoz. A beavatkozásra az engedélyt csak Andropovnak a „kivételesen veszélyes helyzetről és a feltétlenül szükséges katonai beavatkozásról” szóló jelentését követően adták meg. Gerő az ezzel kapcsolatos kérését telefonon többször megismételte. A hivatalos felkérés szövegét, amit Andropov fogalmazott meg, október 24-re datálva október 28-án – mivel erre Gerőnek nem volt joga – Hegedűs András írta alá.

Az SZKP Központi Bizottságának jóváhagyásával a szovjet vezérkar – magyar idő szerint 18 óra körül – elrendelte {I-417.} a Különleges Hadtest harckészültségbe helyezését. Három óra múlva Szokolovszkij marsall, a vezérkar főnöke telefonon utasította a hadtest parancsnokát: a szovjet csapatok vonuljanak Budapestre és a magyar honvédségnek, rendőrségnek, valamint a belső karhatalom erőinek a rend helyreállításához nyújtsanak segítséget.

Október 24-én 0 órakor a Különleges Hadtest törzsének operatív csoportja Székesfehérvárról Budapestre érkezett, ahol a Honvédelmi Minisztérium épületében berendezték a parancsnoki harcálláspontjukat. Október 24-én hajnali 3 órakor a 2. gépesített gárdahadosztály alakulatai megkezdték Budapestre a bevonulásukat.

Az első szovjet harckocsik Budapest utcáin október 24-én hajnalban jelentek meg. A párt vezetőinek elképzelései szerint a katonai erők demonstrációja mindenekelőtt az elrettentést, a „fegyelmezetlen magyarok” megrendszabályozását szolgálta volna.

A Szovjetunióban október 23-án 19 óra 45 perckor a Kárpáti Katonai Körzet állományába tartozó 128. lövész- és a 39. gépesített gárdahadosztály részére elrendelték a harci riadót azzal a feladattal, hogyha szükséges, harccal lépjék át a szovjet–magyar határt. A 128. lövész gárdahadosztály kötelékébe tartozó 315. lövészezred reggel megérkezett Budapestre, ahol a továbbiakban a Különleges Hadtest alárendeltségében tevékenykedett.

Október 23-án 232 óra 35 perckor a Romániában állomásozó Önálló Gépesített gárdahadosztályt is harckészültségbe helyezték azzal a feladattal, hogy hajtson végre menetet és jusson ki a Budapesttől 15 km-re lévő körletbe, ahol készüljön fel az „ellenforradalom” fővárosban történő leverésére. A hadosztály október 24-én 12 órakor befejezte a menetet. Alárendeltjei közül a 104. gépesítetett gárdaezred azonnal harcba lépett.

A 177. bombázó légi hadosztály repülői ezen a napon 84 erődemonstrációs és felderítő repülést hajtottak végre Budapest és más városok felett.

Szovjet források szerint az így riadókészültségbe helyezett és „rendcsinálás” céljából bevetett öt hadosztály állományába 31 500 fő, 1130 harckocsi és önjáró löveg, 616 tüzérségi löveg és aknavető, 185 légvédelmi löveg, 380 páncélozott szállító harcjármű és 3830 gépkocsi tartozott. Összesen 159 vadászrepülő és 122 bombázó várt a bevetési parancsra. A szovjet katonai erők felvonulásának ezen időszakában a vadászrepülők fedezték a menetben lévő csapatokat. A bombázó repülők a repülőtereiken láttak el fokozott készültségi szolgálatot.

A magyar pártvezetés által felállított Katonai Bizottság átvéve a fegyveres erők feletti irányítást a forradalom első napjaiban megpróbálta „karhatalmi mozgásba hozni a hadsereget”, felfegyverezni a kommunistákat és a munkásokat, megszervezni és biztosítani az együttműködést a magyar és szovjet csapatok között.

A Katonai Bizottság a hadsereg tevékenységére elsősorban a politikai vezetés szándékát kifejező általános miniszteri parancsokon keresztül hatott, illetve a Budapesten végrehajtott katonai akciók egy részének megtervezésében és előkészítésében vettek részt. Ezenkívül a szovjet és magyar katonai vezetés kéréseit, elvárásait közvetítették a politikai vezetés felé.

A Katonai Bizottság 24-én a szovjet „tanácsadókkal” egyetértésben javasolta a kijárási tilalom és a statárium bevezetését. A fenti javaslatok elfogadták, majd a kihirdetés után visszavonták. A Bizottság kiáltványt szerkesztett a hadsereghez, amely kiáltvány az eseményeket ellenforradalomként értékelte {I-418.} és a hadsereget a fegyverek és az objektumok védelmére hívta fel. Nagy Imre a fenti kiáltvány rádióba történő beolvasását megtagadta.

A Budapesten lévő és a fővárosba felrendelt magyar katonai alakulatok katonáinak kezdetben nem osztották ki a lőszert és megtiltották a fegyverhasználatot. A több hullámban így bevetett magyar katonai erők nem voltak képesek a fegyveres harc terjedésének megakadályozására és fegyvereik átadásával, átállásukkal segítették vagy passzívan szemlélték a Rádió épületének az elfoglalását, a Budapestre beérkező szovjet csapatok elleni harc megkezdését.

A szovjet Különleges Hadtest parancsnoksága október 24–25-én belátta, hogy Budapesten nem rendelkeznek elégséges erővel. A szovjet katonai vezetők arra a kérdésre, hogy a rendőrség és a magyar honvédség egységei miért nem képesek megvédeni a saját épületeiket és laktanyáikat, választ senkitől sem kaptak.

A magyar politikai és katonai vezetés nem volt bizonyos abban, hogy a csapatok végrehajtják a parancsokat. Ezért a szovjet és magyar csapatok között már az első órákban kialakult, kialakított „munkamegosztásnak” megfelelően a néphadsereg erőit szétaprózva elsősorban a fontosnak nyilvánított párt- és állami objektumok védelmére rendelték ki alegység kötelékben, míg a szovjet csapatok elsődleges feladata a gépesített erőkkel – harckocsikkal és páncélozott szállítójárművekkel – végrehajtott járőrözés, a város különböző, stratégiailag fontos pontjain gomba módjára szaporodó, gyorsan szerveződő kisebb-nagyobb fegyveres csoportok elleni harc lett.

A kutatások szerint – október 24-én – Budapesten volt kb. 7 ezer magyar katona és 50 harckocsi. A Honvédelmi Minisztérium jelentése október 24-én reggel kb. 4500 katona bevetéséről és 1300 fő központi tartalékról adott számot. A központi városrészekben kialakult súlyos helyzet, valamint a megerősítés elmaradása miatt a szovjet 2. gépesített gárdahadosztály feladatait is pontosították. A még menetben lévő 37. harckocsi- és a 4. gépesített ezredet is a belvárosba irányították. Tüzet – a parancs szerint – csak megtámadásunk esetén nyithattak.

A beérkezett egységek azonnal harcba bocsátkoztak és a fegyveres csoportoktól több objektumot visszafoglaltak, a pályaudvarokat, hidakat és néhány raktárat az ellenőrzésük alá vontak. A rendőrség erői dezorganizálódtak, passzívak, voltak, a magyar egységek az aktív harctevékenység folytatására határozott parancsot nem kaptak, sok katona és néhány szervezett alegység is átállt a felkelők oldalára.

A Budapestre vezényelt magyar alakulatok helyzetét jól tükrözik az esztergomi 33. harckocsiezred jelentésében olvasható alábbi mondatok: „…Észrevételünk szerint semmilyen körülmények között nem engedető meg a hadseregben, hogy a vezetést (úgy) decentralizálják, mint ez az elmúlt idők során megtörtént. Semmilyen körülmények között nem engedhető meg, hogy egy egységet ennyire szétforgácsoljanak, mint az elmúlt időkben a 33. hk. (harckocsi) ezredet…”

Mindennél beszédesebb az, amit a 7. gépesített hadosztály parancsnoka az egri 6. gépesített ezred 1956 végén készített jelentésének a végére írt: „… a 6. gépesített ezred budapesti ténykedését a Honvédelmi Minisztérium és egyéb ismeretlen szervek irányították, így tevékenysége a hadosztálytörzs előtt nem volt ismeretes…”

A helyzet értékeléséhez kiegészítő információkhoz a legtöbb alakulatnál csak a rádióból juthattak, de a rádióba ez idő tájt elhangzott közlemények, {I-419.} utasítások, parancsok nemhogy könnyítették volna, hanem tovább nehezítették a parancsnokok helyzetét.

Budapesten ebben az időszakban a fegyveres felkelők együttes létszáma kb. 2000 fő volt, akik a legaktívabb a pesti oldalon a VIII. és XI. kerületben, Budán, a Móricz Zsigmond körtéren, a Széna és Moszkva tér környékén voltak.

A fővárosba rendelt szovjet egységek katonai közül október 24-én 20 fő meghalt, 48-as megsebesültek. Két harckocsi és két autó elégett, további hat harckocsi és 4 páncélozott szállító harcjármű vált harcképtelenné.

Az egy helyszínen lévő, de más és más alárendeltségbe tartozó fegyveres erők – honvédség, rendőrség, szovjet csapatok erői – tevékenysége összehangolásának hiánya súlyos következményeket vont maga után például Székesfehérváron és Zalaegerszegen.

Székesfehérváron október 24-én a Belügyminisztérium Főosztálya előtt tüntető tömegre egy szovjet páncélgépkocsi tüzet nyitott. A tűzmegnyitást megelőzően a magyar honvédségi és rendőrségi járőr riasztólövést adott le a levegőbe, melyet az odaérkező szovjet páncélgépkocsi személyzete félreértett. A szovjetek tüzének 7 halott és 13 sebesült – rendőrök és polgáriak vegyesen – áldozata lett.

Az alakulatok egy része a nép követeléseivel egyetértett, de a szovjetek ellen harcolni akaró civileknek fegyvert nem akartak adni és a laktanyába fegyvert vagy bármi mást követelő csoportot nem engedtek be. Ebből több fegyveres összetűzés keletkezett.

Voltak olyan alakulatok is, amelyek nyilatkozatban bejelentették, hogy mindenkor a dolgozó nép érdekeit képviselik és annak akaratát teljesítik, egyetértenek a dolgozók jogos követeléseivel. „…Célunk a vérontás beszüntetése, illetve elkerülése, de egységesen készen állunk elhelyezési körletünk, objektumaink megvédésére minden támadás ellen. …” – olvasható például a lenti 32. lövészezred felhívásában.

A lakosság és a hadsereg erői között kialakult összetűzések egy másik oka az volt, hogy a lakosság egy része többszöri figyelmeztetés után sem vette komolyan azt, hogy a hadsereg alapvető kötelezettsége a katonai objektumok és az ott lévő fegyverzet megvédése.

Azonban voltak alakulatok, ahol nem elégedtek meg a védelem megszervezésével, hanem a konfrontáció megelőzése érdekében különböző rendszabályokat is foganatosítottak. Például október 25-én Győrben fegyver nélküli katonákat és tiszteket küldtek az utcára azzal a feladattal, hogy beszélgetéssel próbálják rávenni a tömeget a szétoszlásra. A tisztek kisebb csoportok részére beszédet mondtak. Ugyanott október 26-án a laktanyánál gyülekező tömeg feloszlatása érdekében a zenekart és 50 fegyvertelen katonát „vetettek be”, akikkel együtt a tüntetők zeneszóval elvonultak a laktanya elől.

Az események alakulását többek között befolyásolta a polgári lakosság aktivitása, szándékaik, a céljaik elérése érdekében alkalmazott módszerek, eszközök. Az objektumok védelmét ellátó fegyveres erők sokszor csak az eseményeket követve, a tömeg tevékenységére reagálva próbálták elejét venni a fegyveres erőszak alkalmazásának.

Október 26-án, 27-én vált bizonyossá, hogy a hadsereg kettészakadt. Budapesten és vidéken a helyzet azt mutatta, hogy az alakulatok többsége passzív magatartásával bátorítja, erősíti a forradalmi erőket, amíg néhány alakulat – a parancsnok beállítottságától függően – minden eszközt felhasznál a sokszor védtelen, követelésüknek békés eszközzel érvényt szerezni akaró tömegek ellen. A forradalmi megmozdulások vidéken is egymást követték. {I-420.} A tömegek aktivitására jellemző, hogy október 24-e és 29-e között a Magyar Néphadsereg alakulatai – nem végleges adatok szerint – több mint 50 településen 70–80 esetben kerültek a lakossággal összetűzésbe. Az áldozatok száma 300 fő volt.

Az „összetűzés” fogalmába a védelemre kijelölt katonai és polgári objektumokat ért incidensek, támadások elhárítása, a katonaság és a fegyveres felkelők harcai és a fegyvertelen tömeg ellen alkalmazott erőszak – sortüzek lövése – is beletartozik. Ez utóbbiak közül súlyosságával kiemelkedik az a tűzcsapás, melyet október 26-án hajtott végre a magyar légierő egy gépe Tiszakécskén. A kecskeméti 3. lövészhadtest parancsnokának, Gyurkó Lajos vezérőrnagynak utasítására a Kunmadarasról felszálló géppár egyike fedélzeti fegyvereivel belelőtt a Himnuszt éneklő tömegbe, minek következtében 17-en vesztették életüket.

A legfelső politikai és katonai vezetés hatalma megtartása érdekében – október 27-én és 28-án – egy utolsó erőfeszítésre készítette a hadsereg erőit. A fegyveres összetűzések vizsgálata azt is mutatja, hogy ebben az időszakban az őrzésre kijelölt objektumaikat védő katonák egy része elvesztette a minimális kompromisszumkészségét is, és a polgári lakosság kevésbé erőszakos törekvéseit is az erő, a fegyverek alkalmazásával utasította vissza. Az ekkor kiadott intézkedések a katonai diktatúra bevezetéseként is értelmezhetőek. Az alárendelt alakulatok parancsnokainak ezzel kapcsolatos döntéseinek meghozatalában szerepet játszhatott Janza Károly altábornagy – a Bata István helyébe október 27-én lépő –, új honvédelmi miniszter parancsa is, amelyben a csapatoknak a fegyveres csoportok elleni harc folytatására adott utasítást.

A Magyar Néphadsereg alakulataival kapcsolatban még ma is tartja magát az a felfogás, hogy a forradalom időszakában teljes mértékben magukra maradtak, a csapatok semmilyen parancsot, utasítást nem kaptak. A már eddig leírtakból is kiderül, hogy ez az állítás nehezen tartható. A hadsereg tevékenységét általános érvényű parancsok ezekben a napokban is meghatározták. A probléma gyökere ott húzódik, hogy az általános parancsoknak a konkrét helyzethez és körülményekhez való igazítása nagyon nagy gondot jelentett. A valós problémák megoldásában az egység-, magasabbegység-parancsnokok az esetek többségében nem kaptak a szolgálati elöljárójuktól segítséget. Az egyszemélyi döntésben automatikusan megjelenő egyszemélyi felelősséget sokan nem vállalták.

A szovjet csapatok 1956-os magyarországi beavatkozása az 1953-as berlini események idején „kipróbált” eljárást alkalmazták. Ennek lényege, hogy a magasabb műszaki színvonalat képviselő harci technika felvonultatásával, erődemonstrációval meg lehet félemlíteni, a harctól vissza lehet tartani a spontán módon összeverődött, szervezetlen, alacsony színvonalú fegyverzettel rendelkező, helyüket állandó változtató csoportokat.

A szovjet és a magyar politikai- és katonai vezetés nem volt felkészülve ilyen erejű határozott szembenállásra. Sokáig nem értették meg, hogy a már egyszer sikeresen alkalmazott harcmód a Budapesten bevetett szovjet csapatok vereségéhez vezethet.

Tyihonov altábornagy, szovjet főtanácsadó a Katonai Bizottságnak újabb magyar hadosztályok Budapestre rendelését javasolta. Mivel várható volt a felkelés vidéki városokra történő átterjedése a javaslat végrehajtása érdekében nem történt semmi.

Október 26-án reggel a 33. gépesített gárdahadosztály alárendeltjei is bevonultak {I-421.} Budapestre, ahol a részükre meghatározott körzetben október 29-ig vettek részt a harcokban.

Október 26-a és 28-as között a szovjet katonai vezetés Magyarországra rendelte a Kárpáti Katonai Körzet állományába tartozó 70. lövész-, a 27. gépesített, a 11. és 32. gépesített gárdahadosztályokat, valamint a 60. légvédelmi tüzér hadosztályt és a 8. gépesített hadsereg önálló egységeit is. Ezeknek a magasabb egységeknek és egységeknek feladatul szabták, hogy állomáshelyeikről gyorsított kombinált menettel – vasúton és közúton – a legrövidebb időn belül jussanak el Magyarország keleti megyéibe.

Október 28-án elrendelték a harci riadót a 31. légideszant-ejtőernyős hadosztály két ejtőernyős-deszant ezredének is.

A már Magyarországon lévő 128. szovjet lövész gárdahadosztály erőit október 28-án szintén Budapestre rendelték és az megkezdte a kijelölt objektumok elfoglalását és eközben harcba lépett a felkelők csoportjaival.